Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-14 / 137. szám
1997• JÚNIUS 14„ SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete Művészek nyom nélkül Koroknay Gyula Úgy látszik, a szabolcsi művészet a művésztelepen sem éled újjá nem tudtam találkozni vele. Kiállított műveik azonban magukért beszélnek. A soproni Sz. Egyed Emma őszinte realista, Várhelyi György hat érme közül négy egyszerű variáció. Egy jeles magyar történészünk, Gergely Sándor írta 1926-ban: A magyar élet egyik sajátos hibája, hogy minálunk az utód rendszerint nem folytatja elődjének megkezdett munkáját, annak irányával rendszerint szakít, művét nem egyszer lerombolja. Az első telepeken 1970 óta, aki látta, nagyjából ezt láthatta. Hosszú lenne felsorolni az azóta megszűnt pozitívumokat, de a megváltozott idők hátrányai is jelentősek. Ma már az akkor ismeretlen öntési technikát, ami Sóstó nagy vonzereje volt, országszerte eltanulták. Jelenleg a művésztelep működése formális. Évente egy kiállítás, majd raktári porosodás nem jelenti a város és megye kulturális felemelkedését. S jelenti- e, hogy az adófizető polgár megkedveli a kiállított szépségeket s hogy igényt támaszt bennük, hogy lakásukat egy itt készült műalkotás emelje? A művészekkel kapcsolatosan megtettünk-e mindent, hogy barátként távozzanak, s hogy jóhírünket vigyék idegenek a nagyvilágba, magyarok az országba? A *«•» lélektelen kirándulások nem J hagytak " nyomot az idén egy művészben sem. Pál Gyula, Batári László meghalt, Nagy Sándor ugyan még él, de úgy látszik a szabolcsi művészet a művésztelepen se éled újjá. H a a látogató a művésztelep idei anyagát látja, azt hiszem őszintén örülhet a szép és érdekes kiállított alkotásoknak. Néhány különösen sikerült darab is lelhető közöttük. A tíz művész közül ketten voltak külföldiek. Az angol testvérvárosból, St. Al- bansból jött egy fiatal, skót származású szobrász-grafikus, Anne-Marie Burns, akinek mestere tanulmányai egy részét Budapesten végezte és a megnyerő Milada Otho- vá, aki a budapesti FIDEM alkalmával már járt Magyarországon. Burns nem tagadja meg grafikus vénáját a Macskák s a Madár érmein. Pár firkálásszerű kusza vonással inkább csak jelzésként feldobottan láttatja kedvenc állatát, illetve esős ég alatt egy sirályt. Otthon szereti plasztikáit a korai Kandinszkijra emlékeztető grafikái elé állítani, mintegy azt jelezvén, hogy összetartoznak. Egyik plakettje, talán Emlékezés lesz a címe, itteni benyomásait összegzi áttételesen, kifinomult fény-árnyék hatással. Othová művészete női érzékenységével közel áll az előbbi megnyilvánuláshoz, csak azzal a különbséggel, hogy más kultúrkörben élve, a Kupa óta a cseh (és szlovák) művészetben szinte kötelező, tradícióvá kövesült kubista utóhatás benne is megnyilvánul. A Homokórák téma több változatban és különböző megfogalmazásban uralkodik itteni ténykedésén, de a fantázia, az érzelem gazdagsága az ő művészetét is sajátos hangúvá tudja emelni. Érmei nemesen egyszerűek, mondhatni elegánsak. Balogh Géza Emlékműve a karcagi művésztelepen az utolsó években elhunyt öt Györffi Lajos munka közben Elek Emil felvételei művész — köztük Papi Lajossal, ki több alkalommal is volt Sóstó művészvendége — emlékére készült. Talán nem túlzás, hogy az idei művésztelep egyik kiemelkedő darabja. Egy csonka s egy teljes jórészt amorf hasáb magában is monumentális hatású, az elhunytakat jelző nyers üveg alkalmazása pedig szimbólum, nem üres játék. Az Aranylegenda sorozat is figyelemre méltó. Á Mátészalkán élő Bíró Lajos két szobra közönségsikerre számíthat: a Kalapos kislány és a Lovas szobor. Mindkettőből a legnemesebb firenzei reneszánsz szellemisége árad. Míg az első esetében helyi jellege miatt is jóleső érzés melegítheti szívünket, magunk visszfényét látva rajta, addig a lovas szobor kompozíciójával újszerűén klasszikus remekmű. Márkus Péter tíz éve már dolgozott Sóstón. Szereti a fát, fakérget s általában a természetben fellelhető anyagot. Ezeket utánozza fantasztikusnak ható alakzataiban, össze is dolgozza ezeket. Tekintélyes számú éremsorozata mintha álomvilágból szakadt volna ki: rendkívül gazdag változatokban egy-két alkotóelem. Pálffy Katalin a formák és felületek kezelésében különös tehetséggel megáldott egyéniség. Az Ős-csíra három kisplasztikájának cím tudományosan alighanem kételyeket ébreszt, de a mű áll szép tömbjeivel, változatos kontrasztjaival, harmonikus, kellemes felületeivel. Az úgynevezett Elgin márványok után készült érmei kitűnnek azzal az erényükkel, hogy érzékeltetni tudják Feidiász nagyszerűségét, fenségét, életteljességét. Szathmáry Gyöngyinek — tudjuk gyermekkorát a városban élte — a tanárképző bejárata előtt szobra áll, a múzeumban kiállítása is volt s már dolgozott a művésztelepen. Egyenletesen, lelkiismeretes komolysággal dolgozó művész. Nagy kedvvel, főleg Francis Bacon angol festő portréinak változatain az emlékműtől az éremig szinte megszállottan. Mindamellett Maillol érme is nagyszerű. Amit művészetében leginkább csodálni lehet, az a kifejezés, a meggyőzés ereje, a formai megoldás és a tárgyi hűség szerencsés szintézise. Zsemlye Ildikó a művésztelep talán legfiatalabb, egyúttal legmerészebb kísérletezője. Gyermekkori élményei hatása alatt gallyakból ready-madeeket készítve különböző facsoportokat állított fel, melyek alá vizet, gyepet, földet, természeti anyagokat helyezett. A művésztelep tartama alatt jelent meg a Népszabadsá son készült felvétel, az a plasztikája is hasonló módon készült. A felsoroltakon kívül még voltak a művésztelepen mások is de vagy nem nyilatkozott, vagy Bíró Lajos alkotása a km vendége Bolyai életművét kutatja A közelmúltban újabb kitüntetéssel, jelesül a kisvárdai Tőkés László Alapítvány egyéni díjával gazdagította egyébként sem szerény elismerés gyűjteményét a többek között Magyar Tudományos Akadémia nagydíjas, Széchenyi-díjas erdélyi tudós, Benkő Samu művelődéstörténész. A szerénységéről, puritánságáról is közismert hetvenedik életévét taposó professzorral, az Erdélyi Múzeumi Egyesület elnökével a neki ítélt legújabb díj átvétele után beszélgettünk. Rögtön a beszélgetés kezdetén adódott az első kérdés, mi adta az erőt a kutatáshoz a művelődéstörténésznek akkor, amikor szinte biztosra vehette, hogy a megjelenés helyett csak az asztalfiókba kerülnek kéziratai. — Nagyon rossz, ha az ember tétlenségre van ítélve, ezért is rettegtem mindig a börtöntől, amit szerencsére megúsztam — mereng el a professzor. — En még életem során soha nem unatkoztam, mert elolvasásra ítélt, kutatnivaló remekművek voltak, vannak és lesznek is. Remekül kihasználom az időmet, azt bizton mondhatom, nálam nincsen, nem lehet üresjárat. Nagyon szeretem, szinte hobbimmá vált az emberi kézírás, megfejteni a régmúltat, egy időben a grafológia is fogalkoztatott, ezért is volt számomra különösen izgalmas kihívás Bolyai János életművének feldolgozása, hiszen a minden tekintetben jeles tudós szellemi hagyatéka — mivel életében mindössze tizenhat oldalt(!) publikált — szinte teljes egészében kéziratban maradt fenn. — Egy tudós kollégám matematikatörténeti szempontból vizsgálja a kéziratokat, amelynek szerencsére művelődéstörténeti fel- Benkő Samu dolgozását nagyrészt már elvégeztem, de a munka publikálásra is megérett befejezéshez még van mit tenni. 2002-re, a matematikus születésének 200. évfordulójára azonban nemcsak befejezni szeretném a munkát, hanem nyomtatásban is megjelentetni a világhírű tudós életművét. □ Professzor úr, Ön mit tart az erdélyi tudományos élet jelenlegi legfontosabb feladatának? — Az ismert körülmények miatt, a megfelelő lehetőségek hiányában sajnos nemzedékek estek ki évtizedeken át az erdélyi tudományos életből. Most látjuk igazán a kárát a Bolyai egyetem megszüntetésének. Tudomásul kell venni, hogy a nagy számú erdélyi magyarság igenis meg tudta volna tölteni az egyetemet élettel, ahogyan korábban is nagy szellemi műhelynek számított az egész magyar nyelvterületen a legmagasabb szintű egyetemek között jegyzett intézmény. Éppen ezért számunkra a legfontosabb stratégiai cél az erdélyi tudományegyetem újbóli megteremtése. Az, hogy az egyetem neve mi lesz, majdnem közömbös számomra, ám mint Bolyai-kutató természetesen, ennek a névnek örülnék legjobban! Ó Vajon a magyar-román viszony enyhülése segíti-e a Bolyai-szellemet? — Az általam vezetett Múzeumi Egyesület (az erdélyi magyarság tudományos akadémiája, a szerk.) a tudományos élet hátterét kívánja megteremteni, szervezetünk a tudományos munkához nélkülözhetetlen intézményrendszer újbóli kiépítésén, pontosabban újjászületésén fáradozik. Úgy vélem, a jelenlegi román hatalom azzal bizonyíthatja jóindulatát, ha a XVIII. században megteremtett erdélyi magyar művelődéstörténeti létesítményeink, közkönyvtáraink, közgyűjteményeink — ahol mellesleg a román tudósok is rendszeresen kutathattak — kulcsait visszaadja nekünk. Ez részükről nemcsak nemes gesztus lenne, hanem mindenképpen a legolcsóbb megoldást is jelentené számukra — foglalta össze véleményét az ötödik Tőkés-díjas, Benkő Samu professzor. A szerző felvétele
