Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-21 / 168. szám

1997. július 21., hétfő SPORT Izgalmasabb, kurtított pálya Nagydobosi autókrosszverseny műrepüiéssel és hőlégballonnal Nagydobos (KM - M L)— fi Vasárnap csendes volt a do­bosi határ. A Kraszna-parti legelő csendesen szívta tna- a vizet, a már áldatlan p áldást. A mostani hét hetedik «ap­ja bezzeg zajos lesz, a kör­nyékről is elmertkülnck majd rétek, legelők rovarjai. Mert gépszöeskék róják majd a köröket, nemzetközi autókrossz-viadalnak otthont a dobosiak. A aics-Szatmár-Bereg Zónaverseny, egyben a ma­Bátor Namény —------ Kisvarda, Jánd (KM) — Nem- ^ csak a „profi” -----I osztályban sze­replők és ellenfeleik, ha­nem alacsonyabb osztályú labdarúgó-csapataink is sorra játsszák az előkészü­leti mérkőzéseket. Szomba­ton két NB III-as együtte­sünk játszott, egyikük NB Il-es ellenfelet vert, a másik megyei I. osztályút. A két osztály váltó tizen­egy mérkőzésén az alacso­nyabb ligában szereplő nyert: a Vásárosnamény 2-0-ra verte Tanyi és Toros góljaival a Nyírbátort. Mindez nagy meglepetés­nek nevezhető, ugyanakkor azt is mutatja, hogy a na- ményi tervek is komolyak. Az NB Ill-ban újonc namé­nyiak eddig egyetlen új iga­zolással rendelkeznek, Csengerből Szilágyi Sán­dort tudhatják a soraikban. A szintén negyedosztá­lyú Kisvárda a megyei baj­nokságban elsőségről ál­modozó Ibrányt fogadta, és győzte le 3—1-re. Itt a gólo­kat Papp, Kántor /., Dudás, illetve Paulik szerezte. gyár bajnokság hatodik for­dulója lesz. A hét éve kialakí­tott pálya milyen újdonsá­gokkal várja idei két verse­nyére a nézőként érkezőket , — kérdeztük Balogh József polgármesteri, az Autósport- egyesület elnökét — Több változtatás. Az egyik legfontosabb a lámpás rajt, mely elengedhetetlen i kelléke a nemzetközi verse­nyeknek. A zászlós indítás­hoz képest sokkal kontrolál- hatóbb startoltatást jelent. Á: pálya egyik részén megemel­tük a nézőteret jelentő föld­sáncot, ezért az ott állók job­ban láthatják majd a pályát. Ha már a futamok kezdetét említettem, úgynevezett zsá­kos rajt lesz, azaz a siarhely csak az indításnál jelenti majd a pálya részét, ö Az utóbbi napok csapa­déka okozhat gondot? —— Remélem, hogy nem, A start utáni szakasz alacso­nyan fekszik, ezért azl kiik­tattuk, megrövidítettük a pá­lyát, amely így is egy kilo­méteres kört jelent így talán ■■■■■■■■Ml mégiükább izgalmas ver­senyre lehet kilátás. ó Milyen körítése tesz a vasárnapi versenynek, azaz milyen betétszámok várják azj érdeklődőket? | . — Ä? ünnepélyes megnyi­tó délelőtt 11-kor kezdődik, előtte mörepülő-bemutató lesz. Hőlégballon emelkedik majd a magasba és lehetőség lesz sétakocsikázásra. Az Autóklub ingyenes fényszó­ró-beállítással várja az autó­sokat, akik gépkocsi-bemu­tatót is láthatnak. Elfelejtett lugosi múlt Opre Mihály szerint az igazi munka csak most kezdődik m Nyírlugos (KM ­B. T.) — Az utóbbi * evek meghurcolta­--------3 tása után igazán volt minek örülni Nyírlugo- son. A focicsapat ugyanis újra felkerült a megyei I. osztály­ba, azok után, hogy eszten­dőkkel ezelőtt nagy hercehur­ca támadt a község csapatának átvétele (Hajdú-Biharból Sza­bolcsba) kapcsán. Akkor egy jó őszt követően váratlanul ki­esett a társaság. Persze, azokra az időkre már nem is gondolnak Nyírlu- goson, ahol van egy fociszere­tő polgármester Hovánszki György személyében, és egy olyan edző, aki debreceni ugyan, de van némi kötődése a térséghez. Opre Mihály ugyanis a szomszéd faluban, Nyírbélteken született. — Szabolcsi lévén csak ter­mészetes, hogy mindig fi­gyeltem az ottani fejleménye­ket, és egy kisebb véletlen folytán kerültem a nyírlugosi kispadra — emlékezett vissza Opre Mihály. — Az volt a leg­fontosabb, hogy elfeledjük a múltat, és ez az eredmény is­meretében sikerült. Nem ün­nepeltük agyon a diadalt, hi­szen tudtuk: a munka java csak az osztályozó megnyeré­se után következik. El is kezd­tük a felkészülést, heti négy edzést tartok a fiúknak, akiken lehet érezni: óhajtják a sikert a magasabb osztályban. Frázis, de az a legnagyobb erősíté­sünk, hogy együttmarad a csa­pat, bár három játékossal azért tárgyalásban állunk. A bent- maradáshoz ugyanis pár posz­ton szükségünk van új játéko­sokra, mert azért a megyei I. osztály mégiscsak kemé­nyebb. Megunt kispad Válogatottak búcsúja a Reáltól Madrid (Reuter) — Két, egykori válo­gatott kapus is el­hagyja a spanyol Real Madrid labdarúgócsa­patát. Francisco Buyo és Jó­sé Canizares a német Bodo Illgner érkezése óta nem jut játéklehetőséghez a királyi klubban. A harminckilenc éves Buyo, aki 542 élvonalbeli mérkőzé­sen védte a Real illetve az FC Sevilla kapuját, tizenegy év után távozik Madridból. Buyo után érdeklődik az élvonalból tavaly kiesett madridi Rayo Vallecano és a mexikói Atleti- co Celya is. A kilencszeres válogatott Canizares távozásához hozzá­járult, hogy Jupp Heynckes, a Real új edzője Illgner mellé leigazolta a Vallecano kapu­sát, Pedro Contrerast. Alomcsúcs Hechtei (AP) — Elsőként si­került átszakíta­nia a nyolcper­ces álomhatárt a kétmérföl- des futásban a kenyai Dani­el Komennek, aki a bel­giumi atlétikai viadalon 7:58.61 percre javította a szám világcsúcsát. A ko­rábbi csúcstartó, az etióp Haile Gebrselassie volt, aki 8:01.08-cal tartotta most szombatig a rekordot. A verseny hajrájában mégiscsak szerzett három érmet, köztük egy aranyat a magyar vívóválogatott a fokvá­rosi világbajnokságon. A képen balra látható Szalay Gyöngyi előbb bronzot nyert egyéniben, majd csapatban társaival (Király Hajnalka, Hormay Adrienn és Nagy Tímea) a dobogó legfelső fokára állhatott. Harmadik he­lyen végzett a kardcsapat is AP-felvétel Golfbaleset Troon (AP) — Baleset tör­tént a Skóciában zajló brit nyílt golfbajnokságon. A világ egyik legismertebb versenyzője, az amerikai Tiger Woods a labdával fe­jen lőtt egy ötéves kislányt, akit az eset után azonnal kórházba szállítottak. A kislány édesanyja felhábo­rodásának adott hangot, mi­vel a versenyző még bocsá­natot sem kért. Woods erre így reagált: — Bár kerestem, sehol nem találtam a kislányt, de bízvást állítom, hogy sze­rettem volna elnézést kérni. HIRDETÉS Raktárhelyiségek kiadók. I Nyíregyháza, Tünde u. 11. sz. alatt (volt Alföld Fű j szért telep) 1 db 400 nm, 3 db 600 nm raktárhelyi I ségek kiadók, jó parkolási lehetőséggel. I Érdeklődni: Kozma Ferenc, telefon: 06-60/353-775, 06-60/459-755. I___________________________________ *242935/3H*-0&2G/t0 T I I .1 l I I I I I Amerikai motoros ROTÁCIÓS KAPÁK, és locsolótömlők A LEGJOBB FELTÉTELEKKEL KISGÉPCENTRUM, Rákóczi u. 42. VETŐMAGBOLT, Búza tér 7/a. (10. em. alatt). Szabadidőt a készítőtől! TEDDY Gyermekruha-készítés — Nagykereskedés 4461 Nyírtelek, Benczúr u. 9. Tel.: 42/210-327 Közvetlen olasz import alapanyagból készült: — szabadidők: 2 és 3 részesek — szabadidőalsók — felsők: kapucnis, passzés, cipzáras stb. — mellények Mindez többféle színben, fazonban, filmnyomva! 74—158-as méretig Nyitva: hétfőtől—vasárnapig 8.00—20.00-ig (a 38-as úton Nyíregyházától 6 km). •249332/1K--07/21/11 Az Aranyosapáti Polgármeste­ri Hivatal pályázatot hirdet: az Äränyö'säpati A4"uvélodésí Ház bontására. Feltétel: Az épület teljes lebontása, elhordása. A pályázat elbírálásánál az élvez előnyt, aki a bontási munkálato­kat térítésmentesen elvégzi és a bontott anyagért, ezen felül a legtöbbet fizeti. A pályázatok benyújtásánál: határideje: 1997.augusztus II. Döntés ázazt követő testület) ülésen. A mtraka befejezésének határideje: 1947. november 1? Részletes felvilágosítás: Aranyosapáti Polgármesteri Hivatalban (Aranyosapáti, Kossuth u. 43. Tel./fax: 45-482-009) Pálfi András polgármesternél. •249349/1IC-07/21/11 AJTÓ, ABLAK js Nyíregyháza, Kinizsi u. 4. ♦ Tel.: 42/312-041 ♦ ír_______________________i ^SOFA-THERM, BÉfÁ”! hőszigetelő nyílászárók, belső ajtók, . j ◦ VELUX tetőtéri ablakok o j } ÁRENGEDMÉNNYEL \ ■ I Nyíregyháza, Pazonyi út 15. I |£Tel.: 20/537-755, 30/454-146J NYÍR-KOMPLETT KFT. NYÍLÁSZÁRÓ CENTRUM Nyíregyháza, Tiszafa u. 1. sz. Tel/Fax: 42/450-838 Tel: 42/450-837 k (Orosi út 3,2 km-nél) S FA NYÍLÁSZÁRÓK 1 ÉS VELUX TETŐTÉRI ' ABLAKOK ÁRENGEDMÉNNYEL "műanyag nyílászárók"" CSERÉPVÁSÁR! ALTEK, BRAMAC, J AMINA, CSORNA. Nincs olcsóbb) I lTÉGLAl-ICSERfP? IUnj ÉpMmyág MtgrtnieU Iroda Nyíregyháza, Szabadság tér 4. (Nyugdíj lg. udvarán) Tel.: 42/402-501.

Next

/
Thumbnails
Contents