Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-25 / 70. szám

2 Kelet-Magyarország 1997. március 25., kedd Tüskés sarok Kíméljenek! Cservenyák Katalin A z ember szíve hajla­mos ellágyulni, ha évtizede nem látott volt iskolatársa keresi tele­fonon. Nahát, milyen ked­ves, hogy eszébe jutottam — csúszna ki a száján, ha az első, udvariassági kér­dés után a volt iskolatárs nem térne a lényegre. A lé­nyeg pedig: valamit el akar adni, vagy valahová be akar szervezni. Zutty! Rosszabb, mint egy hideg zuhany. Naná, hogy rosszul esik, mert ezek szerint nem is rám kíváncsi, tehát telje­sen feleslegesen húzom az idejét a hogy vagy kérdésre adott válasszal. Mert ha ne­tán azt mondom, fáj a fe­jem, legfeljebb ajánl egy jó fájdalomcsillapítót, és az­után tér a lényegre. Valamit ugyanis nagyon el akar ad­ni nekem. Nem sértődöm én meg, nem erről van szó. Jól tu­dom, az effajta kereskede­lem (vagy hálózatépítés) úgy működik, hogy az em­ber előbb megkeresi isme­rőseit, akik éppen a korábbi jó kapcsolat miatt illetlen­nek tartanák kategorikusan visszautasítani az ajánlatot. Csak hát nekem az a véle­ményem: ha valakit tíz évig nem érdekelt, élek-e vagy sem, akkor most az se érde­kelje, mennyi pénz van a tárcámban. A minap egy cég bejára­tánál láttam az alábbi feli­ratot: „Nem veszek semmit, nem hirdetek semmit, ügy­nökök, kérem, kíméljenek!" Mintha csak magam mond­tam volna. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: A 101 kis­kutya. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Támad a Mars! Előadások kezdete: 16,18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Se- kélyes sírbolt. Előadás kez­dete: 16, 18 óra. A 101 kis­kutya. Előadás kezdete: 22 óra Kiállítások A Jósa András Múzeum­ban a Magyar görög kato­likus egyház művészeti ér­tékei címmel láthatnak ki­állítást. Ugyanott tekinthe­tő meg Normantas Paulius fotóművész tárlata, amely a szamojédok világába ka­lauzol, valamint Oscar Dietrich arany- és ezüst­műves munkáinak kiállítá­sa. A vásárosnaményi műve­lődési otthonban Szenákiné Hauer Jolán amatőr festő képeit március végéig lehet megtekinteni. Nyíregyhá­zán a Nyírfa téri zenepavi­lonban a helyi 1. számú ál­talános iskola tanulóinak festményeit, rajzait lehet látni április 1-jéig. Budapesten, a Bocskai Galériában megnyílt a nyír­egyházi tanárképző főisko­la vizuális kommunikáció szakos hallgatóinak a tárla­ta. Színház A Móricz Zsigmond Szín­házban 19 órától a Bál a Savoyban című darabot játsszák bérletszünetben. Szabolcs-Szatmir-Berag megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (aktuális). Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. Ili. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj 1996. december 1-től egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint, fél évre 3930 forint, egy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/306-306 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! HAZAI HOL-MI A bokortanyák közbiztonsága Békés és veszélyes környék • Rendezi a problémáját Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — A Nyíregyháza térségében ta­lálható közel nyolcvan ta­nya, bokor és tag tulajdon­képpen szerves része me­gyénk székhelyének, a ví- kendtelkek, birtokok mellett több ezer állandó lakos él ar­ra. A tanyai lét minden elő­nyével, s nem kevés hátrá­nyával együtt. Ezúttal egy témát, a közbiz­tonságot ragadtuk ki, arra ke­resve a választ, mennyire él­nek ebből a szempontból nyu­godtan a lakók. Őriz a kutya Közismert: a termény és egyéb lopások olykor-olykor felbor­zolják az ott élők kedélyét, a legfelkavaróbb eset a nagy visszhangot kiváltott tragédia, a Morauszki-féle gyilkosság volt. Tegnapi lapunkban dr. Pásztor Miklós, Nyíregyháza rendőrkapitánya adott egyfajta helyzetképet, felvázolva a köz biztonságáért tett intézkedése­ket, most néhány lakó osztja meg olvasóinkkal tapasztala­tait. Vajdabokorban, ahol hama­rosan két körzeti megbízott rendőr állomáshelyét alakítják ki, először Hegedűs Ferenccel és fiával, Lászlóval beszélget­tünk, akik éppen a kaput, kerí­tést javították, s kedvünkért hagyták félbe rövid időre a munkát. A szóvivő a 72 esz­tendőt megélt apa volt, aki jó­val fiatalabbnak látszik korá­nál. Mint említette: amíg a ke­zét mozdítani bírja, dolgozik, talán ez is oka jó egészségé­nek. — A mi környékünkön A központban a bolt nincs különösebb gond — felelte a köznyugalmat firta­tó kérdésre —, nem dézsmál­ják meg kertünk terményeit sem. Igaz, itt a közeli ház­ban található a polgárőrök iro­dája is. Szólt arról, hogy inkább a távolabbi helyek lakói értékeit viszik el olykor-olykor, arrafe­lé, ahol egymástól távolabb vannak a házak. Erre, feléjük minden portát kutya őriz, haté­konyan. Tudnak róla, hogy lo­vas rendőrök portyáznak a ta­nyavilágban, bár úgy értesül­tek, inkább a mandai részen. Jó elképzelésnek tartják mind­ketten a körzeti megbízottak szolgálatba állítását, s hason­lóképpen vélekedtek a közeli bolt vásárlói is. Kell a rendőr Az emberfia igyekszik védeni értékeit — vélekedett Vajda­bokorban Veres János, aki né­pes családjával él egy nagyobb portán. Rendezett birtokukat kutyák őrzik, s bizony, nem le­het kellemes dolog, ha a rossz­ban sántikáló a mérges ko­mondorjukkal akad össze éj­nek idején. Az is vitathatatlan azonban, hogy a settenkedő­nek semmi keresnivalója arra­felé, a tisztességes szándékkal érkezőt viszont kedvesen fo­gadják. Bőven akad tennivaló — vallja a fiatalember, hozzáté­ve: aki nem rest, az boldo­gul. Igaz, azt is tapasztalják, hogy a henyék inkább más ér­tékeire pályáznak, erdejükből például nem kevés fát tulajdo­nítottak már el. Ők maguk is igyekeznek tenni értékeik vé­delméért, talán nem véletlen, hogy testvére a helyi polgárőr szervezet vezetője, s a család­ból többen tevékeny tagjai a csoportnak. Nem mindenfelé érzékelhe­tő az a nyugalom, amiről He­gedűsék beszéltek, hiszen Martyn Péter felvétele egyes, kilétüket a nyilvános­ság előtt elárulni nem kívánók, tolvajcsapatok tetteiről is me­séltek. Úgy vélekedve: olykor- olykor az a célravezető, ha az ember maga veszi kezébe a dolgok elintézését, hiszen hiá­ba írják fel mondjuk a fát lo­pok autójának rendszámát és tesznek feljelentést, az elköve­tő megússza felelősségre vonás nélkül. Talán ezért is fordulha­tott elő olyan eset, hogy a tyú­kok (és egyéb értékek) tolvaja­inak a háza valamilyen rejté­lyes oknál fogva összedőlt... A helyes út Az önbíráskodás persze nem lehet igazán célravezető esz­köz, még akkor sem, ha van, aki ezt véli a helyes útnak. In­kább összefogásra, s fokozot­tabb rendőri jelenlétre van szükség. Utóbbi megvalósulni látszik, előbbinek jele pedig a polgárőrszervezet megalakítá­sa és tevékenysége. Tavaszi lomtalanítás Nyíregyházán Elek Emil felvétele Mindenféle megyénk településeiről A Közép-Nyírségi... ...Kistérségi Fejlesztési Társu­lás képviselői ma délelőtt har­madik alkalommal találkoz­nak Baktalórántházán, a szak­munkásképző kollégiumában. A társulást a megyei munka­ügyi központ kezdeményezé­sére az amerikai Gyors Reagá­lás Projekt segíti a térségfej­lesztésben. (KM) Fogadóórát... ...tart Nagy Sándor a 4. sz. Vá­lasztókörzet országgyűlési képviselője Nagykállóban március 26-án 15-től 18 óráig. Regionális... ...munkaértekezletet tart a Ma­gyar Ápolási Egyesület Nyír­egyházán, a KPVDSZ Műve­lődési Házában március 25-én, 11 órai kezdettel, amelyen többek között szó lesz a Ma­gyar Egészségügyi Dolgozók Kamarájának megalakításáról. A táncművészeti... ...főiskola mutatja be műsorát a nyíregyházi művelődési köz­pontban március 28-án. Tava­szi koncertjük 18 órakor kez­dődik a hangversenyteremben. A TIT... ...Jurányi Lajos Egyesülete Nyíregyházi Városi és Nyírsé­gi Területi Szervezete elnök­ségi ülést tart március 27-én, csütörtökön délután három órától Nyíregyházán, a zöld irodaház épületében. (KM) Bábszínházi... ...előadás várja a kicsinyeket a nyíregyházi Kölyökvárban március 25-én. A matinén a Mesekert Bábszínház mutatja be az Aranycsibe című mese­játékot. (KM) Pszichológiai... ...tanácsadásra várja az érdek­lődőket a Jósavárosi Művelő­dési Ház keddenként 16.30 órától az intézmény Május 1. tér 10/A alatti helyiségében. A művelődési házban Ungvár sétány 33. szám alatt, ingyenes vérnyomásmérést végeznek csütörtökönként délután két órától. Koncertet... ...rendeznek a nagyecsedi mű­velődési házban és a mátészal­kai művelődési központban március 25-én 13 illetve 15 órától. A hangverseny „társas- utazást” kínál a zene hulláma­in. (KM) Gratulálunk Tizenötödik alkalommal rendezték meg az enyhe fokban sérült tanulók részére a megyei egészségnevelési vetélke­dőt, amelynek a nyíregyhá­zi Bárczi Gusztáv Általá­nos Iskola és Diákotthon volt a helyszíne. Az általá­nos iskolások között a kis- várdai 6. számú lett az első, míg a diákotthonok verse­nyében a Nyírbátori Éltes Mátyás végzett az élen. Verseny Nyíregyháza (KM) — Or­szágos matematika és szá­mítástechnika verseny kez­dődik a nyíregyházi tanár­képző főiskolán március 25-én. A nemes versengé­sen az ország valamennyi főiskolája képviselteti ma­gát. A matematikaverse­nyen öt, a számítástechni­kán pedig háromfős csapa­tok indulnak. A Szent István u. 16. sz­álán látják el a betegeket este héttől reggel hétig. A megyeszékhelyen a Főnix gyógyszertár tart ügyeletet (Dózsa György u. 12.}.

Next

/
Thumbnails
Contents