Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-29 / 227. szám

1997. szeptember 29., hétfő MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Tubasiker Nyíregyháza (KM) — Nyíregyháza is büszke le­het arra a zenei sikerre, amely a franciaországi Guebwiller városában meg­rendezett nemzetközi tuba és euphonium versenyen született vasárnap hajnal­ban. A döntőben ugyanis a nyíregyházi Szentpáli Ro­land, aki a budapesti Zene- akadémia növendéke tuba tanszakon, az igen előkelő második helyet szerezte meg. A verseny nehézségét jel­zi, hogy három forduló­ban kellett bizonyítaniuk ügyességüket és tudásukat a legjobbaknak. Az első fordulóban az induló ötven résztvevőt hallgatta meg a zsűri, s innen csak kilencen juthattak a második körbe. A négy francia, a két német, az egy dán és egy kanadai zenész mellett az egyetlen magyarként részt vevő Szentpáli Roland is izgatot­tan készülhetett az újabb megmérettetésre. A máso­dik fordulóból már csak hárman jutottak be a döntő­be, Roland mellett egy fran­cia és egy német ifjú küzd- hetett az elsőségért. A dön­tőben végül a zsűri a francia versenyző győzelmét hir­dette ki, a nyíregyházi fiata­lember a második lett. A harmadik helyett a zsűri nem adta ki. Nem sok ideje marad Rolandnak a pihenésre, ugyanis szeptember 30-án a zenei világnap alkalmából 19 órától Nyíregyházán a Kodály Zoltán Általános Is­kola dísztermében ad hang­versenyt. Hiányoznak a szakemberek Mátészalka (KM - SZ. E.) — Képalkotó-diagnosztika a XXI. század küszöbén címmel rendezett konferen­ciát pénteken a Magyar Ápolási Egyesület Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Szervezete Mátészal­kán a városi művelődési központ kamaratermében. Az egészségügyi szak­dolgozók előtt dr. Csinády György, a Mátészalkai Te­rületi Kórház orvos-igazga­tója megnyitójában el­mondta, a röntgenes szak­ma hatalmas ütemben fejlő­dik, az állandóan korszerű­södő technika beszerzése anyagi megterhelést jelent a kórházaknak. A gyógyító munka e területén gond a szakemberhiány is. A kon­ferencia résztvevői tudo­mányos előadásokat hall­gathattak meg a képalkotó­diagnosztika legújabb kuta­tásairól. Dr. Kiss Mária, a Népjó­léti Minisztérium főosz­tályvezetője az oktatás fej­lesztéséről, a szakoktatás helyzetéről beszélt. A kon­ferencia délutáni témája az ápolási egyesület kamarává válása volt. Vételi változás Újrakezdeni a gyökereknél Pártvezetők már vannak, de igazi államférfiak még nincsenek, véli az alelnök Budapest (MTI) — Az új 100 MHz-es ultrarövidhul­lámú rádióhálózatokon keddtől megkezdődik a Pe­tőfi rádió (Debrecen 89.0 MHz-es, Szeged 104.6 MHz-es), valamint a Bar­tók rádió (Debrecen 106.6 MHz-es, Szeged 105.7 MHz-es) műsorának sugár­zása. Debrecen vételkörzeté­ben további változás az is, hogy a Danubius rádió és így a Cívis rádió műsorát — szintén a keddi üzem­kezdettől — az eddigi 103.5 MHz-es frekvencia helyett a 101.1 MHz-es frekvencián sugározzák majd. Az adóátadás része annak a mintegy 4 milliárd forint összértékű beruhá­zásnak, amelynek kereté­ben az Antenna Hungária Rt. ebben az évben négy új korszerű 100 MHz-es (CCIR) sávú országos — két közszolgálati, két keres­kedelmi — rádióhálózat, valamint a televíziósháló­zatok kiépítésével teljesíti a médiatörvényben előírt kö­telezettségét. Területenként más és más vételi lehetőséggel kell számolniuk azoknak, akik figyelemmel kívánják kí­sérni az MTM-SBS televí­zió október 4-én, reggel 6 órakor induló programját. A Tv2 elnevezésű országos kereskedelmi adó műsora az előzetes számítások alapján a magyar lakosság 87 százalékához jut majd el. Az MTM-SBS televízió közleménye szerint az AM- mikro hálózaton televízió­zok akár azonnal behangol­hatják készüléküket az új adóra. A kábelrendszerrel összekötött háztartásokban a szolgáltatók jelzik majd, melyik csatornán lesz fog­ható a Tv2 műsora. Az MTV 2 mostani helyén je­lentkezik majd az új Tv2 Fehérgyarmat környékén (UHF 41). A program véte­léhez át kell hangolniuk ké­szüléküket azoknak, akik Tokaj körzetében (UHF 60) laknak. Csenger (KM - Gy. L.) — Mintegy háromnegyed ház kí­sérte figyelemmel Csengerben a kisgazdanagygyűlést és fó­rumot, melyen G. Nagyné dr. Maczó Agnes, az Országgyű­lés és a FKGP alelnöke tartott előadást. Az 1908-ban megalakult kisgazdapárt programjából azokat a passzusokat idézte, amelyeknek — ahogy mondta — döbbenetes az aktualitásuk ma is. A Nagyatádiék által megfogalmazott és könyv­alakban is kiadott programban szerepel például: „Követeljük az idegen honosok ellenében a birtokvédelmi tilalmat!” Ez lé­nyegében ugyanaz, amit 1994- ben megfogalmaztak a kisgaz­dák: „A haza nem eladó!” Az a döbbenetes ebben a párhu­zamban, hogy amit Nagyatádi­ék Trianon előtt 13 évvel fo­galmaztak meg — akkor, ami­kor Erdélyt már vásárolták fel a román nagyurak — ma is ak­tuális. Hiszen mi történik most? A Dunántúlt vásárolják fel a nyugatiak. Ha végigelemezzük, hogy az egészségügyben, az okta­tásban milyen programja volt akkor a kisgazdapártnak, ké­sőbb, az úgynevezett szocia­lizmusban ezt a kisgazdaprog­ramot a szocialisták megvaló­sították. Tulajdonképpen kis­gazdaprogramot csináltak, ami jó volt. Ami viszont nap­Tiszavasvári (KM - H. Zs.) — Lassan a következő balla­gásra készülnek az iskolákban, ám a tiszavasvári különballa- gás még mindig borzolja a ke­délyeket. Szombat délután az Álompolgár című műsorban szakemberek véleményét is­merhették meg a nézők, s köz­ben bejátszásokat láthattak a tiszavasvári cigánytelepről, az iskoláról, s ugyanakkor né­hány tiszavasvári polgár néze­tét is megtudhatták. Dr. Kaltenbach Jenő om­budsman vizsgálata során megállapította, nem csak kü- lönballagásról kell beszélni, ugyanis a roma gyerekek nem használhatták a tornatermet és nem vásárolhattak az iskola büféjében sem. Megállapítot­ta, hogy egészségügyi okok vezettek a cigányballagáshoz, azonban ez csak részben igaz, mert olyan gyerekeket is érin­tett, akik egészségesek voltak, azaz nem fertőzöttek. Ugyan­ez vonatkozott a tornaterem használatára is, tehát diszkri­mináció történt. A gyerekeket külön épületben oktatják, azonban ennek pedagógiai in­dokai vannak, felzárkóztató program alapján tanulnak a ro­ma gyerekek. A Széles úti telepen áldatlan állapotok uralkodnak, ehhez hasonló életkörülmények kö­zött élnek a cigányok az or­jaink tragédiája: ezt a progra­mot teljesen eltörölték. Tehát: a kisgazdapártnak vissza kell térni az 1908-as programhoz úgy, ahogy visszatértek a vé­szes korszakok után — példá­ul Nagy Ferencék —, s meg tudták újítani a pártot ’30-ban, ugyanúgy kellene most is visszatérni a gyökerekhez. El kellene gondolkodni azon, va­jon a mai viszonyok közepette hogyan lehet azt a programot megvalósítani. A választási pártszövetsé­gekkel kapcsolatban az előadó kifejtette: arra is felkészült, hogy továbbra is ellenzékben maradjon, hiszen még igen fi­atal. Áz országnak viszont — megítélése szerint — ugyano­lyan lehetősége van, mint szág számos más településén is, tehát nemcsak Tiszavasvá- rit érinti ez a kérdés. Az om­budsman kezdeményezte: Ti­szavasvári önkormányzata dolgozzon ki programot a na­gyon súlyos szociális és köz­egészségügyi problémák meg­oldására. Mivel ez az ügy meghaladja a helyi kereteket, ezért kérte a Népjóléti és a Közoktatási Miniszter intéz­kedését, s az ÁNTSZ haté­kony közbeavatkozását. Sulyok József, a város pol­gármestere hozzáfűzte: a vizs­gálatot és az ajánlást alapjai­ban elfogadja, azonban az ok­okozati összefüggésben az egyedi szülői felelősségre na­gyobb hangsúlyt fektet ebben a kérdésben. A rövid filmbe­játszásokból kiderült, a gyere­kek a taneszközöket, a füzet és tankönyvcsomagot az önkor­mányzattól ingyenesen kap­ják, s erre már igényt is tarta­nak. A fiatalok egymás szavá­ba vágva mondták, azért van a tanács és a polgármester, hogy mindezt megvegye nekik. Az étkezés költségeihez 85 száza­lékos támogatást ad az önkor­mányzat, a családoknak mind­össze 26 forinttal kellene hoz­zájárulniuk a napi háromszori étkezéshez, azonban sokan így sem igénylik azt. A Pethe Fe­renc Általános Iskolában sok az elhanyagolt éhes cigány 1990-ben volt. Véleménye szerint lehetőség van arra, hogy akár ötvenszázalékos győzelmet arassanak, ha a pártvezetők hajlandóak lenné­nek megfelelő garanciák mel­lett tárgyalni. Ehhez felajánlja segítségét, de ha nem csinál­ják, akkor ne mondják később, hogy ők akarták, de nem sike­rült a szövetség. Pártvezetők már vannak, de igazi államfér­fiak, sajnos, még nincsenek — tette még hozzá. A választási szövetségekről elmondta még: a héten nyilvá­nosságra hozott egyezségeket még nem lehet véglegesnek te­kinteni. Az ellenzéki pártok közötti szövetségek alternatí­vái közül az első: a szavazatok egy részét az elkisgazdásított gyermek, ám a szülői felelős­ség kérdését senki nem meri feltenni. A pedagógusok úgy érzik, nehezebben kezelhetők a cigány diákok, agresszívebb viselkedést tanúsítanak, külö­nös bánásmódot igényelnek. A Széles úti telepen közös­ségi ház épült, hetente kétszer fürödhetnek a romák. Mint a műsorban elhangzott, hiába épült szocpol támogatással komfortos lakás, a cigány nem végzi benn a házban a „dol­gát”, mert büdös lesz, ezért in­kább eladta a WC-kagylót. Sajnos, a szocpolos lakások­ból a vállalkozó is kivette a ré­szét, így sok minden kimaradt az építkezés során, amire szükség lenne. A városban élő bűdi cigányok roma egyesüle­tet alakítottak, s ebbe be akar­ják vonni a Széles útiakat is, azonban eddig nem sok siker­rel jártak. Á cigányság egyre mélyebb­re süllyed a rendszerváltás óta, hiszen munkanélkülivé váltak, nyugdíjból és segélyekből él­nek. Talán a nagy érdeklődés­nek köszönhetően valami elő­relépés várható Tiszavasvári- ban. A szakemberek is hang­súlyozták, közeledésre lenne szükség a két nép között. Jelen pillanatban úgy tűnik, mintha nem egy nyelven beszélne a cigány és a magyar, ám ezen változtatni kellene... Fidesz részben elviszi, s ezzel annyit ér el csak, hogy a jelen­legi koalíció hatalmon marad. A második változatban: a kis­gazdák bár önállóan indulnak, de a választások után a Fi­desszel kötnek megállapodást, s a többi ellenzési párttal együtt kormányozna. Ezt a változatot azért nem látja jó­nak, mert a kisgazdapárt olyan lenne a Fidesz mellett, mint amilyen az MDF és az MSZP lett az SZDSZ mellett. Nem támogatna egy ilyen jellegű egyezséget. A harmadik alter­natíva mellett foglalt állást, mely a lengyel példát venné alapul: el kellene gondolkodni a pártvezetőknek, nevezetesen az MDF-nek, a KDNP-nek, a MIEP-nek és a kisgazdapárt­nak, és úgy megállapodni, hogy nyilvánosságra hozzák azokat a pontokat, amelyek­ben meg tudnak egyezni, és úgy indulni a választásokon, hogy önállóságukat ne veszít­sék el, de mégis egy lengyel mintájú választási akciószö­vetséget hozzanak létre. En­nek azért lenne jelentősége, mert a jelenlegi állapotában egyik párt sem alkalmas arra, hogy nagy győzelmet arasson. Olyan a közhangulat, hogy a választópolgárok nagy része el sem megy. Ebből az apátiából való kimozdításra ez utóbbi al­ternatívát látja sikerrel kecseg­tetőnek. Forintok diákoknak Nyíregyháza (KM) — Két újabb pályázatot írt ki a Megyei Közoktatási Köz- alapítvány kuratóriuma. Tehetségek egyéni gondo­zását és tehetséggondozó programok kidolgozását ötmillió forinttal támogat­ják — tudtuk meg dr. Nagy Lászlótól, a kuratórium el­nökétől. Az a szociálisan rászoruló tehetséges gye­rek, aki valamely szak­tárgyban vagy művészeti ágban nyújt kiemelkedőt, 10-100 ezer forintos ösz­töndíjat is elnyerhet. Maxi­mum 500 ezer forintot ítél­nek oda annak a pályázó­nak, intézménynek, ma­gánszemélynek vagy egye­sületnek, aki diákok szá­mára dolgoz ki tehetségfej­lesztő projektet. Avartűz Nyíregyháza (KM) —i Csendes hétvégét tudtak maguk mögött az ügyele­tek, a tűzoltókat csupán ki­sebb avartűzhöz riasztoí- ták.Tis/adob belterületén két személygépkocsi ütkö­zött vasárnap, három könnyű sérülteit szállítot­tak a mentők a kórház.ba. Más nyelven beszélnek Közeledésre lenne szükség a két nép között üszavasváriban G. Nagyné dr. Maczó Ágnes előadás közben Martyn Péter felvétele HIRDETÉS W • BB8888888g «8 «

Next

/
Thumbnails
Contents