Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-22 / 247. szám

, 4 KELET-MAGYARORSZÁG ÜNNEPI MELLÉKLETE Történelemtükör Nagyobb figyelmet és hangsúlyt érdemelne az iskolában A 301-es parcellában Nagy Gábor felvétele Az ezredes döbbeneté A barikád két oldalán • Ötvenhatról a moszkvai tévében Sokak meggyőződése, hogy a múlt átfogó ismerete híján aligha lehet a jövőt építeni. Mások szerint az elmúlt idő­kön való hosszas töprengés megbénítja a jövő irányába tett lépéseket. Milyen az a kép, amely a történelemórá­kon formálódik a mai diá­kokban 1956 októberéről? A választ Miklósi Lászlótól, a történelemtanárok egyletének vezetőjétől vártuk. O Az elmúlt csaknem hét év során közeledtek-e az állás­pontok az ’56-os események tanítását illetően? Már nem „szent tehén" — Manapság a tények többsé­ge rendelkezésünkre áll és egyre több olyan írásmű is napvilágot látott, amely ko­moly segítséget jelent akkor, ha netán elakadunk egy-egy ponton. A korszak háttériro­dalmának összeállítása nagy­részt az ’56-os Intézet érdeme. A rendszerváltás előtt 1956 története elsődlegesen ide­ológiai kérdés volt. A hiva­talosan ellenforradalomként titulált eseményt afféle „szent tehénként” kellett kezelni, a minősítés megkérdőjelezését a hatalom nem tűrte el. A rendszerváltás időszakában 1956 októberének történései radikálisan átértékelődtek. Ez az oktatás terén úgy jelent meg, hogy az akkor érvény­ben lévő tankönyvek utolsó fejezete kimaradt, vagyis a magyar történelem 1945-ben véget ért. A tanárokra hárult az a feladat, hogy ki-ki belá­tása szerint tanítsa az ezt kö­vető éveket a diákoknak. Ez szükségállapot volt. Néhány évnek el kellett telnie ahhoz, hogy megjelenjenek a szük­séges tanulmánykötetek. Az első módosított tankönyvek igencsak esetlegesek voltak, mivel az akkor még hiányo­san hozzáférhető adatok szá­mos kérdést válasz nélkül hagytak. A változás legin­kább abban nyilvánult meg, hogy az ellenforradalom kife­jezést felváltotta a forradalom, ami addig fekete volt, az fe­hérré vált. Ám a tananyag súlypontjai, arányai nemigen változtak. A mai segédeszkö­zök már használható, stabil mankót biztosítanak a tanárok számára. D Egyáltalán szükséges-e, hogy egységes, központi kon­cepció alakuljon ki e téren? — Véleményem szerint csak egy bizonyos határig elő­nyös az egységes koncepció. A központi irányelv akkor jó, ha csupán a tények tanítását ír­ja elő, a tények összefüggéseit azonban a diákoknak kell fel­ismerni. Persze, ha a tanulók igénylik, a tanár megadhatja mindehhez a szükséges irány­tűt. O Az ’56-os tételek szere­pelnek az érettségin? — Igen, ma már a vizsgák szerves részét képezi ez a té­makör. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az összes tény és adat a helyére került, a pontat­lanságok, illetve az arányta­lanságok egy részének korri­gálása még hátra van. O Mennyire fontos a diákok, illetve a társadalom számára, hogy végre tisztán lásson e kérdésben? — A rendszerváltás körüli évek lelkesedéséhez képest monstanában a társadalmi közgondolkodás erősen hát­térbe szorította ezt a kérdés­kört. Ennek elsődleges ma­gyarázata nem a történelemta­nítás hézagosságában keresen­dő. Igen sokat ártott az ügy társadalmi megítélésének szempontjából az, amikor a különböző ’56-os szervezetek a nagy nyilvánosság előtt sok­szor egymást kiátkozva vitat­koztak, civakodtak. O Mostanában sokszor em­legetik „egy lapon” az 1848- as és az 1956-os eseményeket. Vonható-e párhuzam e két igen eltérő történelmi korszak között? A források lassan letisztulnak — Az 1848-49-es szabadság- harc népi emlékezete érték­rendtől függetlenül minden magyar embernek fontos. 1956 ismét jó alkalom lenne egy közös nemzeti érzés kiala­kítására. Ez még várat magára. DA történelem nagy fordu­lópontjai csak bizonyos idő után értékelhetők megbízható­an. Az eltelt több, mint négy évtized elegendő ahhoz, hogy 1956-ra rárakódjon a „nemes patina" ? — Egyesek szerint az ese­mények objektív megítélésé­hez elegendő volt az elmúlt 41 év. Mások úgy gondolják, hogy amíg egy történelmi for­dulópont részesei élnek, addig nem lehet objektiven megítél­ni a történteket. Természete­sen más a helyzet akkor, ami­kor már csak az írott források állnak a kutatók rendelkezésé­re. Ekkor ugyanis a történetí­rást nem lehet szubjektív ele­mekkel megtűzdelni. Minde­zek ismeretében tehát nem kérdéses, hogy 1956 miért nem foglalta el azt a helyet a történelemben, amelyet 1848 immár sok évtizede birtokol a köztudatban. D A tanárok többsége csak szakirodalomból és a családi emlékezésekből ismeri az ’56- os történéseket, s azok előzmé­nyeit. Tapasztalatai szerint ők általában milyen forrásból merítik a tanításhoz nélkülöz­hetetlen háttérinformációkat? Még mindig — Valóban, a történtek újsze­rű megítélése hatalmas dilem­ma elé állította azokat a fiatal pedagógusokat, akik az isko­lában az ’56-os ellenforrada­lomról tanultak, majd hirtelen jszinte átmenet nélkül) min­denhonnan az ellenkezőjét hallották. Szerencsére manap­ság könyvek tucatjaiból merít­het az elbizonytalanodott ta­nár. A feladat most az, hogy a fellelhető információkaval- kádból az oktató megtalálja és kiválassza a legfontosabbakat. Az idősebb korosztály eseté­ben más a helyzet. A leg­könnyebb dolga azoknak van, akik forradalomként élték meg az eseményeket. Őket igazolta az idő, kimondhatják és taníthatják azt, amit sok­sok éven át csak titokban gon­doltak. D Ön szerint mikor fog he­lyére kerülni történelmünk e nagyon fontos korszaka? — Én nem hiszem, hogy most olyan rossz helyen vol­na. Azt azonban elismerem, hogy sokkal nagyobb figyel­met és hangsúlyt érdemelne 1956 októbere az oktatásban is. (MTI) Gyürke László Iványi Péter, a Deport-’56, az­az 1956-os deportálások tény­feltáró bizottságának tagja az egyik moszkvai tévé érdekes nyilvános felvételének lehetett szem- és fültanúja. A „tóksó” egy-egy év jelentős esemé­nyeit dolgozza, eleveníti fel. Hogy a múltidézés hitelesebb legyen, szemtanúkat is meg­hívnak. így lett az 1956-os krónikát feldolgozó műsor egyik fősze­replője Szlama Árpád, aki ’56- ban hadnagy volt, ma nyugal­mazott ezredes. Kétszer várt a siralomházban a kivégzésre, végül is az ítéletet tizenöt év börtönre változtatták. A színpadon egy Sztalin- kép lógott. Mutattak egy rész­letet egy ’56-os filmhíradóból. A műsorvezető megkérdezte a nézőket: vegyék-e le a Joszif Visszarionovics portréját. A megszavaztatott közönség fele-fele arányban foglalt ál­lást. így a műsorvezető sa­ját hatáskörében döntött: ve­gyék le a képet, de utána­szólt a kellékesnek: azért ne dobják ki, mert még szükség lehet rá. Aztán máris pörögtek a jele­netek: az SZKP XX. kong­resszusa (Sztálint el kell távo­lítani a mauzóleumból! — döntöttek a pártatyák), megje­lentek az első hűtőszekrények Moszkvában. Mikor az októberi esemé­nyekhez érkeztek, a népszerű rádióbemondó, aki külön ült a színpadon, magyarázza: a ma­gyar kormány felkérésére..., meg hogy a magyar fasiszták lövik a népet... Ezt híradófel­vételekkel is illusztrálták. A meghívottak között jelen volt Fomin ezredes (’56-ban szá­zados), aki elmesélte buda­pesti élményeit, s hozzátette: mióta öregebb és bölcsebb, kissé másként látja az akkori eseményeket (Szlamáék jelen­létéről tudott). Elmondta, hogy a magyar nép általában nem volt ellenséges a szovjet katonákkal szemben, ezért is döbbentette meg, hogy októ­ber végére mennyire megvál­tozott a helyzet. Ázt a mai na­pig nem tudja megemészteni, miért kellett a szovjet hadse­regnek a rendőr szerepét fel­vállalni. Ekkor jelentette be a műsor­vezető úgymond „a másik ol­dalról” Szlama Árpádot. Fő- min szemmel láthatóan zavar­ba jött. Szlama elmondta: sose hitte volna, hogy egyszer itt, Moszkvában fog beszélni a magyar szabadságharcról. Mert nem egészen úgy volt, ahogyan a korabeli híradó be­állította, mint az sem fedi a va­lóságot, amit Fomin úr mon­dott. Ő fiatal tiszt volt ötven­hatban, velük ismertették a XX. pártkongresszus anyaga­it. Tudta: ellentmondás van az események és aközött, amit a katonai eskü tartalmaz, hiszen ő valóban a dolgozó népet szolgálta akkor, amikor Oros­házáról Budapestre kerülvén önkéntesként kelt az emberek védelmére. Azért ítélték halál­ra, mert katonai esküje szerint cselekedett, hiszen akkor, ’56 októberében valóban a dolgo­zó népet szolgálta. A teremben döbbent csend fogadta Szlama szavait. Fiatal fülbevalós riporterek kérdez­ték tőle: lőtt-e orosz katonára. Szlama: „Én otthon voltam. Csak tankokra lőttünk, hiszen azok lőttek bennünket és a védtelen embereket.” Ekkor a műsorvezető köz­belépett: elég, hiszen a történ­teket nem tudják megváltoz­tatni. Pezsgőt kért, s míg hoz­ták az italt, két, akkortájt szentpétervári, illetve moszk­vai egyetemista elmondta: röplapokat terjesztettek, amelyben kérték a katonáktól: ne menjenek Magyarországra. Nagy, akár történelminek is nevezhető jelenet volt, mikor megérkezett a pezsgő, és Szla­ma kezet fogott Fominnal. Egy hölgy néző, aki a műsor elején arra szavazott, hogy maradjon a Sztalin-portré, s számtalanszor elárulta politi­kai hovatartozását, könnyek között adott Szlamának egy nyakláncot emlékbe. Valami olyasmi történt ezen a három és fél órás „tóksón”, amiből megértette a moszkvai azt, amit a politika eltorzított.

Next

/
Thumbnails
Contents