Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-05 / 181. szám
1997. augusztus 5., kedd ORSZÁG, VILÁG Elmosott előítéletek Hamburg (MTI) — Egyfajta német csodaként hatott az oderai árvíz. Amit politikusok, egyházi tisztségviselők, művészek, írók és szakszervezetek felhívásainak, az egykori kommunista tervgazdaság következményeként gyengélkedő népgazdaság talpra állítására fordított márkamilli- árdoknak nem sikerült megvalósítaniuk, elérte a német-lengyel határfolyó évszázados áradása. Elmosta a német fejekben a Kelet és Nyugat közötti falat. A Leipziger Volkszeitung hétfői kommentárjában arról is ír, hogy az ár ezenkívül „régi előítéleteket és megmaradt közhelyeket is elmosott. A példátlan segélyakció során nem volt téma, hogy Kelet- e vagy Nyugat. A dpa jelentése szerint sok érintett keletnémet lakos a tévékamerák előtt fejezte ki háláját nemcsak a többmilliós adományokért, hanem az önkéntes segítők nagy száma miatt is, akik Nyugat-Németország minden részéről érkeztek, hogy segítenek keleti honfitársaiknak. Számos nyugatnémet szabadságát megszakítva sietett az árvíz sújtotta helyszínre. Manfred Stolpe brandenburgi kormányfő „össznémet szolidaritásról” beszélt. Mint a német hír- ügynökség megállapítja, mindehhez nagyban hozzájárult a szerte az országból érkezett katonák emberfeletti munkája is. Eltemették Richtert Moszkva (MTI) — Moszkva novogyevicsi temetőjében — amely számos neves szovjet-orosz politikus, közéleti személyiség és művész nyughelye — hétfőn eltemették Szvjatoszlav Richtert. A világhírű orosz zongoraművész augusztus elsején, 82 éves korában hunyt el Moszkvában. Richter alig egy hónapja tért vissza Moszkva környéki nyaralójába Párizsból, ahol az utóbbi években élt. Nyolc évvel ezelőtt Zürichben szívműtétet hajtottak végre az idős előadó- művészen.Moszkvaiak ezrei vettek hétfőn búcsút a klasszikus zene előadóművészetének mesterétől, Rubinstein, Horowitz és Gi- lelsz nemzedékének képviselőjétől. A Puskin Múzeumban felravatalozott koporsót valósággal elborították a virágok. Richter zongorajátékának hangjai mellett tiszteleghettek a pályatársak és rajongók a nagy művész előtt. Richter özvegyének, Nyina Dorliak énekesnőnek személyesen fejezte ki részvétét Viktor Csemomirgyin orosz kormányfő, aki szintén fejet hajtott a XX. század egyik legnagyobb zongoraművészének ravatala előtt. Fejbe lőtte unokáját Szeged (MTI) — Tragikus eseményhez hívták a mentőket vasárnap délután Szegeden. E. I. 53 éves helybeli lakos „pisztolyosdit” játszott unokájával, melynek során a nagyapa az engedély nélkül tartható marok- fegyvert a 3 éves kisgyermek felé irányította, majd a töltött (!) fegyvert elsütötte. Elsődleges orvosi vélemények szerint a gyermek sérülése súlyos, életveszélyes — mivel a lövedék a kisfiú koponyájában állt meg. A vizsgálat a gyanúsított sza- badlábonhagyásával folyik. A vakációzó Javier Solana NATO-főtitkár családtagjai társaságában a moszkvai Vörös tér látványossága, a Szent Vaszilij Székesegyház előtt AP-felvételek Tamil felkelők tetemei hevernek egy Omanthai melletti mezőn. A Sri Lanka-i fővárostól több, mint 200 kilométernyire északra fekvő település volt a helyszíne a tamil felszabadítók és a kormánycsapatok közötti legutóbbi összecsapásoknak, melyek során a kolombói védelmi minisztérium állítása szerint több, mint kétszáz tamil vesztette életét Denominálják az orosz rubelt Moszkva (MTI) — Az Oroszországban hétfőn bejelentett pénzcsere nyomán január elsejétől új 5, 10, 50, 100 és 500 rubeles bankók kerülnek forgalomba, s emellett ismét megjelenik az 1991 óta csaknem elfelejtett kopejka. A váltópénzből egy, öt, tíz és ötven kopejkás címleteket vernek, s emellett egy-, két- és ötrubeles névértékű érméket is. Oroszországban legutóbb 1961-ben hajtottak végre ilyen átfogó denominációt, de az akkor nem okozott komoly veszteségeket a lakosságnak. Igaz, akkor az árak szigorú állami ellenőrzés alatt voltak, s a pénzcserével párhuzamosan árcsökkentést is végrehajtottak. Most a szabad árak következtében megvan a jelentősebb áremelkedés veszélye. Borisz Jelcin rendelete értelmében szeptember elsejéig a kormánynak ki kell dolgoznia a pénzcsere részletes programját, s a jövő évi szövetségi és helyi költségvetéseket már a denomináció figyelem- bevételével kell előkészíteni. Az orosz központi bank utasítást kapott az új érmék és bankjegyek elkészítésére, a pénzcsere feltételeinek biztosítására. Az orosz jegybank illetékesei azt remélik, hogy a régi ruPotsdam (MTI) — Az árvíz- katasztrófa csaknem három héttel ezelőtti kezdete óta először észlelték a vízszint csökkenését az Odera teljes hosszában a válság leküzdésén dolgozó csoportok. Ratzdorf- nál, az Odera és a Neisse folyó összefolyásánál az elmúlt 24 órában 17 centiméterrel csökkent a víz szintje — közölte hétfőn Potsdamban a brandenburgi belügyminisztérium szóvivőnője. Az északabbra fekvő HoManchester (MTI) — A British Airways brit légitársaság egyik járata vasárnap este két keréken kényszerült leszállni Manchester repülőterén, miután meghibásodott a bal futóműve. A gép 63 utasa épségben került ki a gépből. Az AFP jelentése szerint a bel nagy részét már 1998 első negyedévében kivonják a forgalomból. A denomináció előkészítése még tavaly kezdődött, így tartani tudják a tervezett határidőket. Nem is nagyon titkolt célja a pénzcserének, hogy a rubel visszaszorítsa a többi valutát a lakossági forgalomban, hiszen az orosz polgárok megtakarításaik 90 százalékát jelenleg konvertibilis valutába fektetik. Szergej Dubinyin, az orosz jegybank elnöke hétfői sajtó- értekezletén közölte, hogy Oroszországban véget ért az 1990-91-ben kezdődött hiperinfláció korszaka, amely óriási károkat okozott az ország gazhensaatennél nyolc centiméteres volt az apadás. Mathias Platzeck brandenburgi környezetvédelmi miniszter a berlin-brandenburgi Info rádióállomásnak mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy egy esetleges gátszakadás még mindig nem zárható ki, éppen ezért korai lenne a veszély megszűnéséről beszélni. A gátak megerősítésén dolgozó katonáknak az éjszaka sikerült eltömíteniük az Odera- kanyarulat északi részén fekvő biztonsági szolgálatot akkor riadóztatták, amikor az írországi Knockba tartó járat Manchensterben visszafordult, miután a legénység észlelte a meghibásodást és a gép üzemanyagától megszabadult. A leszállás közben a pilótának sikerült a gépet a középső daságának. Most már megfékezzük a pénzromlás esetleges gerjedését — fogadkozott Dubinyin. Az új bankók színezete egyébként hasonló lesz a most forgalomban lévő papírpénzekéhez, de természetesen új, a hamisítást nehezítő elemeket is tartalmaznak majd. Az orosz szakértők nem számolnak azzal, hogy a rubel jelentősen veszít értékéből a dollárhoz képest, a denomináció következményeként csak a lakossági fogyasztás növekedését várják augusztusban, illetve közvetlenül a pénzcsere kezdete előtt, azaz idén decemberben. Hohenwutzennél keletkezett két 20 méter hosszúságú gátrepedést. A Zollbrückénél és Reitweinnél lévő két másik kritikus helyen is szilárd a helyzet — mondotta a minisztériumi szóvivőnő. Reitweinnél hétfőn reggel tovább folytatódott a mintegy két és fél kilométeres szükséggát kiépítése. Ezek a munkálatok akadoztak, mivel a nyomvonal mentén mintegy tucatnyi második világháborús számyasbombát találtak. és a jobb szárny alatti keréken egyensúlyban tartania. Végül a bal szárny is leereszkedett és a gép teljesen megállt. „A pilóta kiváló munkát végzett. A fedélzeten 63 utas tartózkodott, de senki sem sérült meg. A gép három kerék helyett csak kettőn szállt le”. Apadóban az Odera Leszállás — két keréken Hegyi mentők szolgálatban (MTI) — Az osztrák hegyimentők tavaly ünnepelték a szolgálat fennállásának századik évfordulóját, s jelenleg a szervezet több mint tízezer tagja egész Ausztriában, 291 állomásról évente átlagosan 7000 mentőakciót hajt végre. A legkorszerűbb elektronikának, helikoptereknek, lavina- és keresőkutyáknak, de mindenekelőtt a hegyi mentők szakképzettségének és helyismeretének köszönhetően a szolgálat minden évben számtalan hobbi-hegymászót ment meg a biztos haláltól — írta az osztrák hírügynökség annak kapcsán, hogy az elmúlt három napon ismét számtalan baleset történt az Alpokban. Tavaly a szolgálat a statisztikák szerint 42 770 munkaórával, 7028 kiszálláson 7126 embert mentett ki, de közülük mindössze 761 volt sértetlen. 1945 óta összesen 250 ezer mentésben vettek részt a szolgálat tagjai. Az első ismert alpinista Hannibál volt, aki i. e. 218- ban vágott át az Alpokon, de csak 18. század elején hatoltak be a hegység járhatatlan és feltáratlan részeibe a kutatók, geográfusok, orvosok és botanikusok. A széles körű érdeklődés csak a legmagasabb csúcsok — a Mont Blanc (1786), a Grossglockner (1800), az Ortler (1804), a Dachstein (1832) után támadt fel. Az első alpesi egyesületek megalakulása után — az osztrák egyesület 1862-ben jött létre — 1896-ban megalakult az első mentőszolgálat is, amelyet aztán több más köve: tett, s együttesen 1945-ig mintegy százezer hegymászót mentettek meg a szolgálatok tagjai. A háború után szövetségre léptek az egyes szolgálatok. Akkoriban még csak a segítséggel történő leereszkedést segítő egyszerű eszközökkel küzdöttek a bajba jutottak életéért. Az 1955-ös államszerződés lehetővé tette a repülőgépek bevetését a mentésben, s 1956 márciusában egy Tirolban szerencsétlenül járt sielő- nő mentésével megkezdte tulajdonképpeni működését a repülős mentőszolgálat. 1961-ben bonyolították le az első olyan mentéseket, amelyeknél helikopterrel juttatták a helyszínre a lavinaáldozatokat kereső kutyákat. Eleinte az osztrák hadsereg és a belügyminisztérium bocsátotta rendelkezésre a helikoptereket, de 1983-ban szolgálatba lépett a szolgálat első „saját” helikoptere, a Christophorus I., amelyet az osztrák autóklub, (ÖAMTC), a Vöröskereszt, a hegyimentő szolgálat és a tiro- li légiambulancia finanszírozott. i amaaon az őzbak Augsburg (MTI) — A német- országi Augsburgban egy üze- kedő őzbak megtámadott egy kocogót. A 45 éves férfinak távol-keleti harci technikákból ismert rúgásokkal sikerült menekülésre késztetnie az állatot — közölte hétfőn a rendőrség. A dpa jelentése szerint az őzbak nyilvánvalóan vetélytársát látta a megtámadottban, akit megkísérelt agancsával elüldözni. A több percen át tartó harcban a középkorú kocogó karcolásos sérülésekéit szenvedett a lábán, kórházi ellátásra is szorult. A sváb erdészeti igazgatóság tájékoztatása szerint a július végétől és augusztus közepéig tartó párzási időben előfordulhat az őzbakok agresszív vislekedése, igen ritka azonban, hogy embereket támadnának meg. Akit őzbak támad meg, legjobban teszi, ha bottal vagy lábbal védi magát.