Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-30 / 202. szám
1997. augusztus 30., szombat HAZAI HOL-MI Benzinadalék V égül is a kárvallottak javítási költségének megtérítésével zárul a kocsik AC-pumpáját tömegesen tönkretevő, „rézfaló” benzin körüli mizéria. Az üggyel kapcsolatban nekem is van egy perdöntőnek ugyan nem nevezhető, de az egészhez talán egy kis adalékkal szolgáló nyári élményem. Begördül egy közismert típusú kocsi a szomszédvár egyik töltőállomására. A kikászálódó család elintézi a sürgető ügyeit, majd folytatnák az utat, mint kiderült Nyíregyházára. Ám a családfő hiába indítózik, a motor nem ugrik be. Nincs más hátra: telefon egy kútkezelő által javasolt közeli mesternek, majd kezdődik az ideges „szobro- zás”. Eközben egy márkatárs gördült a kútra, s míg csorgatja a naftát, félfüllel hallja az elnémult motor esetét. „Ha nem veszik tolakodásnak”, fordul a magába roskadt családhoz, „megpróbálkoznék” valamivel. Hát, ha ennek is az a baja, mint sok autónak mostanában itt a keleti országrészben. Azzal felhajtja a „beteg” kocsi hátsó ülését, s ököllel rávág vagy ötöt a benzintartályba illeszkedő üzemanyag-szivattyúra. Magyarázattal is szolgál kissé különös szervizelésre:, ,Az errefelé nem jó minőségű benzintől berágódnak az AC-pumpák csapágyai, a tengelyük megszorul. Az ütögetéssel olykor még megindítható a szivattyú, azután úgyis végleg beadja a kulcsot.” Most tessék indítózni, mondja, s láss csodát: a motor feléled. A hálálkodást követően boldogan elfüstölő család fejével a napokban futottam össze. Érdeklődésemre még mindig bosszúsan válaszolt: hazaértünk, de két nap múlva hatvanezerért AC-pumpát kellett cserélni a kocsiban. Galambos Béla Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI. Utánunk a tűzözön. Előadások kezdete: 16.00, 18.00 és 20.00 óra. BÉKE MOZI: Anaconda. Előadások kezdete: 16.00, 18.15 és 20.00 óra. Kiállítások A rzeszówTfotöklub anyagából nyílt kiállítás a VMK fotógalériájában. A tárlat október 1-jéig tekinthető meg. Moira McFadden grafikáiból rendeztek tárlatot a Zrínyi Ilona Gimnázium galériájában. Oláh Mária autodidakta festőművész alkotásait a ti- szavasvári Vasvári Pál Általános Iskola éttermében állították ki. Gonda Zoltán debreceni festőművész kiállítása látható a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központban. A vajai kastélymúzeumban augusztus végéig tekinthetők meg a nemzetközi alkotótáborban készült művek. Szabolcs-Szatniái-Baiag megye független napilapfa Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Esik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311 -277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./tax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Drágossy Richard A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft.. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint, fél évre 3930 forint, egy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/306-306-os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES. Vigyázat, autótolvajok! Jelentős károkat okoznak megyénkben is • Fokozott rendőri eífenőrzés várható Lutter Imre j 4 t s s vW* v v* w XCCv^XMMC i Nyíregyháza — Töméntelen mennyiségű autó tűnik ma el nyomtalanul Magyar- országon A gépjárműlopások felderítésére tett kísérletek többsége eredménytelen maradi Megyénk e téren viszonylag szerencsésnek mondható: a múlt évben 52 gépjármű került elő a 125 lopottból, sőt 180 olyan autót is megtaláltak a szabolcsi rendőrök, amit nem helyben kötöttek el. Az idén május végéig 60-ból csupán Ötnek üthették bottal a nyomát. Azért nem mindenhol ilyen kedvezőek a statisztikai mutatók. Az eltulajdonított gépjárművek száma 1988-hoz képest az elmúlt évre a tízszeresére, értékük pedig hatvanötszörösére nőtt. Nyolc év alatt— 1988 és 1996 közölt —- a felderítések eredményessége 22,6 százalékról majdnem tíz százalékot romlott. Ennek oka, hogy a „nagy haszon, kis kockázat" reményében a tolvajok veszélyérzete minimálisra csökkent. A lopások számának visszaszorítása, a Felderítési arány javítása, és nem utolsósorban a nemzetközi megítélés kedvezőbbé tétele A lopás vagy más ok miatt lefoglalt autók sorsukra érdekében tehát összehangolt intézkedésekre van szükség. Ez a kormány igazgatási szintjére tartozik. El is rendelte, hogy a tárcák a saját felelősségi körükben intézkedjenek a feladatukhoz tartozó szervezeti, jogi és egyéb változások érdekében. Meg kell jelölniük költségigényüket és a rendelkezésre álló fedezeti forrást, s a belügyminiszter útján a kormányhoz javaslatot tenni. Mindemellett a közúti közlekedés rendőri igazgatásának korszerűsítése, az itt használt rendőrhatósági és más okmányok, jelzések megújítása is időszerűvé vált. Csakúgy, mint a rendőrségi felderítési munkára vonatkozó szervezed intézkedéseké. Hogyan lehet ezt elérni? A jövőben az autók első forgalomba helyezésénél ne leválnak Nyíregyházán Martyrt Péter felvétele pődjünk meg, ha rendőri ellenőrzéssel találkozunk: a vizsgáztatást, valamim az első fokú rendőrhatósági eljárást egy helyszínen hajtják majd végre. Szükséges azt is megvizsgálni, hogy a totálkáros. az alkatrészhiányos és a túlzottan sérült kocsik behozatalát és azonosító adatainak felhasználását milyen jogszabályváltozásokkal lehetne megtiltaiú. Iparosok készenlétben Nyíregyháza (KM) — A hét végén az alábbi kisiparosok tartanak ügyeletet Nyíregyházán: automata mosógépek, háztartási gépek, valamint hűtő- és fagyasztógépek javítása: Gubik Mihály (Nyíregyháza, Május 1. tér 7., tel.: 448-143), Ráb György (Oros, Diák u. 6., tel.: 480-067), Szabó Sándor (Nyíregyháza, Kert u. 30., tel.: 461-313 és 06-30-380-460), Butenkov János (Nyíregyháza, Zimony u. 14., tel.: 06-60- 487-887). Lakatos és zárjavító: Batta György (Nyíregyháza, Garibaldi u. 61.. tel.: 445-360, 06Allatorvosi... ....ügyeletet tart augusztus 30- án és 31-én az ibrányi körzetben dr. Kovács Sándor (Tisza- bercel, Bessenyei u. 2., tel.: 204-024), a rakamazi körzetben pedig dr. Pájer Béla (Ra- kamaz, Ady Endre u. 24., tel.: 371-324) lesz az ügyeletes állatorvos. (KM) Lóbélyegzés... ...ma 9 órától Gulácson, 13 órától Vásárosnaményban, 17 órától pedig Tiszaadonyban lesz. (KM) Az APEH... ...tájékoztatja ügyfeleit, hogy a számítógépes rendszer karbantartása miatt szeptember 1-2-3-án az ügyfélszolgálat részlegesen szünetel. A számí30-535-097). Rádió- és tv-sze- reló: Huray István (Nyíregyháza, Tavasz u. 8., tel.: 405- 630). Villanymotorok, vízszivattyúk javítása: Brezina Gyula (Nyíregyháza, Debreceni u. 90., tel.: 462-462 és 06-30- 536-455.). Duguláselhárítás: Rinyu Miklós (Nyíregyháza, Naplemente u. 10., tel: 341- 593). Víz-, gáz- és központifűtésszerelők: Fábián András (Nyíregyháza, Gádor Béla u. 1., tel.: 445-779), Sánta Sándor (Nyíregyháza, Krúdy u. 34/b, tel.: 445-533), File Jóborsót 150, a szárazbabot 250-350, a zöldbabot 80, a fejtősbabot 300, a vöröshagymát 80, a lilahagymát 150, a fokhagymát 330-350, a paradicsomot 80-130, a mákot 500, az étkezési tököt 20, a cukkinit 30-40, a patisszont 30-40, a padlizsánt 180-250, tógéphez nem kötött ügyfél- fogadás rendje ugyanis nem változik, tehát az ellenőrzésre kijelöltek vizsgálata és a szóbeli információadás változatlan. (KM) A Fantom... ...Tánc-sport Egyesület önálló előadását szeptember 1-jén 20 órától láthatják az érdeklődők a Nyíregyházi Szabadtéri Színpadon. Vendégek: a nyíregyházi KO és a nyíradonyi Pinokkió táncegyesület. A helyszínen tagfelvételre is lehetőség nyílik. (KM) Klasszikus... ...balett-tanfolyam indul a Jó- savárosi Művelődési Házban, ahol 5 éves kortól várják az érdeklődőket. További informázsef (Nyíregyháza, Rozsnyó u. 23., tel.: 341-640). Gázkazán-, gázbojler- és olajégő-javítás: Máté Dezső (Nyíregyháza, Ady u. 34/d, tel.: 461-431), Dajka László (Nyíregyháza, Szalag u. 25., tel.: 06-20-434-784 és 455- 360). Villany- és háztartásigépszerelők: Hudák András (Nyíregyháza, Fazekas János tér 15., tel.: 458-052), Varjas László (Nyíregyháza, Korányi u. 81., tel.: 443-483). Üveges: Vígh István (Nyíregyháza, Szőlő u. 5., tel.: 491- 385). az almát 50-80, a körtét 60- 100, a szilvát 50-80, az őszibarackot 80-150, a sárgadiny- nyét 50-120, a görögdinnyét 45-50, a szőlőt 150-220 forintért kínálják. A hónaposretek csomagja 50-60, a feketereteké 50-60, a csőkukorica darabja 8-15 forint. ció a Május 1. tér 10/a alatt, illetve a 448-005-ös telefonszámon munkanapokon 8 és 16 óra között. (KM) A lelkisegély-... ...szolgálat telefonszáma — 313-097 és 313-804 — szombaton és vasárnap is ingyen hívható 18 és 23 óra között. (KM Nemzetközi... ...titkárnőképző és középfokú tb-ügyinézői tanfolyamot indít szeptemberben Nyíregyházán a TIT Nyelviskola, amelyhez igény szerint választható számítástechnikai és idegen nyelvi képzési modul is. További információk: Országzászló tér 8.1. emelet, illetve a (42) 310- 948-as telefonszámon. (KM) Aerobic Nyíregyháza (KM) — Minden hétfőn, szerdán és pénteken 19 órától tartják a Városmajori Művelődési Házban az aerobic-foglal- kozásokat, melyeket Mráz Katalin vezet. További információk a 434-002-es telefonszámon. Internettel kezdik a tanévet a nyíregyházi Báthory István Általános Iskola diákjai. A szülői felajánlásokból, valamint más önerős, elsősorban alapítványi, forrásokból lehetővé vált, hogy már eddig hét (de hamarosan tíz) számítógépet bekapcsoljanak az Internet- hálózatba. Az új tanévtől az 5-6. osztályos nebulók számítógépes ismereteiket órakeretben bővíthetik, s tanulják meg az Internet használatát. Mindezt az összefogás szép példája tette lehetővé. Sürgős esetekben Nyíregyházán ügyeleti időben a| Szent István u. 14. alatt látják el a pácienseket. Akinek sürgősen gyógyszerre van szüksége, annak a Korona Gyógyszertárat kell felkeresnie, a Szabadság tér í. szám alatt. Állatorvosi ügy eletet e hét végén dr. Gonda Gedeon (Nyíregyháza, Leffler Sámuel u. 33., tel.: 06-20- 440-111; 441-653) tart. A piaci árak hétvégén p^Keiet-Magyarorszá^^BB Nyíregyháza (KM) — A Búza téri piacon a káposzta kilóját 30-35, a kelt 50-80, a vöröset 100, a savanyút 100, az uborkát 40-80, a burgonyát 35-50, a paprikát 70-100, a lecsónak valót 50-60, a karfiolt 130-140, a brokkolit 80, a sárgarépát 120-150, a sárga-