Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-08 / 33. szám

8 Kelet-Magyarország SPORT 1997. február 8., szombat Újraírhatják a mesét Itthon játszanak röplabdacsapataink Nyíregyháza (KM) — Két hét szünet után lesz ismét bajnoki röplabda-mérkőzés Nyír­egyházán, mindjárt kettő is. A Hansa-Plastik női csapata szombaton, az NYVSC-Szabolcs Gabona vasárnap fogadja soros el­lenfelét. Közülük biztosabb nyerési esélye az NB I-ben szereplő hölgyeknek van, hiszen a mezőny alsó felében helyet foglaló Székeshfehérvár lesz az ellenfél, amelyet idegenben is biztosan győz­tek le Szabóék. Akik lelkűk mélyen talán már az extrali­gás osztályozókra készül­nek, az alapszakaszból ugyanis a szombatin kívül két, ugyancsak nyerhető mérkőzés vár még a listave­zetőre. Közben pedig egy visszavágó a Vértes Volán ellen a Magyar Kupában, aztán pedig teljes erővel irány az Extraliga! Persze, a szombati mérkőzésen sem lehet lazítani, hiszen a fel­jutásért csak akkor lehet harcban a csapat, ha a kellő önbizalmat megszerzi a gyengébbnek vélt ellenfe­lekkel szemben. — Mint a mesében — nyilatkozta valamikor no­vemberben Balázs István, az NYVSC férficsapatának mestere a Vasas ellen hazai pályán váratlanul megnyert mérkőzés után. Aki emlék­szik arra a mérkőzésre, az megerősítheti, hogy ottho­nában azóta sem játszottak olyan jól Drotárék, nem vé­letlen, hogy akkor sima 3-0-lal küldték haza a fővá­rosiakat. — Azóta azért változott a helyzet — így Balázs Ist­ván —, hiszen az angyalföl­diek két játékost is igazol­tak, így valamelyest át tud­ták alakítani szerkezetüket. A rutinos Novak és az orosz Sevcsenko is nagy hasznára van a csapatnak, és akkor még nem beszéltem a töb- biekről: a kiváló feladó Ne- izerről, Dalacuról és a fia­talokról, Polányiról és Bán­hegyiről. Érzésem szerint időközben a mezőny leg­jobbjává nőtte ki magát a Vasas, amit az is bizonyít, hogy két győzelemelőnnyel vezeti a tabellát. A vasárna­pi esetleges diadalhoz még a mesés játéknál is több kell, valamiféle csodára lenne szükség. No meg per­sze hatalmas elszántságra és rendkívül fegyelmezett, pontos produkcióra. □ A több mint kéthetes bajnoki szünet jól jött a csa­patnak? — Úgy gondolom igen, hiszen nem voltunk még nagyon lendületben, volt mit bepótolni. Játszottunk két edzőmeccset is, Kazinc­barcikán és csütörtökön Szolnokon is nyertünk, de ami fontosabb: játéklehető­séget kapott mindenki. Horváth Gézának van egy csontkinövés a kezén, Bu­gyi Józsinak a kontaktlen­csétől gyulladt be a szeme, emiatt kérdéses a játékuk. A posztjukon számításba vehető Zádor viszont fel­épült, így ő is játszhat. Szóval, nem akármilyen röpicsemege várja majd a szurkolókat a hét végén. Különösen a férfiak mérkő­zése ígérkezik izgalmas­nak, és vasárnap délutánra egy kicsit talán visszaköltö­zik a régi idők röpis hangu­lata a bujtosi csarnokba. A már korábban beharango­zott új labdák is megérkez­tek a Gála Center Bt. jóvol­tából, így az edzésmunka sem volt akadályoztatva. Elküldött meghívók Lausanne (AP) — A Nem­zetközi Olimpiai Bizottság pénteken ünnepélyes kere­tek között elküldte a XVIII. téli olimpiai játékok meghí­vóit; szám szerint 197-et. Egyúttal a japán küldött­ség hivatalosan is megerő­sítette részvételi szándékát a naganói téli ötkarikás via­dalon, amelyet 1998. febru­ár 7. és 22. között bonyolí­tanak le. A NOB többi tagországá­nak négy hónap áll rendel­kezésre ahhoz, hogy el­döntse: kíván-e nevezni a naganói versenyekre. Hétvégi műsor Szombat KÉZILABDA. Papp-Ker kupa felkészülési torna. Kisvárdai sportcsarnok, 8.30: Hodász-Nyh. Mező- gazdasági (férfi) 9.30: Zá- hony-Csenger (0, 10.30: Nyírbátor-Nyh. Tanárkép­ző (női), 11.30: Hodász-Ti- szavasvári Alkaloida (f), 12.30: Záhony-Fehérgyar- mat (0, 13.30: Papp­Ker-Nyh. Tanárképző (n), 14.30: Csenger-Fehérgyar- mat (f). RÖPLABDA. NB I., női: Hansa-Plastik Sportula- Székesfehérvár, 3-as isko­la, 14. TEKE. NB II., férfi: Szabolcsi Építők-Mezőtúr, városi stadion, 9. LABDARÚGÁS. Új Ke­let XII. Kölyök Kupa nemzetközi gyermek te- remlabdarúgótoma, bujtosi csarnok, 7.30. Farsang Kupa teremlabdarúgó-tor­na, mátészalkai sportcsar­nok, 8.30. Előkészületi mérkőzé­sek: Nyíregyházi FC-Kis- várda, városi stadion, 10.30. Baktalórántháza- Vásárosnamény, 10. Nyír- karász-Demecser, 10.30, Ibrány-Rakamaz, 10.30, Nagyecsed-Mátészalka, 10.30, Nyírbátor-Nyírlu- gos, 14.30. Vasárnap ATLÉTIKA. Fedettpá­lyás versenysorozat, har­madik forduló, tanárképző főiskola atlétikai csarnoka, 10. KOSÁRLABDA. NB II., férfi: Nagykállói SE-Uni- ver-Bányai, 17. RÖPLABDA. Extraliga, férfi: NYVSC-Szabolcs Gabona-Vasas, bujtosi csarnok, 16.30. A végjátékban nyertek Szabóék Sikerült visszavágni a debrecenieknek • Idegtépő hajrá kivédett hetessel A Szabótól (11) gyötört Tóvizi átadását Medve várja kezés, erőtlen a támadójáték. Ennek köszönhetően az első félidő hajrájában hármas em­berelőnyben (!) sem tudtak gólt szerezni a nyíregyháziak. Aztán jött egy majd negyedó­ráig tartó gólínség (10—8-tól). Amelyben még több bossza- kodni való akadt. Főként az, hogy a debreceniek átvették a vezetést (13-14), sőt előnyük három gólra is növekedett (15-18). Ám nem maradt el a happy end! A hajrára össze­szedték magukat Bécsiék, fő­ként Habuczki pörgött fel (ka­pott a törött orrára rendesen). Sikerült az egyenlítés, majd a fordítás. Az utolsó másfél percre meleg volt a helyzet, mert két nyíregyházi és egy debreceni ült a büntetőpadon. Ám Szabó újabb hetest hárított és sikerült nemhogy megtarta­ni, még növelni is az előnyt. Ez a találkozó nem a színvo­nala miatt került be a nyíregy­házi kézilabda krónikájába. Most csak ennyire futotta Nyolc góllal vesztett a Viharsarokban a kisvárdai csapat Nyíregyháza (KM) — Volt miért tör­leszteni! Mert ősz­szel Debrecenben a hazaiak nyertek, márpedig a szomszédváriaknak illik mi­hamarabb visszavágni. Rá­adásul azon a bizonyos meccsen gyatrán is játszot­tak az elsőosztályű nyíregy­házi férfi kézilabdázók. Igaz akkor hiányzott Bécsi, Kun és Szabó. Kárpát-Hús Nyíregyházi KC-Debrecen 24-21 (10-8). Bujtosi csarnok, 1,6 ezer néző, v.: Ambrus, Hummel. NYKC: Szabó G. — Szergyuk 4, Bécsi 8/2, Kerekes 1, Tóvizi 2, Med­ve 3, Kun 3. Csere: Lencsés (kapus), Habuczki 3, Dengi, Déváid. Edző: Köstner Vil­mos. Debrecen: Pereverzia — Török 6/5, Hideg, Szabó Cs. 2, Vörös 1, Dayka 4 Vágó 2. Csere: Nagy (kapus), Koten­ko, Áment 6, Veress. Edző: Dobó Károly. Kiállítások: 10, illetve 16 perc. Hétmétere­sek: 5/2, ill. 9/5. Ez bizony ismét egy idegté­pő győzelem volt. Jól indult a meccs, aztán egyre inkább ki­domborodtak azok a tényezők, amelyek megnehezítik a siker elérését. Kimaradtak a hazai ziccerek, gyenge volt a véde­Békéscsaba (L. L.) — Ebben az esz­tendőben még nem szerzett bajnoki pontot a Kisvárdai SE NB I- es női kézilabdacsapata, bi­zony sok esélye Békéscsabán sem volt arra, hogy gyara­pítja majd az eddig meglévő hármat. Békéscsaba-Kisvárdai SE 28-20 (13-8). Békéscsaba, 300 néző, v.: Simon, Szabó. KSE: Pál — Vass 3, Baunok 3, Kulcsár 3, Ignatyenko 2, Rigmányi 3, Ovtus 2/1. Csere: Bírta (kapus), Nagy K. Erdei, Gálái 1, Gábor 3/3. Edző: Rácz Sándor. Kiállítások: 6, Budapest (MTI) — Új év, új remé­nyek. Csank János is így van ezzel. A magyar futballválogatott szövetségi kapitánya pénte­ken úgy fogalmazott, hogy ha Norvégia csoportelsősé­gét nehéz is megkérdőjelez­ni, azért minden erővel arra tör jelöltjeivel, hogy a vb- kvalifikációs menetelés so­rán a második helyet érje el. — Norvégia kifogástalanul tette a dolgát eddig — elem­zett Csank a múltra utalva. — Úgy fest, egy magyar-svájci versengés tippelhető a máso­dik helyért. Ha elébük kerü­lünk, az rájátszásos két mérkő­zést jelentene a jövő évi fran­ciaországi vb-fináléért. Most úgy gondolom, van 50 száza­lék esélyünk a döntőre. □ Mi kell ehhez? — Ugye három hazai selej­tezőnk lesz idén. Miért is ne próbálnánk meg letepemi Norvégiát? Azerbajdzsán és Svájc ellen otthon illene nyer­ni. Áz április 30-i, Svájc elleni idegenbéli selejtező után pon­illetve 10 perc. Hétmétere­sek: 4/3, ill. 7/4. Nem kezdtek rosszul a ven­dégek, hiszen a hatodik perc­ben még 3-3 volt az ered­mény. Amint az várható volt a csabaiak nyitott védekezést al­kalmaztak, négy emberük is a kilences vonal előtt állva za­varta a támadó várdaiakat. Hi­ába készítette fel csapatát erre Rácz Sándor, a játékosok nem tudtak mit kezdeni ezzel a harcmodorral. így aztán előbb 5—4-re, majd 9-5-re húztak el a viharsarkiak, majd* kialakult az addigi legnagyobb különb­ség, a 13-7. Közben a kisvár- daiak nyolc percig gólképte­lennek bizonyultak. tosabban is lehetséges elemez­getni a jövőt illetően. S ott van még a finnek elleni, Suomiban esedékes mérkőzés, amelyen újfent jó lenne győzni. Tudom, sok a ha. Tudniillik ugyanazt vallom, mint tavaly. Továbbra is a kis lépések taktikája jelle­mez engem, illetve azt az utat, melyet járatni kívánok gár­dámmal. Mérkőzésről mérkő­zésre haladni, sziszifuszi mun­kával lépegetni előre. □ Tavaszi mérkőzésből egyelőre nincs sok. — A tavaly decemberi túrá­zás nem sikerült. Januárban nem lett volna szerencsés a klubokat „megbontani”. Ápri­lis másodikén Ausztrália jön hozzánk, továbbá a Svájc elle­ni selejtező is bizonyos. Már­ciusra szeretnék egy viszony­lag könnyebb gyakorlópart­nert. Szigorúan csak elképze­lés még az észtek és máltaiak felé való tapogatódzás. Az észteket fogadnánk, Málta el­len viszont jó lenne idegenben gyepre lépni. A szigetország­ban kedvező az időjárás. Re­mélem, sikerül márciusra le­kötni mérkőzést. Szünet után ez tovább nőtt, hiszen már 15-8-at is mutatott az eredményjelző. Bejöttek a „fürge” emberek a vendégek­nél, akik fel is zárkóztak 15-12-re. Sokáig felváltva es­tek a gólok (24-19), majd jött egy kettős emberhátrány, és ezt remekül használta ki a ti­zenkét gólos Kovács J. vezé­relte csabai csapat. 28-19 után már csak a szépítésre futotta. Bosszantó hibák és időnként biztató momentumok jelle­mezték a vendégek játékát, amellyel nem okoztak csaló­dást, de a sok kapkodás miatt a közepesnél nem is teljesítettek jobbat. Ez pedig ennyire volt csak elegendő. □ Változik-e az a legénység, mellyel folyik tovább a harc Franciaországért? — Erre most nehéz vála­szolni, hiszen sok jelöltem külföldön játszik. Annyi tény, hogy kevés a ballábas keretta­gom. Ezért nézem meg ismét Keresztúri Andrást. A terem­tornákon ügyeskedett. Remé­lem, a szabadban is elkőkelő képet állít ki magáról. Végle­ges, hogy Bánfi Jánost és Ur­ban Flóriánt nem kapom meg a február közepi gyakorlásra, hiszen nem is volt jogalapom kikérni őket. Akkoriban a bel­ga kupáért futballoznak, nem engedik haza őket. QA készülődés terve? — Február 16-án este talál­kozunk, utána három tatai nap következik edzőmérkőzések­kel. Úgy összességében 30-as kerettel számolok. A márciusi három tatai nap is hasznosnak ígérkezik. Ha az első számú jelöltjeimet nem is próbálgat­hatom Tatán, azért annyit hadd reméljek, hogy a mögöt­tük lévő „kettes számú embe­rek” ott lehetnek velem az edzőtáborban. Martyn Péter felvétele Inkább amiatt, hogy a gyenge játékot egy jó hajrával feled­tetni lehet (persze csak az öröm perceire, ám a tanulsá­gokat íe kell vonni), és fogcsi­korgatva, nagy akarással nyer­ni lehet. Köstner Vilmos: Túlzottan akartunk, ez volt a hibák első­számú forrása. A végjátékban sikerült ezeket levetkőzni, ezért nyertünk. Dobó Károly: Jó meccs volt... A Sopron törölve Nyíregyháza (KM - B. T.) — Hétközben hírül adtuk, hogy az NB II. Nyugati csoportjá­ban szereplő soproni Ma­táv Nyíregyházán, a Tisza- vasvári úti edzőpályán ját­szana előkészületi mérkő­zést az NB III-as Deme- cserrel. Nos, a feltételes mód azért, mert a hűség városának pillanatnyilag második számú csapata le­mondta a mérkőzést. Egyáltalán miként keve­redtek ide a soproniak? Na, ez az, amire a demecseriek közül senki nem tudja a pontos választ. Ők csak annyit tapasztaltak, hogy szerdán a Kertváros elleni mérkőzés közben odalépett valaki a vezetőik közül és megkérdezte, hogy játsza­nának-e velük vasárnap. Aztán csütörtökön jött a le­mondó telefon, azzal, hogy a jövő héten kedden vagy csütörtökön még visszatér­hetnek az edzőmeccsre. — Szerencsére vagyunk elegen, így nem akadá­lyozta volna a programun­kat a vasárnapi mérkőzés — így Eszenyi Dénes, a demecseriek edzője. — így sincs azonban semmi gond, a keret valemennyi egészséges tagja játszik majd Nyírkárászban. Saj­nos, nálunk még mindig nincs használható pálya, emiatt a terembe kénysze­rülünk, illetve a szabadban futóedzéseket tudunk vé­gezni. Az utóbbi napokban az influenza is kerülgette a fi­úkat, mára azonban Bran- kovits kivételével vala­mennyien felépültek. Az újak közül Tordán egye­lőre még látszik korábbi sérülése, de ő is becsülete­sen beállt a sorba, miként Rubóczki, aki ugyancsak hasznunkra válhat. Harcban a rájátszásért Csank János továbbra is a kis lépések elvének követője

Next

/
Thumbnails
Contents