Kelet-Magyarország, 1997. október (54. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-11 / 238. szám
1997■ OKTÓBERI!., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete A mizantróp nem képes a gyűlöletre Amikor a néző kiér a friss levegőre A mizantróp előadása után, s a katartikus élményt követően arra is van ereje, hogy újra végiggondolja az előadást, legelőször az juthat az eszébe, hogy mennyire modern, korszerű Moliére szemlélete. A Nap-Folt Társulat második produkciója felmutatott valami markánsan jellegzetesét a csapat tehetségéből. A Rémségek kicsiny boltja című nyári produkció nem volt igazán meggyőző. Elsősorban a mese vérszegénysége gátolta az igazi sikert. A mizantróp azonban olyan nyersanyagot kínált Petri György szellemes és hűséges fordításában, amely végre alkalmat teremtett a tehetség felmutatására, színészi játékban, rendezésben egyaránt. A mizantróp megírásakor Moliére negyvennégy esztendős volt. Addigi pályáját sikerek és kudarcok egyaránt kísérték. A felvilágosult gondolkodó író, akinek az anyagi jóléte, sőt színházi sikerei is jelentős részben XIV. Lajoson múltak, válságos időszakba érkezett. Kapcsolata a húsz évvel fiatalabb Armande Bejart-tal megromlott, mert a hölgy Moliére-en kívül mást is kitüntetett kegyeivel. Leginkább talán azt a színészt, akit az író hozott a színtársulatba, akit nevelgetett. Az udvar szemében azonban nem ez volt a szálka, inkább az a híresztelés, miszerint Armande valójában Moliére lánya, így vérfertőző házasságban él vele. A Napkirály nem engedhette meg, hogy támogatottja ilyen pletykák gyűrűjében legyen, ezért elfordult tőle. Moliére elmenekült egy időre a csalódásával, megpróbálta feldolgozni, hogy aztán együtt tudjon élni vele. S mint az igazán nagy művészek teszik, úgy szabadult meg a traumától, hogy kiírta magából. így született A mizantróp, amely egyszerre költészet és zene, komédia és igazi dráma, amelyben jelen van a humor és a fanyár irónia. Moliére egyszerre szemléli önmagát belülről és kívülről, szánakozik és gúnyolódik. Nem lehet igazán egyetérteni veNyíregyházáról, történelme során számos metszet, térkép, felmérés, rajz, festmény, fotó született már, jók és rosszabbak, pontosak és kevésbé hitelesek egyaránt. Ezek sorába illeszkedik mintegy legújabbként az a 140x55 cm-es linómetszet, melyet a napokban ajánlott fel a Jósa András Múzeum részére a Nyíregyházán élő Csizmadia Attila grafikusművész. A metszet forrása a nyíregyházi szűcs céhnek a múlt század elején kelt egyik német nyelvű bizonyságlevele. E levél fejlécére rajzolta a ma már ismeretlen metsző Nyíregyháza látképét. A XVIII. század második feléből való, a II. József-féle első katonai felmérés során született térkép le, amikor az emberkerülő címet adta a darabnak, s azokkal sem, akik napjainkban úgy gondolják, hogy egy olyan ember áll a darab középpontjában, akin túlhaladt a világ, s ő itt maradt a maga régi erkölcsi, gondolati normáival. Az embergyűlölet, amit a darabban Moliére alteregója, Alceste emleget, nem igazán az. Mert aki ostorozza a hibákat, az őszintétlenséget, az álszenteskedést, a hazugságot, aki határozott esztétikai elveket vall, az nem lehet embergyűlölő, mert azt akarja, hogy változzanak meg. Ha lemondana erről a lehetőségről, nem szólna egy szót sem. Az előadás első jelenetében két egykori nyíregyházi színészt látunk ismét a színpadon. Safranek Károly Alceste-t alakítja, míg Keresztes Sándor Philinte-t, a barátot. Keresztes az első részben többet van akcióban, a másodikban kikopik a szerepből. Érett, férfias a játéka, jól megrajzolja annak a figurának a szellemi arcuután ez az első nyíregyházi városkép, melynek hitelessége azonban erősen megkérdőjelezhető. Valószínű, hogy a rajzoló talán sohasem járt e településen, hanem rutinszerűen (hisz ez az időszak volt a falusi és mezővárosi céhek alapításának második nagy korszaka, amikor százszámra készültek a céhek bizonyságlevelei), esetleg némi információ birtokában vetette papírra a legfontosabb épületeket, a földszintes városképből kiemelkedő templomokat, néhány középületet, s a szinte minden település mellett található valamilyen kis patakot, folyót. Talán a városkép jobb szélén álló templom hasonlít a leginkább a nyíregyházi evangélikus templomlatat, aki szeret a tehetséges ember közelében maradni, de nem igazán tudja követni. Safranek Károly Alceste (Moliére) szerepében az első részben talán túlságosan is engedte érvényesülni saját temperamentumát. Alceste-nek bőségesen vannak lélektanilag nem eléggé hitelesített kitörései, amelyek nem ágyazódnak bele a klasszicista költő mértéktartó fegyelmezettségébe, még akkor sem, ha azok ezúttal a magánéletet érintik. A darab második részében, amikor egy kissé a szemlélő szerepébe kényszerül, és nem akarja az eseményeket irányítani, Safraneknek is több energiája marad a jellemrajzra. így mutatkozik meg a maga plasztikusságában Alceste személyisége, megnyílik maga az ember, és rálátunk ennek a lelkületnek a sebezhető, kiszolgáltatott pontjaira is. Varjú Olga játékának többször is voltak kiemelkedő pontjai. Arsinoéval (Zubor Ágnes) való replikájában egyaránt ott lóra (a tájolása is jó), a többi templomnak a formája és tájolása is sok kívánnivalót hagy maga után. De, hogy mégis a Szabolcs vármegyében lévő Nyíregyházáról van szó, azt kétségtelenné teszi a városkép fölött magyarul és németül is olvasható Nyíregyház felirat (a magyar névben a szókezdő N-t fordítva írta az ismeretlen metsző), a jobb szélen Szabolcs vármegye címere, s ami a legfontosabb, a városkép alján ott látjuk Nyíregyháza első pecsétjét: ovális mezőben négy részre hasított pajzs, melynek negyedeiben ekevas, szőlőtövek, gabonaszálak és egy lombos fa látható, utalva a település lakóinak foglalkozására, megélhetésük forrásaira. Ezt a pecsétet bogott a szellemesség és a könyörtelen nő- iség. Izzott az arca, sugárzott a szeme, parázslóit és megsemmisített. Nem színjáték volt ez, hanem maga az élet. Jó lenne őt ebben az évadban sokszor színpadon látni, mert olyan sajátos ízt képes belevinni minden szerepébe, amely a magyar színjátszás egészében sem túlságosan gyakori. Ez pedig a véresen komoly játék hite és lendülete. S ha már a nőknél tartunk. Zubor Ágnesről első nyíregyházi szerepe óta nem igen kellett leírni egyszer sem, hogy játéka nem érintette volna meg a nézőt. Mostani szerepformálása a tapasztalt, de egy kicsit idősebb nő ravaszságát mutatja. Akit kizártak egy kicsit a vágyakból, veszélyesebben hajlik a képmutatásra. Ezt a folyamatot mutatja meg Zubor Ágnes felejthetetlenül. Gosztola Adél az árnyékban marad, mintha ennek az egyéniségnek még nem jött volna el az ideje. Pedig képes a szeretette, csak hiányzik belőle a képmutatás zajos vállalása. Oronte sok bajt okoz Alceste-nek. Ga- dós Béla játssza a tehetségtelen embert — rendkívüli tehetséggel. Piknikus figura, divatból ír verset, aki az igazságra vágyik, pedig nem tudja azt elviselni. Ugyanolyan képmutató, mint a többiek, akik miatt Moliére emberkerülővé válik. Kocsis Antaltól Acaste szerepében nagyszerű alakítást láttunk, de úgy tűnt mintha szöveg és a figura nem harmonizáltak volna. Nem volt világos a számomra igazán, hogy Sándor Julit miért kellett férfiszerepben játszatni. Jó volt Venyige Sándor villanásnyi szerepében, mint ahogy Gyuris Tibor is, aki egyetlen szót sem szólt, megjelenése azonban sok mindent kifejezett. Békés Rozi díszletéről, jelmezéről nem lehet rosszat mondani. Mindig nagy kihívás a kisszínpadon játékra alkalmas teret létrehozni. A jelmezek egyszerre voltak régiek és maiak, mint ahogy a történetnek is bőségesen vannak mai vonatkozásai. Ezeket Salamon Suba László rendezése szerencsére egyáltalán nem hangsúlyozta. Bizonyos, hogy A mizantróp is bevonul a színház nagyszerű teljesítményei közé. 1786-ban készíttethette magának Nyíregyháza, amikor is II. Józseftől évi négy országos vásárra és hetenkénti szombati vásár tartására kapott jogot, s ettől kezdve oppidumnak, azaz mezővárosnak tekintették. Csizmadia Attila munkája azzal, hogy ezen első, s napjainkra erősen megkopott ábrázolást felnagyítva, a részleteket pontosítva a városképet újra élettel töltötte meg, nagyszerű és üdvözlendő vállalkozás. Ötven darab számozott példányt készített kézi nyomással, s mindegyik példány zsűrizett. Metszete az ez év márciusában nyitott új várostörténeti kiállítás egyik dísze. Bene János, muzeológus Nyíregyháza városképe linómetszeten Csizmadia Attila linómetszete Nagy István Attila Keresztes Sándor és Safranek Károly Harasztosi Pál felvétele
