Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-28 / 149. szám
1997■ JÚNIUS 28., SZOMBAT Na Hajdani aratásokból CvatmávhsiA ' azaimaroan A szálkái, szatmári határnak ősidők óta termelt gabonafajtája a rozs mellett a búza. A nagyidejű szatmáriak manapság is életnek mondják. Előművelésben a búzaföld ugar, lóhere, lucerna, bükköny, tengeriföld volt. Nagyon muszájból kalászos után is következhetett. Július első hetében kezdték aratni. Aratáson a szatmári ember a beérett gabona levágását és összegyűjtését érti. Levágásához kaszát használtak, a sarlós aratást már a legidősebb emberek is csak hallomásból ismerik, emléke a szálkái sarlós vásár emlegetésében maradt ránk. A kaszának a szatmári nép nyelvében nagymankója, kismankója, vászna, azaz pengéje, ormója a pengére ráhajtott foka, orra, ez a kasza hegye, makkja vagyis vas- pecekje, makkos karikája ezzel szorítják a kaszát nyakánál fogva a nyélre, görbe vaspántja, ennek segítségével erősítik a pengét szilárdan a nyélhez, nyaka és nyele van. A kaszás felszerelése: kaszatok, tehénszarvból készült, benne víz, ebben áll a fenőkő, a kaszatokon horog, ennélfogva akasztják a gatyakorcba. Kaszatarisznya benne kaszaüllő és kaszakalapács. Ha a kaszát aratáshoz készítik elő, rászerelik a csapót is. Ez mogyoró agy kökényfa kettős ág, melynek a vastagabbik végét a nyélhez, a két vékonyabbat a kaszanyakhoz erősítik. Arra szolgál, hogy kaszáláskor az életet a még álló növényre fektesse. A levágott életet a kasza után marokba szedték, majd kévékbe kötötték. Az aratók napja hajnalok hajnalán kötélkészítéssel kezdődött és öregeste a tarlóra fektetett kévék keresztekbe rakásával végződött. Búzából, gabonából, rozsból, de árpából vagy zabból is tizennyolc kévét raktak egy keresztbe. A legalsó kéve fejét felhajtották és ráfordították a kéve derekára. Ez volt a bújtató, erre kezdték kalászaival befelé fordítva fektetni a kévéket kereszt alakban. így a kereszt közepe felmagasodott és esőzés esetén a víz lecsurgott az alacsonyabban fekvő lábakhoz. A keresztelés során egy keresztbe 18 kéve került, egy alulra bujtatónak, a kereszt négy lábába négy-négy kéve és egy felülre kalapnak, ezt mondták papnak. A pap feje mindig naplementnek nézett, ebből a kévéből két oldalról egy-egy markot fogtak a lábakban lévő harmadik sor kévéjéből is és a két fogást összecsomózták. így két oldalról a kereszt le volt kötve és ellent tudott állni bármilyen szélviharnak. A keesetben, ha rossz termés volt, vagy a hegyekből lejöttek a tótok rövid kaszáikkal és tizenegyedében is vállalták az aratást, még így sem. A mai kombájnosvilágban, amikor kilencezer masina áll készenlétben a mintegy hétmillió tonna kalászos betakarítására, vajha megtalálnák a kései, ma is nehézsorsú utódok számításukat a mostani aratáskor is. Elek Emil és Harasztosi Pál felvételei reszteket a tarlókon középre egymástól egyenlő távolságra vonalba összerakták. A keresztekbe rakott élet már ázhatott, a belül lévő kalászokat védte a pap. Másnap reggel, amíg a kaszás a kötelet csinálta a marokszedő az előző napi tarlót felgereblyézte, majd a kaparékot a kévekötő összeszedte, bekötötte és az előző este összerakott keresztek mellé állingatva benyomkodta. Szatmárban az aratást három személy végezte. Vagy a gazda, aki kaszás volt és a felesége, aki marokszedő az ura után és ha volt legényfiú vagy süldő lány, ők voltak a segítők. A leány ha bírta, szedte a markot is, segítve az anyjának, miközben lerakták a kötelet a kévéknek, de a bekötést már a gazda végezte, mivel a kévéket meg is kellett térdelni. Ilyentén a magukra szoruló gazdák arattak, akik a maguk szógái voltak. A valamivel tehetősebb gazda maga mellé részest fogadott. A vagyonosabb gazdák maguk már nem arattak, hanem tizenegyedébe levágatták az életet. Nagyidejű adatközlőim mondják: bizony a családnak az egész évi kenyérnek valót részes aratóként csak „állati munkával” tudták megkeresni, de számtalan Az „auszi” tanácsos Majdnem felsikítottam, amikor a szemben lévő sávban közlekedtünk. De néhány másodperccel később kapcsoltam, persze, Ausztráliában vagyunk. Ligeti János megnyugtatott, ő is majdnem ugyanezt tette akkor, amikor először autóba ült a messzi kontinensen. Számára majd az lesz szokatlan, ha július elején, a nyári szabadság ideje alatt, Budapesten a jobb oldali sávot kell választani. Négy éve ár szinte auszinak számít, ahogy az itteniek nevezik magukat: átvette a szokásaikat, könnyedén lavíroz a bal oldalon hömpölygő forgalomban, simán megérti a sokszor pongyolátlan ausztrál-angol szlenget. A pontos titulusa: kereskedelmi tanácsos Magyarország Sydneyben lévő kereskedelmi konzulátusán. Negyedik éve vezeti a tengerparti kikötővárosban a magyar irodát, ahol egyben főnöke a feleségének, aki a titkári posztot tölti be. Mindketten a közgazdasági egyetemen végeztek, mindketten perfektül beszélnek angolul és németül, a férj pluszban oroszul, a feleség pedig franciául is, s mindketten már több mint harminc éve a külkereskedelmi szakmában dolgoznak. János huszonhat pályázó közül nyerte el az állást, az Ipari Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumban 1993 decemberében vehette át a megbízatásról szóló okmányokat. Az első évben egyedül dolgozott Sydneyben, majd felesége csatlakozott hozzá. Az ötödik ikszen túl egyetlen dologtól kap kiütést: a semmittevéstől. Legszívesebben naponta faxhegyeket várna Magyarországról és az onnan érkező termékeknek próbálna megfelelő piacot találni. Viszont egyelőre lanyha érdeklődéssel kell megelégedni. Ráadásul a messzi vidékre jó, ha kéthavonta vetődik valamilyen honi gazdasági küldöttség. A tanácsos több mint három évtizede vallja magát külkereskedőnek. Amikor 1965-ben elfogadta az egyik külkereskedelmi cég állásajánlatát, főleg a textil- termékek exportjával kezdett foglalkozni. Ebbe a kötött, konfekció és a méteráru tartozott. Akkoriban bőségesen volt árualap, s mindezekre exportigény is. A Hungarotexnél már nemcsak Budapestről koordinálta a kiszállításokat, hanem a megrendelő országokban (Kenyában, Ugandában, Tanzániában, Zambiában) teljesített kereskedelmi külszolgálatot. Gyapjú és pamutszövetet, különböző cérnákat, valamint harisnyákat lehetett az afrikaiaknak eladni. A kint töltött idő alatt vé- Ligeti János giglátogatta a kelet-afrikai országokat, megismerte az ott élőket, a bozótlakókat, vagy a büszke, egyenes tartású maszájo- kat. Persze később már könnyűipari termékek és kulturális cikkek egész sorát közvetítette hazánk és az afrikai országok között. Amikor az akkori Kereskedelmi Minisztérium németül jól beszélő kereskedelmi titkárt keresett Svájcba, többen is ajánlották az afrikai szolgálatot befejező Ligeti Jánost. Nemsokára meg is kapta a felkérést, s így családjával fél évtizedig a magyar-svájci gazdasági kapcsolatokat segítette elő. A turnus lejárta után éveken át egy svájci cég budapesti képviselőjeként dolgozott. Elsősorban háztartási textíliát, pehelypaplant adott el magyar cégeknek. az ausztrál megbízatása az eddigi legsokoldalúbb munkát jelenti számára, hiszen tanácsosként a piaci lehetőségek felkutatása, a magyar áruk elhelyezése, az export koordinálása mellett még az importszállításokban is besegít. Jelenleg 22 millió dollár Magyarország Ausztráliába irányuló exportja, amelynek 15 százalékát élelmiszerek, 25 százalékát gépek, berendezések, ugyanennyi százalékát fogyasztási cikkek al- A szerző felvétele kotják, a maradékhoz elsősorban vegyszerek, gyógyszerek tartoznak. Ausztrál nyersanyag exportőr és késztermék importőr, magyarázza az agilis tanácsos, majd hozzáteszi: érdemes eladni ezen a távoli kontinensen, mert megbízhatóak, jól fizetők az ausztrálok. A magyarokat egyébként nagyra becsülik az auszik, a 60—70 ezres magyar közösségben nagyon sok sikeres és gazdag üzletember, számos építész, orvos- professzor él. Nagyon sokat segít munkájában a felesége, akivel közösen viszik az ügyeket. Sydneyben nem messze a magyar követségtől bérli a minisztérium a kereskedelmi irodát, ahol akár üzleti tárgyalások is lebonyolíthatók. A bérelt lakásuk egy kicsit távol van az irodától, de ez nem aggasztja őket, hiszen Ausztráliában, ahol szinte mindenki gépkocsival közlekedik, megszokták a metropoliszon belül akár 20-30 kilométeres távolságot is. Egyetlen hátránya van annak, hogy feleségével együtt dolgozik, a szabadság. Külön kivehetnék, de ezt nem akarják, viszont együtt csak karácsony és újév között veszik ki, amikor az iroda zárva tart. Azért a hétvégeken bepótolják mindezt, hiszen szombat reggel kocsiba ülnek és sokezer ausztrállal együtt kirándulnak a közeli hegyekbe. A csomagtartóba bepakolják az előre befűszerezett húst, amit a parkokban elhelyezett barbeque sütőkben készítenek el. Szinte természetesnek veszik, hogy marhavagy birkahús szerepel a menüben, arrafelé mindez nemzeti ételnek számít. Nyaranta azért hazalátogatnak, hiszen két lányuk Budapesten él. Mindketten már betöltötték a húsz évet, egyikük könyv- vizsgáló, a másik pénzügyi tanácsadó. Bár kinevezése meghatározatlan időre szól, arra számol, hogy az öt év lejárta után, várhatóan 1998 végén a kinti szolgálata megszűnik. Utána? Teszi fel önmagának a kérdést. Budapestre megyünk vissza — búcsúzik — egy percig sem féltem magunkat, hogy nem találnánk munkát. farkas Jóxsef A KM VENDÉGE
