Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-06 / 208. szám

1997• SZEPTEMBER 6 SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete Ecsed városa sejtette, hogy az 1920. júni­us 4-én aláírt trianoni béke- szerződés mennyire behatá­rolja majd a település lehe­tőségeit. — Nagyecsed sorsa hosszú évtizedekre megpe­csételődött. Némi fejlődést az 1945. utáni földreform jelentett. A szorgos ecsediek munkájának köszönhetően elindult a település a fejlő­dés útján. Ezt a folyamatot törte meg az 1952-es álla­mosítás, majd az 1960-ban végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálás. A település beletörődve sorsába, elfo­gadta azt, amit számára nyújtottak. A hatvanas években kultúrház, gimnázi­um épült és megindult a las­sú, de állandó fejlődés. — A demokratikusan vá­lasztott önkormányzat 1990 őszén alakult. Éltünk is ez­zel a lehetőséggel, hiszen hosszú, évszázados mezővá­rosi jogállás olyan kiváltsá­gokat adott az embereknek, amelyről nem akartak le­mondani. A birtokot kuru- cos dacossággal magukénak vallották és száz éven át ké­pesek voltak pereskedni jo­Szondi Erika Valódi és jelképes csaták edzették az ecse- di embert az idők során. A ma ünnepélye­sen is várossá váló település polgármeste­rével beszélgettünk a sokat megélt ecsedi emberek történelméről. — Nagyecsed a hajdani híres Ecsedi-láp mellett ősidők óta települési hely volt, amelynek határában kő- és bronzkori lele­tek sűrűn kerültek napvilágra — meséli Szűcs Gusztáv. — A község határában ta­lálható a Sárvári-domb, amelyen valami­kor Sárvár állt. Létezéséről Anonymus fel­jegyzései is tanúskodnak. A település való­színűleg innen indult ki. Őseink már ak­kor fontos helynek tartották, hiszen kato­nákkal népesítették be. A Sárvár hamar kicsinek bizonyult, terjeszkedni kellett. A hatalmas kiterjedésű láp csak a kiemelke­dő földrészeken adott lehetőséget a ter­jeszkedésre. A megoldást, a közelben lévő négy szigeten 1353-ban megkezdett és ké­sőbb kibővített építkezés adta. A szigete­ket összekötve alakult ki a hajdani ecsedi vár. A vár meghatározó szerepet töltött be a község további életében. A várnak és községnek több évszázadon át voltak urai a Gut-Keled nemzetségből származó Bá- thoriak. A család Ecsedet fontos állomásá­nak tekintette, folyamatosan fenntartotta a település központi szerepkörét. — Báthori András 1490-ben szabadság­levelet adott az ecsedieknek. A település életében döntő állomás 1608, amikor Bá­thori Gábor mezővárossá emelte és privi­légiumokkal látta el. Nagyecsed uradalmi központtá vált, határai Gyöngyöst is ma­gába foglalták. Kétségtelen, ez az időszak volt a fénykor. A város az 1600-as évek­ben zavartalanul élt a vár teljes védelmé­ben. A vár egyike volt a megye legerősebb­jeinek és mindig nagy szerepet játszott az erdélyi fejedelmek és a magyar királyok közötti harcokban. Bethlen Gábor 1621- ben Szent István koronáját Ecsedre vitette és a várban őrizte. — A település fejlődését illetően újra döntő esemény következett be, amikor 1711-ben a szatmári béke kimondta a vár megsemmisítését. Egy központi szerepkört biztosító létesítmény szűnt meg (1718), de megszűnésével lehetővé tette a város ter­jeszkedést, új utcák kialakulását. A lakos­ság lélekszáma folyamatosan emelkedett. Az uradalom évtizedekig tartó küzdelem eredményeként a Károlyi grófok tulajdo­nába került 1748-ban. Károlyi a birtok­hoz a vétel után sem juthatott, hiszen az ecsedi polgárok perrel támadták meg. A gosnak ítélt tulajdonukért. — Új színfolt a község életében 1888, hiszen ekkor került Nagyecsedre Berey Jó­zsef református lelkész. Szívügyének tekin­tette a település kultúrális életének fellen­dítését, lelkesedéssel kutatta múltját. A község újkori fejlődését elsősorban az Ecsedi-láp lecsapolása indította el 1898- ban. Jelentős fejlődés eredménye az állami iskola bővítése, új három általános iskola, orvosi rendelő, tűzoltószertár és pályaud­var építése. A község jövőjét jelentősen be­folyásolta az 1928-ban felépített — ma is működő — villamosáram termelésére al­kalmas szivattyútelep. Ebben az időszak­ban számos kultúrintézmény működött ki­váló sikerrel. Akkor azonban senki sem nagyütemű infrastruktúra fejlesztés indult meg Nagyecseden. Kiépült a gáz-, telefon-, elektromos hálózat, fejlődött az intéz­ményrendszer. Ismét van gimnáziumunk és egyre inkább alkalmassá válunk a térsé­gi szerepkör betöltésére. Harmadik pró­bálkozásunkra sikerült megszereznünk a városi rangot. Sorrendben Nagyecsed a megye tizenhetedik városa, ám a települé­sek nagyságrendjét tekintve a hétezer-öt­száz lakosával a tizedik helyen áll. Tud­juk, rengeteg a teendőnk. A feladatoktól soha nem riadtunk vissza és az ecsedi em­ber akaratosságával, konokságával dolgo­zunk azért, hogy településünk komfortos­ságában is valóban város legyen. Visszatér a régi dicsőség Mikor volt először város Nagyecsed? Egyes dokumentumok szerint 1490-ben már városi kiváltságokat kapott, ám me­zőváros 1608-ban lett. Érdekes dolog, hogy egy képeslap tanúsága szerint 1912- ben még városként emlegetik a települést. Sehol nincs nyoma annak, hogy ezt a vá­rosi rangot valaha is visszavették volna Nagyecsedtől. 1971-ben mégis nagyköz­séggé nyilvánították. 1990-ben alakult el­ső önkormányzata. Két évvel később kez­deményezte az akkori testület a városi rang megszerzését. 1994 és 1996 sikerte­len pályzatai után az idén július 1-től is­mét visszakapta valamikori rangját Na­gyecsed. A település önkormányzata sokat dolgo­zott azért, hogy visszatérjen e régi dicső­ség, a városi rang. A képviselői testület tagjainak a véleményét kérdeztük a nagy eseményről. Somfalvi István: — Úgy érezzük az or­szág északkeleti csúcsában kedvesebb gyermekei leszünk ezentúl hazánknak. Jó lenne, ha nem mostoha gyermekként ke­zelnének minket. Tóth Áron: — Ez a lépés a fejlődés útjá­ra viszi településünket. Tennivalónk is lesz bőven, hiszen szépíteni kell városunkat. Kiemelt teendőnk a munkahelyteremtés és intézményeink állapotának javítása. Dr. Gaál Miklós: — Gondolom, ennek a lépésnek köze van az európai integráció­hoz is. Mindenképpen reményt ad a gyor­sabb fejlődéshez. Bernáth Gyula: — Eddigi erőfeszítése­ink ellenére évek óta nem sikerült városi pályázatunk. Mint tősgyökeres nagyecsedi lakos, most nagyon boldog vagyok. Tu­dom, sok hiányosság tapasztalható a tele­pülésen. Reméljük a közeljövőben még jobban odafigyel az ország és a megye ve­zetése városunkra. A még meglévő, de or­vosolható hiányosságokat az önkormány-* zat és a lakosság segítségével pótolni tud­juk. Hunyadi Lajosné: — Ecsed megérde­melte a városi rangot. Jó lenne az utakat, járdákat felújítani és településünkön új üzemeket létesíteni. Dr. Tóth Attila: — A feladatok számta­lan gondot, alkalmasint konfliktusokat is magukban rejtenek, ám ezeket vállalva a testület és a lakosság számol a fejlesztési lehetőségek bővülésével. Alapjában opti­misták vagyunk. Bodnár György: — Mivel hátrányos te­rületen élünk, szeretném hogy az emberek, akik munka nélkül vannak minél előbb munkához jussanak. Szükség lenne iparte­lepítésre és a vállalkozók támogatására. Szeretném, ha nagyobb figyelmet fordíta­nánk az oktatásra és minél többen érettsé­giznének a helyi gimnáziumban. Akkor le­szünk igazán város, ha az emberek gon­dolkodásukban is felnőnek ehhez a rang­hoz. Mészáros Gábor: — A városi cím sok gonddal és örömmel is jár. A mindenkori kormánytól sok-sok pénzre van szükség ahhoz, hogy célkitűzéseink megvalósul­hassanak. Muzsnai László: — Régi történelmi rangját nyerte vissza ezzel, ám még sok a teendő. A fejlődés útját nyitotta meg ez a váratlan időpontban elnyert rang. Remél­jük sokan felfigyelnek rá, és tesznek is a jövőben a város érdekében. Nyíregyházi Gyula: — Remélem a váro­si rang hatására az emberek szemlélete is pozitív irányba változik, iskoláink oktatá­si színvonala emelkedik és tovább szapo­rodnak a kommunális beruházások. Némedi Laios: — Bízom abban, hogy 10-15 év múlva már látható jelei lesznek a városiasodásnak, s ez az emberek gondol­kodására is kihat majd. Szűcs Gusztávné: — Nagyecsed mint te­lepülés Mátészalka vonzáskörzetében hosszú éveken át hátrányt szenvedett. Nagy lehetőségeket nyit ez meg a település életében. Ehhez azonban továbbra is olyan vezetőkre van szükség, akik szív­ügyüknek érzik a lakosság gondjait. Szállásiné Kása Valéria: — Lehetőséget kaptunk a városi címmel, amit ki kell használnunk. Ukrajna közelsége, Románia szomszédsága, a megváltozott külpolitikai helyzet reményt ad arra, hogy változás kö­vetkezhessen be. A lakosság számára a munkahelyteremtés a legfontosabb. Sze­retnénk egy tornacsarnokot építeni és sze­rintem meg kell valósítani az általános és a kisegítő iskola szétválasztását. Jó lenne, ha a kulturális élet minősége is javulna. NAGYECSED V áros lett Nagyecsed. Aki in­nen indult, az egykori hatal­mas vízi világból, ahol a honfoglalás idején Tas ve­zér épített földvárat, melyből később lett a Sárvár, (amelyhez az egész ország szempontjából történelmi események fűződnek) bizony alig tud uralkodni érzelmein. így van ezzel e sorok írója is. Hála és elismerés azoknak, akik szü­letésüktől halálukig itt, a Kraszna part­ján cselekedték meg mindazt, amit egy ember a földi élete során megtehet. Övéké elsősorban az érdem. Innen indultunk sokan, ahol a cifra tornácok, a jó ízű dalok és a kemény­szárú, fényes csizmák, a fergeteges táncok még ma is őrzik a szikár te­kintetű emberek vágyait a szépre, a szegénységet is gazdagító értékekre. A szabadságra vágyó emberek intelmé­vel, erkölcsi tartásával innen indulók hűen elődeikhez — akik perre mentek jussukért az uraikkal — maguk sem tudták soha elviselni a hatalmasságok önkényét. Nekik, nekünk valaha ez a folyó két partjára épült település volt a Metropolis: a messze látszó temp­lomtorony, a fő utcán kiemelkedő nagy iskola az emeleteivel, a kastély - kert, ahol előbb a grófi ifjak tenisz­labdáira lestünk a kerítés mögött, majd szurkoltuk végig a szép majáli­sok, a vasárnap délutáni futballmér­kőzések küzdelmeit. A csendes Kraszna-part, a mi Rivié­ránknak számító „garádics” a ka­nyarban, maga volt a mennyország, ahová kisétálhattak a szerelmespárok a fonóból, a dörzsölőbői, ahol a kör­nyék legnagyobb ipari létesítménye, a villanytelep hirdette, hogy itt nem csak a tőzeg tüzei világolnak. A folyó két partján évszázadokon át megma­radó mezőváros, majd nagyközség volt a szülőhely és az örök eltávozás mezeje, ahol októberenként ezer számra gyúlnak a gyertyák. Nekünk ez volt a világ közepe, hiszen jórészt csak a középiskolába indulás pillana­tában intettünk hosszabb időre vagy végleg búcsút a templomtoronynak, amely mögött tiszta időben ide kék­lettek a Kárpátok hegyei is. Sokan itt éltük meg a háborút, a vashíd felrob­bantását, itt vonultunk békölcsön-kö- téskor az utcán és furulyáztunk vi­dám dalokat, miközben lesöpörték a padlásunkat. Itt mindig tízszeres, százszoros erő kellett a falat kenyér megszerzéséhez. Am itt azért vasárna­ponként húsleves illata szállt a leve­gőben, mire megkondult a déli ha­rangszó. Az öröm itt igazi öröm volt a sátoros lakodalmakon, ahol csat­togtak a fényes csizmák. A sírás is fáj­dalmasabb, igazabb volt mindig, ha elveszített valakit a közösség. így ért el ez a település a mostani rangig, az új lehetőség küszöbéig, melynek felté­teleit és követelményeit persze sokan és sokszor megfogalmazzák még. Újólag idézném Tömpe tanító urat. Ez az áldott ember, nem sokkal a há­ború után azt mondta, mindenkinek atlasz kellene a földrajz tanulásához. Persze az akkor sem volt olcsó és nem volt rá pénz. Magam kölcsön kértem a gyógyszerész fiától az ő térképét és az egészet lerajzoltam. Derült a tanító úr arca, amikor meglátta: „Ez igen, fiam!”. Csak egyetlen hibát talált benne: a Nagyecsedet jelző piros pont nagyobbra sikerült Debrecennél. Angyal Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents