Kelet-Magyarország, 1997. március (54. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-25 / 70. szám
1997. március 25 , kedd HATTER Kelet-Magyarország 3 A megyeszékhely építészszemmel (2.) A kiskörút építése meghatározó módon változtatta meg a városközpont képét Balogh József Nyíregyháza (KM) — Valaki szépnek tartja úgy ahogy van, valakinek csak részletek tetszenek belőle, az viszont tény, jelentős mértékben változtatni csak nagy anyagi erőfeszítések árán lehet rajta. Nyíregyháza belvárosáról van szó, ahol ezeken a tél utáni napsütéses délutánokon szívesen kószál az ember. Milyennek látja a szakember? — erről beszélgetünk néhány héten át dr. Vincze István megyei főépítésszel, aki néhány hete egyben a városi főépítészi teendőket is ellátja. Szinváltoztatás Az elmúlt héten az Október 23. téren néztünk szét, majd a kiskörúton eljutottunk a Dózsa György úti kereszteződésig. Az egyik oldalon. Ahol viszont állunk, ott a piros ház, amelynek színe, formája kezdettől fogva sok vitát váltott ki a városlakók körében. — Talán úgy lehetne finoman megfogalmazni — keresi a szavakat a főépítész —, hogy nem volt igazán kedvező ennek a megformálása. Az épület szintén a régi városközponthoz kapcsolódik, már csak emiatt sem kelt kedvező benyomást építészeti tagolása, a földszinti részek teletűzdelé- se üzletekkel. A feliratok, a reklámok, a cégérek, a befelé nyúló pálciumok szinte kínálják a lehetőséget a járókelőknek, hogy ide szemeteljenek. Mit lehetne velük kezdeni? — kérdezi önmagától Vincze István? — Nehéz megmondani, de talán segítene rajta egy felújítás, egy átszínezés, a földszinti üzleti részek átalakításával talán kedvezőbb képet lehetne kialakítani. Megyünk a tér végébe, a piros ház melletti területre, a Jókai térre, ahol a sok parkoló kocsi mögött a volt buszpályaudvar kis kör alakú épülete látható. O Ez így marad az idők végezetéig? Nem a legjobban sikerült a Városi Galéria és a Kölyökvár közötti hely kitöltése a kereskedőházzal Elek Emil felvétele — Ez a tér nagyon sokáig tabu volt, nem lehetett beépíteni. Az én véleményem egészen más, szerintem be kellene építeni, hiszen a kiskörút irányából nézve ez a terület egyszerűen foghíj. Pillanatnyilag parkoló és taxiállomás, s bár igaz, hogy Nyíregyháza központjában szükség van parkolóhelyekre, de a gépkocsielhelyezést akkor is meg lehet oldani, ha a tér beépül és itt is térfalak fognak alakulni a körút mentén. Ez nagyon fontos lenne, hiszen nincs folytatása a piros háznak, kiüresedik a tér. Mára már megváltozott a beépíthetetlenségéről korábban kialakított szemlélet, készültek is tanulmánytervek, amelyek foglalkoznak a beépítés lehetőségével. Veszett fejsze... A Dózsa György út túloldalán az ugyancsak sokat vitatott művelődési ház látható. — Nekem tulajdonképpen a művelődési házzal nincs bajom, inkább azzal van, ami a többi újszerű építkezésre is vonatkozik, hogy nem nagyon tiszteli a környezetét. Azt, hogy az a bizonyos eklektikus városmag, vagy városközpont valahol itt fejeződik be, tehát ha ezt a környezetet nézem, akkor ez az építészeti kömye- zetformálás nem igazán szerencsés. De ezt most már hiába vitatjuk. Azt kell nézni, hogy a kialakult helyzet a későbbiekben hogyan javítható. Többek között a Jókai tér beépítése és a városkép megfelelő alakítása segíthet ezen a helyzeten. Hogy mi lesz a téren, nem eldöntött, csak az, hogy a tér beépíthető. Az északi kiskörút Bagolyvár, pontosabban a Városi Galéria felőli végéhez érünk. Itt is sok mindenről érdemes beszélni. — Néhány éve egy kereskedőházzal lezárták a Bagolyvár tűzfalát, de megítélésem szerint nem a legjobban sikerült. A Bagolyvár beépítését meghatározó tényező többek között a főpárkánymagasság, a szintszám, ám ami itt megvalósult, az nagyon eltér attól, aminek kellett volna. A saroklezárás nincs szinkronban az eredeti épület főbb jellemzőivel, s ez most már azért is hiányzik, mert a Bagolyvárral szemben megépültek a háromnégyszintes lakóházak, ezek szintmagassága hasonló a volt Úttörőházhoz, s mindenki számára elárulja, hogy ezt a beépítési paramétert kellett volna folytatni a másik oldalon. Lejjebb a Domus Áruház tömbje, a kettő között jelenleg foghíj van. Ha minden igaz, lakóházak és üzletek épülnek ide, remélhetően a jelenlegi négyszintes beépítéshez hasonló intenzitással. És akkor ez a helyzet javul majd valamit, s közben még szembetűnőbbek lesznek azok a hiányosságok, amelyekről már beszéltünk. Tervek születtek Mennénk tovább a kiskörúton, de nincs tovább. Nincs nyugati szakasza, mint ahogy hiányzik a keleti is, pedig annak idején, mikor a tervek születtek, teljes kör volt a belváros térképén. Akkor azt hitték, mire a megvalósításra kerül a sor, lesz pénz, lesz miből megvásárolni azokat az épületeket, amelyek útba esnek. Nem lett. Átköltözünk a déli szakaszra. De erről majd mához egy hétre. Elf fi I glg M ég a férje előtt is hónapokig titkolta, valami nincs rendben az egészségével. Barátnője többszöri biztatására, sőt fenyegetésére ment el a mindig elhanyagolt szűrő- vizsgálatra. Már a várakozás is szörnyű élmény volt. Ahány tragikus esetet csak hallott mostanában, mind lepergett előtte. Az alattomos betegség, a rák rokoni, baráti körében is elég sok tragédiát okozott. Végre sorra került. A vizsgálat nem sokáig tartott, a főorvos szavai azonban megbénították... — Asszonyom, ne ijedjen meg. Egy kis beavatkozásra lesz szükség minél előbb. Értesíteni fogom a műtét idejéről. A férje nem tudott róla, hogy orvosnál volt. De hogy valami nem mindennapi történt vele, azt hamar észrevette. Sőt, ahogyan viccesen mondani szokta, ő egy kilométerről észreveszi, ha a feleségénél valami nincs rendben. Most is így történt. De még mindig titkolózásba burkolózott, nem akarta megijeszteni a férjét, aki néhány Titkolt félelem éve esett át egy kritikus szív- infarktuson. Valamit azért mégis mondania kellett. — Egy kis nőgyógyászati dolog... A főorvos azt mondta, egy rutinműtétre lesz szükség, semmi komoly — igyekezett megnyugtatni a férjét. — Nem is mondtad, hogy orvoshoz mégy. Elkísértelek volna — vágott közbe a férje egy kissé érdes hangon. Aztán, mint aki járatlan, illetéktelen nőgyógyászati kérdésekben, szelídebbre fogta a hangját.—Biztos, hogy elkerülhetetlen a műtét? Felesége csak bólintott. Aztán megérkeztek a gyerekek az iskolából. Azon az éjszakán nem sokat aludtak. Néhány nap múlva megérkezett az értesítés a műtét időpontjáról. A munkahelyén egy kicsit meglepődtek, miért kér ilyen sürgősen három nap szabadságot. A főnök csak annyit jegyzett meg némi jópofáskodással: — Mi történt Katóka? Csak nem az anyósa érkezik húsvétra a nyuszi helyett... Az arcára volt írva, nem nagyon vevő az olcsó viccre, szótlanul csukta be maga mögött az ajtót. A műtét után alig egy fél napig pihent az egyik kórházi ágyon, aztán taxival hazament. A férje végig vele volt, bár ő jobban szerette volna egyedül végigcsinálni a csupán nőkre tartozó tortúrát. Keserves napok következtek. Még soha nem gondolt eny- nyit a halálra. Almában ott volt a saját temetésén. Kimerültén ébredt, egész nap nem tudott szabadulni a gondolattól, vajon milyen eredményt hoz majd a szövettani vizsgálat. — Talán ilyen érzés lehet a halálraítéltnek, amikor várja a kegyelmet. Nem tudja, mit hoz a holnap, csak vár. Ezt a legkedvesebb barátnőjének mondta, amikor már egy hét eltelt, de még mindig nem érkezett meg a szövettani vizsgálat eredménye. A főorvos úgy tíz napot mondott, de nagy a terhelés, várni kell türelmesen. És bízni. — Ne gondoljon a legrosszabbra — biztatta a főorvos, — nem minden elváltozás, daganat rákos eredetű. Ha így lenne, már rég kihalt volna az emberiség. Az orvosnak persze hivatali kötelessége a bátorítás, a vigasztalás, gondolta. De ő csak akkor lesz nyugodt, ha megkapja a papírt, hogy nincs semmi baja. A munkatársai is észrevették, valami nincs rendjén. Szótlanul, mosoly nélkül, szinte gépiesen tette a dolgát. Azt gondolták, biztosan a férje szívbetegsége az oka. Végre megérkezett a szövettan, a főorvos maga hívta fel telefonon, hogy megnyugtassa. Nincs semmi baj, az aprócska daganat nem rosszindulatú. Másnap az egyik munkatársa csak annyit jegyzett meg. — Katóka, te tegnap óta mintha újjászülettél volna. Hogy csináltad? Y T a tu^ta v°lna' bogy I S valósággal újjászü- J. A. letett. Az elképzelt halál mezsgyéjéről jött vissza az életbe, amit talán sokkal, sokkal jobban kellene becsülnünk. Körbe-körbe Esik Sándor r anárom tételét, miszerint a történelem megismétli önmagát, miként a divat, magától értetődőnek találtam annak idején. A ruházkodás mikéntje újrafeltűnése már igazolta az okos emberek megfigyelését kozmikus méretekben mérve pillanatnyi életemben. A históriai példa gyors igazolódására azonban legalább olyan kevéssé számítottam, mint a Hale-Bopp üstökös megpillantására. Pedig hát egy évtizednek sem kellett ahhoz eltelni, hogy ismét reformkori mozgalomról érkezzenek hírek. Az egykori MSZMP ugyancsak egykori reformkörösei közül talán még ma is többen úgy gondolják, hogy valójában ők indították el a rendszerváltást. A maiakhoz hasonlóan azonban egyszerűen csak távol voltak pártjuk döntési centrumától. Mi több, nem csak attól, de más, párton belüli nagy lobbitól is. Annak idején aki belülről nézhette az ügyek folyását, láthatta: a nagy párt nagy lobbiknak ad helyet. Aki nem fogadta el az azokon belüli hierarchiát, vagy még el sem jutott odáig, hogy felismerje őket, az a párt Hyde parkjaként működő reformkörben kiönthette a szívét, elmondhatta ami a lelkét nyomta. Ebben a mai reformkörben, ami azért a maga valós mivoltában mégiscsak kövületnek tűnik, ugyancsak a nagy vezetőváltást sürgetők türelmetlenkednek. Érdekes köztük látni Szekeres Imrét, akinek az előző reformkor óta csak a következő reformkorig futott a pályája. Talán ha ügyesebben szervezi meg annak idején a teljhatalmú alelnökké vá- lasztását... Dehát Horn résen volt. Érdekes lesz megfigyelni hogyan szívódik fel majd ez a mostani reformkor. Puccsra nincs esélye a résztvevőknek. Sokan közülük betagozódnak a bal és jobb szárnyba. És lesz aki se ide, se oda, hanem eszébe jut mit is tanított a történelemtanár anno... Nem jött senki, mama! Csak a tavasz... Ferter János karikatúrája Kommentár Félkarú (bér)emelés Kállai János A napokban megírtuk: hibádzik a pénz a nyíregyházi felső- oktatási intézmények háza- táján is. Soványabb a kassza, mint amiből permanensen és garantáltan folyósítani lehetne az új közalkalmazotti bértáblázat szerint megemelt bért a dolgozóknak. A költségvetési támogatásból kapott és a kifizetéshez szükséges bérigény közötti különbözet súlyos millióiról van szó, amit, mint az illetéksektől megtudtuk: önerőből kigazdálkodni, további megszorításokból (újbóli létszám- leépítések, a tárgyi-dologi kiadások csontig faragása) kiügyeskedni, bevételeikből fedezni nem képesek. (Megjegyzem: az esetleges bevételek — ha vannak — többsége egyszeri, alkalomhoz kötött; rá fizetésemelést alapozni gazdálkodási nonszensz.) Hogy állhatott elő ez a helyzet? A legmagasabb szaktárcái szintről ugyanis azt halljuk: monetárisán ilyen jól eleresztve, mint az idén, még sohasem volt a magyar felsőoktatás. Miért hát akkor a sztrájk-ragály (merthogy az egyetemek, főiskolák berkeiben is felütötte már a fejét e kórság)? Az átlagpolgár persze agyai: biztosan a számokkal van a baj. Valakik elvétették a statisztikát; netán szándékos nyelvészeti aknaként javították egy — a dologban meghatározó erejű dokumentum — „normatíva” szavát „előirányzatra” ; e kettőről tán még a legalsóbbfokú ovis is tudja: nem ugyanaz. Meglehet, a többletigény abból erede- zik, hogy kiderült: a tanárképzők gyakorlóiskoláiban szakmai vezetést végzők oktatók (nem pedig postázok, szemfelszedők, másodportások, matricaforraszt ók). Van gond, de van ám! Gyű- léseznek mindenfelé, korrigálják, amit lehet. És: még mindig reménykednek a félkarú (béremelésben részesedettek, hogy az egyeztetések eredményeként dűlőre juthatnak. Nem kell újabb útilapu-csomagot bontani, hogy kifesthetik a tantermeket, zárat kap a labor, lesz miből szakkönyveket vásárolni, hogy mégiscsak lezajlanak a felvételik, a vizsgák. Tavasz van! Bizakodjunk!
