Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-17 / 217. szám

2 1997. szeptember 17., szerda Füstölgős buli A napokban tömegrendezvényen vettem részt. Nem, ez még nem a választási kampány egyik gyűlése volt, amire már csak abból is következtet­hettem, hogy az egybegyűltek többsége még nem érte el a voksolásra jogosító kort. Szóval, volt zsufi a rafinált formájú, ám tágassággal nem jellemezhető helyiségben. A koncertközönség létszámnö­vekedésével fordított arányban fogyott az amúgy sem ózondús levegő. Teljesen indokoltan a rendezők egyike kérte: senki se gyújtson rá. Aki pedig legyűrhetetlen vá­gyat érez marlborózni, az fáradjon ki az előtérbe, üljön a teraszra, húzza el a füstöt maga után. A felszólítás süket fülekre talált. Sőt! Mintha egyenesen provokálta volna a csajszikat és a srácokat. Tucatnyi pa­rázsló cigarettavég hirdette: minket (mármint a legújabb generációt) nem érdekelnek az avult szokások. Hogy so­kaknak kellemetlen, ami néhánynak passzió? Ugyan! Aki­nek nem tetszik, kívül tágasabb. Hm, morfondíroztam. Ez karakteres, kemény, valószí­nűleg így kell manapság csinálni. Kisomfordáltam szip­pantani a szeptemberi ájerből. A kijáratnál majdnem ha­nyatt vágódtam egy alámgurult sörösüvegen, ami csak egy volt a szétdobált palackaknák közül. Rémlett, mintha a füst-stoppal együtt azt is kérték volna a házigazdák: do­boz, papír, üveg — a kukába! A borsó pedig, na hová? A falra! Kállai János lm w» 1W4E» W %*mm jf T... Mozi KRÚDY MOZI: Men in Black — Sötét zsaruk. Elő­adások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Nekem 8. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Re- tur. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. Nekem 8. Elő­adás kezdete: 22 óra. Kiállítások Gonda Zoltán debreceni festőművész kiállítása lát­ható a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központban. Madarász Viktor emlék- kiállítása látható szeptem­ber 21-ig a Nyíregyházi Városi Galériában. Madarassy György festő­művész jubileumi tárlata a nyíregyházi Benczúr Te­remben tekinthető meg. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban szeptem­ber 17-én este hét órától a Svejk-et játsszák (Vasvári bérlet). Siabolcs-Szatmár-Berag megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Ésik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Drágossy Richard A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311 -277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. I K I Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és I auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint fél évre 3930 forint, egy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/306-306-os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES. “ Amikor már csak a részvét marad... Elek Emil felvétele szacsegén levágta a motor­csónak orrán szabálytalanul ülő utast a járműről, holttes­tét napokkal később találták meg. A köteles komp veszé­lyes üzem — mondják a rendőrök — sok balesetet okoz, főleg azok körében, akik nem ismerik a vizet, s azt. hogy a folyó mely sza­kaszán kell különösen vi­gyázni a komp miatt A tapasztalatok alapján —- tájékoztatott Urbán Zol­tán alezredes, a Tiszai Vízi- rendészeti Rendőrkapitány­ság vezetője — a jövő fel­adata lesz a kompok, kikö­tők, vízi létesítmények teljes körű ellenőrzése, felülvizs­gálataimért sok helyen ész­leltek hiányosságokat az ok­mányokkal kapcsolatosan (hiányzik a kikötő létesítési, üzemeltetési engedélye); il­legálisan raktak le stégeket, pontonokat; hiányos a komp felszerelése, vagy nem arra alkalmas ember kezelte, és még sorolhatnánk a példá­kat. A vizen közlekedők jog­követő magatartása is sok kívánnivalót hagy maga után, hiszen műszakilag al­kalmatlan járművekkel jár­ják a folyókat, képesítés nél­kül vezetnek — Tokajnál, s megyénk más részéin külö­nösen. A jet-skizők —- bár maguk is válhatnak áldozat­tá — gyakorta inkább má­sokra veszélyesek. Közülük azokkal akad probléma, akik a fürdőhelyek környékén va­gánykodnak óvatlanul, Ara­nyosapáti és Tiszaadony kö­zött például hiába szóltak egyiküknek, menjen távo­labb a komptól, mert baja es­het, kivagyiskodott tovább, s nekiment arccal a kötélnek. Súlyos fejsérülést szenve­dett... Tokajnál túrakenuzókkal kötözködött egy jet-skis, fel is borult. Ők nem tudtak se­gíteni a billenékeny kenu miatt, erre amikor feltápász- kodotí, a kenusokat borította fel „én segítek, mert úriem­ber vagyok” felkiáltással Nem rajta múlt, hogy túlél­ték a gyerekek. HAZAI HOL-MI Kitekintő szakszervezet Záhony (KM - G. B.) — Osztrák részvétellel háromna­pos szeminárium kezdődött kedden megyei szakszervezeti tisztségviselők részére Zá­honyban az állomás kormány­zati várójában. Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) támogatásá­val az MSZOSZ Megyei Kép­viselete, valamint a Vasutasok Szakszervezete Záhonyi Terü­leti Bizottsága által rendezett képzés az idén májusban már lezajlott hasonló folytatása. Dr. Robert Markon az ÖGB ide érkezett munkatársa révén ezúttal több, mint harminc szakszervezeti tisztségviselő ismerkedik meg az ÖGB tevé­kenységével, valamint a mun­kajogi és szociális törvények­kel kapcsolatos osztrák ta­pasztalatokkal. Ugyanakkor, az előadásokat, tréningeket tartó Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat Egyesülés (ÉTOSZ) jóvoltából, a hallgatók részle­tes ismereteket kapnak a ma­gyar szakszervezetek helyze­téről és a fejlődés lehetséges útjairól is. — Csoportos tréningen fog­lalkozunk az érdekegyeztetés kérdésével, a bérmegállapo­dással, a kollektív szerződés­sel, valamint a foglalkoztatási, munkavédelmi és ellenőrzési törvénnyel — tájékoztatta la­punkat Vaskó Mihály az MSZOSZ megyei képviseleté­nek vezetője. Véradást... ...szeptember 17-én Porcsal- mán 8-14 óra között az Egész­ségházban, valamint Kissze­keresen 8-tól délig a művelő­dési házban szervez a Vörös- kereszt megyei szervezete. Tuzsér és Komoró vasútállo­másainak dolgozói, valamint Komoró község lakossága pe­dig együtt ad vért Komorón az állomás várótermében. (KM) Házi gondozó... ...betegápoló tanfolyamot szervez munkanélküliek ré­szére ingyenesen a Magyar Vöröskereszt megyei szerve­zete. A Népjóléti Minisztéri­um által elfogadott bizonyít­ványt is nyújtó 120 órás tanfo­lyamon szerzett ismeret birto­kában a hallgatók képesek lesznek a szakszerű segítség- nyújtásra és e területen mun­kát is vállalhatnak. Jelentkezni Nyíregyházán és Nyírbátorban a munkaügyi központokban, illetve a megyei Vöröskereszt­nél lehet. (KM) Szépségszalon '97... ...elnevezéssel második alka­lommal rendezi meg a Multi Design Stúdió október 10-12. között Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidő Csarnokban a Nemzetközi Fitness-Kozmeti- kai-Fodrászati Szakkiállítás és Vásárt. (KM) Csontritkulás... ...elleni gyógytornára két cso­portban, keddenkén és csütör­tökönként reggel 7 órától 8-ig és 8-tól 9-ig is várják az érdek­lődőket a Városmajori Közös­ségi Házban.(KM) A megye legjobb... ...gépírója és gyorsírója címért lehet versenyre kelni felnőtt és tanuló kategóriában a nyíregy­házi KPVDSZ Művelődési Házban október 4-én sorra ke­rülő versenyen, amelyre szep­tember 25-ig lehet jelentkezni a JÁ-KO Leíró Irodában (KM) Szüreti bált... ...rendeznek Nagyecseden ok­tóber 4-én. Az esemény lovas fogatok parádés felvonulásá­val kezdődik. A 20-25 fogat a környező településeket is be­járja. Kora este a művelődési ház nagytermében várják a táncolni, szórakozni vágyókat. A bál 19 órakor kezdődik. ■■piai ■ ■ ■ ■■ jr r m Tizennatan iiiiiiaivisirDavi A Tisza a legveszélyesebb folyók közé tartozik hazánkban Kováts Dénes Szolnok, Nyíregyháza (KM) — Ez a nyár — kicsit cinikusan fogalmazva — a vizirendőröknek dolgozott, hiszen az üdülők hő vágya ellenére nem volt olyan ká­nikula, mint a vizek mentén szerették volna, az áradás sem kedvezett a strandolók- nak. De talán ennek is kö­szönhető, hogy kevesebb tragédia történt, bár intő pél­dák azért az idén is akadtak. Tény, az említett okok mi­att kevésbé lehetett észre­venni. hogy a vizek rendőrei nem lehettek ott mindenütt — az anyagiak hiánya miatt. Évente általában kéttucat­nyi ember leli halálát a Ti­szán és társfolyóin, az idén ettől kevesebben (fizenha- i tan. közülük öten a Tiszalök feletti — megyénkbe!] — folyószakaszon) — bár még odébb az év vége. Nemcsak a felelőtlen fürdőzés az ok, hiszen korábban arra is volt példa, hogy a kompköté! Ti­Fórum a nyugdíjról Nyíregyháza (KM) — A nyugdíjreformmal kapcso­latos kérdésekről rendez szakmai érdekvédelmi fó­rumot a Magyar Köztiszt­viselők és Közelkalmazot- tak Szakszervezete (MKKSZ) Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Titkár­sága szeptember 18-án Nyíregyházán. A megyeháza dísztermé­ben 10.30-kor kezdődő fó­rumon — amelynek elő­adói: Kassai Attila PM, Ki­rály Zsolt Első Magyar Közszolgálati Nyugdíj- pénztár igazgatója, Fehér József MKKSZ főtitkára — szó lesz a nyuddíjre- form érintette változások­ról, a kiválóan működő El­ső Magyar Közszolgálati Nyugdíjpénztár működé­sének tapasztalatairól. Ta­nácsadást tartanak a nyug­díjrendszerbe való belépés választási lehetőségeiről, majd megbeszélést tarta­nak a közalkalmazottak és köztisztviselők magán­nyugdíjpénztárának létre­hozásáról. Önerőből Kótaj (KM - Gy. L.) — Mivel Kótaj nem hátrá­nyos helyzetű település, útépítési pályázataikat rendre elutasítják. így kénytelenek saját erőből rendbe hozni a falu utcáit. Jelenleg is folyik több utca építése. Ezek ugyan nem úgynevezett portalanított utak, hanem kohósalakkal bevontak, ám arra alkalma­sak, hogy közlekedni le­hessen rajtuk — tudtuk meg Fodor Lajos polgár- mestertől. Később ezek is kapnak aszfaltburkolatot, mint azok közül néhány, amelyiket korábban ugyanezzel a módszerrel tettek járhatóvá. Ezenkívül a falu központjában folyik a buszöböl építése. Terve­zik még az rossz idő beáll­táig 5-6 buszváró elhelye­zését. Az önkormányzat az idén összesen hétmillió fo­rintot költ az utak rendbe­hozatalára a községben. Támogatás Ópályi (KM) — A romák továbbtanulását talán még a magyar fiatalokénál is több akadály nehezíti, így aztán minden segítségnek örülniük kell. Különösen, ha az a saját berkekből ér­kezik. Az Ópályi Cigány Kisebbségi Önkormányzat az idén négy továbbtanuló fiatalt támogat, tíz-tízezer forinttal segítette őket a tanév kezdetekor. W{ű ■> \ w Sürgős esetekben Nyíregy­házán ügyeleti időben a Szent István u. 14. sz. alatt látják el a pácienseket. Akinek sürgősen gyógy­szerre van szüksége, annak Nyíregyházán a Főnix gyógyszertárat kell felke­resnie a Dózsa Gy. u. 12. szám alatt. Tüskés sarok

Next

/
Thumbnails
Contents