Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-02 / 179. szám

TÁRLAT

Honfoglalás

N

yolcszázkilencvenöt tavaszán Árpád fejedelem vezetésével a Vereckei szoroson át megérkeztek a honfoglalók. Ezzel kezdetét vette az új haza történelme, amelynek megmaradásáért váltakozó sikerrel munkálkodtak elődeink. A Jósa András Múzeumban nyílt meg az a kiállítás, amelynek anyaga négy megye fáradozásának, valamint a Nemzeti Múzeum szakmai segítségének eredményeképpen, négy év után a millecentenáriumi ünnepségek keretében először Miskolcon, majd Budapesten mutatkozhatott be a nagyközönség előtt. A vezéri sírokban talált tárgyak, a méltóságjelvények, az öv- és ruhaveretek, a kantárdíszek és más eszközök azt mutatják, hogy a honfoglaló ősök más hagyományokat hozva magukkal, de már akkor Európához tartoztak.

Balázs Attila illusztrációi

Napkelet • A KM hétvégi

MELLÉKLETE

A gólyáknak nem gond a határ

Csengersima: áldás és átok egyszerre a határátkelő viszonylagos közelsége

Rekkenő a hőség a 49-es úton. A várva várt, ám mégis kissé hirtelen jött meleg megolvasztotta az aszfaltot, az autóban utazót bágyadtságából csak a felverődő apró kavicsok koppanása rázza fel. A csengersimai határ felé vezető úton, a győrteleki elágazást elhagyva szaporodnak a román és német rendszámú gépkocsik. A településeket összekötő egyenes szakaszokon szédült tempóban előzik meg az arra járót. Jólesik betérni a porcsalmai polgármesteri hivatalba egy csésze kávéra pihenésképpen, s hogy beszélgessünk kicsit a határközeliségből adódó örömökről és gondokról Fehér Zoltán polgármesterrel.

— Áldás és átok egyszerre a határátkelő viszonylagos közelsége — mondja a polgármester. — Ha arra gondolok, hogy három-négyszeresére emelkedett a forgalom a település főutcáján és eszembe jut, hogy egy nyolcéves kislány életébe került éppen a közelmúltban a száguldozás, akkor azt mondom, lehetnénk egy kicsit távolabb is az országhatártól. A dolog másik oldala azonban, hogy a megélénkülő forgalom miatt javult a főút melletti boltok forgalma, az itt élő emberek olcsóbban juthatnak alapvető ruházati cikkekhez, jobban bekapcsolódhatunk az ország vérkeringésébe. Nagy reményeket fűzünk a kamion^ Szívesen építenénk

kamionterminált, bővítenénk a szolgáltatást.

és teherautó-forgalom tervezett beindulásához, hiszen máris dédelgetjük azokat az álmokat, amelyek megvalósulhatnak, ha áruforgalomra alkalmas határ nyílik Csen- gersimán. Szívesen építenénk kamionterminált, bővítenénk a szolgáltatásokat, ebből nagyobb lehetne a település bevétele. Megépítettük a kerékpárutat is, hogy biztonságosabb legyen az itt élők közlekedése. A figyelmetlenséggel, a gyorshajtással azonban nem tudunk mit kezdeni.

Porcsalmáról a határ felé indulva tovább fokozódik a tempó. A szembejövő hatalmas, régi Mercedeseken, Audikon kívül csak az országból kifelé sietők merészkednek a déli órákban az országúira. A határ- átkelőhely négy kilométer, hirdeti a tábla az utolsó település, Csengersima előtt. A főútról lekanyarodva a gólyák fogadják a faluba térőt. Hosszú lábaikon álldogálva őrzik a fészket, fekete csőrű fiókáikat.

— Az idén sajnos kevesebb gólya kelt a fészkekben mint tavaly — magyarázza Magyari Ferenc Csengersima jegyzője. — Pedig jó világuk van itt a környéken, nem kell messzire repülniük az eleségért. A körgát melletti mesterséges tavak igazi gólyaparadicsommá váltak az utóbbi években. Könnyű kelepelő barátainknak, hiszen számtalan határt átröpülve évente visszajönnek és egyetlen határ sem okoz számukra gondot. Számunkra viszont a határátkelő közelsége különleges életformát is jelent. Nézzünk szét inkább a faluban és mondják el az itt élők gondjaikat — tanácsolja a jegyző, s kísérőmül is szegődik.

A csengersimai lakosok nem szívesen adják nevüket a nyilatkozathoz. A törvényesség határmezsgyéjén vagy éppen túl azon

^ Isten mentsen attól,

hogy tűz üssön ki,

mert itt az egész falu

felrobban. ««

járva az emberek egy része kihasználja a lehetőségeket. Csodálkozni sem lehet ezen, hiszen a mindennapi megélhetésért sok mindenre képes az ember. Magas a munkanélküliség a faluban, a hétszázötven lakosból jelenleg ötvenegy a regisztrált munkanélküliek száma, ám azért csak ennyi, mert az önkormányzat huszonegy közmunkást foglalkoztat és a Vízügy is ad munkát a környéken. Valamiből meg kell élni, így ennek megkeresik a módját az emberek.

— Isten mentsen attól, hogy tűz üssön ki a faluban, mert itt az egész falu felrobban — mondja az egyik lakos, ám kéri, ne említsem a nevét. Annyi benzin és gázolaj van Csengersimán, hogy egy benzinkút éves forgalmával vetekszik a készlet. Csak az a baj, hogy a kólás flakontól a műanyag kannáig, a fémhordótól a földbe ásott kútig mindenben tárolják, így aztán életveszélyes. Éjjel-nappal jönnek az autók, lerakják az üzemanyagot és fordulnak vissza. Tehetik, hiszen a határ másik oldalán, csak a Szatmárnémetiig vezető pár kilométeres úton három benzinkút is van, ahol lényegesen olcsóbban adják az üzemanyagot, mint nálunk. Egy tele tank benzinnel hivatalosan is átjöhet bárki, s ha Bt.-je, vállalkozása van, akkor ezt akár naponta többször megteheti. A Vám- és Pénzügyőrség sem tehet semmit, legfeljebb figyelik a túl gyakran fordulókat. Egy-egy nagyobb razzia után csendesednek az éjszakák, kevesebb az ajtócsapkodás és ritkul a benzincsempészek forgalma, aztán minden kezdődik elölről. A falu véleménye megoszlik erről. Aki ebből él, az természetesen támogatja ezt az üzletet, a másik fele viszont már nehezen tűri.

— Sokan az önkormányzattól várnak segítséget — szól közbe a jegyző. Mi any- nyit tehetünk, hogy írásban felhívtuk lakosaink figyelmét arra, mennyi üzemanyagot tárolhatnak hivatalosan és milyen feltételekkel.

Magyari Ferenc elkísér a hírhedt parkolóba is. Nem mondom, valóban nagyobb biztonságban érzem magam a jó kötésű, széles vállú férfi oldalán, mint egyedül. A parkolót „bádogvárosnak” is nevezik, s az itt lévő üzletek igénytelen külsejükkel rá is szolgáltak erre az elnevezésre. Áz álldogáló, várakozó emberek nem szívesen állnak szóba az újságíróval. Az út egyik oldalán lévő parkoló földterülete a csengersimai önkormányzat tulajdonában van, a másik magántulajdon. A minimális bérleti díjon kívül csak a rengeteg gond az önkormányzaté, hiszen szélmalomharcot vívhatnak a szeméthegyekkel, a köztisztasággal és az itt megforduló seftesek agresszivitásával. Egyedüli előnye, hogy legalább néhány csengersimai embernek munkahelyet jelent ez a terület. Autóbuszok jönnek-mennek, a Magyarországon piacozók hazafelé menet itt költik el a bevételt, és itt hagyják az összes szemetet, csomagolóanyagot. Bár hivatalos pénzváltó nem működik, mégis könnyűszerrel lehet itt lejhez jutni. Még szabálysértést sem követ el a pénzváltó, mert a lejt hivatalosan nem jegyzik, s csak akkor lennének büntethetők, ha éppen akció közben kapná el őket a rendőrség.

Erős gázolajszag nehezíti a forró levegőt, amihez a szemét és az emberi ürülék ful- lasztó bűze társul. Áldatlan állapot, mondhatnánk, és nehéz rá megoldást is találni.

A parkolóba betérő sem érzi igazán biztonságban magát, ám azok sem felhőtlenek, akik mindennapjaikat töltik itt. Nemcsak a lebukástól félnek, hanem esetenként azoktól is, akik őket pénzért szeretnék megvédeni.

Csontos Józseffel a januárban alakult csengersimai polgárőrség vezetőjével is találkozunk útunk során.

— Bőven ad munkát számunkra ez a környék — mondja. — Vegyesen fogadta a lakosság megalakulásunkat, a seftesek gúnyolódtak, hogy spiclik vagyunk, az idősebb emberek viszont örültek, hátha így

MOLDOVA GYÖRGY

Fegyvert és vitézt

i.

G. tanár urat 1941-ben hívták be először munkaszolgálatra, kedvenc könyvét, az első kiadású Toldi-trilógiát magával vitte, menetelés közben az előtte lépkedő bajtársa hátizsákjára fektette és olvasgatott. Társaival derékvastagságú fenyőket vágott ki a Kárpátokban és cipelte távoli kilométerekre, közben csak úgy mellékesen skorbu- tot kapott és kihulltak a fogai. A Kárpátokból a Don-kanyarba vezényelték, aknákat szedett puszta kézzel a tűzvonal előtt, az egyik akna alig tíz méterre robbant fel tőle, hat hónapig rezgett a feje a légnyomástól. Az áttörés után hatszáz kilométert szaladt olyan iramban, hogy pótolhatatlan első kiadású Toldi-trilógiája is elveszett.

Hazaengedték, e négy hét múlva újra behívták, elvitték a jugoszláviai Borba, utat épített egy rézbányához, kétnaponként egyszer kapott meleg ételt, élete kockáztatásával kilopta a szemétből a krumplihéjat, megrágta a füvet.

Mikor közeledtek az oroszok, a németek és a magyar csendőrök végighajtották „Szerbia vak tetejéről” egész az osztrák határig, szinte a teljes század elhullt mellőle, csak négyen-öten jutottak át egy másik, nyugat felé visszavonuló munkaszolgálatos alakulatba.

1945 áprilisában G. tanár úr társaival tankelhárító árkot ásott egy osztrák falu határában, mögöttük hátul összefont karokkal egy őrmester járkált és figyelte a munkát. G. teljesítménye ellen valami kifogása lehetett, mert odaballagott hozzá és fenékbe rúgta úgy, hogy a tanár fejjel előre beleesett az árokba. G. felállt, leporolta magát, aztán a feletteséhez fordult:

— Vegye tudomásul, őrmester úr, hogy most ment el a kedvem az egésztől.

ff.

Levelet kaptam egyik olvasómtól:

„Kedves Mester! (A mester szó előtt a ház toldalékot többször is áthúzták.)

Családunk leírhatatlan élvezettel olvassa az Ön egyszerre magasröptű és mélyen- szántó írásait, már kétéves lányom is napjában többször idézi emelkedett szellemű aforizmáit, megáll a nagyapja előtt és édes mosollyal rászól:

— „Józsi, a kurva anyádat!”

És a nagyapját, balszerencsére, valóban Józsinak hívják.

Mikor megköszönöm eme hathatós hozzájárulását gyerekem neveléséhez, szeretném megkérdezni Öntől, hogy nincs-e valami még ocsmányabb, még gusztustalanabb története, lehetőleg a nemi élet vagy az emésztés világából, mellyel megörvendeztethetné tisztelő olvasóját.”

Dehogy nincs, már hogyne volna, a sok közül most csak egyet választok ki, mivel harci dolgokról beszélgetünk: egy katonai tárgyút.

Sok évvel ezelőtt, még újonc katonakoromban, századunk kint, a böhönyei táborban egy P. Dobos nevű törzsőrmester keze alá került. P. Dobost annak idején kirúgták a jutási altisztképzőről, mert módszereit túlságosan durvának taíálták, a fel- szabadulás után is csak a képzett katonai káderek teljes hiánya tartotta meg a helyén.

^ Gyakran járnak erre körözött személyek, és a boltok feltörése is szinte mindennapos,