Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18 / 244. szám

1997• OKTÓBER iS.. SZOMBAT

Napkelet • A KM hétvégi melléklete

Parasztszövetség elnöke) lett. Harmadik bebörtönzése (1944-ben nyilasok; 1947- ben Rákosiék) elől 1956 novemberében disszidálásra kényszerült. Tanúként szerepelt azonban 1956. december 13-án az USA szenátusa és az ENSZ előtt. Végakaratának megfelelően 1983. július 6-án Vá- sárosnaményban helyezték örök nyugalomra. Igazi hazafi és forradalmár volt.

Ugyancsak 1956 hősének és egyben áldozatának is tekinthető dr. Abrudbányai János (1907-1968) unitárius lelkész, aki Kocsordon és Mátészalkán szervezte a forradalmat és a földek visszaadását. Hosszú börtönbüntetése után betegen Budapesten élt.

A Nagyar községből származó Fórizs Tibor II. éves közgazdasági egyetemi hallgatóról csak annyit tudunk, hogy 1956- ban a budapesti VII. kerületben sebesülteket mentett, s közben életét vesztette. Szülőfalujában temették el.

•Nem akadt’ megyénkben- olyan pártvezé- tő, aki életét áldozta volna az 56-os forradalom elleni harcban. Csak a párt ökle, az ÁVH lépett fel 56-al szemben. így a budapesti Köztársaság téri MSZMP-pártház elfoglalásakor (1956. október 30.) a védők között sok szabolcsi meghalt: Borbély Károly, 16 éves áv. fhdgy. (Rakamaz); Bódi Lajos, 25 éves hdgy. (Kisvárda); Kovács Géza, 30 éves őrnagy (Nagyhalász); Péter József, 21 éves áv. sorkatona (Apagy);

Frank Ferenc, 21 éves áv. sorkatona, (Vencsellő); Matuzsa György, 33 éves áv. fhdgy, (Vitka) és Orosz József 21 éves áv. sorkatona (Újfehértó). A forradalom által is elmarasztalt népítéletek áldozata lett a mosonmagyaróvári sortűz (108 civil halott és több száz sebesült) után, 1956. október 26-án Stefkó József áv. fhdgy (Nyíregyháza) és Miskolcon 1956. október 27- én Antal Gyula rendőr törzsőrmester (Komlódtótfalu).

Ugyancsak 1956. október 27-én Nyíregyházán a Damjanich laktanya védelmében érte fejlövés Csályi Ferenc, 28 éves honvéd főhadnagyot, akit a Megyei Forradalmi Bizottság elnöke katonai pompával temettetett el. Ennek ellenére megbecsülését Kádárék kisajátították. Végül a fegyveres testület tagjai közül különös halála volt Tóth János, 27 éves rendőr őrmesternek (Tiszakanyár), akit 1957. január 3-án a mándoki erdőben a tetten ért négyfős favágó csoport egyik tagja- (a már em+ftert Szőgyéni Géza) igazoltatásakor lelőtt. Ma is mélységes titok övezi az esetet. Az összességében eredményesnek mondható megyei kutatások ellenére is sok részletet nem tudunk még 1956-ról. A forradalmárok és szemtanúk pedig egyre inkább fogyatkoznak és magukkal viszik a sírba a fontos, de feltáratlan emlékeiket.

Fazekas Árpád

Martinaink

Az 1956-os magyarországi felkelés, forradalom és szabadságharc hatalmas véráldozatot is követelt, elsősorban a forradalmárok részéről. Megyénkben 33 mártírt tartunk számon jelenleg. Ha az áldozatokat (összesen 44) a halál időpontja és helye szerint tekintjük át, akkor meglepő módon a forradalom több országos eseménye is elénk tárul. Rájuk emlékezünk e sorokkal az évforduló közeledtén.

Nem is gondolnánk, hogy a budapesti rádió ostrománál három itteni lakos, a Köztársaság téri MSZMP pártház védelménél pedig hét szabolcs-szatmári személy, s a záhonyi laktanyában a szovjetek meglepetésszerű támadásakor öt magyar katona vesztette életét. Indokolatlan tehát a főváros és a vidék forradalmáról külön beszélni, mert a vidéki személyek jelentős számban éppen Budapesten haltak hősi halált. Mármost a megyei mártírok közül a rádió ostrománál haltak meg (október

24-én) a következők: Tárnok Ferenc, 23 éves, mérnök és öccse: Tamás, 20 éves közgazdasági egyetemi hallgató (Nyíregyháza) valamint ifj. Rada János, 19 éves, kisvárdai lakos (harckocsiban). A szovjetek lőtték le október 27-én délelőtt Kisvárdán a pénzügyőrség épülete előtt Sipos Károlyt (? éves, ? foglalkozás: nincs adata a kórházban) és délben a nyíregyházi Kossuth tér és Luther utca találkozásánál Ga- bulya Mihály, 58 éves, tirpák földmunkást. Nem ismerjük halálának a körülményeit Hovonyec Gyula fiatalembernek, akit 1956. november 2-án Budapestről halva szállították haza Kékese községbe, szüleihez.

Kétségtelenül a szovjetek számlájára írható november 4-én hajnali 4 órakor Debrecenben a nyíregyházi Solymosi Ferenc, 21 éves sorkatona (az ürés Sámsoni úti laktanyát őrizték) és Záhonyban reggeli 7 órakor az Önálló Légvédelmi Tűzérezred laktanyájában Pórjai Gyula fhdgy., Stel- gelmaier Géza hdgy., Lengyel József szkv., Kocsány Imre őrv. (a harcosok szószólója) és Virág Ferenc honvéd halála.

A városunkból a Szovjetunióba hurcolt Pintér István nyug. honvéd alezredes, forradalmárnak az ungvári börtönben bekövetkezett halála időpontja nem ismert

(november 8. és december 5. között lehetett).

Már 1957-ben, január 3-án halt meg a tiszabezdédi Szőgyéni Géza 23 éves, fegyveres fatolvaj (vagy menekülő felkelő), akit a mándoki erdőben az üldöző szovjetek megsebesítettek és Zemplénagárdon (a Tisza túlsó partján) elvérzett. Ebben az évben a megtorlás eszközeként felhasznált bíróságok 5 megyei forradalmárt végeztettek ki: február 7-én Hullár Gábor, 33 éves miskolci honvéd századost (tiszabercel); április 10-én Balázs Ferenc, 24 éves vízvezetékszerelőt, Corvin közi harcost (Mátészalka, cigány); április 27-én Kanyó Bertalan, 54 éves ózdi segédmunkást (Fülpös); június 25-én Barta Béla 30 éves, miskolci martinlakatost (Tornyospálca) és június

27-én Szabó István, 37 éves földművest (Botpalád: adatai hiányosak). Még bírósági tárgyalásra sem került Dandos Gyula, 19 éves nyíregyházi diákvezér esetében, aki hivatalosan 1957. február 10-én Szent- gotthárdnál második határátlépési kísérletekor kapott fejlövést (de a nyíregyházi és ungvári kínzások okozta belső vérzés is el- vihette; cigány volt).

A bíróságok az 1958. esztendőben további 6 forradalmárt ítéltek halálra. így február 28-án Nagy József, 29 éves szállító munkást (Kisléta); május 6-án Szilágyi László, 34 éves tervelőadó és Toma- sovszky András, 34 éves villanyszerelő nyíregyházi lakosokat; október 16-án Kiss István, 29 éves nyomdai csiszolót (Panyo- la); november 16-án Szendi Dezső, 35 éves alezredest (Tiszadob); és december 23-án Bódi József, 29 éves kovácssegédet (Kisvárda).

De az 56-os megtorlások kapcsán még 1959-ben is kivégeztek 3 szabolcsi lakost, így február 13-án Babér István, 31 éves MÁV-kocsirendezőt (Záhony); december 18-án pedig egyszerűen elővettek két egykori csendőrt: Komár József, 45 éves kerékgyártót (Pócspetri) és Ignéczi Károly, 56 éves segédmunkást (Kemecse).

A forradalom lelkes híve volt Kiss Sándor (1918. március 19., Vásárosnamény — 1982. szeptember 22., Washington), aki megyénkből elszármazva a FKGP egyik legfőbb vezetője (főtitkárhelyettes, a

A KM VENDÉGE Sodrásban az idővel

dik, még borzalmasabb világégés. Negyvennégy novemberében Tokajnál többed magával megszökött, neve napját, december 3-át már itthon — akkor már Mándokon — feleségével ünnepelte, akivel még 1940-ben kötöttek házasságot. Januárban az szovjet parancsnokság engedélyével megalakult a karszalagos magyar rendőrség.

Mint katonaviselt ember, ő lett a parancsnok. Fegyverük leventepuska volt — töltény nélkül.

— A málenkij robotra háromszáz embert szedtek össze a faluból meg a környékről. El is in- dítot- t a k bennün két, gyalog, Záhony felé, újjáépíteni a Tisza- hidat, de útközben si- keneshordók voltak a fürdőkádak. Az volt a szerencsém, hogy vakbélgyulladást kaptam, s megműtötték Kisvárdán. Ennyiből ki is lett nekem a háromnapos munka.

— Amikor 1945. március 12-én megalakult a Magyar Néphadsereg, én, mint gazdászati hivatásos, iskolát végzett szakember a hadkiegészítő parancsnokságon kaptam beosztást. Nehéz idők voltak, havi pénzem egy fogkefére volt elég. A só meg a dohány volt akkoriA szoba falán számtalan oklevél sorakozik. Ám a címzett, Bubán Ferenc az ’56- os emléklapra a legbüszkébb, amelyet tavaly kapott az állam- és kormányfő aláírásával.

A nyolcvannegyedik évét taposó Feri bácsira — így hívja az egész falu — igazán ráillik: élő történelem. Hiszen, ahogy mondani szokták, mindig benne volt a sodrásban. Talán ezért is vett tollat a kezébe, s megírta élettörténetét. A vaskos, szálkás, dőlt betűkkel teleírt füzet lapjain megelevenedik a gyermekkor. Az első világháború idején még igen kis gyermek volt, de a következményekre tisztán emlékszik. Hiszen szülőfalujában, Tisztaberekén sokat nélkülöztek, nagy volt a gyermekhalandóság. „Kispajtásaim közül — írja naplójában — Gergely Béla 7 éves, Szabó Bálint 10 éves, Gyarmati Irénke 11 éves halálára még jól emlékszem.”

O maga népes családban született, nyolcán voltak testvérek. Családjukban, szerencsére, nem aratott a kaszás.

— Édesapámnak köszönhetjük ezt, aki református kántor, olvasott ember volt, emellett gazdálkodott kicsiny földjén, meg az uradalomban napszámos munkát vállalt.

Amikor 1937. október 5-én bevonult katonának — határőrként kezdte Csaro- dán —, maga sem igen gondolta, hogy húsz évig le sem veti az egyenruhát. Mert amikor kitelt az idő, úgy döntött: marad továbbszolgálónak. Számvivő szakszolgálatos lett. Aztán jött a másorült másodmagammal megszökni, s tengericsutka közé rejtőzve lemaradni. Otthon aztán a bíró csak visszaküldött Záhonyba. Itt aztán fürdős lettem, ami abból állt, hogy a vashordókban melegítettük a vizet, ugyancsak kimustrált benziban a valuta egészen 1947-ig, a forintig. Aztán jött a B lista. Engem meghagytak közszolgálatban, beosztásom szerint a budapesti 1. számú katonai kerületi parancsnokságon voltam pénzügyes. Aztán egészségügyi okok miatt hamarosan a

határőrséghez, Nyírbátorba a hadtáp- szolgálathoz irányítottak. Még ebben az évben a politikai tiszt felszólított: lépjek be a kommunista pártba, különben elbocsátanak, hiszen Horthy katonája voltam. Nem sok választási lehetőségem volt.

Aztán eljött 1956. október 23-a.

— Ez lett életemben a fordulópont. Parancsnokommal Mándokra érkeztünk, ahol kiderült, a közbiztonsággal nagy baj van, mert feloszlott a rendőrség. Az akkori tanácselnök arra kért: ha lehet, maradjak itthon. így is lett. Megszerveztem egy kis létszámú őrséget a községházán. Majd a nemzeti tanács nemzetőrparancsnoknak nevezett ki. Szerencsére Mándokon nem is volt semmi különösebb esemény, senkinek a haja szála sem görbült. Csak a bukás után, amikor 1957-ben megkezdődött a tisztogatás, a 301-es parcella „betelepítése”. így lettem én is politikai üldözött, s ki tudja hogy végzem, ha egyik jó ismerősöm, aki pufajkásként is ember maradt, ki nem húz a listáról. Persze, azonnal leszereltek, s húsz évi szolgálat után fel is út, le is út. Dr. Gyüre Zoltán orvos mellett a záhonyi vasútnál dolgoztam aztán tizenhat évet, végül is 63 éves koromban mentem nyugdíjba 56 helyett. Jólesik, hogy évente felkeresnek a Belügyminisztériumból. Én sohasem akartam ötvenhatosságomból tőkét kovácsolni, csak szólni az igazságról. Azért is írtam meg életem történetét.

Szabolcsiak a 301-es parcellában

Babér István, élt 31 évet