Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-16 / 113. szám
1997. május 16., péntek HÁTTÉR Egy tál étel, sok jó ötlet Az országban másodikként szociális nap lesz május végén Nyíregyházán Az idős emberek a szociális otthonokban valóban otthonra lel(het)nek... Martyn Péter felvétele Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Igencsak mozgalmasak voltak az elmúlt évek a honi szociálpolitika terén. Az 1993-ban megszületett szociális törvény ugyanis először írta le, hogy a különféle civil szervezetek számos, korábban kizárólag az önkormányzat hatáskörébe tartozó szociális feladatot vállalhatnak át, s ezért ugyanazt a normatívát kapják az államtól, mint kapták, illetve kapják ma is az egyes önkormányzatok. A törvény értelmében tehát nincs különbség a továbbiakban a tekintetben, hogy például egy szociális otthont megyei önkormányzat vagy egyház, illetve karitatív szervezet hozott létre és tart fenn. Szaporodó tennivalók A döntés már csak azért is dicséretes, mert a feladat szociális téren is egyre több. Ráadásul a nagy állami intézmények valójában a nagy átlag igényét elégítik ki, tömegben, nagyban gondolkodnak, a részletekre, finomításokra, egyéni illetve egyes érdekcsoportok problémáira sem idejük, sem pénzük nincs elegendő. A civil szervezetek legnagyobb haszna épp mindezek tulajdonságok léte. — Két évvel ezelőtt Nyíregyházán is számos civil szervezet alakult meg, s szaporodásuk hozta az igényt arra, hogy megalakuljon a városban a Szociális Kerekasztal is. — mondja dr. lllésné Erdős Judit, a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal, szociális irodájának vezetője, aki napi munkája során számos tapasztalatot szerez a honi szociálpolitika gondjairól. A kerekasztal célja egymás munkájának megismerése, az információk cseréje, a pályázati lehetőségek számontartása és felkutatása is. Mára megfogalmazódott az igény is, hogy mindezen szervezetek ne csak egymást ismerjék meg, róluk is tudjanak végre az emberek. Jelenjenek meg a polgárok előtt, derüljön fény arra, miben segíthetnek, min munkálkodnak képviselőik, tagjaik. A Szociális Kerékasztal döntött úgy nemrég, hogy az országban Szombathely után a másodikként május 24-én, szombaton szociális napot rendez a megyeszékhelyen is. Jó tanácsok, ötletek A rendezvény szervezői maguk a civil szervezetek, a Nyíregyházi Szociális Iroda csakis a technikai segítség nyújtására vállalkozott. Az ötlet sikerét jelzi, hogy mára már negyven különféle szervezet, civil tömörülés jelezte érkezését, s ez a jelentkezés mindeddig folyamatos — tájékoztat az egyik lelkes civil szervező, dr. Olajos Judit szakorvos, aki napi nehéz munkája mellett az életmóddal, életvitellel kapcsolatos problémákban igyekszik segítséget nyújtani. Nyíregyháza főterén harminc sátorban, három téma köré csoportosítva zajlanak majd az események, melyek között színpadi program, különféle előadások, de ingyenes vérnyomás- illetve cukorszintmérés, orvosi, illetve gyógyászati segédeszközök bemutatója és egészségügyi tanácsadás is lesz majd. Hosszú lenne a lista, minden résztvevő és lehetőség felsorolása, de például az Életmód Klub segítségével táplálkozási útmutatót, életvitellel kapcsolatos tanácsadásokat szerezhetnek a résztvevők, a Cukorbetegek Egyesületének sátrában pedig arról kaphatnak információt, hová forduljanak, mit tegyenek cukor- betegség esetén. Képviseltetik magukat a nyugdíjas szervezetek, a kórházi szociális iroda sártában pedig arról adnak majd felvilágosítást, hová mehet a hajléktalan, kihez fordulhat, aki fedél nélkül maradt. Lesz majd egy gyűjtősátor is, ahol adományokat fogadnak el. A Szociális Kerekasztal minapi döntése értelmében az itt összegyűlt pénzt az Önkormányzati Pályázati Alaphoz teszik, ezzel is növelve azt az összeget, amelyet sikeres pályázat esetén megkaphatnak a civil szervezetek. A szociális nap ötlete dicséretes. Olyan lehetőségekre hívja fel a figyelmet, amelyeket az önkormányzat képtelen minden rászoruló állampolgárnak megadni. Az anyagi támogatáson túl ugyanakkor tudja a legfontosabbat is: az embereknek, — főképp ha bajba jutnak — nemcsak pénzre, egy tál ételre vagy némi ruhára, de emberi hangra, biztató szóra vagy megértő társaságra is szüksége lehet. Nos ez az, amit a hivatal kevésbé, a civil szféra azonban sokkal inkább megadhat a bajbajutottaknak. Terjedőben A civil szervezetek mostanában kezdenek elterjedni hazánkban. Ez is oka annak, hogy az ebben tevékenykedőknek még igen sok előítélettel, téves nézettel kell megküzdeniük. A nyíregyházi rendezvény talán segít abban, hogy fogyatkozzanak az előítéletek. Páll déli tárcája A csend fogságában A lámerülni a csend világába... Néhány hét alatt történt, bár igazában hónapok telhettek el, amíg az üresség lassanként a hatalmába kerítette. Különféle történetek jutottak az eszébe a csend világában élőkről. De e történetek szereplői általában idős emberek voltak, akik jórészt az előre haladott korukkal arányosan kezdték elveszíteni a hallásukat. De hol van ő még ettől? Szenvedett a bizonytalanságtól, vajon egy átmeneti állapotról van szó, netán egy erőteljes huzat, vagy valamilyen fertőzés válthatta ki a részleges, majd szinte teljes halláskárosodást, vagy a csend végleg rátelepedett a lelkére, és most már vele együtt kell majd élnie. Habozó természete hetekig már- már búskomorságra kényszerítette. Nem tudta elhatározni, hogy a végére jár, beutalót kér a szakrendelőbe és szembenéz a valósággal. Félt, hátha a vizsgálat eredménye tragikus lesz, s ez lelkileg összeroppantja. Kerülte az embereket, hogy ne kelljen magyarázkodnia. Ha pedig óhatatlanul beszédbe elegyedett valakivel, igyekezett játékosan, humorosan viselkedni. Olyasmiket mondott: „Sajnos néhány napja egy kicsit rosszul hallok. De vigyázz, amit akarok, azt meghallom.” Az utcán hangtalanul suhantak el mellette az autók. Egy gyerek egyszer megkérdezte tőle, hány óra. Csak a szájáról tudta leolvasni, mit is kérdez valójában. Egy alkalommal a lakásának ablakából nézte a közeli iskolaudvaron összesereglett szülőket, gyerekeket. Évzáró ünnepséget tartottak. De néma csendben? Különös, félelmetes, egyben érdekes kalandozás is volt ez a csend rejtélyes világában. Ezt még eddig nem élte át. Egy idő óta kezdte úgy érezni, nem is annyira kibírhatatlan az egész. A parttalan csend üdítő, nyugtató, pihentető is tud lenni. Nem hiányzik az irdatlan zaj, lárma, ami,az éphallású emberek idegrendszerét percenként károsítja. Egyedül van az ember a csönddel, s ilyenkor a gondolatok, az érzések is mélyebbről jönnek. De végleg így élni a csend örökös fogságában, ijesztő. Más az, ha úgy születik valaki... Teltek a napok, de még mindig nem tudta rászánni magát az orvosi vizsgálatra. Tűrte, hogy a mindent beborító hallgatag lepel újabb és újabb lelki megpróbáltatásoknak vesse alá. Legjobban az aggasztotta, mi lesz, ha ez az állapot kóros, állandósul, véglegessé válik a süketsége. Hogyan folytathatja majd a munkáját, talán le fogják százalékolni. Talán ez a félelem győzte le a másik félelmet. Felkészült a legrosszabbra is, s ez szinte visszaadta a belső békéjét. Elég volt a lassú önkínzásból. Döntött... Egy orvosbarátjának a közbenjárását is igénybe vette, aki beajánlotta a főorvos kollégájának. Soha nem vette igénybe a protekciót, most mégis hálás volt, hogy azonnal nyílt az ajtó és a főorvos a vizsgáló- székbe invitálta... Másodpercek teltek el csupán, melyek óráknak tűntek. Néhány kérdés hangzott el, amit inkább a főorvos szájáról olvasott le, aztán előkerült a „kukkantó", amivel az orvosok belelátnak az emberek fülébe. „Akkor most csinálunk egy szép nagytakarítást" — mondta kedélyesen a főorvos, amit ő kényszeredett mosollyal viszonzott. Mit is mondhatott volna, úgy érezte magát, mint a kivégzésre várakozó elítélt. Különben is a saját hangját sem hallotta. Ekkor kezdte megérteni, miért kiabálnak annyira a süketek... Néhány másodperc, s az egyik fülét már kimosta a neves főorvos. Hirtelen mintha felpattant volna a fejében egy irdatlan erős zár, vagy inkább bilincs. Kiszabadult a csend fogságából. Örömében felugrott, de a főorvos finoman visszanyomta a székbe. „Most jön a másik fülecske” — modoroskodott a beteggel, akiről már tudta, nem is beteg. Fel is pattant a másik zár is. Valósággal felordított örömében. „Főorvos úr, öt kilométeres körzetben a légy zümmögését is hallom...” zinte repült hazafelé. V Gyalog ment, nem kJ busszal és egyáltalán nem bánta a hangoskodókat, az irdatlanul zajos kocsikat, a fékek csikorgását, a harsányan ordítozó kamaszokat... Újra szabad volt, megmenekült a csend fogságából. Nézőpont A mi terünk Szőke Judit A minap a fővárosban bolyongva a véletlen, talán a Duna illata, a Jászai Mari térre vezetett. A téren fiatalok, gyerekek, idősek sütkéreztek a hirtelen jött vakító napsütésben. A Fehér Házból a munka végeztével parlamenti képviselők szállingóztak. Mint egy szimbólumként mindenki háttal ült nekik, arccal Európa folyója felé. Hátrasandítva láttam, hogy az ország gazdái gondterhelt, „fontos” arcot vágtak, s (milyen balgák!) mit sem törődtek a galambokkal, á csobogó szökő- kúttal, a fűszálak tetejéről elrebbenő katicabogarakkal. S azzal, hogy az emberek hátukat mutatják. Kegyetlen ítészek az emberek. De miért is ne lennének azok? Most a pártok megint ugyanazt kezdik mondani. Legfeljebb a közel egyforma szavakhoz mindenki hozzátesz valami mást, mondjuk, hogy nemzet, hogy szociális piacgazdaság és efféle. Úgy képzelik, hogy ezeket akarjuk hallani. Mintha az előző és a jelenlegi kormányt is meglepné párszor, hogy a hibás rendeletekre, a játék- szabályok megszegésére a lakosság milyen racionálisan reagál. Miközben össze-vissza rendelkeznek, a parlament olykor önellentmondó törvényeket hoz, az emberek még mindig dolgoznak, s egyelőre nem hajlandók hisztérikusan viselkedni. Egyszerűen gyarapodni akarnak az istenadták, vagy legalább az eddigi életszínvonalukat valahogy megőrizni. Az emberek átlátnak a szitán. A választók többsége nem gyöngeelméjű s akképp is cselekszik. Józanul és racionálisan. Eltelik néhány évtized s csak megtanulják ezt a mindenhatók is. Meg lehet persze bennünket vadítani. Ilyen a demokrácia. Egy kicsit manipulativ, egy parányit erkölcstelen, de nincs jobb nála. S ezt tudta mindenki, aki háttal ült a téren. A mi terünkön. Diplomáciai jegyzék Ferter János rajza Vár a falu Kovács Bertalan-» y oha a közvélemény j\l ma még igen keveset i Y tud róla, mégis létezik, és szépen terebélyesedik nálunk a falusi turizmus. Ezzel a mondattal kezdődik az a hézagpótlónak is szánt, napokban elkészült tanulmány, amelyik a Kistérségeink komplex ökorehabilitációs programja (magyarán: a vidékfejlesztés útja) címet viseli. A dolgozat megismertetése céljából mostanság tájolnak országszerte a készítők, akiknek munkáját tanulmányozva kiderül, az optimista bevezető mondat ellenére is van még bőven tennivaló ezen a téren. Ugyanis a téma megvitatására rendezett fórumokon gyakran elhangzik, ez a terebélyese- dés általában helyi civil kezdeményezésként elinduló spontán fejlődés, a központi támogatások szűkösek és esetlegesek. Holott a falusi turizmust már évtizedek óta sikeresen művelők esetében mindenütt külön kormányprogram hozta létre annak idején, sőt azóta is sokrétű és hathatós támogatást élvez a lágyturizmusnak, zöldturizmusnak és agrárturizmusnak is nevezett kifejezés. Az utolsónak említett elnevezés is jól bizonyítja annak az igénynek a jogosságát, hogy az idegen- forgalom e speciális ágának irányítója az ipari minisztérium helyett az agrártárca legyen. Nem igaz persze, hogy az idegenforgalmat egyáltalán nem támogatja a magyar állam, ám mint a falusi turizmus megszállottjai fogalmaztak: a vendégfogadás fejlesztésére szánt pénzek zömét „lenyúlják" a kaszinók és szállodaláncok. Mindazonáltal a gazdag országok példáját szegény hazánk, ha belerokkan sem tudná lemásolni, de az mindenképpen elgondolkodtató, hogy a hozzánk hasonló helyzetben lévő lengyelek, szlovákok, sőt a litvánok is néhány év alatt — jelentős központi segítséggel — tetemes bevételt vágtak zsebre a lágyturizmusból. Nálunk egyelőre háromesélyes a — szerencsére kemény edő—játék. Vajon csak a spontán fejlődés, vagy a még rosszabb spontán vetélés, esetleg a fentről is segített terbélye- sedés vár a falusi turizmusra?
