Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-18 / 192. szám
1997. augusztus 18., hétfő MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL □ ) István király nem kisfiú A Mandala Dalszínház telt házas előadása a szabadtérin • Vendég: Nagy Feró Harasztosi Pál felvétele Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — A telt ház tiszteletet parancsol és megfontoltságra késztet. A Mandala Dalszínház legutóbbi előadásán, amikor — minden bizonnyal az augusztus 20-i ünnepre is gondolva — Szőré- nyi-Bródy István, a király című rockoperáját mutatták be Nagy Feró vendégszereplésével, telt ház volt. A közönség éjfél előtt forrón ünnepelt, a vendégművész kérésére elénekelte a Himnuszt. Emelkedett érzés hevítette a lelkeket, amit csak fokozott a tűzijáték pompája, fegyelmezett méltósága. A Mandala Dalszínház néhány produkcióját sikerült az elmúlt hetekben megnézni. Úgy gondolom, hogy érdemes a csapatra odafigyelni, főképpen a segítés szándékával, mert a belterjes műhelymunka mindig hordoz magában veszélyeket. Az István, a király szépen szólt a szabadtéri színpadon. A darab színrevitelének azonban vannak buktatói, amelyek átgondoltabb rendezéssel elkerülhetők lettek volna. A díszletfal három rozettájából dőlő műfüstöt piros, fehér, zöld lámpa világítja meg. Nincs funkciója ennek a magyarkodásnak, hiszen semmit sem tesz hozzá a darab üzenetéhez. Ugyanígy hamis a Himnusz eléneklése, még akkor is, ha ezt Nagy Feró kívánja. A nemzeti jelleg hangsúlyozásával mértéktartóan kell bánni, mert könnyen kiüresedhet, s azt senki sem kívánja. Minden előadás — a rendező irányításával — sugall valamit a nézőnek. Érdemes végiggondolni ezt az üzenetet, mert könnyen tévútra megy az Nagy Feró a színpadon ember. Az István, a király című előadásnak van egy óriási szereposztásbeli tévedése. Az egyébként tehetséges, jó énekhangú Madura Róberttá bízta István szerepét. Madura hangja olyan, mint egy nyolcadikos diáké: vékony, erőtlen, nincsenek színei és árnyalatai, nem tud jellemezni vele, sem indulatokat, sem megrendülést nem képes kifejezni vele. Voltaképpen az erő hiányzik ebből a hanganyagból. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy kiváló a hangja, de a darab dramaturgiájában nem az övé István figurája. Persze nagyon fiatal volt István, ettől még lehetett mély is a hangja, vagy éppen erőteljes, nem tudom. „Nem a való, hanem annak égi mása, mitől függ a költészet varázsa” — írta Arany János, arra utalva, hogy más a valóság és a művészi igazság. Istvánnak ebben a szereposztásban nem volt súlya, sem az uralkodónak, sem a férfinak. Különösen Kop- pánnyal vagy Sarolttal való dialógusában látszott ez. Az erőtlenség a testtartásában, a mozdulataiban egyaránt látszott, anyjával szemben tehetetlen kisfiú volt, Koppánnyal szemben pedig hiteltelen, nevetséges. István király egy életmű birtokosa, formálója, és nem elszenvedője az eseményeknek. Madura Péter mindebből semmit sem tudott megfogalmazni, pusztán azért, mert a hangja erre nem teszi alkalmassá. A mostani szereplőgárdában is van olyan „hang”, amely ezt a feladatot képes lenne megoldani. Néhány nagyszerű teljesítmény viszi az előadást. Felejthetetlenül szép a hangja Szinyei Andreának, Főző Dittá- nak, Szabó Ildikónak. Ez utóbbi tökéletesen pontosan festi meg azt a népzenei árnyalatot, amelyet annak idején a szerzők is meg akartak fogalmazni. A hangjában a lírai ívek mellett ott bujkál a fájdalom és a dráma is. Erőteljes, szárnyaló hangon énekel Sipeki Péter, bár olykor hajlamos arra, hogy megremegtesse ezt az egyébként kifejező orgánumot. A színházi élménynek alapvetően az a forrása, hogy itt és most születik. Az még elfogadható, hogy a zene play backről szól, az már sokkal kevésbé, hogy az énekhang is. Annyi előadás után már illene elszakadni ettől, s venni a bátorságot az élő énekléshez. Nem biztos, hogy ez csupán technikai kérdés, mert a mic- roportok nem működnek tökéletesen. Építészeink újabb sikere Kormánybiztos felügyeli a Nemzeti Színház építési munkáit Ünneplő kisgazdák Tiszadob (KM - L. Gy.) — A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei Elnöksége Szent István napja alkalmából a központi ünnepséget augusztus húszadikán, délután tizenöt órától Ti- szadobon, az Andrássy- kastély lovagtermében tartja. Ünnepi beszédet mond az esemény alkalmából: dr. Kávássy Sándor országgyűlési képviselő, megyei pártelnök. Nyíregyháza (N. L.) — Fontosságára való tekintettel kormánybiztos felügyeli a budapesti Nemzeti Színház építését. Mint arról már beszámoltunk, a nemzet színházának megtervezésére pályázatot írtak ki. A pályázatot a nyíregyházi A Stúdió 90 Kft. nyerte el. Am kollektiv munkáról van szó, hatalmas stáb dolgozik a tervezésen. Kevesen tudják, hogy a statikai terveket a Bán Ferencékkel hagyományosan együttműködő Nyíregyházi C 16 Statikus Épülettervező Kft. készíti, speciális módon. Az elvi építési engedély szeptember 12-ig, az építési engedélyezési terv december elejéig készül el. Nagy, fontos és sajátos munka vár mostanában a C 16 Kft. kollektívájára. Vezető tervező-ügyvezető igazgató Veress Menyhért, ő tájékoztatta lapunkat a színházzal kapcsolatos tervező munkálatokról. Elmondta, hogy az A Stúdió 90 kollektívája — László Zoltán, Balázs Tibor, Gáva Attila és Kajati Attila, Tisza András — sokat dolgozik az építészeti terven. A C 16 Kft. kollektívája pedig szeptembertől egy újabb mérnökkel bővül, s bővítik a cég számítógépes hálózatát és programkészletét. A bonyolult statikai tervezéshez elengedhetetlen a számítógép. A statikusoknak úgy kell tervezni, hogy a színház épületének jelentős része rúgórendszerre támaszkodik. A színház alatt ugyanis metró közlekedik majd, a német rúgórendszernek köszönhetően a nézők és a színészek nem fogják érezni a metró közlekedését. A budapesti Széna téren már épül egy tízszintes gépkocsiparkoló és épületsor. A bonyolult építmény megtervezésére pályázatot írtak ki. A statikai tervezést a C 16 Kft. kollektívájára bízták. Ez újabb sikere a nyíregyházi mérnököknek. Rendőrségi felhívás Áldozatát cserben hagyva távozott Már jobb a víz Nyíregyháza (L. I.) — Az ÁNTSZ Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Intézete 1997. augusztus hatodi- ka és tizenegyedike között megyénk három pontján vizsgálta a Tisza vízminőségét. A mérések alapján Ti- szalökön és Tiszadobon megfelelő, csak Tiszada- dán alkalmatlan fürdésre a víz. Ezen a helyen viszont külön kérik a Tisztiorvosi Szolgálat szakemberei, hogy ne fürödjünk. Nyíregyháza (KM - L. Gy.) — A Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei RFK Közlekedésrendészeti Osztály Balesetmegelőzési és Vizsgálati Alosztálya eljárást indított ismeretlen elkövető ellen, halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint 1997. augusztus 14-én 19 és 15-én 03 óra közötti időben ismeretlen személy, az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú Mercedes típusú kamionnal közlekedett Téglás irányából Újfehértó irányába. Amikor a 255. szá mú km-szelvénybe ért, későn észlelte az úttesten haladó kerékpárost, akit fékezés nélkül elütött, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül eltávozott. A baleset következtében az idős férfi, újfehértói lakos a helyszínen életét vesztette. Kérjük, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a balesetről, annak elkövetőjéről, illetve az okozó gépjárműről, hívja a rendőrséget a 311 - 666-os telefonszámon, vagy értesítse bármelyik rendőrt. A megyei RFK vezetése 100 ezer forint jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. Nyíregyháza (KM) — Megyénk kisiparosai, kézművesei augusztus 18-tól segíteni kívánják a lengyel árvízkárosultakat. A lengyel Kézműipari Szövetség ugyanis segítségeikért az IPOSZ Országos Elnökségétől, mivel műhelyek, berendezések mentek tönkre az árvíz miatt. A pénzfelajánlásokat szeptember 1 -ig a következő számlaszámon lehet feladni: Budapest OTP Bank V. kerületi fiók 11705008 IPOSZ 22515502. A számlára rá kell írni: „Lengyel gyűjtés”. Az államalapítóra emlékezünk (Folytatás az 1. oldalról) — Berencsi Béla polgár- mester megnyitó szavai után dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet. Ezt követően az ibrányi amatőr dalszínház és az Igrice néptáncegyüttes bemutatója színesíti a programot. Este hét órától utcabált tartanak a Hősök terén. Demecser — A nagyközség lakossága a Kinizsi Sportpályán ünnepelhet. A Himnusz hangjaival veszi kezdetét 10 órakor az egész napos program. Ünnepi köszöntőt Fáky László polgár- mester mond, majd az általános iskolások műsorát láthatják. A helyi sportegyesület mutatkozik be 11 órától, délben vendégül látják a résztvevőket (virsli, mustár, kenyér). Egy órától a Cigány Kisebbségi Önkormányzat műsora szerepel, majd az általános iskolások, illetve az óvodások mutatkoznak be. Hat órától a római katolikus templomban ökumenikus szertartás keretében megszentelik az új kenyeret. A főtéren ér véget az ünnepi program: tűzijátékkal! Egész napos kirakodóvásáron lehet költekezni. Olcsvaapáti — A helyi labdarúgók az Ibrányi Városi SE labdarúgócsapatát látják vendégül augusztus 20-án a sporttelepen. A mérkőzés 14.30-kor kezdődik. A Tisza-parti üdülőövezetben az Opályi Lovas Sportkör lovaskocsijaival terepjáró bemutatót tart. A program egész napos, a gyerekek és felnőttek ingyenesen kocsikázhatnak. Sokan bográcsokkal készülnek, családos programot szervezve e szép területen. A Tisza-parti üdülőben este vidám zenére rophatják a táncot. Máriapócs — Az egész napos rendezvényen rali- krossz-autóverseny a Rabó- csiRingen 11.30-tól, színes műsorokkal fűszerezve. Eredményhirdetés, éves díjkiosztó gála este nyolckor, majd 20.30-tól tűzijáték, azt követően pedig éjszakai show. Balsa — A község művelődési házában e napon — kora délelőttől este hétig — helytörténeti kiállítás vátja az érdeklődőket, míg a különféle játékos sportversenyek délután kettőtől kezdődnek. Az ügyes lábúak hétméteres rúgásokban vetélkedhetnek, az izmo- sabbja rönkhajításba nevezhet, de meghirdették a Balsa legerősebb embere címet is. Az édesszájúak dinnyeevőversenyen bizonyíthatnak, a gyerekek viszont törppartyn vehetnek részt, majd a már nagyobbak, este héttől éjfélig a művelődési ház előtt, utcabálon szórakozhatnak. Ez várható HÉTFŐ: A MIÉP Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének sajtótájékoztatója a párt augusztus 20-i rendezvényeiről Nyíregyházán — Megkezdődik a Ó. Tiszántúli Bábos Nyári Egyetem Nyíregyházán — A kolozsvári Állami Magyar Opera vendégjátéka a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon. Műsoron Kálmán Imre: Marica grófnő című operettje — Bessenyei Nyári Akadémia megnyitó ünnepsége. KEDD: Négynapos gazdasági kapcsolatfelvételi tárgyalások kezdődnek Szabolcs-Szatmár-Bereg és Oroszország Perm megyéjének önkormányzati vezetői között Nyíregyházán — A tiszántúli bábszínházak báb- és kellékkiállítása Nyíregyházán — A Kolozsvári Állami Magyar Opera vendégjátéka a nyíregyházi szabadtéri színpadon. Műsoron Kálmán Imre: Marica grófnő című operettje — Kétnapos nemzetközi néptáncbemutató kezdődik észt, magyar, olasz, portugál és török együttesek részvételével Kisvárdán. SZERDA: SzabolcsSzatmár-Bereg megyei Szent István-napi ünnepség Csengerben — Helyi augusztus 20-i rendezvények a térség városaiban és községeiben — Ünnepi ülést tart a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés Csengerben — Iskolaavatási ünnepség Szabó Zoltán, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára részvételével Biliben — A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának vendégjátéka Kisvárdán. Műsoron Szabó Magda: Az a szép fényes nap című történelmi játéka. CSÜTÖRTÖK: Földárverés Tárpán — A Zre- szówi Fotoklub kiállításának megnyitása Nyíregyházán. PÉNTEK: Befejeződik a II. Tiszántúli Bábos Nyári Egyetem Nyíregyházán — Nemzetközi fúvószenekari és majorette-találkozó kezdődik Nyíregyházán — Megkezdődik a Nemzetközi Kézműves Találkozó Nyíregyházán. SZOMBAT: A Nyírségi Ősz rendezvénysorozat utcai karneválja Nyíregyházán. Megfújták a BMW-t Nyíregyháza (KM) — Ismeretlen tettesek elloptak egy 2,5 milliót érő BMW típusú személygépkocsit vasárnap hajnalban Oros Fő utcájáról. Az ötéves autó sötétzöld színű, a rendszáma: DOT-391. Pénteken este Nagycserkesz és Tiszavasvári között egy személygépkocsi kerékpárost gázolt. A baleset következtében a szerencsétlenül járt embert súlyos, életveszélyes állapotba szállították kórházba. Szombaton kora este Nyírbátorban oszlopnak ütközött egy autó, ketten súlyosan megsérültek. Iparosok segítsége