Kelet-Magyarország, 1997. április (54. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-28 / 98. szám
HAZAI HOL-MI 1997. április 28., hétfő Félmunka, fél pénz Balogh József / (6 néhány évet kellett várni rá, míg tavaly ősszel hozzákezdtek a Korányi Frigyes utca Jósa- városon túli szakaszának csatornázásához, de már akkora áradatot okozott lefolyó híján az eső, hogy nem lehetett tovább halogatni a megoldást. Elkészültek a vízelvezető árkok, a burkolatot is megjavították, sőt — az arra járók nagy örömére — a 14-es busz megállóinál öblöket is alakítottak ki, hogy ne bénítsák meg a forgalmat, míg az utasok le- és felszállnak. Már megérkezett a hideg idő, de még mindig dolgoztak az útépítők, ám amikor az igazi tél beköszöntött, kénytelenek voltak abbahagyni. Mindenki arra számított, hogy ha elérkezik majd a tavasz, akkor befejezik az öbölépítéseket, leaszfaltozzák e kis kitérőket, s végre a teleszkóprongálo útbekötések is elkészülnek. Mert amikor ősszel megásták a csapadék-csatornákat, a Korányira kivezető összes út bekötő szakaszát is feltörték. Most már reméljük, nemcsak a hideg múlt el, az útépítők is megjelennek, hogy befejezzék, amit ősszel abbahagytak, s kijavítsák, amit akkor elrontottak. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: A Jedi visszatér. Az előadások kezdete: 16 és 18.15 óra. Sleepers. Előadás kezdete: 20.30 óra. BÉKE MOZI: Az ördög maga. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Li- dércfény. Előadások kezdete: 18 és 20 óra. A Jedi visszatér. Előadás: 22 órától. Kiállítások A Jósa András Múzeumban tekinthető meg az a bélyegkiállítás, mely a Bélyegszövetség fennállásának 75., a Nyíregyházi Bélyeggyűjtő Kör 45. fordulójára nyílt meg. A Nyíregyházi Városi Galériában Csáky Lajos festőművész tárlata május 12-éig látható. A nyíregyházi Bolyai János Kollégiumban Boros György fotóművész képeiből rendeztek kiállítást. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Küzmös Enikő, Krivánik József és Farkas Anna nyírbátori festőművészek kiállítása, valamint Miskolczi László kétszeres Munkácsy-díjas kiállítása látogatható. A máriapócsi galériában tekinthető meg Szabó Ervin csont- és szarufaragó népi iparművész, valamint Rádi Lászlóné és Rádi László ko- baktökfaragók közös tárlata április 24-éig. A vajai Vay Ádám Múzeumban Plugor Sándor erdélyi grafikusművész kiállítása tekinthető meg. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Ésik Sándor, Sípos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (aktuális), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hlrlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj 1996. december 1-től egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint, fél évre 3930 forint, agy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/306-306 '"mjÉT"' A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! ■bili Tőlünk messze még a Kánaán A dunántúli megyék általános iskoláiban már folyik az alapítványi varázstej Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — Nemhogy7 lehangoló, egyenesen megdöbbentő a helyzet a gyermekek tejf«>v gyasztása terén. A szomorú tényt — a megkérdezett magy arországi általános iskolások 46 százaléka egy általán nem iszik tejet, 64 százalékuk pedig nem fogyaszt semmilyen tejterméket — nemrégiben egy UNICEF- ? kutatás tárta fel A nemzetközi összehasonlításban elfoglalt helyünkön szeretne szépíteni a tavaly létrejött Iskolatej Program Alapítvány, mely a napokban indította varázstejes" akcióját négy dunántúli megye általános iskolájában. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komá- rom-Esztergom, Veszprém^ megye mellett mások pedig a fővárosban rászorultsági alapon juttatják egészséges italhoz a fiatalokat A híradások 1,8-2 decis, dobozolt csomagolású iskolatejről szólnak, s megemlítik. hogy ahol tehetik, a központi források mellé az ön-: k o r - mány- zatok is hozzáteszik a magú két a különben ésszerű kampányban. Nem lehet, hogy mifelénk még nagyobb szükség lenne egy ilyen jótékony ötlet megvalósítására, hiszen sok Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei család gyermekeméi szinte A mi gyerekeink is innának több tejet Balázs Attila felvétele Az örök értékek rangja Az erkölcs bibliai üzenete tértől és időtől független Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész, a MIÉP elnökségi tagja a nyíregyházi tanárképző főiskolán nemrég megtartott előadásában az ifjúság oktatásának és nevelésének erkölcsi kérdéseiről beszélt. Az ismert szónokot mi is erről kérdeztük. — Sajnos, nemzedékek sora maradt ki annak az etikai kódexnek a tanításaiból, amelyet számunkra a szentírás jelentett, és amelynél jobbat ez idáig még nem találtak ki az emberiség történelmében. Reménységet jelent viszont számunkra, hogy egyre több lehetőség nyílik a tudományok és ismeretek egyházi iskolákban való elsajátítására. — Az erkölcsnek olyan ve- tületei vannak, amilyen közösségek szerint épül fel egy társadalom. Az erkölcs megjelenik az egyéni életben, a családban, a szűkebb közösségben, ott, ahol a munkámat végzem, nép, nemzeti és társadalmi összefüggésben, sőt az egész emberiség életében. Látni kell, hogy az erkölcs koronként és területenként változik. Ám az erkölcs bibliai üzenetének van állandó értékrendje, amely tértől és időtől független. Ez a tízparancsolatnak az etikai normája. Sajnos, a jelenlegi állapotok nem teszik lehetővé, hogy ez a kívánatos etikai norma hivatalosan képviII .'i 11 j l M. 1 IJ.CTffTCTHTI?W <4 mo ■ im -im ■ Múlt héten... ...megkezdték Kemecsén az utóbbi idők egyik legnagyobb beruházását: a szennyvízhálózat és -telep építését. Az első lépcsőben a telephez vezető utat készíti el a Nyírbau. A megvalósításhoz jelenleg 125 millió forint áll rendelkezésre, mely részben pályázati, részben ön- kormányzati pénz. A tervek szerint a létesítményt próbaüzemmel november 30-áig átadják. A tarpai... ...polgármesteri hivatal pénzmaradványa 18 millió 277 ezer forint volt, mely a gázhálózat értékesítéséből származik. Ennek felhasználása csak infrastrukturális beruházásra történhet. A képviselő-testület döntése alapján a szennyvízprogram III. üteméhez használják fel a pénzt, s a további 4 millió 146 ezer forintos önkormányzati pénzmaradványt (amit központosított előirányzatként kaptak) is. A GA- MESZ pénzmaradványát kiegyenlítetlen szállítási számlák rendezésére, valamint az elmúlt évben elmaradt karbantartási feladatok finanszírozására tervezi felhasználni az önkormányzat. (KM) Testületi... ...ülést tart hétfőn a tyukodi polgármesteri hivatal. Ä napirendi pontok között az általános iskola, a diákotthon és az óvoda vezetőinek beszámolója mellett a helyi szociális rendelet megvitatása szerepel, valamint döntés várható az orvosi rendelő új helyének meghatározásáról és a „Tyúkod községért” közalapítvány feltételeinek megteremtéséről. (KM) Tunyogmatolcs... ...polgármesteri hivatalában április 28-án, hétfőn 8-tól 10 óráig fogadóórát tart Csehi Kálmán gazdajegyző. (KM) Diákparlamentet... ...tartottak a napokban a kocsor- di általános iskolában, ahol Lakatos Gabriella 6. osztályos tanuló személyében megválasztották az országos parlamenti képviselőt. (KM) A szemétszállítás... ...május 1-jén, csütörtökön és május 2-án, pénteken is a szokásos rend szerint folyik Nyíregyházán. A Városüzemeltetési Kht. kéri az érintett körzetek lakóit: a kukákat időben tegyék ki a szokásos helyre. (KM) Tavasz-... ...nosztalgia címmel műsoros estet rendez április 29-én, kedden 18 órai kezdettel a Nyíregyházi Társaskör a Korona Szálló Kodály Termében. Fellép: az Arany János Gimnázium Gol- dinka Kamarakórusa. (KM) Véradás... ...lesz április 28-án, hétfőn 8-12 óráig a túrricsei orvosi rendelőben, 9-12-ig Nyírtasson, a polgármesteri hivatalban. (KM) Fogadónapot tart... ...Zákány László ezredes, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei hadkiegészítő parancsnok ápria „tejjel-mézzel folyó Kánaánnal” felérne akárcsak egyetlen ilyen doboz fehér ital is. A válaszadás során egyetértettünk Sztojka Lászlóval, a Szabolcstej Rl teitnelési és kereskedelmi igazgatójával, aki jól informált volt a témáról, idézte az újságcikkeket is. Megyei vonatkozásban azonban nem volt miről beszámolnia, ugyanis őket még senki nem kereste meg az ügyben, bár ezt igen indo- koítnak tartaná — még akkor . is, ha az alapítvány tervei szerint csak a jövő tanévtől terjesztenék ki a kampányt az ország többi régiójára. A cég nyitott a segítségnek ezen módja iránt, s partnerek lennének a gyermekbarát elképzelések megvalósításában. Az sem lehetetlen, hogy a közeljövőben ők keresik meg a nonprofit szervezetet ajánlatukkal... sei ve legyen. Általános erkölcsi válság tapasztalható. — Az egyháznak egyrészt a nevelésen, oktatáson keresztül meg kell próbálnia elérni a fiatalságot. Az örökké való értékeket kell előtérbe helyezni, és emellett közéleti szerepet is kell vállalnia. Azokat a társadalmi, politikai erőket kell támogatnia, amelyek az élet kibontakoztatását kívánják elősegíteni. És meg kell akadályozni azok tevékenységét, akik az erkölcstelenséget, a halált és pusztulást segítik. — Sokan azt mondják, egy lelkésznek nem kellene politizálni. Ez nem így van. Ha egy hívő ember politizál, azért teszi, hogy az élet bontakozzék ki, és Isten kegyelme érvényesülni tudjon. lis 29-én 9-16 óráig hivatali helyiségében. (KM) Kétnapos... ...tanulmányi kiránduláson vesznek részt a tiszaszalkai általános iskolások április 29-én és 30-án. A diákok megyénk nevezetességeit ismerik meg felfedező útjuk során. A gyermekek utazási költségeihez a helyi ön- kormányzat és a művelődési ház is hozzájárul. (KM) A veszettség... ... elleni kötelező eboltás Balsán április 29-én 8 órától 12 óráig a tűzoltószertár előtt lesz. Minden három hónapnál idősebb kutya oltása kötelező. (KM) A vásárosnaményi... ...Művelődési Ház színháztermében április 30-án, szerdán este héttől az országos hírű ZIG Singers lép fel. (KM) A Jósa András... ...Múzeum május l-jén, csütörtökön 9-13 óráig tart nyitva. Pénteken, szombaton és vasárnap a szokott rend szerint fogadja a látogatókat, május 5-én és 6-án viszont zárva lesz. (KM) A Cantemus családi... ...bérlet évadzáró hangversenyét április 29-én, kedden délután öt órai kezdettel rendezik a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola dísztermében. A műsorban fellépnek az iskola volt növendékei, Soltész Éva (hegedű), Dávida Tamás (trombita) és Szitha Miklós (ütőhangszerek). (KM) Vetélkedő Nagykálló (KM) — A hét végén várostörténeti vetélkedőt rendeztek a nagykál- lói Budai Nagy Antal Pedagógiai és Közgazdasági Szakközépiskola Kollégiumában. A helytörténeti, földrajzi, kultúrhistóriai tematikájú házi versengésben a bentlakásos intézmény valamennyi — közel száz — tanulója próbára tehette felkészültségét Kál- ló-ismeretből. Táncszínház Mátészalka (KM) — Május 5-én 18.00 órától a Budapest Táncszínház előadását tekinthetik meg az érdeklődő mátészalkaiak a művelődési központ színháztermében. A vendégek műsora tulajdonképpen a klasszikus balett és a modem tánc ötvözete. Repertoárjuk számos világhírű koreográfus darabjait tartalmazza. 'V' A nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola Cantemus fiú vegyes kara a Szolnokon közelmúltban megrendezett VI. Nemzetközi Fiú Kórusfesztiválon a nívódíj mellett az év kórusa kitüntetést is elnyerte, s ez feljogosítja arra, hogy selejtező nélkül részt vegyen az í. Magyar Kórusversenyen Budapesten. Ezenkívül a fesztivál ideje alatt megrendezett Kodály-Schu- bert műveltségi vetélkedőn az iskola csapata 3. helyezést ért el. • • ff \ „TwLL ■ nAJ Ezen a héten ügyeleti időben Nyíregyházán a Szent István u. 16. szám alatt látják cl a betegeket. A gyógyszertárak közül a Főnix gyógyszertár tart ügyeletet a Dózsa György u. 12. szám alatt. I Tüskés sarok J