Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-27 / 226. szám
Napkelet • A hit világa 1997. SZEPTEMBER 27., SZOMBAT Életige Az eszmék elbizonytalanodásának időszakát éljük. Nemcsak a jövő eszménye hiányzik, de a jövőnek a képe is szegényes, sőt itt van sokszor a jövőre való irányultság értelmetlenségének tudata is. A bizonytalanság mellett a másik sajátosság a fásultság, visszafogottság, pesszimizmus. A nemzetközi feszültségek átéléséhez kapcsolódik az évről évre nehezedő gazdasági élet, a napi megélhetésből fakadó nyomottság érzete is. Mindezekből elsősorban az emberi kapcsolatok romlása a legnyugtalanítóbb. Imádságunkban így könyörgünk: „Jöjjön el a Te országod!” Tehát a keresztyén magatartásunk világosan a jövőre irányul. De mit tapasztalunk magunk körül? Mi hírlik az Istenről az emberek között, aki az élet, és nem a pusztulás Istene? Mit tapasztal mindebből egy átlagos ember? A világ problémái mintha elfutnának fölötte. Az egyház belterjesnek tűnik számára. Mintha azért küzde- ne, hogy maradjon meg a világban, s mintha kihalóban lenne a tudata, hogy mondanivalója, sőt: kézzel fogható adnivalója van a világ számára. Igen, ez az adnivaló az egyház alapvető feladata és hivatása a világban. Az, hogy ébren tartsa Isten jó hírét az emberek között. Azt, hogy az élő Isten velünk van. Az az Isten, aki már elkezdte velünk a megtapasztalható együttlétet a Názáreti Jézusban. Abban a Jézusban, aki megmutatta nekünk, hogy szeretni azt jelenti: elfogadjuk a másikat ahogy van, úgy, ahogy Ő elfogadott mindannyiunkat. Pál apostol ezt így fogalmazta: „Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róma 15,7). Mondhatjuk, hogy ez kereszténységünknek egyik legnehezebb pontja, mert ellentétben áll a bűntől sebzett természetünkkel. Különbözőek vagyunk, önzőek és főleg zárkózottak. Ösztönösen távol tartjuk magunkat másoktól, mert félünk, hogy megzavarják önállóságunkat, kényelmünket, létünket. Hogyan éljük tehát ezt az életigét? Úgy, hogy elfogadjuk felebarátunkat összes gyarlóságával és gyengeségével együtt. Ez az életige azt kéri tőlünk, hogy elfogadjuk úgy a megfogant gyermeket az anyaméhben, mint az idős embert, a beteget, a szegényt, a mozgássérültet, a kitaszítottat, azt, aki más mint mi. Ez az életige azt mondja, hogy erőfeszítéseket kell tennünk, hogy elfogadjuk a felebarátainkat, mert így vetjük meg a testvéri közösség alapjait. Az egységet — tudjuk Jézus hívja közénk, és az ő jelenléte mindent átformál. Ahol tehát a közösség igazi mértékadó középpontja az Isten, ott a közösség szükségképpen magára veszi az Istennek emberek iránti elkötelezettségét. Ez annyit jelent, hogy nem lehet nem törődni az emberek ügyeivel, nem lehet nem törődni a közügyekkel. Az Istent úgy ismerjük meg és úgy tesszük ismertté az emberek számára, mint aki figyelmes, akit érdekel az elesettek, kisemmizettek ügye, aki nem közömbös, hanem elkötelezett és embereket hív magához, hogy általuk munkálkodjék a világban. Bízunk-e az Istenben, hogy egyházunkat meg tudja újítani? Tudunk-e hinni abban, hogy rajtunk keresztül, hitünk és tetteink által is fel tudja ra- gyogtatni az Isten dicsőségét az emberek között. Ha tudunk ebben hinni, akkor nem kell aggódnunk amiatt, hogy az egyház elveszíti híveit, s főleg a fiatal nemzedéket. Beteljesedik a régi zaka- riási ígéret: „Azokban a napokban tízen is megragadnak a mindenféle nyelvű népek közül egy júdait ruhája szegélyénél fogva, és ezt mondják: Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten.” Zak 8,23). Balogh Tihamér, esperes Keresztes Szilárd megyéspüspök szentelte fel vasárnap a századik születésnapjára felújított kótaji görögkatolikus templomot Harasztosi Pál felvétele Beiktatás és fogadalom A szatmári Erdőháton, az Éger-patak mentén fekvő Rozsályon verőfényes szeptember 21-én iktatta be lelkipásztori tisztébe Balogh Tihamér, a szatmári egyházmegye esperes Sohajdáné Csorna Zsuzsanna lelkésznőt. E település eredeti neve Sár volt, a vízfolyásokról, mely ma is körülveszi. 1314-ben Kisrusald alakban fordul elő, ez a személynévi eredetű helynév. Az egyházközség 1762-ig Méhtelek filiá- ja volt, 1873-tól Tisztabereké, 1884-től anyaegyház lett. A falu lakóinak jelentős része a XVIII. században betelepített románok és szlovákok elmagyarosodott leszármazottai. Mostani templomunk, mely három éve újult meg, 1895-ben épült, zsúfoltságig megtelt az ünnepi alkalomra. Csorna György hajdúvidéki esperes, a beiktatott lelkésznő édesapja hirdetett igét Ap. Cselekedetek 18,9-10 alapján. Ezt követően került sor a beiktatásra, melyet Balogh Tihamér a szatmári református egyházmegye esperese végzett az I. korinthus 16, 21-24 alapján. A beiktatott lelkésznőt az ünnepségen megjelent lelkipásztorok egy-egy igével köszöntötték. Köszöntötte a lelkésznőt Ignácz Zoltán polgármester, valamint a szomszédos települések polgármesteri, Kovács Gusztáv, Máthé Béla. Az ünnepségen verset mondott Molnár Erzsébet és Pregon Judit, orgonán játszott Molnár Zsuzsanna. Ezt követően a beiktatott lelkésznő szolgált Lukács evangéliuma 9,51-56 alapján. Az ünnepi közgyűlésen, melyet Sohajda Mihály méhteleki lelkész nyitott meg és vezetett, került sor az újonnan megválasztott presbitérium fogadalomtételére. Az egyházközség főgondnokának választotta Bíró Elemért, gondnokának Krakkó Zsig- mondot, presbitereknek Seres Mihályt, Simon Bálintot, Magyar Jánost, Bíró Lászlót, Molnár Attilát, Seres Bélát, Seres Andrást, Nagy Sándort, Bíró Károlyt, A rozsályi református templom Kormos Sándort, ifj. Seres Bélát, Papp Andrásnét. Pótpresbiter lett Bakó Ferenc- né, Nágy Bertalan. Az öt leköszönő presbiter emléklapot kapott. Miután a beiktatott lelkésznő válaszolt a köszöntésekre, az ünnepi istentisztelet és a közgyűlés vendégei meghívást kaptak a gyülekezet asszonyai által készített szeretetvendégség- re. A Himnusz és a 278 dicséret 8. versének eléneklésével befejeződött az istentisztelet és a közgyűlés. Isten áldása legyen a beiktatott lelkésznőn, gondnokokon, presbitereken és az egész gyülekezeten. Szalai László, református lelkész Evangélikus naptar O Októberben megkezdődik a konfirmációra való felkészítés. A körzeti lelkészek és a lelkészi hivatal munkatársai gyűjtik a jelentkezők névsorát. Kérik a szülőket, keresztszülőket, nagyszülőket, hordozzák Isten előtti felelősséggel a gyerekek jelentkezését, hogy ne hiába hangozzék a hívó szó. O Minden hónap második vasárnapján 15 órakor az Emmaus Szeretetotthonba felnőtt ifjúsági órára várják az érdeklődőket. O Szeptember 27-én, ma tartja szokásos emlékünnepélyét az Emmaus Szeretetotthon (Korányi F. u. 162.) Szebik Imre püspök úr e napon, a délelőtt 10 órakor kezdődő istentiszteleten szenteli fel Hamza Kinga végzett teológust. O Szeptember 28-án vasárnap aratási hálaadó nap lesz a gyülekezetben. Szekeresbokorban csendesnapot tartanak, amely délelőtt 10 órakor hálaadó isten- tisztelettel kezdődik, majd közös ebéd következik. Délután esperes úr, az ifjúság és az énekkar szolgál. 15 órakor úrvacsoraosztással ér véget az együttlét. A Nyíregyházáról indulók a Tokaji útról közelítsék meg a helyszínt. Menetrend szerinti autóbusz 9 órakor indul a Petőfi térről. O Szeptember 28-án vasárnap délelőtt 10 órakor lesz Debrecenben a templomtorony felszentelése. Csengőszó Hetedik hittantanítási évet kezdjük meg az iskolában. Azóta a világ sokat változott. Nehezebb az élet, még a gyerekeknek is. Sok a tanulnivaló, a tv-nézés, de a szülők is le vannak terhelve, kevés idő jut a lelkiekkel törődni. Az egyház és hitoktatói szeretnének segíteni a gyermekek vallásos nevelésében. Vegyék ezt komolyan a szülők, gyerekek egyaránt. Heti kettő vagy egy hittanórában és a heti vasárnapi szentmisén folyamatosan szeretnénk megismertetni Istent, Jézus Krisztust és a szenteket, csodálatos sze- retetüket. Tanításuk és példaadásaik vezessenek szülőt, gyermeket a szeretet- re, jóra, Isten házába. Nem elég ha csak hittanra járnak a gyerekek, a szülők gondoskodjanak a rendszeres templomba járásról, tv-nézés szüneteltetésével. Mutassanak példát a gyereknek és akkor örömteli hittanórák lesznek és boldog családi életek. Mindezért áldozatot is kell hoznunk, erre is figyelmeztessük gyerekeinket, hogy csakis a becsületes és szorgalmas tanulásnak és munkának van igazi sikere, értelme. Fogjunk össze ebben a témában és minden bizonnyal minden katolikus családban növekedni fog a szeretet, a béke és az áldás. Bízunk Isten kegyelmében a kellemes szeretetteljes, vidám hangulatú hittanórákban. Takács András, plébános Ifjúsági nap Cégénydányádon A szatmári református egyházmegye nyolc gyülekezetéből száztíz fiatal vett részt a cé- génydányádi templomban, kastélyparkban, iskolában megtartott ifjúsági napon. A megnyitó istentiszteleten Varga Árpád lelkipásztor szolgált a gazdag és Lázár példázata alapján, majd a nábrádi gyerekek Bereczky tanár úr által betanított zeneműveket adták elő furulyán. A tízórai elfogyasztása után a kastély parkjában, a hatalmas platánfa alatt Szalai László lelki- pásztor a Tékozló fiú története alapján elmondta: ebben a példázatban három lázadást fedezhetünk fel. Először a kisebbik fiú lázad az Atyával, a szülői házzal szemben. Nem jó neki otthon, unalmas, ő a kicsi, pedig nagy szeretne lenni. Vágyik arra, hogy a maga ura legyen, független. Vonzza az ismeretlen, a távoli, a bizonytalan. Nem tudja, ha kilép a családi otthon biztonságából, egy másfajta vonzókörbe kerül. Nem tudja, szabadságra vágyik és rab lesz. A második lázadás ebben a történetben, amikor a tékozló fiú a disznók vályúja mellett lázad elrontott élete ellen, sorsa ellen. Rájött, ami korábban vonzotta, szépnek, jónak tűnt, az tönkretette. Ez a lázadás úgy kezdődött, hogy magába- szállt, hála Istennek úgy folytatódott, hogy elhatározta: hazamegyek Atyámhoz, majd az elhatározás tetté érlelődött, hazament. A harmadik lázadás a történetben, amikor a nagyobbik fiú lázad. O volt a jó fiú, a szorgalmas, az engedelmes, a szolid. Ő otthon maradt, nem csapongón ki, nem szórakozott, nem csavargón. Amikor öccse hazament, mindenki örül, vigad, mert meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott ő duzzog, morog, mérges, lázad. Nem tud örülni, vi- gadozni Atyjával, öccsével és a vendégekkel. A tanítás közben Gacsályi Zsolt lelkész és Nagy Marianna teológus énekeket tanítottak, gyakoroltattak. Ezt követően az egyházmegye esperese, Balogh Tihamér szólt az ifjúsághoz. Miután hat csoportra oszlott a társaság, csoportonként végigjárták a gyermekotthon épületét, ismerkedtek az ott lakókkal, dolgozókkal. Természetesen az otthon fiataljai is velük voltak a foglalkozásokon. A finom ebéd után tovább folyt a tanulás, kikapcsolódás, csoportokban. Ott ki-ki a tékozló fiú története alapján elmondhatta a neki adott isteni üzeneteket. A vetélkedő eredményhirdetése és a díjak átadása után a tornateremben az iskola igazgatónője köszöntötte az ifjúsági nap résztvevőit, és kifejezte örömét, hogy iskolájuk adhatott otthont e rendezvénynek, majd újabb alkalmakra felkínálta az iskola épületét. Köszönet a segítőknek, Balogh Tihamérné, Zsoldos Gyöngyi hitoktatóknak, Tisza Tibor, Lucski István, Muzsnai Lászlóné lelkészeknek, Fábián Csaba teológusnak, Tóth Szilvia főiskolásnak.
