Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-18 / 192. szám
HAZAI HOL-MI 1997. augusztus 18., hétfő Ragacsok N agy szezonja van mostanában a különféle plakátoknak, kisebb-nagyobb falragaszoknak. Azt hiszem, a piacgazdaság felé tartó úton e műfaj áll a legelőkelőbb helyen. Hirdetnek ma már ily módon árleszállítást, kiárusítást, megtudhatjuk, rtiely pártnak mikor van mondanivalója, hol tanulhatunk meg táncolni, s hogy mit kínál az éppen ügyeletes csodatévő, aki jó pénzért az idegbajtól kezdve a gerincferdülésen át szinte mindent gyógyít, akár telefonon vagy éppen levélben is. Nem is baj, ha mindenféle úton-módon terjed az információ. Jó, ha mindenről időben értesül a nép. Baj csak az, hogy ezek a plakátok sokszor lehetetlen helyeken bukkannak fel, s ott is maradnak időtlen időkig, illetve mindaddig, amíg az időjárás láthatatlanná nem teszi őket. A legérdekesebb megoldást a napokban láttam. Az utcai szemétgyűjtőket pécézték ki maguknak a plakátolók, mégpedig úgy, hogy előbb beragacsózták, utána szinte körbetekerték vele a kukát. Felöltöztették, mint egy menyasszonyt szokás. Az öltöztetők ott rontották el, hogy előzőleg nem vettek méretet: a ruha, azaz a plakát nagyobb lett, mint a szemetes. így aztán nem csak olvashatatlanná lett a rajta lévő írás, de pacuhán lógott, szélét tépte, fújta a szél ide-oda. Pedig precízen ragasztva is pocsékul nézett (volna) ki... Kovács Éva Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI. Batman és Robin. Előadások kezdete: 16.00, 18.15 és 20.30 óra. BÉKE MOZI. A bestia. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. Kiállítások Gonda Zoltán debreceni festőművész kiállítása megtekinthető a vásárosnamé- nyi Esze Tamás Művelődési Központban. A vajai kastélymúzeumben augusztus végéig tekinthetők meg a nemzetközi alkotótáborban készült művek. A Rétközi Múzeumban Csutkái Csaba Japán fotók című kiállítása látható augusztus végéig. A Jósa András Múzeumban az „Őseinket felho- zád...” című kiállítás látható, amely a honfoglalás korának tárgyi emlékeit, az ebből a korból származó régészeti leleteket mutatja be. A gyűjtemény november végéig látogatható. Színház Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét a Kolozsvári Állami Magyar Opera társulata adja elő augusztus 18-án, hétfőn este 9-től a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon. Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Ésik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság). Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (totó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. E-mail: kelet@kelnw.iscomp.hu . Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Drágossy Richárd A kiadó címe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. k Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és V*™ auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint, fél évre 3930 forint, egy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Zászlódobálók a Kossuth téren A Nyírségi Ősz '97 látványos eseménye lesz a karneváli felvonulás Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Bármilyen szomorú, a nyár napjai meg vannak számlálva. Erre utal az is: néhány nap múlva megkezdődik a Nyírségi Ősz ’97 rendezvénysorozata. N Mivel augusztus 20. a hét közepére esik, ezért a Nyírségi Ősz látványos megnyitója augusztus 22-én, pénteken lesz. A programkezdésben egész Nyíregyháza gyönyörködhet, hiszen a Nemzetközi Fúvószenekari és Majoreite-találkozó résztvevői a város több területén és hat lakókörzetében is végigvonulnak. Lakókörzeti koncertek, felvonulás és a Kossuth téri gálaműsor teszi emlékezetessé az ünnepet. Örökösföld, Jósaváros, Borbánya, Malomkert, Kertváros, az Állomás tér és az Országzászló tér lesz tanúja a látványos parádénak. Több országból A nemzetközi találkozóra már több ország csoportjai jelezték a részvételüket: lengyel, szlovák, török, olasz és több magyar fúvószenekar és majo- rettcsoport táncosait láthatjuk, zenészeit hallhatjuk. Olaszországot a „Mintumo” Folklór Társulat képviseli. Mintumo a Tirén-tenger partján fekvő középkori város, Rómától 150 kilométerre. Az antik és a modem világ találkozása volt az a mozgatórugó. A Minturno színpompás produkcióval érkezik Olaszországból KM-reprodukció (archív) amely a mintumoi fiatalokat arra késztette: elevenítsék fel a környék, a város népművészeti és népzenei hagyományait, ismertessék meg a világgal. Európa, Ázsia és Afrika számos városában mutatták már be eredeti népviseletben előadott legendás énekeiket, táncaikat — köztük az igazán különleges „zászlódobálóst” is. Most Nyíregyházán is láthatjuk a híres auruncai folklórt. Kirakodóvásár A szervezők szeretnék, ha minél több vendéglátós, látványos mutatványos is részt venne a rendezvénysorozat lebonyolításában, számukra helyet Az égből jön a kettes Akinek nincs műholdvevője, mihamarabb meg kell vennie Debrecen — Nyíregyháza (KM) — Várhatóan október második felétől a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény előírásainak megfelelően Magyarországon két kereskedelmi televízióműsor sugárzása kezdődik el földi adóállomásokról. Ettől az időponttól az MTV 2-es műsorát csak műholdról sugározzák. A Duna Televízió vételi lehetőségei is megváltoznak előreláthatóan 1998 januárjától. Az MTV 1-es programjának jövőbeni vételi lehetőségei: a kereskedelmi műsorok sugárzásának megkezdésével a Magyar Televízió 1-es programjának vételi lehetőségei a pécsi 02-es, és a soproni 09-es adók kivételével változatlanok maradnak. Az MTV 2-es és a Duna Televízió műsorának jövőbeni vételi lehetőségei: az MTV 2- es programját előreláthatóan szeptember második felétől az Eutelsat Hot Bird 3 (Kelet 13) nevű műholdja fogja sugározni. Ezt követően kb. még 1 hónapig az MTV 2-es műsora változatlanul vehető földi tv- adók vételére alkalmas vevőantennával is. Az átállást a műholdas vételi lehetőségre ez idő alatt célszerű megtenni. A Duna Televízió műsorát várhatóan jövő év elejétől egy új műhold, a Eutelsat Hot Bird 4 (Kelet 13) nevű műholdja fogja sugározni. A műsor jelenleg Eutelsat II. F3 (Kelet 16) műholdról vehető. Azon tv-előfizetőknek, akiknek a lakásába kábelhálózaton vagy Budapesten AM mikro vevőberendezés segítségével jut el a két műsor, a változás észrevétlen marad, hiszen a szükséges módosításokat a rendszer üzemeltetői elvégzik. Akinek ez a lehetőség nem adott, egyéni műholdvevő antennával és hozzá csatlakozó beltéri egység segítségével veheti a TV2, illetve Duna Televízió programját. Az egyéni műholdvevő berendezéssel már rendelkezőknek Mindenféle megyénk településeiről Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/306-306 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! A szokásos... ...járatrend szerint szállítja a szemetet augusztus 20-án, szerdán a nyíregyházi Városüzemeltetési Kht. Az érintett körzetek lakosságát kérik, a kukákat reggel hatkor helyezzék ki a lakások elé. (KM) Transz napot... ...tartanak augusztus 23-án, szombaton a nyíregyházi KPVDSZ Művelődési Házban. A programból: jóga, transztánc, transzlégzés, csoportterápia, mozgásmeditáció, közös ebéd. Érdeklődni, jelentkezni a Szarvas u. 95. szám alatt, vagy a 311-957-es telefonszámon lehet. (KM) A Piaccsarnok... ...és a külső zöldségpiac augusztus 20-án, szerdán zárva tart Nyíregyházán. A hét többi napján a szokásos nyitvatartási rend szerint üzemel. (KM) Csontritkulás... ...elleni gyógytorna foglalkozásokra várják az érdeklődőket Nyíregyházán, a Városmajori Közösségi Házban. A foglalkozások kedden és csütörtöbiztosítanak. A nemzeti nap 14 órakor kezdődik a Kossuth téren. A Nyírségi Ősz nagy látványosságát, a karneváli menetet augusztus 23-án, szombaton tíz órától láthatjuk. A menet szokás szerint a Stadiontól a Kossuth térig vonul majd el. Ezután, 11.30-tól egész napos nonstop műsor és Nemzetközi Néptáncgála kezdődik szintén a Kossuth téren. (Remélhetőleg elmarad az ilyenkor szokásos eső, de ha nem, a műsort a VMK hangversenytermében tartják). Népi kézműves mesterek bemutatója és kirakodóvásár színesíti majd a programot. Külföldi és hazai kézműves mesterek szakmai bemutatót tartanak. A kézművesek részvételével szakmai kiállítást is rendeznek. Bizonyára sok nézőt vonz majd a hagyományos — 21.30-kor kezdődő — tűzijáték, és sokan ropják majd a táncot Kossuth téri utcabálon. Csillogó kövek Ami a további programot illeti, a rendezvénysorozat szeptember elején folytatódik. A tanárképző főiskolán már 11. alkalommal rendezik meg a nemzetközi ásványnapokat. A csillogó kövek és ásványok parádéjának bizonyára az idén is több ezer látogatója lesz. Szeptember 14-én tartják a Have-rock fesztivált a VMK előtti téren. A következő hét végén pedig Utcaszínház bábos találkozót rendeznek a Kossuth téren. az MTV 2 és a Duna Televízió jövőbeni vételéhez több változtatást kell végrehajtaniuk. Az első lépés az, hogy az azonos pozíciójú két Hot Bird műhold irányába a műholdvevő antennát el kell forgatni. A nagyobb gondot az jelenti, hogy a jelenleg használt műholdvevő berendezések műszaki lehetőségei különbözőek, azaz nem mindegyik típus teszi lehetővé az új műholdak adásainak vételét bizonyos egységek cseréje nélkül, így ezeknél az átalakítás elkerülhetetlen. Akik nem rendelkeznek műholdvevő berendezéssel, de annak beszerzését tervezik, javasoljuk, hogy ún. univerzális fejjel rendelkező antenna egységet, illetve ezt kapcsolni tudó beltéri egységet vásároljanak, mely biztosítja az MTV 2-es programjának műholdról való vételét, valamint alkalmas lesz az 1998 januárjától új műholdra kerülő Duna Tv vételére is. Nyári Akadémia Nyíregyháza (KM — K. J.) — Á Nyíregyházi Főiskolai Egyesület Hungarológiai Intézete szervezésében ma kezdődnek a Bessenyei Nyári Akadémia foglalkozásai a nyíregyházi tanárképző főiskolán. Az augusztus 24-ig tartó együttlét idején bonyolítják le a határon túli magyar pedagógusok — biológia, ének, fizika, irodalom, kémia, közművelődés, testnevelés szakosok—továbbképzését. Az akadémia ünnepélyes megnyitóját a főiskola nagyelőadójában tartják (10 órakor). Ezt követően hangzik el dr. Balogh Árpád főigazgató előadása „A Bessenyei György Tanárképző Főiskola helye a szűkebb és tágabb régióban” címmel. A délután fél hatig folytatódó referátumokban szó lesz majd — többek között — a magyar felső- oktatás távlatairól, a kisebbségvédelem nemzetközi jogi eszközeiről, a magyarságkép néprajzi változásairól. kön reggel 7.30-8.30-ig tartanak. (KM) Kihelyezett... ...ügyfélszolgálatot tart az Egészségbiztosítási pénztár minden kedden 10-14 óráig Mátészalkán, a Kölcsey u. 2. szám alatt. (KM) Véradás... ...lesz augusztus 18-án, hétfőn 9-13 óráig a tiszaberceli egészségházban, 8-13 óráig a szabolcsbákai faluházban, 8-12-ig a sonkádi művelődési házban. (KM) <