Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-05 / 181. szám
1997. augusztus 5., kedd Hasznos begyakorolt figurák Alkaloida: nem csalódás a döntetlen • NYFC: várják az első győzelmet *1 Nyíregyháza (KM —B. T.) — Tegnap délután megyei-------szakemberekkel népesedett be a nyíregyházi stadion, ahol előbb ifj. Pók István, majd Őze Tibor, az NYFC edzője tartott bemutató-edzést. Ezen alkalmat ragadtuk meg, hogy a nyíregyházi szakembert és a megfigyelőként jelenlévő Kiss Miklóst, az Alkaloida mesterét is megszólaltassuk a hét végi újabb döntetlenjük után. OA lefújás után elégedett volt. A mérkőzés előtt is elfogadta volna a döntetlent? — kérdeztük elsőként Kiss Miklóst. — Nem véletlenül hangoztattam, hogy a találkozó háromesélyes, bár természetesen bíztam abban, hogy inkább az egyes vagy az iksz valósul meg ezekből. Győzni szerettünk volna, ám a játék képe alapján elégedettnek kell lennem a döntetlennel is. Úgy érzem, az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, aztán szünet után fordult a kocka, hiszen roppant veszélyesen támadott a Dunaferr, és több helyzetet is kialakított. U Nyilván ennek szólt az első csere is, amelyet követően egy csatárral játszottak. — Igen, a középpályát akartam erősíteni, ezért állítottam be a szűrő posztra Lenkeyt. Azért Szamosit cseréltem le, mert a játékos sérülés után épült fel, és bár kapura ő volt a veszélyesebb, elfáradt. U Két meccs, két nehéz ellenfél, két pont. Elégedett? — Ha ezt veszem, hogy komoly ellenfelekkel játszottunk, akkor pozitívum az eddigi veretlenségünk, viszont természetesen jó lett volna nyerni legalább egyszer. * * * □ A Szolnok elleni meccs után bosszankodott, és ezúttal is azt hangsúlyozta, hogy közelebb álltak a győzelemhez — vetettük fel az^ Érd elleni meccs kapcsán Öze Tibornak. — Utólag az első meccs miatt van több bosszankodni valóm, mert az érdi döntetlen jóval értékesebb. Egy roppant kellemetlen stílusban játszó csapattal mérkőztünk, amely keresi a közelharcokat, ráadásul a rossz rajt és a következő nehéz ellenfelek (Szeged, Dunaferr) után feltétlenül javítani akart. O Három helyen is változtatott a legutóbbihoz képest. Mi indokolta ezeket? — Egyértelműen az, hogy tudtuk; az Érd nagyon hatékonyan használja a széleket. Ennek kontrollálása miatt került a bal oldalra Göncz, a jobbra pedig Karkusz. Utóbbi egyben arról is meggyőzött, hogy a pálya közepén hasznosabb a játéka. Kondora beállítását jó formája indokolta, illetve az, hogy őt tartottam képesnek Komódi kikapcsolására. Ez a húzás bejött. □ Hogyan élte meg a gyors gólváltást? — Amit kaptunk, az egyéni hibából született, utána viszont a csapat bebizonyította, hogy jó a lelki ereje, hiszen egyből egyenlített. Ismét egy begyakorolt szabadrúgásfigu- rából, amit azért is sújkolunk, mert érzésem szerint pillanatnyi állapotunkban ebből érhetünk el a legkönnyebben sikereket. A kupameccset is beleértve már négy ilyen gólt szereztünk. □ Önnek is adódik a kérdés: elégedett a két ponttal? — A papírforma és a nyújtott teljesítmény alapján a Szolnokot vernünk kellett volna, az érdi pont viszont értékes. Nagyon várom az első győzelmünket, mert az elindíthatja a csapatot a felfelé. Greene: a rekordra várjunk Inzaghi góljai A Juve 3-2-re nyert az NU ellen » Cesena (afp, MTI) — Az ala- pításának 100. -------^ évfordulóját ünneplő Juventus futballcsapata ugyan a legbecsesebb ajándékot nem szerezte meg (Bajnokok Ligája döntőt veszített a német Borussia Dortmunddal szemben), ám az emlékezés azért december utolsó napjáig tart. Amolyan nosztalgiamérkőzésre rándult át Torinó- ból Cesenába az általában zebracsíkos mezben futballozó olasz legénység. Rendhagyó módon most rózsaszínű dresszben küzdöttek a torinóiak, mert a rivális, az angol Newcastle United szintén rendre csíkos mezben szerepel. A mezcsere nem ártott meg a Juventusnak, 25 ezer néző előtt legyőzte albioni riválisát: Juventus-Newcastle United 3-2 (3-0) A jubiláns gárda rajtja a lehető legjobban sikerült, mert Ciro Ferrara már az 55. másodpercben előnyt szerzett. Jószerével alig kezdték el újra a játékot, amikor az új Juventus-szer- zemény, Filippo Inzaghi a 2. percben beköszönt (2-0). A tehetséges támadó a 34. percben ismét betalált, igazolván, okkal vásárolták meg őt az Atalantától. A legutóbbi olasz bajnokság gólkirályának második pontos lövése immáron 3-0-ás olasz előnyt jelentett. Ez az állás a pihenőig nem is változott. — Csodás érzés két góllal bemutatkozni a jubileumi esztendőben — nyilatkozta Inzaghi. Fordulás után a Juventus udvarias vendégnek bizonyult, már korántsem diktált olyan tempót, amint tette azt az első 45 perc során, így azután a 69. percben a Newcastle kolumbiai légiósa, Faustino Asprilla 1 Lesből szépített. A 82. percben ismét szerencsés volt, és így alakult ki a 3-2-es végeredmény. Johnson csak szerencsével jutott tovább • Gyulai Miklós szombaton fut Nos, a szerencse (?) Johnson mellé szegült, így nem esett rajta — akkora — csúfság. — Úgy éreztem, Michael szív nélkül fut. Az utolsó métereken nagyon lelassult, így a korábbi második helyről visszacsúszott a negyedikre — nyilatkozta Tyree Washington, aki egy másik 400-as futamban másodikként ért célba. Johnson érthetően mérges volt. Idő előtt elhagyta a sajtó- konferenciát, nem is válaszolt a feltett kérdésekre. Csapattársa, Jerome Young mindenesetre védelmébe vette a címvédőt. — Számomra nem meglepő társam gyengélkedése. Nagyon nehéz egy ilyen komoly sérülésből felépülni — mondta Young. Hétfőn este az athéni stadionban értük utol Orendi Mihályt, az NYVSC atlétáinak vezetőedzőjét, akitől rövid beszámolót kértünk: — A magyar táborban még mindig téma Kiss Balázs negyedik helye és Kovács Dusán balszerencséje, hiszen utóbbi hiába javította meg a magyar csúcsot, 1 századmásodperccel lemaradt a finálétól. Az már örömtelibb, hogy a két gyaloglónk finalista. Hihetetlen az érdeklődés a jövő évi budapesti EB sátra mellett, ahol a viadal kabalája, egy vizsla emblémája fogadja a szurkolókat és a versenyzőket. Egyébként Athénban hőség van, a belvárosban szinte izzik az aszfalt. Gyulai Miki csütörtökön érkezik, szombaton fut a 4x100-as váltóban, de remélem vasárnap is rajthoz kell állniuk, ami akár egy döntős helyezés is lehet. Eredmények: férfi 100 m, világbajnok: Maurice Greene (USA) 9.86 mp 2. Donovan Bailey (Kanada) 9.91 3. Tim Montgomery (ÚSA) 9.94 4. Frank Fredericks (Namibia) 9.95 5. Ato Boldon (Trinidad és Tobago) 10.02 6. Davidson Ezinwa (Nigéria) 10.10 Női 100 m, világbajnok: Marion Jones (ÚSA) 10.83 mp 2. Zsa- na Pintuszevics (Ukrajna) 10.85 3. Sevatheda Fynes (Ba- hama-szigetek) 11.03 4. Christine Alton (Franciaország) 11.05 5. Inger Miller (USA) Í 1.18 6. Melanie Paschke (Németország) 11.19. Greene (jobbról) már tudja, ő a világbajnok. Mellette Bailey már hiába pillant az órára Az olasz Alfridi hűsíti magát a 10 ezer méteres gyaloglás egyik előfutamában AP-felvételek benszky Anikó bejutott a csütörtöki döntőbe. Kiesett viszont Ilyés Ildikó (ARAK), aki a csoportjában csak a 13. helyet tudta megszerezni. Ur- banikné, a Békéscsabai AC sportolója az első előfutamban remekül versenyezve másodikként ért célba a lett Anita Liepina mögött, míg Sze- benszky (DMTE) a második előfutamban ötödik lett. Két amerikai sprinter nyerte a 100 méteres döntőket. A nőknél Marion Jones két századmásodperccel verte az ukrán Zsana Pintuszevicset, míg a férfiak mezőnyében Maurice Greene öt századmásodperccel előzte meg az olimpiai és világcsúcstartó kanadai Donovan Baileyt. Csupán öt századmásodperc hiányzott a meglepetéshez a férfi 400 méteres síkfutás vasárnapi előfutamaiban. A szám olimpiai és világbajnoka, az amerikai Michael Johnson ugyanis ilyen picurka időkülönbségnek köszönheti, hogy mégis a középfutamba jutott. A június elsején húzódást szenvedett kiváló atléta a futamában negyedik lett, így csak a többi eredmény ismeretében lehetett eldönteni, kiesett-e avagy továbblépett.--------- Athén (MTI, KM) •Ga — Az atlétikai vi- lágbajnokságon a------— vasárnap esti klasszikus finálét — férti 100 méteres vágta; elsősorban mindenki erre figyel mindenkor — körülbelül háromnegyed ház élvezte Athénban. Két B-betűs klasszis, a kanadai olimpiai bajnok Donovan Bailey, no meg a Trinidad és Tobago színeiben sprintéit Ato Boldon nem annyira élvezte ezt a csatát. Favoritoknak számítottak, a vert mezőnyben végeztek. Bailey ezüstérmes, Boldon ötödik. Nyert az amerikai Maurice Greene. — A rekordra várni kell. Vasárnap nem sikerült, de megcsinálom. Ez a következő célom, minek is takargatnám? Bailey azt mondta a célba érés után, hogy hetvennél látta, nem nagyon lesz reménye ellenem. Büszke vagyok arra, hogy ezt a fontos babért kiharcoltam az Egyesült Államok számára! — nyilatkozta a bajnok. — Közvetlenül a döntő előtt izomgörcsöm volt. Tény, a vb- start előtt mondtam olyasmit, hogy világcsúcs születik. Tévedtem. Most nincs más hátra, a 200 méteres távon megpróbálok javítani. Az sem egy rossz számom — vélekedett Boldon. A női 10 km-es gyaloglás előfutamaival folytatódott hétfőn az athéni atlétikai világ- bajnokság. Három magyar versenyző közül kettő, Urba- nikné Rosza Mária és SzeOtto törlesztett Az újonc idegenben győzött München (dpa, MTI) — Tudott, hatalmas meglepetéssel indult a német labdarúgó-bajnokság. A nyitófordulóban múlt szombaton az újonc FC Kaiserslautern idegenben győzte le a bajnoki címvédő Bayern München gárdáját. A két csapatot Otto Rehhagel személye köti össze. A szakember a vendégek jelenlegi mestere, de a müncheni csapat egykori vezetőedzője is volt. Q Erez valamiféle elégtételt a győzelem után? — tette fel a kérdést a dpa munkatársa Rehhagelnek a mérkőzés után. — Én a saját csapatommal törődtem és törődök. Sok új emberünk van, azzal kellett foglalkoznom, hogy „összerázzam” őket. Azt mondtam nekik a mérkőzés előtt, nincs vesztenivalótok, küzdjetek okosan és nyugodtan. Itt-ott szerencsénk is volt, de összességében megérdemelten nyertünk. □ Azért más az Olimpiaistadionban nyerni, nemde? — Inkább a sajtó munkatársainak furcsa. Most legalább lesz miről írniuk. □ Andreas Brehme miért csak a kispadon kapott helyett? — Andy már benne van a korban, 36 éves, ilyen idősen már néhány mérkőzést ki kell hagynia az embernek. A játékos nagyszerűen viselkedett, lenyelte a dolgot. Azt rebesgetik, hogy ellentét van kettőjük között? — Ez csak szóbeszéd. Az újságírók mindig bedőlnek ilyeneknek. □ A mostani győzelem után otthonukban fogadják a Hertha BSC-t. Kötelező a siker? — Célkitűzésünk, hogy bentmaradjunk az első osztályban. Ehhez minden hazai találkozón maximálisát kell nyújtanunk. A csatársorunkat kissé hatékonyabbá kell tennem. A következő győzelem mindenesetre sokat lendítene rajtunk. Perelt az NYFC A pénz nem, de Capatina megérkezett Nyíregyháza (KM) — Még az utolsó pillanatokban is változott a Nyíregyházi FC nyári szünetben alaposan kicserélt kerete. Leigazolta a vezetés a szerb Dorde Rudant, aki az Újfehértó elleni edzőmeccsen mutatkozott be. És kölcsönbe kaphatta volna Bagoly Gábort is, akivel azonban nem jött létre az egyezség, így a nyíregyházi nevelésű játékos vasárnap már be is mutatkozott új csapatában: a Kábában. Továbbra sem rendezte a Diósgyőr az adósságát a három megvásárolt labdarúgóért, pedig a korábbi egyeztetés szerint ütemezve kellett volna érkeznie a pénznek. A megbeszéltek szerint az összeg második felének is meg kellett volna már érkeznie, ám még az első sem futott be. Mivel, a DFC vezetése nem mutat hajlandóságot a kifizetésre, ezért Kulimár János elnök pert adott be az MLSZ-hez. Ez olyan súlyosan érintheti a Diósgyőrt, hogy akár pontokat is vonhatnak le tőle. Megérkezett viszont Va- lerij Capatina, aki a mol- dáv bajnoknál járt, hogy kölcsönjátékosként részt vegyen a Bajnokok Ligája előselejtezőn. Nos, „Valér” végül bizonyos félreértések miatt nem játszott egyik meccsen sem (a Kisinyov egyébként kiesett), de péntek óta ismét Nyíregyházán tartózkodik, és küzd a csapatba kerülésért. r SPORT