Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-13 / 110. szám
1997. május 13., kedd HIRDETÉSEK Katharine Hepburn 90 éves Budapest (MTI) — Kilencvenedik születésnapját ünnepelte hétfőn Katharine Hepbum, a hollywoodi filmlegenda, akinek négy Oscar-díja (és tizenként Oscar-jelölése) máig fe- lülmúlatlan rekord. A születési dátumot jó ideig titokzatos homály fedte: „forgalomban volt” az 1909. november 8-i időpont is (az 1996-os „Magyar és nemzetközi Ki kicsoda” pedig 1907. november 9-ről tud), de a művésznő 1991-ben megjelent, „Én: életem történetei” című önéletrajzi könyvében 1907. május 12. olvasható, úgyhogy ez talán autentikusnak tekinthető. Az utóbbi dátum szomorú emlékként is szerepel a könyvben: ezen a napon a 14 éves Katharine felakasztva találta imádott bátyját, a nála két évvel idősebb Tomot. Az életteli, fiús lány a Connecticut állambeli Hartfordban töltötte gyermekkorát, majd — orvos apja nyomdokaiba lépve — beiratkozott a Bryn Mawr egyetemre, de gyatra kémiajegyei miatt e tervei füstbe mentek. Figyelme ezután fordult a színjátszás felé. 1928-tól a New York-i Guild Theatre-ban játszott, majd 1931-ben filmezni kezdett. 1934-ben nyerte első Oscar-díját a „Hajnalka” című filmben nyújtott alakításáért. Ugyanebben az évben a velencei fesztiválon is megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat. 1940-ben a New York-i kritikusok tüntették ki. Az 1962-es cannesi fesztiválon az „Utazás az éjszakába” című filmmel övé lett a legjobb színésznői díj. A következő Oscarra 1968- ig kellett várnia, amikor a „Találd ki, ki jön ma vacsorára!” című alkotásban játszott szerepéért őt szavazták meg a legjobb színésznőnek. E filmben, mint korábban már számos másikban, Spencer Tracy volt a partnere, akihez személyes szálak is fűzték. 1969-ben jött a soron következő, „menetrend szerinti” Oscar-díj: a film „Az oroszlán télen”, a partner pedig ezúttal Peter O’Toole volt. A rekordot jelentő negyedik Oscarra ismét várnia kellett néhány évet: 1981-ben került a mozikba az „Aranytó”, s ezzel az 1982-es hollywoodi díjkiosztáson ismét Katharine Hepbum bizonyult a legjobb színésznőnek. Ez volt utolsó nagy sikere a filmvásznon. Csak egyszer ment férjhez, még 1928-ban Ludlow Ogden Smith neves philadelphiai személyiséghez. Az együttlét hat évig tartott, és Hepbum azt a következtetést vonta le belőle, hogy a házasság „természetellenes dolog”. 1932-től New Yorkban élt, de tavaly Parkin- son-kór támadta meg, és visszatért a család connecticu- ti otthonába. New York-i háza közelében hétfőtől az ő nevét viseli egy kert, ahová ő ültetett virágokat. Végül még egy adalék Hepbum népszerűségéhez: 1993 végén a Good Housekeeping című amerikai magazin tízezer olvasója körében végzett reprezentatív felmérést, s ennek alapján Katharine Hepbum 9. lett a világ leginkább csodált női között. Jimi Hendrixre emlékeznek Budapest (MTI) — Pontosan harminc éve jelent a torzon- borz Jimi Hendrix első lemeze. Azé a Hendrixé, aki égő tekintetével (no meg gyufájával) olykor még saját gitárját is lángra lobbantotta. Idén még mindig csak ötvenöt esztendős lenne, s tucatjával járják a világot a nála idősebb bluesze- nészek és rockerek. A nevezetes első album címe egy kérdés: Are You Experienced? — magyarul annyit tesz: Tapasztalt vagy? E kérdésre az album anyagának ismeretében csakis igennel lehet válaszolni. Ez a lemez is némi vita tárgya volt a szakma és a közönség között. A szakírók — némi műfanyalgással — azt mondták a lemezről: „valami van”, de azért ez még nem hibátlan. A közönség viszont elragadtatással fogadta a Hey Joe című dallal berobbant félelmetes technikájú gitáros és két társ, Noel Redding valamint Mitch Mitchell első albumát. A rajongás a lista élvonalába repítette a debütáló lemezt. Egyébként Amerikában akkoriban sem volt könnyű kezdőnek lenni: a Decca például kapásból elutasította a Hey Joe-t. MÉTERÁRU üzletünk kínálata: | Gumis csipkeanyagok s 8 féle színben 20% engedménnyel. Kapható továbbá gumis szatén anyag, cső anyagok, sztreccsek és gyűrt selymek. Várjuk kedves vásárlóinkat! Nyíregyháza, Szent István u. 26. (Mini csemege mellett) Nyíregyháziak, figyelem! Tőkés import ruha árusítás a Technika Házában (Országzászló tér) 1997. május 14-én (szerda) 07.30—17.00 óráig | Ajánlatunk: női selyemblúz, ± szoknya, ruha g női, férfizakó, ing stb. § Egységár: 400 Ft/db DE 3 db ” CSAK 1000 Ft Ezenkívül női-férfi cipő — szolid árral YESSIKA-turi // , , , BÚTORVÁSÁR 20%—30%—40% engedménnyel Nyíregyházán Bujtosi Szabadidő Csarnokban 1997. május 13— 14—15. kedd-szerda-csütörtök Nyitva: 9.00—18.00-ig Közvetlenül a gyártótól! kárpitozott garnitúrák — étkezősarok — szekrénysorok — hitellevélre is — A Penyigei,.Zöldmező” Mezőgazdasági Szövetkezet Igazgatósága értesíti tagjait és a külső üzletrésztulajdonosokat, hogy 1996-os beszámoló közgyűlését 1997. május 28-án 9.00 órakor a penyigei Kultúrházban tartja. Határozatképtelenség esetén a közgyűlés 1997. május 28-án 9.30 órakor kerül megtartásra. _____________•24)5e7/IK-13lir _____________ — Országos hálózattal rendelkező oktatási cég nyíregyházi k>pvi$6lete vözetesére keres munkatársat. A jövendő kolléga feladata az adott terület tevékenységen ex szervezése, irányítása. Amit elvárunk Öntől: ✓ felsőfokú végzettség (humán és/vagy gazdasági), ✓ értékesítésben szerzett tapasztalat, ✓ PC ismeret •: World. E>ce!l.) || ✓ jogosítvány, ✓max. 35 éves életkor. Felnőttoktatás területen szerzett gyakorlat, saját autó. idegennyelv- ismere? előnyt jelent A pályázatokat (fényképes szakmai Önéletrajz, bizonyitványmásola- tok kézzel írott kísérőié vél) a megjelenéstől számított 10 napon belül 'rabban kell benyudam az alabbi címre. Dl. Budai Zoltán 1367 Budapest, Pt. 124, i--a,✓ RÓNA ITALNAGYKER-ÁRUHÁZ SZENZÁCIÓS AJÁNLATA KERESKEDŐK RÉSZÉRE Borsodi világos 0,51 52,40 Ft Borsodi KEG hordós 501 6090,- Ft Amstel Lager Bier 0,51 82,50 Ft Kaiser 0,51 72,90 Ft Lakitelki kékfrankos (száraz) 0,7 I 149,— Ft . Ostorosi egri bikavér 0,751 195,— Ft | Almapálinka 0,51 329,— Ft si Körtelikőr 0,21 99,— Ft ? Baiiantines whisky 0,75 1 2699,— Ft Pepsi PRB 21 114,—Ft Traubisoda PET 1,51 89,—Ft Garden szőlő dobozos 11 60,— Ft Akciónk a késztet erejéig tart. Az árak az áfát is tartalmazzák. Cím: Debrecen, Alma u. 24. Nyitva tartás: hétfő-péntek 7.00—16.00-ig, szombat 8.00—12.00-ig. Adja fel APROHIRPETESET az alábbi helyeken: Hodász és Vidéke Takarékszövetkezet Hodász, Úttörő u. 8. Győrtelek, Kossuth u. 19/A. Kocsord, Árpád u. 57/A. Nagydobos, Lenin u. 126. Nyírkáta, Kossuth u. 10. Nyírmeggyes, Bajcsy-Zs. u. 5. Panyola, Mezővég u. 96. Szamosszeg, Bezerédi u. 2. Tunyogmatolcs, Kölcsey u. 54. Ököritófiilpös, Kossuth u. 99. Ibrány és Vidéke Takarékszövetkezet Ibrány, Lehel u. 3. Búj, Rákóczi u. 3. Kemecse, Móricz u. 61. Kótaj, Kossuth u. 17. Nyíregyháza-Nyírszőlős, Kollégium u. 65. Nyíregyháza-Sóstóhegy, Úttörő u. 61. Tiszabercel, Vásártér u. 19. Jánkmajtis és Vidéke Takarékszövetkezet Jánkmajtis, Kossuth u. 12. Fehérgyarmat, Petőfi u. 2—4. Kölese, Kölcsey u. 86. Milota, Vörösmarty u. 52. Szatmárcseke, Honvéd u. 7. Tiszabecs, Rákóczi u. 55. Nagyecsed és Vidéke Takarékszövetkezet Nagyecsed, Rákóczi u. 16. Fábiánháza, Kossuth u. 34. Mátészalka, Bajcsy-Zs. út 21. Nyírcsaholy, Hunyadi út 84. Ópályi, Rajk L. u. 2. Nagyhalász és Vidéke Takarékszövetkezet Nagyhalász, Kossuth u 9/a. Demecser, Szabadság tér 3. Kék, Petőfi u. 2. Nyírbogdány, Fő u. 41/A. Tiszatelek, Tanács u. 1. Vasmegyer, Kossuth u. 170. Nyirbélteki Körzeti Takarékszövetkezet Nyírbéltek, Kossuth u. 16. Balkány, Ságvári u. 20. Encsencs, Fő u. 81. Nyírbátor, Szabadság tér 48. Nyírbogát, Kossuth u. 7. Nyírlugos, Bélteki u. 4. Nyírmihálydi, Vasút u. 2. Nyírgelse, Kossuth u. 2. Penészlek, Szabadság tér 5. Piricse, Kossuth u. 7. Pócspetri, Pócsi u. 13. Szakoly, Balkányi u. 39. Kisléta, Pócsi u. 1. Máriapócs, Kossuth tér Nyirmada és Vidéke Takarékszövetkezet Nyírmada, Kálvin tér 16. Gyulaháza, Petőfi u. 1. Ilk, Petőfi u. 2. Nyírkárász, Kossuth u. 15. Petneháza, Kossuth u. 76. Porcsalma és Vidéke Takarékszövetkezet Porcsalma, Szabadság tér 20. Csenger, Ady E. u. 5. Gacsály, Petőfi u. 19. Tyúkod, Árpád u. 18. Rakamaz és Vidéke Takarékszövetkezet Rakamaz, Szt. István u. 25. Balsa, Csáki u. 28. Borbánya, Káliói út 34—36. Jósaváros, Ungvár sétány 25. Levelek, Rákóczi út 4. Napkor, Apagyi u. 3. Nyíribrony, Fő u. 43. Nyírpazony, Vasvári Pál u. 25. Nyírtelek, Petőfi u. 25. Oros, Fő út 3. Örökösföld, Fazekas J. tér 9/A. Ramocsaháza, Tanács tér 1. Sényő, Kossuth u. 69. Tiszaeszlár, Rákóczi út 79. Tiszalök, Kossuth u. 79/A. Tiszanagyfalu, Szabadság u. 31. Gávavencsellő, Kápolna u. 7. Apagy, Béke u. 2/A. Tímár, Kossuth út 2. Gávavencsellő, Hősök tere 14. Rétköz Takarékszövetkezet Ajak, Kiss Ernő u. 3. Aranyosapáti, Esze Tamás u. 20. Gégény, Rákóczi u. 1/A. Dombrád, Kossuth u. 23/A. Dögé, Kossuth u. 97. Fényeslitke, Kossuth u. 147. Kékese, Fő út 131. Mándok, Petőfi u. 12. Nagyvarsány, Kossuth u. 1. Nyírtas, Dózsa Gy. u. 76. Pap, Kossuth u. 161. Pátroha, Kossuth u. 3. Tiszabezdéd, Kossuth u. 7. Tomyospálca, Árpád tér 9. Tuzsér, Kossuth u. 109. Záhony, Alkotmány u. 2. Tarpa és Vidéke Takarékszövetkezet Tarpa, Kossuth u. 25/A. Beregsurány, Árpád u. 34/B. Csaroda, Beregszászi u. 12. Gulács, Szabadság u. 2. Kisar, Tisza u. 2. Tiszavasvári Takarékszövetkezet Tiszavasvári, Kossuth u. 1. Nagycserkesz, Vasvári u. 84. Tiszadada, Nagy u. 2. Tiszadob, Táncsics u. 2. ITjfehértó és Vidéke Takarékszövetkezet Újfehértó, Béke tér 4. Biri, Kossuth u. 4. Bököny, Dózsa Gy. u. 5. Érpatak, Béke u. 29. Geszteréd, Petőfi u. 9. Kállósemjén, Kossuth u. 104. Kálmánháza, Nyíregyházi út 55. Nagykálló, Zrínyi u. 20. Vaja és Vidéke Takarékszövetkezet Vaja, Damjanich u. 70. Baktalórántháza, Vasút u. 41. Jármi, Kossuth u. 38. Nyírkércs, Fő u. 96/B. Ófehértó, Alkotmány u. 67. Ór, Kossuth út 1. Vállaji Takarékszövetkezet Vállaj, Szabadság tér 3. Bátorliget, Rákóczi u. 38. Mérk, Hunyadi u. 98. Nyírvasvári, Báthory u. 4. Tiborszállás, Dózsa Gy. u. 17. Vásárosnamény és Vidéke Takarékszövetkezet Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. Barabás, Árpád u. 15. Fehérgyarmat, Kertváros u. 49. Tiszakerecseny, Lenin u. 7. Tiszaszalka, Bajcsy-Zs. u. 2. Rácz Imréné, Tiszavasvári, Kossuth u. 23. Posta Nagy Zsuzsa, Nyírbátor, Zrínyi u. 1. Gyúró György, Tiszalök, Kossuth u. 72. Birtalan Pálné, Csenger, Tisza u. 32/a. Dolhai Miklósné, Záhony, Ady E. u. 27—31. Válasszon a következőkből: apróhirdetés, aprókeretes hirdetés, mellékletek üdvözletei -s és mindez három megyei napilapban 1 — Észak-Magyarország, Hajdú-bihari Napló, Kelet-Magyarország — megjelenhet. | Takarékoskodjon a pénzével és az idejével egyszerre! i __________— ______________j A megye legnagyobb szőnyegüzletében a I legnagyobb választékból a legolcsóbban vásárolhat. | I 1OO fél* | I 1 OO «éle MtomttvMM, I I * OO Mlo tapAtM, I ÍOO Ml* ««Snyirt, hl OO fél* PVC-» 1 J BEVEZETŐ ÁRON! | j Nyíregyháza, Honvéd u. 40. (ÖMV benzinkút mögött).