Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-31 / 125. szám
AKTUÁLIS INTERJÚNK Kisebbségünk Ukrajnában Tóth Mihály: nem ítélhetők statiszta szerepre a diaszpórában élők A tavasz két jelentős eseménye volt a kárpátaljai, illetve ukrajnai magyar szervezetek életében: előbb a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tartotta közgyűlését, majdpedig az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége (ÚMDSZ). Az előbbi az első a történelem során, mely felvállalta a maroknyi magyarság érdekképviseletét ezen a vidéken. Az utóbbi lényegében azzal a céllal jött létre, hogy a diaszpórában élő magyarságot is valamiképpen összefogja. Hiszen nagyobb számban élnek magyarok Lembergben (Lvov), Ki- jevben, Harkovban, Odesszában, Ivano-Frankovszkban, Csernovic- ben. Elöljáróban annyit: a két szövetség között a viszony nem éppen felhőtlen. Ennek élő bizonyítéka, hogy a kárpátaljai magyar szervezetek — mind szakmai, mind regionális jellegűek — közül több is kivált a KMKSZ-ből és az UMDSZ-hez csatlakozott. Tóth Mihállyal, az UMDSZ elnökével, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselőjével folytatott be- szélhetésünk során elsősorban azt jártuk körül, ma Ukrajnában milyen esélyei vannak a kisebbségeknek, a kisebbségi politizálás milyen taktikát követve lehet eredményes. S természetesen szóba került a két szövetség viszonya is. □ Mint parlamenti képviselő, mit tud tenni a magyar kisebbség érdekében? — Az ukrán parlamentben képviselni az ukrajnai magyarság érdekeit nem könnyű és nem hálás feladat. Az várható volt, hogy különös, világra szóló, úgymond látványos eredményeket produkálni ezzel a munkával nem lehet. Ukrajna igen összetett, sokrétű államalakulat, ezen belül ilyen specifikus érdeket, mint a magyar kisebbségi érdek, megjeleníteni nem egyszerű. A legfontosabbnak azt tartottam, hogy elfogadtassuk magunkat partnernek. Aztán azt is, hogy amivel foglalkozik az ember, annak bizonyos szinten szakértője legyen, hogy szavára oda kelljen figyelni. A következő lézik egy ilyen közösség, amelynek a jogrendben meglévő jogokkal kapcsolatban vannak észrevételei és elképzelései, és ennek továbbfejlesztésére úgyszintén jogot formál. Azt hiszem, az eddigi hároméves munkám nem volt eredménytelen és érdemtelen. Annak ellenére, hogy általában Ukraj- na-szerte hatalmi és politikai szinten a tendencia — ha nem is nevezhető barátságtalannak a kisebbségek irányában — a folyamat nem tekinthető egyértelműen kedA szerző felvétele ÉA ............... . ■■■!■■ ............................ I I A legfontosabbnak azt tartottam, hogy I elfogadtassuk magunkat partnernek. *% pés: a megfelelő kapcsolatok kiépítése, tehát lehetőleg minél több partnert és minél kevesebb ellenlábast kell begyűjteni. Ez esetben érhető el az, hogy végül is a kisebbségi kérdések általában, s ezen belül az ukrajnai, a kárpátaljai magyarság irányában egy bizonyos fogadókészséget, szimpátiát tudjunk kiváltani. Enélkül az érdekeink bármilyen szintű képviselete teljesen reménytelen volna. Ehhez azt is tudni kell, hogy az ukrajnai magyarság nem mérhető a szlovákiai vagy az erdélyi arányokkal, hiszen Ukrajna lakosságának mindössze 0,2 százalékát képezzük. — Ezenkívül bizonyos elvszerűség is szükséges az eredményes képviselethez: tehát egy pontosan megfogalmazott, köny- nyen átlátható és érthető vonalvezetés. Csak ebben az esetben van remény. Én úgy érzem, hogy most már egészen biztosan sikerült a parlament minden képviselőjének a tudomására hozni, hogy egyáltalán létevezőnek sem a mi szempontunkból. Ezeket a tendenciákat bizonyos fokig lehet befolyásolni, de döntően nem mi alakítjuk. □ Az UMDSZ-nek, mint szervezetnek mekkora a súlya? Milyen a viszonya a többi civil szervezettel, az ukrajnai pártokkal? — A hivatalos politikával, úgy érzem, sikerült fokozatosan elfogadtatni szervezetünket. Ennek jele, hogy például az ukrán nemzetiségi állami bizottság mellett működő nemzetiségek tanácsában felkértek a tagságra. A másik: közvetlenül az ukrán államelnök irányításával működő, a nyelvek használatával foglalkozó állami bizottságba szintén fölkértek, hogy szervezetünk delegáljon tagot ezen testületbe. Ez is jelzi: számon tartanak bennünket, minden jelentősebb megmozdulásra, rendezvényre meginvitálnak. Úgy tartanak bennünket számon — s ez ne tekintse szerénytelenségnek —, mint az egyik legprecízebben, legelfogadhatóbb formában saját érdekeit megjelenítő társaságot. Nemcsak a hiva^ ^ ........................ Az UMDSZ nemcsak a kárpátaljai, de az ukrajnai szórványmagyarságot is ö^zefogja. Hinni ......................mi ■ .......................................................... J mokratizálódását vesszük alapul, akkor inkább a jobboldali, ha viszont az emberi jogvédelem, a kisebbségek iránti tolerancia és megértés, a kisebbségi törekvések támogatása az alapkérdés, akkor viszont a baloldali pártok jöhetnek számításba. Tehát az a sajátságos helyzet alakult ki, hogy valójában egyikkel sem tudunk igazán azonosulni. □ Az UMDSZ közgyűlésére meghívást kapott a KMKSZ is, ám küldöttség helyett egy üzenetféle jelent meg a Kárpáti Igaz Szó című megyei lapban, miszerint a szövetség elnökének ők továbbra is Fodó Sándort, a KMKSZ tiszteletbeli elnökét tekintik. — Mielőtt a kérdésre válaszolnék, hadd mondjam el: az UMDSZ egyik feladata, hogy némcsak a kárpátaljai, hanem az ukrajnai szórvány magyarságot is valamiképpen összefogja. A statisztika szerint ugyanis Kárpátalján kívül mintegy tizenötezer magyar él az országban. Ezek nem miniközösségek, hiszen Lembergben 1200, Kijevben^670, Odesszában 890 magyar él. Most alakult meg Ivano-Frankovszkban, s hamarosan Harkovban is létrejön a szervezet. Hogy mennyire fontos számukra a szövetség, mutatja a legutóbbi közgyűlés is, hiszen veszik a fáradságot, hogy eljöjjenek üléseinkre. Él bennük a szándék a megmaradásra ilyen körülmények között is. Nem szabad, hogy bármiféle- kirekesztettséget érezzenek, ezért számarányuktól függetlenül egyenrangú partnerként vesznek részt a közgyűléseken. — Hogy a kérdésre válaszoljak: a UMDSZ mint szervezet 1991-ben jött létre azzal a célzattal, hogy a kárpátaljai, pontosabban az ukrajnai magyarság érdekeit a kijevi politikai színtéren megjelenítse. A szövetség 1995-ig gyakorlatilag nem működött, hisz teljes értékű közgyűlést nem is tartott. 1994-95-ben több próbálkozás volt arra, hogy ténylegesen működő szervezetté váljon. Szükségszerű volt .azzá tenni, hiszen ■BP* A regionális politizálás szintje, lehetőségei nagyon is .............Ilim....■■■•■■■■■..I............................in. 55 talos állami körök, hanem úgy érzem, hogy a többi kisebbségi szerveződés is elfogad bennünket. — Az ukrán civil szerveződésekkel és egyéb társadalmi szervezetekkel és pártokkal a viszony teljesen különböző. Programjuk szintjén a pártokkal az a problémánk, hogy ha a gazdasági felemelkedést, a piaci viszonyok meghonosítását, az állami berendezkedés európai értelemben vett dea regionális politizálás szintje, lehetőségei nagyon is beszűkültek. Tehát működő — nemcsak jogilag, formálisan legitim —, központi szinten az államhatalom részéről elfogadott és partnerként kezelt érdek- védelmi szervezetet tartottunk szükségesnek létrehozni. A ’94-95-ös, majd a ’95 októberi utolsó egyeztető tárgyaláson a KMKSZ olyan álláspontot képviselt, amely több szervezet számára nem volt elfogadható. Bár érthető, hogy abszolút többségben a magyarság Kárpátalján él, mégsem ítélhetők statiszta szerepre a diaszpórában élők. Ugyanebben az időszakban a KMKSZ-ből kivált, illetve abban soha szerepet nem vállaló — regionális és szakmai — szervezetek egy ernyő alá gyűjtése is cél volt. A tavalyi márciusi lembergi közgyűlésre a KMKSZ nem küldte el képviselőjét. Ők azóta tartják fenn azt az állásE ontot, amit abban a bizonyos nyílt levélen közöltek, s amely a legkézzelfoghatóbb példája: a közös problémák rendezéséhez így is hozzá lehet állni. Jogilag szervezetünk működése rendezett, ha ez nem így volna, akkor nem nyílt levelekkel, hanem peres úton keresné saját igazát a KMKSZ. MAGÁNVÉLEMÉNY ígéretözön Finoman megfogalmazott gondolatok, durván odavetett parlamenti mondatok, személycserék a pártok vezetésében — megannyi apró sejtelmes jel figyelmeztet bennünket, választópolgárokat arra, hamarosan ismét döntenünk kell arról, kikre is bízzuk majd újabb négy évre az ország irányítását. Van még hátra jó néhány hónap a választási kampányig, természetesen az ígéretözönnel kivárnak az utolsó pillanatig a leendő képviselők. A színfalak mögött azonban már megy a szervezkedés, több szervezet új arcok bevetésével igyekszik majd megnyerni a bizalmat, illetve elnyerni a hatalmat. Apropó, hatalom. Ország- gyűlési képviselőink valóban rendelkeznek hatalommal, hiszen ők alkotják a mindennapi életet szabályozó törvényeket, ám ez nem jelenti azt, hogy azzal vissza is kell élniük. A rendszerváltás óta eltelt hét év tapasztalatai szerint a képviselők hamar elfelejtkeznek arról, hogy tulajdonképpen szolgálatról van szó: azért kerültek a képviselői bársonyszékbe, hogy döntéseikkel a magyar nép életét szebbé és jobbá tegyék. Számomra ugyanis a parlament nem a győztes pártok és a vesztes pártok találkahelye, ahol mindig egymás fejéhez kell vágni a „hozzá nem értést”, hanem a legkiemelkedőbb hazafiaknak egy olyan közössége, amelyet felhatalmazott a választók sokmilliós tábora, hogy együtt irányítsa egy jobb jövő felé az országot. Sportnyelven szólva akár egy nemzeti válogatottnak is lehet tekinteni az országgyűlést, s a címeres mezben büszkélkedő együttes tagjai számára már teljesen mindegy, hogy csapattársa melyik klubból — illetve jelen esetben pártból — jött, egy a fontos: közös összefogással, egységes játékkal, az egyéni érdeket a közösségnek alárendelve a lehető legjobb eredményt elérni. Az értelmetlen veszekedések, a viták, a széthúzások nemcsak a sportpályán, de a politikai életben sem vezethetnek eredményre. Mikor oly fontos szinte mindenki számára, milyennek lát bennünket Európa, felesleges parlamenti kivonulásokkal, fenyegetőzésekkel öncélúan hátráltatni a munkát. A pártközi vitákat alá kellene már végre rendelni az ország érdekeinek. Európa szemében hazánk egész megjelenésének van jelentősége, nem pedig a pártszimbólumoknak. A széthúzások, az értelmetlen veszekedések miatt valójában nem tudok önfeledten örülni egyik párt győzelmének sem, hiába is szimpatizálok bármelyikkel. Hogy is mondta a költő jó hatvan évvel ezelőtt?: „Rendezni végre közös dolgainkat,/ ez a mi munkánk; s nem is kevés”. M. Magyar László Iporke LhsxIo Tóth Mihály
