Kelet-Magyarország, 1997. szeptember (54. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-13 / 214. szám
1997■ SZEPTEMBER 13 ., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete I 131 Olvasó Társaság Nyíregyházán A kaszinó és a közkönyvtárak elődje Margőcsy József gulatot kívánnak teremteni, „az olvasás fő céljával összeférhetőleg az összejövetelekben a mulatság is megengedtetik, olly móddal azonban, hogy a mulató tagok által az olvasó tagok ne háborít- tassanak.” (10. cikkely.) Hogy Széchenyinek a Hitelben, majd egy év múlva a Világban újabb érvekkel támogatott egyesülési, közös művelődési, a magyar nyelvben haladásra serkentő szándéka milyen visszhangra lelt Nyíregyházán, az világosan bizonyítható azzal, hogy ez a 44 férfiú nem valamilyen potentát felhívására, hivatalos felszólításAz 1831. dec. 11-i ülés jegyzőkönyvének utolsó előtti oldala Levéltárunk egyik iratcsomójában olvasható az a jegyzőkönyv, amely szerint 1831. december 11-én Nyíregyházán összegyűlt 44 férfiú: „olly célból, hogy egy magyar könyvtárt öszve szerkesztessenek, s azt úgy az összejövetel helyén, mint azon kívül, házaiknál is olvágathassák.” A krónikaíró Vietórisz József 1896-ban már messzebbről nézve megállapíthatja, hogy az így alakult Magyar Olvasó Társaság ezzel Széchenyi István felhívását követte, a Hitel tartására. Sőt azzal is dicsekedhet, hogy a debreceni és a Bihar megyei hasonló szervezkedés csak 1833-ban, a nyitrai 1836-ban — a többiek majd még később indultak. ) Az 1830-ban megjelent röpiratában Széchenyi hangsúlyozza az egyesülés, az egymással való megismerkedés, az összefogás=koncentráció fontosságát. Hiszen a magányos ember semmi, súlya csak az egybegyűlteknek van, lehet. Érezzék ők ennek hasznát is: ez lehet anyagi, erkölcsi, kulturális-művelődési javak összessége. „Minden kifejlődés, előmenetel: erő, érték és szerencsének legfontosabb sarkalatja.” A tervezett társaságnak tagja lehet „minden tisztességes jellemű és a hazai li- teraturát, könyveket kedvelő férfiú”, aki a Társaság házában olvasni kívánnak és az olvasmányaikat meg is kívánják beszélni. A könyvekből művelődhetnek, példákat találnak eszméik finomítására, újak megismerésére, s mindezeket a társaságban folytatott vitáikban tovább értelmezik, finomítják, hogy saját gyakorlatukban hasznosíthassák. Lám így a főcél, hogy tagjai hozzászokjanak a magyarul olvasáshoz, ennek érdekében tudományos, politikus, irodalmi könyveket gyűjtsenek, folyóiratokat járassanak. Mindehhez várják a tagok könyvfelajánlásait, pénzbeli alapító segítségüket és rendszeres tagdíjvállalásukat. A tervezet szerint a társaság könyvtárából a tagok kölcsönözhetnek is. A könyv elpiszkítása, hiányossá válása, netán elvesztése a vezetőség által megszabott pénzbüntetéssel sújtandó, akár a kölcsönzés kedvezményét meg is vonhatják tőle. A kitűzött céllal egybehangzó, hogy a megbízott könyvtáros látszik a legfontosabb tisztségviselőnek. Nem hagynak kétséget az iránt, hogy nem valamilyen kolostori-szerzetesi hanra szándékozott olvasó társaságot létrehozni, hanem a város igényesebb lakossága saját boldogulása érdekében spontán igyekezett együttműködésre, arra a bizonyos koncentrációra vállalkozni. (Megjegyzendő, hogy majd a század végén, egy kulturális egyesület, a Bessenyei Kör létrehozására — kormányprogram szerint — a főispán toborzójára volt szükség). így válik lélekmelegítő olvasmánnyá az aláírók névsora, ahol hét olyan személy neve olvasható, akik a következő években, évtizedekben a város polgármesteri tisztségét fogják viselni. Időrendben: Inczédy György, 1838-41 között, majd első polgármesterünk és a megalakult Magyar Olvasó Társaságnak is első elnöke, majd Suták Sámuel 1841-46 között; Krajnyák János 1846-48; Sztruhár Károly 1849-50; Hatzel Antal 1850-54; Tregjár Pál 1854-60; végül Jármy Menyhért majd 1866-67-ben polgármestere városunknak. Az alapszabályokat jóváhagyták, így az egylet működése 165 évvel ezelőtt, 1832. december 8-tól válhat hivatalossá; ez az évszám szerepel a bélyegzőjében is. Hogy a szórakozást sem vetették meg, az nyomon követhető a városi jegyzőkönyvekből: 1837 áprilisában és decemberében az általuk rendezett „mulatságok” bevételét a városi kórház fejlesztésére fizette be Inczédy elnök. Ekkoriban, vegyesen, olykor casinónak is nevezik az Olvasó Társaságot. A szabadságharc leverése után, 1849. október 14-én bezáratták a társaság helyiségeit, vagyonát lefoglalták. Tíz év múlva, amikor 1859-ben sor kerül a folytatásra, Kaszinó Egyesületként jegyzik be az újra életre hívott szervezetet, s csakugyan a ka- szinó-jellegű szórakozás lesz-lett működésük fontosabb része, s ez így marad egészen a második háború végéig. Nem volt folytatása: utolsó épülete megmaradt a Zrínyi Ilona utca és az akkori Horty Miklós (Országzászló) tér sarkán. Helyiségeiben aztán a Gorkij mozi, ifjúságmozgalmi, népfront és TIT-szervezetek működtek a ház lebontásáig. A társaság elsőrendű célja, az (együtt) olvasás eszméje nem folytatódik egyenesen 1849 után. Csak annyiban, hogy a Bachkorszak végén megnyílt kaszinónak is volt könyvtára kölcsönzésre, a 930-as évek elején 4000 kötettel. Mint ahogy a Hunek-fé- le monográfiában Marssó József cikkében olvasható ugyan, hogy a megyének 12 ezres, a városnak 2200 kötetes házi könyvtára van, de egyik sem közkönyvtár. A kaszinó, a társadalmi egyesületek is folyamatosan gazdagítják gyűjteményüket, kizárólag a tagok és családtagjaik számára. Természetesen az iskoláknak is vannak könyvtáraik: külön a tanárok, külön a diákok számára. Sőt a nagyobb iskolákban diáksegélyező tankönyvgyűjtemény is működött, hiszen akkoriban pl. a két háború között, a tankönyvek legtöbbje 6-8 évig is használatban maradt. A szó mai értelmében ismert közszolgálati, nyilvános olvasó és kölcsönkönyvtá- rak Nyíregyházán csak 1951-ben és később jönnek létre, kétségtelenül gyorsan és széles körben. Ugyanannyira, hogy a mai közkönyvtárosok szinte visszasírják (a közönséggel együtt) azoknak az évtizedeknek — ezen a téren — jótékonyabb kulturális politikáját. A KM VENDÉGE Az érdemkeresztes Horányi Zsuzsa Több mint negyedszázados munkája elismeréseként a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét adta át Kuncze Gábor belügyminiszter Ibrány város jegyzőjének, Csongrádi Zoltánné dr. Rimaszombati Anna Ágnesnek, aki Gáva- vencsellőn csöppent az államigazgatási munkába 1971-ben. Ideiglenesen választotta ezt a pályát, hiszen eredeti szakmáját tekintve agrármérnök, azonban véglegesen ezen a szakterületen maradt. Harmadik gyermeke születésekor jelentkezett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi szakára, s a diploma megszerzésekor végleg eldőlt: marad a hivatalban. Főagronómus férjét követve költözött Gávavencsellőre, majd mikor a családfő tsz-elnök lett Ibrányban, ő is költözött, s a községi tanácson helyezkedett el igazgatási csoportvezetőként. Később vb-tit- kárként dolgozott, majd a rendszerváltást követően jegyzőként tevékenykedett, s ma is ezt a hivatást tölti be a fiatal városban. Régen sem volt egyszerű az államigazgatás területén dolgozni, ma a változó világban a napról napra módosuló jogszabályok közepette még nehezebb. Az önkormányzatok életében sok olyan típusú feladatot kell megoldania egy jegyzőnek, ami nem kimondottan az államigazgatáshoz tartozik, hanem inkább a polgárjoghoz vagy a gazdasághoz. Szerencsére a képviselő-testület tagjai és az intézményvezetők is segítik, így a közös munkának szemmel látható eredményei mutatkoznak. Ha végignéz a településen jó érzés keríti hatalmába, hogy a közös munkálkodásnak milyen szép eredményei tűnnek fel a fiatal városban. Az utóbbi években óriási fejlődésen esett át a település, mindezek mellett a testület többet és többet szeretne, azonban elképzeléseiket nem tudják egyik napról a másikra megvalósítani Rengeteg pályázati lehetőséget kihasználnak, s ha sikertelennek nyilvánítják egy- egy pályamunkájukat nem keserednek el, keresik az újabb megoldá- < sokat, azt fontolgatják másképpen. A sok-sok próbálkozás ellenére a munkanélküliség csökkentésén nem tudtak előrelépni, továbbra is óriási problémaként gyűrűzik Ibrányban az állástalanok helyzete. A regisztráltak mellett sokan vannak akik háztartásbeliek, vagy már kiestek a jövedelempótló támogatásban részesülők köréből is. A vállalkozóknak helyett adnának és nem nehezítik helyi adókkal a munkahelyteremtő beruházásokat, de mindezek ellenére húsz- százalékos a munkanélküliség Ibrányban. Mindennek földrajzi és történeti okai is lehetnek, évekkel ezelőtt sokan ingáztak Ibrányból a fővárosba vagy ipari városokba és az utóbbi években a helyi ipar is leépült. A kisvállalkozások pedig nem tudják mindezt kompenzálni. A jegyzőnőnek különösebb bonyodalmak nélkül sikerült összeegyeztetnie az anyai hivatást a munkájával, pedig nagyszülői segítséget sem kapott. Három gyermeke a tanulás mellett kivette részét a házimunkából is. Péter fia már családot alapított, Győrben számítástechnikával foglalkozik, Zoltán a vízmű kirendeltségvezetője Ibrányban, Anikó Debrecenben gazdaságtant tanul. Manapság a legnagyobb örömet az jelenti neki, ha kétéves unokájával, Barnabással tölthet egy-két önfeledt órát, megismertetheti a dunántúli kisfiúval a kisvárosi élet örömeit, együtt csodálhatják a háziállatokat, megsimogathatják, s nem csak a képeskönyvekből ismeri meg a kis lurkó az állatokat. Milyen öröm egy ilyen apróságnak, ha a csiga-biga visszahúzódik a házába, ha kis ujjával megérinti a szarvacskáját. Mindez apró- cseprő dolognak tűnik, de egy nagymama szívét megmelengeti néhány pillanatra, s egy kőkeményen dolgozó nagyinak is szüksége lehet olykor az ilyen boldog percekre. Szerte ágazó munkájánál némi előnyt jelent, hogy agrármérnök is, mélyebben látja a mezőgazdasági problémákat. Férje jelenleg Ibrány gazdajegyzője, a munkaterületeken is segítik egymást, bár akkor is egymásra lennének utalva, ha nem férj-feleségként dolgoznának. Csongrádi Zoltánné dr. hogyan valósíthatják meg Martryn Péter felvétele
