Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-30 / 202. szám
MAGÁNVÉLEMÉNY Hálapénz N em éppen a legjobb kicsengése van a köztudatban a címben szereplő hálapénz kifejezésnek, hiszen a mindennapi gyakorlat szerint úgy adunk ki a zsebünkből forintokat, hogy tulajdonképpen az már nem is lenne kötelező. Csakhogy az ember hálás a számára elvégzett munkáért, szolgáltatásért, ellátásért, s valamilyen formában ki is szeretné fejezni köszönetét. Mivel a szó elszáll, marad a pénz, amely egyrészt kézzel fogható, másrészt mindenki számára minden időben jól jön. Ez alkalommal azonban olyan hálapénzről szeretnék szólni, amely valóban a hálálkodást, a megbecsülést, a tiszteletet fejezi ki — ám ennek ellenére mégsem lenne jó, ha a követendő példát látnánk benne. Ezeket a bizonyos forintokat meglepő módon nem az állampolgár adja, hanem kapja — mégpedig az önkormányzattól. Történt ugyanis a közelmúltban, hogy megyénk egyik településén a képviselő-testület pénzjutalomban részesítette mindazokat, akik az önkéntes véradáson karjukat nyújtották, hogy segítsenek bajba jutott embertársaikon. Az önkormányzat tagjai őszintén úgy érezték, a mai világban — amikor oly nagy szükség van a vérre és különböző készítményeire —, nem elég csak egy köszönetét mondani az önzetlen és áldozatkész állampolgároknak, hanem a hála és a megbecsülés jeleként egy bankóval is illik honorálni ezt a nemes cselekedetet. Érezzék a helybeliek, a település vezetői elismerik önzetlenségüket. Szép gesztus ez a donoronkénti 500 forint a képviselő-testület részéről, ám félő, a jó szándék a visszájára fordul. Gyarló ugyanis az ember, az a pár száz forint könnyen meditálásra készteti, s hamar felvetődik a kérdés: „Ha azon a településen adtak, a megye másik részében miért nem adnak?” S félő, hogy előbb-utóbb az is elhangzik majd vérlázítóan: „Hát csak eny- nyi forintot ér az én vérem?” Jól tudjuk mindannyian, mennyire nélkülözhetetlen ez a folyékony szövet a kórházak mindennapi életében. Mindazokat, akik eddig is a karjukat nyújtották, a segítőszándék vezette, soha nem vártak anyagi elismerést sem az államtól, sem az önkormányzatoktól, sem az egészségügyi intézményektől. Az emberbaráti érzés késztette őket erre a tettre, s az a tudat, egyszer talán ők kényszerülnek rá mások segítségére. Bármennyire is jól jönne egy-egy hasonló összeg a hátrányos helyzetű Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei családoknak, a véradásnak nem szabad üzletté válnia semmilyen formában sem. Maradjon meg csak továbbra is olyannak ez a gyakorlat, amilyennek az elmúlt évti- zed(ek)ben kialakult. Akik beleülnek önként a véradók székébe, nem vágynak anyagi haszonra, hiszen valójában megfizethetetlen ez az önzetlen áldozatkészség. Épp ezért számukra csupán egyetlen fizetőeszköz van, egy szó, ami mindig elhangzik távozásukkor a vér- adóllomások dolgozóinak ajkán: köszönjük. Bizonyos dolgokhoz nem tudják nélkülözni a lakossági pénzeket Kovács év« A települések, falvak és városok gazdái régen a tanácsok voltak, ma pedig az önkormányzatok. A rendszerváltoztatás óta létező testületek joga és kötelessége felvállalni lakóhelyük sorsát, formálni jövőjét, rendezni jelenét. Mindez rengeteg felelősséget és munkát jelent, s a tervek, vágyak teljesítéséhez egyre több pénz is szükségeltetik. Hogyan léteznek, miképpen gazdálkodhatnak manapság az önkormányzatok? Hudák Mihállyal, Nyírvasvári polgármesterével faluja sorsán keresztül igyekeztünk a gondokat, örömöket megismerni. Mint cseppben a tenger, tükrözi a kis szabolcsi falu élete az ország minden önkormányzatának gondjait. □ Immár a második ciklusban, hetedik éve irányítja a testület első embereként faluja sorsát. Mi változott az ön munkájában az elmúlt hét év alatt? — Nem olyan sok minden. Gondunk régen is, most is az volt, hogyan tegyük jobbá, könnyebbé az itt élők sorsát, miképpen szépítsük Nyírvasvári utcáit, intézményeit. Igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy az oly sokat emlegetett megtartó képességet megőrizzük, ha lehet, javítsuk is. Nem sok dicsekvésre való akad, ha ezt a szempontot vesszük alapul. Nyírvasvárinak 1953 lakosa van, közülük 220 általános iskolás, 80 óvodás. Folyamatosan öregszik a falu, s bármennyire szeretnénk, munkahelyet, a fiatalok megtartása, a foglalkoztatás érdekében sem tudunk létesíteni. Abban sincs változás, hogy problémáink sorában legnagyobb a szociális ellátás, mely hatalmas terhet ró az önkormányzatokra. Ilyen jellegű kiadásaink között legnagyobb a jövedelempótló támogatás, melynek korábban ötven százalékát, most kétharmadát fizeti ugyan az állam, csakhogy a visszaigénylés utólagos, így akár azt is mondhatom, egy hónapig az önkormányzatok adnak kölcsön az államnak. Ráadásul szerintem a pénz sem térül meg igazán, az eredmény nem az igazi. Ez alatt azt ér□ Milyen munkát tud az Ön faluja felajánlani? — A Megyei Fejlesztési Ügynökség támogatásával több település nevében is pályáztunk, s az így nyert ránk jutó pénzből 32 embernek adunk munkát. Jelenleg a közintézmények felújításán dolgoznak, de ők tartják rendben az utcákat, tereket is. □ Sokan kifogásolják, hogy az ön- kormányzatok manapság többnyire pályázatok útján tudnak csak pénzhez jutni. Egyetért a módszerrel? Hudák szerint Korábban azt hittük, lesznek majd munkahelyek, igazi fellendülés, terjedő ipar. yy tem, hogy maga az összeg sem fedezi egy család megélhetését, mindössze konzervál egy állapotot. Sokan vannak ugyanis, akiknek ennyi pénz is elegendő — igaz csak a vegetációhoz — s nemigen törik magukat állandó munka után. □ Ezt a panaszt minden polgármester elmondhatja, de a változtatásra, az igazi megoldásra csak keveseknek vannak ötleteik... — Sajnos igazi ötletem nekem sem igen akad. Korábban azt hittük — maga a támogatási forma is ezért jött létre —, hogy lesznek majd munkahelyek, igazi fellendülés, terjedő ipar, s erre az átmenetinek szánt segélyre akkor majd nem lesz szükség. Sajnos, nem hogy a Vasvárihoz hasonló kicsi falvakba, de még a térségbe sem települt ipar, megfelelő foglalkoztatás, így ha akar valaki, akkor sem nagyon tud dolgozni. Mihály: „A törvény szerint adható, a lehetőségeink azonban nem.” Martryn Péter felvétele — Az elvvel akár egyet is érthetnék, de igencsak nehezíti a dolgot, hogy az információk beszerzése sokszor nehéz, miközben a pályázatok szigorú feltételeket határoznak meg, ami határidőre, formára egyaránt vonatkozik. Talán szerencsésebb és egyszerűbb is lenne, ha bizonyos szempontok alapján különféle szorzókkal osztanák el a rendelkezésre álló összegeket, így kizárhatnák azt is, hogy egyesek puszta tudatlanságból lemaradjanak, míg mások leleményeskedve, ügyeskedve esetleg jogtalan előnyökhöz jussanak. Nem az egyenlősdit szorgalmazom, de abban nem hiszek, hogy egy adott területen lévő települések között égbekiáltó különbségek lehetnének. Hasonló adottságok mellett a lehetőségek is nagyjából ugyanazok, a támogatásoknak is hasonló mértékűeknek kellene lenniük. A pályázatok körül olykor nagy a tülekedés, igazságosan elosztani nagyon nehéz. és szervezet képviselőjével, hogy ha segíteni nem is tudnak olykor, de legalább ne is ártsanak. Örömmel mondom, e tekintetben nincsenek rossz tapasztalataim. Fontosnak tartom, hogy minden, a településen lévő szervezettel, egyesülettel jó viszonyban legyen az önkormányzat, segítse egymást amiben lehet. Ez fontos közérzetjavító tényező, miközben az információcserére is lehetőséget teremt, melyek a település érdekében hasznosíthatók. □ A vállalkozások korát éljük, és mind gyakrabban halljuk, a pénzszerzés érdekében vállalkozzanak az önkormányzatok is. Helyesli ezt az elvet? — Nem tartom követendő célnak, s ha csak a magunk esetét nézem, lehetségesnek sem. Meggyőződésem, hogy egy önkormányzat nem vállalkozásra van berendezkedve. Akad dolga és feladata anélkül is épp elég. Ugyanakkor a vállalkozás kockázatos is. Arra nagyon kell vigyázni, hogy az önkormányzati és vállalkozói pénzek ne keveredjenek: egy vállalkozásban benne van a bukás lehetősége is, egy település pénzét ily módon nem lehet kockáztatni. Sokkal szerencsésebbnek tartom, ha az önkormányzat ösztönzi a településen lévő vállalkozókat, ha kell olcsóbb telkekkel, adókedvezménnyel, minden elérhető eszközzel. □ Egy-egy település fejlődéséből, fejlesztéséből ma már az ott élőknek is mindinkább ki kell venni részüket. Sokszor nincs beruházás lakossági hozzájárulás nélkül. Nyírvasváriban mihez kérnek segítséget? — Bármennyire szeretnénk, bizonyos dolgokban nem tudjuk nélkülözni a lakossági pénzeket, hiszen az ily módon összegyűjtött forintok nélkül képtelenek lennénk megvalósítani terveinket. Lakossági hozzájárulással fejeződött be a gázberuházás, így tervezzük megvalósítani a szennyvízhálózat kiépítését is. Az útépítéshez ugyanakkor egyetlen fillért sem vettünk igénybe a vasváriak pénzéből. Minden beruházásunk harminc százalékkal több saját erőt igényelt. m ^ Faluja érdekében a testületnek és a polgár- mesternek minden lehetőséget ki kell használnia, yy □ A lobbizást egy-egy falu, régió érdekében sokan szorgalmazzák, sokan meg elvetik. Miképpen vélekedik a boldogulás eme fajtájáról? — Faluja érdekében a testületnek és a polgármesternek minden lehetőséget ki kell használnia. Ezért szerencsés és hasznos is leb^c, ha jó viszonyt tart az országgyűlési képviselőkkel, ha ismeretségeket, kapcsolatokat köt. Illik jóba lenni minden fórum □ Az Ön faluja jó ideig szeretett volna a halmozottan hátrányos helyzetű falvak sorába tartozni, e célját csak nehezen tudta elérni... — Sok pénztől estünk el amiatt, hogy 1990-93 között nem tudtunk bejutni a halmozottan hátrányos helyzetűek sorába. Ez azt jelentette akkor, hogy minden beruházásunk harminc százalékkal több saját erőt igényelt, így nehezebben valósulhattak meg terveink. Á sors fintora, hogy mire elértük az oly áhított besorolást, a támogatás mértékét jelentősen csökkentette az állam. □ Mi lehet ma egy polgármester legnagyobb öröme és gondja? — Gondja mindaz, amiről eddig beszéltünk. Öröme, ha ezen gondok bármelyikét sikeresen meg tudta oldani. Közhely lehet, de igaz, hogy nekem az a legnagyobb öröm, ha bármelyik falubélimen segíteni tudok, s ha látom, minden nehézség ellenére épül, szépül Nyírvasvári. 1994 volt az, az év, amikor látványosat léptünk előre, majd két-három év szünet után most ismét a fellendülés szakaszában vagyunk. AKTUÁLIS INTERJÚNK Falukölcsön az államnak □
