Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-17 / 217. szám

1997. szeptember 17., szerda HÁTTÉR Bebiztosított üzletek Kihasználatlan források a magyar export versenyképességének javítására Mizsei Kálmán meavei céavezetőknek tart előadást A szerző felvétele Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Me­gyénk cégei is bátrabban léphetnének külföldi kapcso­lataik építésében, ha igénybe vennék azokat a hiteleket és biztosításokat, amelyek im­már harmadik éve állnak ehhez rendelkezésre. Az ál­lami forrásból táplálkozó keret lehetőségeit csak las­san fedezik fel a távoli pia­cokra (olykor nem alapta­lan) óvatosságai tekintő vál­lalkozások. Miközben a cégek a lehetséges partnerek fizetési fegyelme­zetlenségére panaszkodnak külpiaci tapogatózásaiknál, nem élnek a kockázat csök­kentésének eszközeivel — utalt az ellentmondásos hely­zetre dr. Mizsei Kálmán, a Magyar Export-Import Bank Rt. (EXIMBANK) és a Ma­gyar Exporthitel Biztosító Rt. (MEHIB) elnöke. Csökkenő kivitel A külkereskedelem élénkíté­sén fáradozó szakember nyír­egyházi látogatása során szol­gált hasznos információkkal a Szabolcs-Szatmár-Bereg leg­jelentősebb vállalkozásai kö­zül ötvenet csokorba gyűjtő kiadvány, a Top 50 szereplői­nek és a listáról egyelőre le­maradt cégek vezetőinek. Rövid ismertetőjéből kide­rült: a kormány által 1994-ben alapított és teljes egészében ál­lami tulajdonban lévő EXIM­BANK valamint MEHIB a magyar exportfinanszírozás két állami szervezetét képezi, előbbi 6,5 milliárd, utóbbi 3,5 milliárd forint alaptőkével jött létre. Az EXIMBANK az ex­portügyietek megvalósulását különböző konstrukciókkal segíti, ezek előnye a klasszi­kus kereskedelmi banki ex­portfinanszírozáshoz képest, hogy hosszú távú kockázat vállalására képes, és a hitelek kamatai valamint a garanciák s egyéb szolgáltatások díjai a szokásos piaci szint alatt ma­radnak. — Ügyfeleink közül a kis- és közepes méretű vállalkozá­sok legfeljebb 18 hónapos idő­tartamra exportfinanszírozó hitelt vehetnek fel, melynek összege az exportszerződés összegének 75 százalékáig ter­jedhet — ragad ki egy részle­tet az egyébként vaskos írásos anyagban rögzített konstrukci­ókból az elnök. Hasonlóan gazdag a kereskedelmi és poli­tikai kockázatokra különböző biztosítási módozatokat nyújtó MEHIB ajánlata. Agrárgazdaságára támasz­kodó megyénk számára külön érdekes, hogy a MEHIB a me­zőgazdaságban érintett cégek­nek is segítséget nyújthat. Mint az közismert, remélt csatlakozásunkkal az Európai Unióhoz 400 milliós piac ré­szévé válunk. Ez a korábbia­kat számottevően felülmúló értékesítési lehetőségeket kí­nál, ezek kihasználása azon­ban nem lesz olyan egyszerű. Ugyanis miközben az agrár- gazdaság meghatározó szere­pet játszik nemzetgazdasá­gunk összességében, a mező- gazdasági kivitel tavaly hatá­rozott csökkenést mutatott az előző évhez képest. Bizalmi kérdés Európában 3,7, Ázsiában 30,6 százalékkal kevesebb magyar termékkel találkozhattak a külföldi vásárlók. A magyar mezőgazdaság versenyképes­ségének javítására a kormány 3 milliárd forint felhasználását engedélyezte. Ehhez kapcso­lódva a MEHIB megállapo­dást írt alá a Földművelésügyi Minisztériummal, s ennek kö­szönhetően részt vesz a mező- gazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás rendszeré­ben. Ennek értelmében halasz­tott fizetésű export esetén a biztosítási költség 30 százalé­kát visszaigényelhetik az adó­hatóságtól az exportőrök. A megyénkben (szerencsére gyakran) megforduló kereske­delmi tanácsosoktól reális ké­pet kaphatunk az egyes orszá­gok gazdaságáról, megbízha­tóságáról. Olaszország például kockázatosabb terepnek szá­mít, s egyes ágazatokat külön vizsgálatokra szorulnak Itália földjén, de ez a bizonytalanság egy kereskedelmi viszontbiz­tosítóval könnyen kezelhető. Ami kelet-európai relációt il­leti, a rövid idő alatt szerzett tapasztalatok alapján megle­pően jónak mondható a fizeté­si morál. Még az olyan kocká­zatosnak mondott ország­ban, mint Jugoszlávia, is el­mondható: az üzletek korrekt módon köttetnek és teljesül­nek. A déli szomszédunk bankjai tehát rendben fizetnek, s ugyanezt lehet elmondani a ro­mán vagy az orosz kapcsola­tokról is. Ukrajnában egyelőre nincs értékelhető fizetési ta­pasztalatunk, csak néhány bankkal vettük fel eddig a kap­csolatot, úgy vélem, az üzlet most vesz igazán lendületet — ad hangot bizakodó vélemé­nyének az elnök. A kérdés azonban továbbra is fennáll: miért nem használják ki a cé­gek az exportfinanszírozás és biztosítás lehetőségeit — Önkritikát kell gyakorol­nom, valóban sokkal többet kell tennünk azért, hogy meg­ismerjék a cégünket, a konst­rukciókat, felismerjék ezek­ben az üzleti lehetőséget a vál­lalkozások. Nagyságrendekkel kell javulnia a marketingmun­kánknak — néz körül előbb saját háza portáján Mizsei Kálmán, de hozzáteszi: termé­szetesen idő is szükséges a fo­lyamat elindításához, a beve­zetéshez, a tendenciák szeren­csére azt mutatják: a forgalom egyre bővül. Ä szabolcsi cé­gek az országos átlagtól elma­radó mértékben veszik igény­be ezt a szolgáltatást. Jő együttműködés — A jó együttműködésre a SOTEX Kft.-t említhetném, míg a több céggel egyelőre csak előkészítő tárgyalásokat folytatunk. Vannak még kiak­názatlan tartalékok, ezért is vállaltam örömmel ezt az elő­adást Nyíregyházán. y—i gy öreg, nyolcvanhá- rom éves ember és egy 1—J női papucs a főszerep­lője e rövid történetnek. Fe­lesége halála óta egyedül él az öreg könyvtáros. Kínlódik a betegségével, az öregedés­sel járó emlékezetkihagyás­sal. De nem tart igényt a szá­nalomra, még a segítségre se nagyon. Az egyijc alkalom­mal egyszerre értünk a zeb­rához, együtt léptünk le, de ő legalábbis szerintem nem ér­zékelte a sebesen, ránk ügyet sem vető kocsit. Hirtelen megrántottam a karját, de az öreg már-már udvariatlanul elhárította a figyelmességet. —Ne rángasd a karom, tu­dok én magamra vigyázni. Szégyenkezve csak annyit mondtam, nem tudhattam, hogy látja-e vagy sem a köze­ledő veszélyt. Nem várhat­tam meg, amíg megtörténik a baj. Aztán egy kicsit sértő­dötten még hozzátettem. — Az talán csak nem baj, ha az egyik ember vigyázni akar a másikra... Az öreg válasz nélkül hagyta a megjegyzést, de az arcán látszott, nagyon is jól esik neki a vigyázás. Csak éppen fáj, ha a fiatalabbak gyámolítani akarják. Azzal, hogy őt, a kora és a betegsé­ge miatt, talán olykor gyá­molítani kell, nem tud meg­barátkozni. Talán ez a belső érdesség, konokság is teszi, hogy a kö­zeli barátait is csak ideig- óráig tudja elviselni. Igazá­ban pedig nagyon vágyik az emberi közelségre, mert a két örökbe fogadott macskáján lett. Mióta ez a szörnyűség történt velem, az itthoni lá­nyom még azt a kevés törődé­sét is visszafogta, amit oly­kor-olykor mégis éreztem. Nem tudom, lehet hogy igaz­ságtalan vagyok, de néha úgy érzem, azért nem jön szinte egyáltalán, azért nem érdekli, élek-e vagy halok, mert már nincs mit remélni az örökségből. Kíváncsi várakozás kívül senkije sincs. Van ugyan két lánya, de az egyik külföldön él, a másik vele egy városban, de rájuk nemigen számíthat. Az egyik, aki vele egy városban él, még eseten­ként fel-felhívja telefonon, egy-két hónapban egyszer meglátogatja, de az utóbbi időben ezek is sorra elmara­doznak. Ez leginkább azóta van így, mióta kirabolták az idős embert, amíg egy hétig a kórházban volt. — Minden értékemet elvit­ték a rablók. A bélyeggyűjte­ményem, a feleségem meg­maradt ékszereit, a festmé­nyeket, a bemutatóra szóló betétkönyvem. Minden oda­Egy kis lelkifurdalással mondja a kemény szavakat, s hozzá is teszi — isten bűnéül ne vegye, de ez is megfordult a fejében. Az talán eszébe se jut, talán az ő érdessége is oka lehet az eltávolodásnak. Bevallása szerint már az is kihozza a sodrából, amikor a lánya megérkezik és rögtön megjegyzi: „Apuka most jól néz ki, mintha nem lenne semmi baja...” — Ezt azért mondja — ér­telmezi a saját felfogása sze­rint az öreg —, hogy felment­se magát a látogatásoktól. Mert ugye, ha jól vagyok, ak­kor miért jönne gyakrabban. Valóban így van, vagy in­kább az apa önbizalmát sze­retné erősíteni a lánya, ami­kor folytonosan ismételgeti, mennyire jól néz ki apuka, ez sajnos homályba vész. Az vi­szont a szavainak tónusából is kitetszik, a másik, a távolra szakadt lánya áll hozzá köze­lebb. Melegebb szívű, ha kö­zelebb lenne, biztosan nem hagyná így magára, mint az itthoni lánya. —De azért őt sem értem — emeli fel egy kissé hangját és az előszobában heverő női papucsra mutat. — Ez a pa­pucs a milánói lányomé. Másfél éve van itt, ezen a he­lyen. Amikor elment, azt mondta, apuka, két hét múlva újra jövök. Azóta se jött. Én pedig szándékosan ott hagy­tam a papucsát, ahová letet­te. Amikor mégis megérkezik, csak rá fogok mutatni. Ha egyáltalán ki tudom várni. j éha már azt se bán­jál nám, ha vége lenne az X y egésznek. Nem mon­dom, hogy nem félek a szen­vedéstől, a haláltól. De hidd el, nagyon kíváncsi is va­gyok. Vajon mi történik ve­lem azután. De amíg ezt a papucsot látom, remélek... Megítélés A mikor már elülni látszott a sokakat zavarba hozó hazai kritikai (ellenzéki) hang, mely Horn Gyula miniszterelnököt érte amiatt, hogy egy bizonyos sajtótájékoztatón egyetlen szót sem ejtett tárgyalópartnere, Meciar elképzeléséről, akkor hirtelen berobbant a televízió képernyőjén Tőkés László püspök, hogy felmelegítse az ügyet. A történés: Meciar és Hóm győri találkozóján a sza­vahihetőnek aligha nevezhető szlovák miniszterelnök egy- szercsak váratlanul felvetette a nemzeti kérdés egyik meg­oldásaként a lakosságcserét, mint ötletet. Hóm Gyula — ha hinni lehet szavainak — nyomban lesöpörte a témát a tárgyalóasztalról, szót sem kívánt erről cserélni s így az nem is képezte a tárgyalás napirendjét. Tény, hogy a győri sajtótájékoztatón erről egy szó sem esett. Az is tény, hogy később Meciar ezt nyilvánosság előtt részletezte hívei je­lenlétében. Akkor erősödött a Hornnal szembeni kritika, mondván, miért hallgatta el ezt a malőrt a sajtótájékozta­tón. (Azóta tudjuk, hogy Horn erre igyekezett magyaráza­tot adni, másrészt Meciar pedig magyarázkodni, hogy ti. ő ezt arra értette, ha netán egyesek önként szeretnének átköl­tözni a másik országba...) Most pedig a korábbi bátorságért méltán megbecsülés­nek örvendő Tőkés püspök azt mondta: jobban elítéli Horn Gyulát, mint Meciárt, amiért nem hozta nyomban a nyilvá­nosságra a történteket. Ha jól értem a szembeszegülő nézeteket, akkor itt arról van szó: egy bizarr kísérlet nem lett tárgyalási téma, de en­nek ellenére erről is be kellett volna számolni ama bizo­nyos sajtótájékoztatón, mint fontos napirendről. Ha így történik, tehát Hóm nyomban kitálal, akkor aztán felzúg­hatott volna újból a kórus, hogy íme, teljesen értelmetlen dolog minden próbálkozás Meciarral. Ebben lehet is vala­mi, de hát ő mégiscsak egy törvényesen megválasztott mi­niszterelnök, akinek népe előtt kell majd felelnie minden tettéért. Hóm hallgatása egy nem tárgyalt napirendről igyekezett megelőzni a feszültség fokozódását a két ország között, amelyre már mellesleg egész Európa odafigyel: azok az országok is, amelyek közé igyekszünk egy jobb, egy biztonságosabb élet reményében. Mert a NATO-tag- ságunk nagyon sokban függ attól, hogy milyen a viszo­nyunk a szomszédos országokkal. így van ez akkor is, ha naponta százszor elátkozzuk Meciar lépéseit, s ha majd az idő egykor bennünket igazol is. Tárgyalás helyett az ajtót végleg becsapni, nem éppen szerencsés lépés volna. Azt tartja a magyar mondás: „Bölcsebb lettél volna, ha hallgattál volna.”. Ezúttal a Tisztelt Olvasókra bízom, ítél­jék meg, bölcs volt-e Hóm Gyula, avagy a püspök szerint Meciamál is alávalóbb? Angyal Sándor Hajrá, fiúk! C sak az a fránya határ ne lenne — sóhajtozik Kárpá­taljáról származó barátom. Ugyanis a gyökerek még Ungvárhoz, meg Nagyszőlőshöz kötik, ifjúsá­ga pedig a Kárpátok végtelen csúcsaihoz, az erdőhöz, a mezőhöz. Igenám, menne is ő gyakrabban haza a szülei­hez, ismerőseihez, a régi kedves tájakhoz, de gépkocsival Záhonyhoz közeledve már görcsberándul a gyomra, mert sohasem lehet tudni előre, milyen hosszú a sor a határállo­más előtt, hány órát kell eltöltenie hasztalan várakozással, amit sok hasonló sorsú társával együtt bizony nagyon nem szeret. Legutóbb a hétvégén járt Ungváron. Akkor szerencséje volt, se oda, se vissza nem kellett várakoznia. Folyamato­san haladt a gépkocsisor, flottul, gyorsan végzett a magyar és az ukrán oldalon egyaránt. A határőrök, a vámosok szinte példaértékűen végezték a munkájukat. Persze vasár­nap volt, akkor pang az üzlet, nincsen piac, kevés az utas, gyors volt a forgalom. Olvasom az MTI kedd délelőtti hírében, hogy a záhonyi határállomásnál a magyar oldalon csaknem 300 személy- gépkocsiból álló sor torlódott össze és csak 5 órás várako­zás után lehet átjutni Ukrajnába. A határőrség szóvivője szerint a torlódást az ukrán határőrök nagyon alapos, téte­les vámvizsgálata okozza. Ugyanis rendkívül sok sze­mélyautó szállít zöldségfélét, gyümölcsöt és emiatt na­gyon körültekintően ellenőrzik a kocsik rakterét. Szaka­szosan, 25 darabos konvojban fogadják az autókat, s amíg ezek vámvizsgálatát nem végzik el, szüneteltetik a többi kocsi befogadását. Most elindulni rokoni látogatásra... Nincs az a pénz — mondja a barátom. Hiszen ez nem más, mint megtekinteni a sorban az előttünk és mögöttünk álló gépkocsikat és uta­saikat, jut időnk figyelmesen megnézni a határállomás épületét, még az ott szolgálatot teljesítő határőrökkel is jól elbeszélgethetünk, s amikor végre átérünk, már fordulha­tunk is vissza, mert az ukrán oldalon is hasonló, vagy még hosszabb a várakozási idő, másnap pedig már dolgozni kell menni. Jut eszembe, még jó hogy kiszélesítették a kö­zelmúltban a Tisza-hidat, s így a kamionok és a személy- gépkocsik külön-külön sávban mehetnek. S mit tehet az utazó? Csak egyet: drukkol az ukrán vámosoknak, hátha gyorsabb munkára bírja őket. Hajrá, fiúk! Sipos Béla " ^^1 Q

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents