Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-02 / 204. szám

1997. szeptember 2., kedd KplpMHanvarnrc7án ncici'tuay y ai ui a*ay A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJÁBÓL Le a kalappal! Ha csak egy emberöltővel ezelőtt, valaki azt mondja, hogy a férfiak hajdonfőn já­rása lesz a divat, senki sem hitte volna el. A fejfedő mindig a ruház­kodás tartozéka. A nők fe­jén koronadíszként van ma is. A legfontosabb szerepe a haj, fej védelme, egészsé­günk megőrzésének kelléke ősidők óta. A fejlődés itt is nagy utat tett meg az állati bőr, szőr használata óta. Az ízlésváltozással sokáig a süveg volt a magyarok fej­fedője. A divat XIII. szá­zadtól a kalap lett, amely hazánkon belül, tájanként is különbözött. Főbb jellem­vonása, hogy már széle is volt. Anyaguk általában ne­mez-posztó, amely először a pásztoroknál különböző jellegzetes formát mutatott. Szatmárban az Erdély- hatás érvényesült. Színe fe­kete, alakja kerek, széle be­szegve, alacsony tetejű és fejhez simuló. Annyira el­fogadott volt, hogy a kör­nyező nemzetiségek is ked­velték. A debreceni típus kurtább karimájú volt. Min­den férfinek az alkalomhoz illően volt ünneplő és vise­lő kalapja. Egyetlen ruhadarab, ami­vel tiszteletadást tudunk ki­fejezni, fejünkről megemel­ve, — melyet egy fejbic­centés kísér — köszöntjük a szemben álló, vagy köze­ledő ismerősünket. Hangulatot, belső lelki állapotot tudunk kifejezni azzal, ahogy a fejünkre tesszük. Pl., ha oldalra csapjuk, vidám és derűs a napunk. A szemöldökre le­húzott kalap morcosságot, rossz kedvűséget takar. A mostani hajdonfőn já­rás lassan feledteti azt az el­ismerést jelentő kinyilat­koztatást: „Megemelem a kalapom előtte!” Az egyformának látszó fekete kerek kalap nagyon sok apró különbséget rejtett magában. így lehetett vásá­rokon megkülönböztetni pl. a kisari, a tarpai embereket egymástól anélkül, hogy megszólaltak volna. Tájankénti kalapok külső hasonlóságtól talán össze- keverhetőek lennének, ha kis finomságban nem kü­lönböznének. Ráismertek a fogásáról, méretéről, belső oldalán az izzasztóról. A teljes azonosságot a vásáro­kon vehető vékonyka fém monogram zárta ki, amit az izzasztóba erősített ki-ki magának. Érdekes látvány volt, ha valaki hétköznapi öltözetéhez felvette az ün­neplő kalapot — mert hiva­talos ügyet ment intézni — máris ünnepélyesnek lát­szott, tisztességet sugárzott az intézkedéséhez. Aki kalap nélkül ment abban az időben az utcán, azt tartotta róla a közösség, hogy hiányos az öltözete, vagy szalasztották valahon­nan, mert nem volt ideje a kalap feltételére. A magyar nyelvünk íze­sen, de csípősen egy újabb szólásunkkal házastársi kapcsolatra is képes utalni: Ki az úr a háznál? „Ki vise­li a kalapot?” A kalap sok­oldalú használatát ismerjük a közadakozásnál, adomá­nyok összegyűjtésére, azoknak, akik erre rászorul­nak. Ahol számolatlanul, jó szívvel dobják bele adomá­nyukat, azok előtt „le a ka­lappal”. Vagy: egy kis pénzt „összekalapolt magá­nak”. Gyermekkoromban mi is kalapot viseltünk, amely zöld színű, teteje 3- as osztású, csúcsban végző­dött és zsinór volt a szalag helyett, ami 2 makkfigurá­ban végződött. Elsőosztá­lyos korunkban pedig a ta­nító néni azt a csúfolós mondókát tanította meg ve­lünk, ha utcán a felnőttek­nek nem köszöntünk: „ve­réb van a kalapja alatt”. Er­kölcsi ítélet kifejezésre is felhasználta a közösség mondásaiban. Pl.: valaki­nek elveszett a becsülete, hitele, azt mondták: „Lee­sett, porba hullott a kalap­ja”. Igaz, fel is kaphatta és leporolhatta. Csakhogy az már nem olyan volt. Szűcs István, Nyíregyháza Életjel a J Nem láttam minden adást, ! de eleget ahhoz, hogy gon- ’ dokitokat kavarjon bennem. ■ Egy-két ismerősömnek a j témával kapcsolatos érdek- ! lődése. hogy tudniillik mit ; szólok mindehhez, mennyi- 1 en eltűnnek, miért, hová, ! megkerülnek ezek? Bevallom őszintén, nem tudtam megnyugtató, elfő- , gadható választ adni. Köz- i ben eszembe jutottak, hogy | én gyermekkoromban — i amikor apámat helyettesít- . ve postásként a csomago- 1 kát, leveleket vittem-hoz- tam a megadott helyre — már találkoztam az eltűnt fogalmával. A II. világháború utolsó éveiről van szó. Gyakorta láttam, olvastam a frontról visszajött csomagon, tábori levelezőlapon: eltűnt! Ha­bon! volt. tudtam gyerek fejjel is, hogy az illető vagy fogságba került, vagy meg­halt. No, de most nincs háború és mégis évente mintegy ki­lencezren eltűnnek. Igaz, van embercsempészet, gye­rekkereskedelem. prostitu­.1 i.ii, in ............................................................ tv-ben ció, drogfogyasztás és a bű­nözés egyéb területén is nagy a hullámverés. Meggyőződésem szerint az is hozzájárul e kedvezőt­len tendenciához, hogy a társadalom, a közvélemény nem viszonyul eléggé pozi­tívan e problémához. Késik a baj felismerése, mintha meggyengült volna a társa­dalom segítőkészsége. Ter­mészetesen az egyén fele­lőssége, vagy éppen felelőt­lensége, életvitele is közre­játszik. Barátom szerint ez természetes jelenség: a gaz­dasági, társadalmi változá­sok, amelyek sok pozitívu­mot hoztak, kellemetlen dolgoktól sem mentesek. Ügy gondolom, hogy a magyar tv-t dieséret illeti segítőkész szolgálatáért. De valahogy kevésnek találom ezt a felhívást. Meggyőző­désem, hogy nem azért tűn­nek el az emberek, mert jo­guk van eltűnni. Nem va­gyunk annyi sokan, hogy akár egy ember eltűnése is elhanyagolható lehetne. Czakó István, Nyíregyháza Vihar a Fergeteges körül Ünneprontó és méltatlan volt az Ököritófülpösről szóló írás Úgy érezzük, a hely szelleme is megkövetelte, hogy a 60 éves jubileumnak megfelelően készüljünk a Fergeteges ün­nepélyre. Sajnos, cikkírójuk keserű pirulát dobott a leve­sünkbe. Kezdjük azzal, hogy az új­ságíró írja — utcagyerekekből verbuválták az együttest az emlékek szerint. Oköritófül- pösön, mióta a település léte­zik a mi emlékeink szerint csa­ládszerető tisztességes, mun­kából élő emberek laktak, ut­cagyerek a mi településünkön soha nem volt, s mivel ma is településünkön tisztességes, becsületes, példás családi éle­tet élő emberek laknak — ut­cagyerek ezután sem lesz. A cikk azt sugalmazza, hogy a jelenlegi önkormányzat mos­toha gyermeke az együttes. A tények ezt lényegesen más­ként világítják meg. Az 1994. decemberében megválasztott új képviselő- testület nehéz pénzügyi terhe­ket örökölt. A költségvetési egyensúlyt csak úgy tudtuk biztosítani, hogy önhibán kí­vül hátrányos helyzetű minő­sítéssel 2 évig működési pénzt pályáztunk és visszafogott gazdálkodással tudtuk megte­remteni két év után a kedve­zőbb feltételeket. E nehéz idő­szakban is azonban 1995-ben 120 ezer forint, 1996-ban 250 ezer forint pénzügyi támoga­tást biztosítottunk az együttes­nek. Az 1997. évi alaptámoga­tást 400 ezer forint, melyet az első fél évben át is utaltunk az együttesnek. Az 1997-ben biztosított egyéb költségek, melyek a ju­bileumi ünnepséggel kapcso­latban merültek fel (550 ven­dég meghívása, ellátása, 4 vendégegyüttes fogadása, ki­advány elkészítése a Fergete­ges múltjáról, a szabadtéri színpad megépítése, a kitünte­tések, szociális létesítmények korszerűsítése, kiállítás meg­rendezése) összességében meghaladják az egymilliót. Az önkormányzat e törekvéseit és az ünnepség megrendezését a falu lakossága igen jó néven vette, elismerően nyilatkoztak róla. Csak dicsérő szavakat és köszönő leveleket kaptunk vendégeinktől, s azoktól is, akik nem tudtak eljönni az ün­nepségre. Ezért a jubileumi ünnepségünkhöz méltatlan és nekünk Ököritófülpös lakói­nak ünneprontó volt az az írás, amely a Kelet-Magyarország augusztus 16-i számában je­lent meg. A képviselő-testület és a polgármester hivatalba lé­pése óta minden évben a leg­nagyobb támogatója az együt­tesnek. Ezt a falu lakossága tudja, és megalapozott ennek a támogatásnak az elismerése. Az egyesület vezetőjétől azon­ban legalább annyit elvárunk, hogy nyilatkozataiban csak valós dolgokat tegyen közzé, és ne rombolja azt, amit má­sok generációkon keresztül lelkesen felépítettek és meg­őriztek. Őszintén reméljük, hogy az író, mint a „lélek mér­nöke” e cikkünk olvasása után a következtetéseket levonja és helyére igazítja. Tisztelettel: Önkormányzati képviselők, Kulturális Bizottság tagjai és olvasók Ököritófülpös (Hasonló tartalmú levelet kül­dött lapunknak Horváth László polgármester is) A cikkíró véleménye Minden írásnak annyi olva­sata van, ahány olvasója'^ A Fergetegesről szóló írások (szám szerint négy) nem akartak mást, mint felhívni a figyelmet erre a nagy múltú és — remélhetőleg — gazdag jövőjű együttes­re. A kifogásolt cikk csak mellékesen érinti Császár József és a polgármester vi­szonyát (az előbbi nyilatko­zata alapján), azzal a pozi­tív kicsengéssel, hogy az ünnepre való tekintettel ké­pesek voltak túllépni a né­zetkülönbségeken, mert az együttes volt számukra a legfontosabb. Az újságíró nem tett mást. mint kellett. Meghall­gatta a jelenlegi vezetőt (Császár József) és a légie­ket (Gél lért Dezsőt és fele­ségét, Margit nénit). Az idős házaspár könnyek kö­zött idézte a régi emlékeket, úgy, ahogyan írva van. S mivel nem oknyomozó ri­portot akart írni a szerző, annak sem nézett utána, hogy megfelel-e a valóság­nak. amit az egyesület ve­zetője mond, miszerint na­gyon sokat kell kilincsel­nie, amíg a működéshez szükséges pénz összejön. Császár József egyébként az első helyen említi a helyi önkormányzat jelentékeny támogatását. Személy szerint örülök, hogy az önkormányzat a Fergeteges támogatásán kí­vül — a nehéz körülmé­nyek ellenére is — annyi mindent tesz a kultúráért. Érdemes követni. Nagy István Attila A polihisztor Schárbert Szellemi hagyatékát gyermekei, unokái, tanítványai ápolják Negyven évvel ezelőtt — 1957. szeptember 4-én — halt meg a nyíregyházi Evangéli­kus Kossuth Gimnázium igaz­gatója dr. Schárbert Ármin. Száztíz évvel ezelőtt — 1887. február 9-én — a po- zsonymegyei Limbachban született, ahol édesapja evan­gélikus lelkész volt. A gimná­ziumot a pozsonyi evangéli­kus lyceumban végezte. Buda­pesten 1910-ben a Pázmány Péter Tudomány egyetemen természetrajz-földrajzból szerzett középiskolai tanári oklevelet. Egyetemi évei alatt a kiválóak Eötvös Kollégiu­mának volt a tagja. 1910 és 1913 között tudományos mun­kát végzett a szőlészeti és ve­tőmagkutató intézetben. 1913. augusztus 6-án kapta meg ki­nevezését a nyíregyházi Evan­gélikus Gimnáziumba, ahol 35 éven át tanított. Dr. Schárbert Ármin 10 éven át 1924-ig vezette a cser­készcsapatot, majd megalapí­totta a gimnáziumban az ifjú­sági sakk-kört is. Tevékenyen részt vett a nyíregyházi Bessenyei Kör munkájában. Vezette a sza- badlyceális osztályt, melynek keretében természettudomá­nyos ismeretterjesztő előadá­sokat tartott a városi nagykö­zönség számára a gimnázium dísztermében. Ilyen előadásán magam is részt vettem, amikor vetítettképes előadásában mu­tatta be a Nyírbátor melletti, jégkorszakból visszamaradt bátorligeti őslápot. Előadásai­ra tódult Nyíregyháza közön­sége. Tanárként három éven át ta­nított természetrajzra és kémi­ára. Órái előtt, mi kis „tanárse­gédei” jelentkeztünk a díszte­rem mögötti természetrajzi szertárában. Kezünket teleraík- ta ásványokkal, ércekkel, ké­miai felszerelésekkel, mikor, mire volt szüksége. Az egy- négyzetméteres tanári asztalon mutatta be kísérleteit. Poli­hisztorként tiszteltük. Minden év júniusának első hetében di­ákmajálisunk volt a Sóstón. Ott az erdőben tartotta meg előadását a madarak és fák napja alkalmából. Neki jutott a legnehezebb feladat a gimnázium igazgatói között. 1944. november 20-án őt bízta meg Turóczy Zoltán püspök a gimnázium igazgatá­sával. A gimnáziumunk három és a Geduly Leánygimnázium hat tanárával közösen a köz­ponti Evangélikus Elemi Isko­la tantermeiben húsz tanulóval indult meg a tanítás. 1945. má­jus 23-tól augusztus 31 -ig nyá­ri tanfolyamot szervezett, hogy a diákok tanévet ne ve­szítsenek. A következő tan­évet már a fűtetlen gimnázi­umban kezdték meg, amelyet teljesen kiraboltak. Az államosításkor nyugdíj­ba került. Hetvenéves korában — 1957. szeptember 4-én — hunyt el. Földi maradványai a nyíregyházi Északi temetőben nyugszanak. Szellemi hagyatékát, szak­májának gyakorlását gyerme­kei, unokái, tanítványai foly­tatják a gimnáziumunkban, a nyíregyházi tanárképző főis­kolán, a különböző egyeteme­ken. Reményi Mihály Üzenet lányoknak Tisztelt Szerkesztőség! Ezúton szeretnék köszönetét mondani azért, hogy levele­met a Kelet-Magyarország 1997. július 31-i számában közölték. Bár nem vártam, mégis örü­lök, hogy sok — a jövőben külföldre induló — magyar lány olvashatta üzenetemet. Remélem, hasznos informá­cióként szolgált minden ér­deklődő fiatal au pair számára. Tisztelettel: Gabriella Chantrell, Anglia Köszönet Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném megköszön­ni, hogy foglalkoztak a le­velemben leírtakkal. (Po­ros pályák, Rend a temető­ben) Az illetékesek a lehető­ségeikhez mérten igyekez­tek a problémákat megol­dani. Ugyancsak jó érzés­sel vettem észre, hogy lap­jukban az Apróhirdetés ro­vatok újra áttekinthetők, olvashatók. További emberközeli, jó munkát kívánok! Paliczné N. Ibolya, Nyíregyháza Gyökerek Augusztus 23-án délelőtt 11 órakor megszólalt a be- regdaróci iskola csengője, ami azt jelezte, hogy egy rendhagyó osztályfőnöki óra veszi kezdetét. Az 1966-ban ballagott 8. osz­tályos tanulók megszer­veztek egy osztálytalálko­zót. A bejáratnál Tóth La- josné, az iskola igazgató­nője várta nagy szeretettel a volt tanulókat, valamint a már nyugdíjas Szabó Gyu- láné magyar-történelem szakos tanárt és férjét, aki a 60-as években 10 évig volt a község református gyülekezetének lelkipász­tora. Az óra kezdetét jelző csengő után néma csend uralta a termet, majd a je­lentés következett, mely így hangzott: „Tanáméni- nek tisztelettel jelentem az osztálylétszám 31, jelen van 13, meghalt 4, kórház­ban van 2.” Ezután az osz­tályfőnök odament minden tanítványához, egyenként megcsókolta őket, a tanu­lók pedig emlékeztetőül mondták nevüket. Az osztályfőnök méltat­ta az esemény jelentőségét, azt, hogy 31 év után a da­róci iskolában ilyen talál­kozóra sor kerülhetett. Amikor az emberek zömé­ben csak magukkal, saját dolgaikkal foglalkoznak, amikor szemünk láttára családi életek hullanak szét és válnak emberek egymás ellenségévé. Az osztályfő­nök bevezetője után sor­rendben mondta el min­denki a három évtized tör­ténetét. Nyugodtan mond­hatjuk: büszkék vagyunk egymásra. Délben a Mól Rt. bereg- daróci ebédlőjében közös ebéddel folytatódott a program. Utána megtekin­tettük a református műem­léktemplomot, megtekin­tettük a régi iskola két tan­termét is, ahol jó volt visszemlékezni az iskolás éveinkre. Innen a görög katolikus templomba ment az osztály, az utcán szót váltottunk emberekkel, ér­deklődtünk régi ösvények felől. Az iskolában régi fényképek kerültek elő, egykori csinytevések fele­levenítése közepette. Mindenki meglepetésére szolgált Szűcs Jánosné Szerényi Ilona osztálytárs kedves ajándéka, amit erre az alkalomra készíttetett: egy hatalmas, díszes torta, melynek a közepén 31 égő gyertya volt. A nap közös vacsorával ért véget, ahol megbeszéltük a 35 éves ta­lálkozót is. Sz. Gy.-né, Beregdaróc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents