Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-08 / 33. szám

HAZAI HOL-MI 1997. február 8., szombat Galambos Béla / gazán takaros kis kerí­tést „hozott össze” Nyíregyháza talán leg­értékesebb telkén működő gépkocsiparkoló üzemelte­tője. Nem vitatom, jóval gazdaságosabb megoldást kínált a műanyag szalag — egyébként odaadó munká­ról árulkodó — „bedolgo­zása”, mint teszem azt né­hány méternyi drótháló föl­erősítése. De hát ebben az Martyn Péter felvétele esetben azért mégsem az ol­csóság az elsődleges szem­pont! A világon semmi gon­dom nem lenne, ha ez a für­ge ujjak által, talált anyag­ból készített „műremek” egy tanyabokorban a ba­romfiudvar hátsó fertályát díszítené. Kinek mi köze le­hetne hozzá. Csakhogy ez a kerítés a megyeszékhely belvárosában éktelenkedik, tulajdonképpen mindannyi­unk szépérzékéről állítva ki, a nem éppen hízelgő bizo­nyítványt. Rendezvények Mozi BÉKE MOZI: Ragadozók. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. KRÚDY MOZI: Zűr az űrben (Space Jam). Előadá­sok kezdete: 16, 18 és 20 óra. Kiállítások A nyíregyházi Városi Galé­riában Keszler Johanna emlékkiállítása. Megtekint­hető hétfő kivételével már­cius 2-áig naponta 10-18 óráig. Ugyanitt a XX. szá­zadi magyar művészettel is­merkedhetnek Haas János gyűjteményéből. A nyíregyházi Városi Galéria Nyírfa téri Zenepa­vilonjában a 7. Sz. Általá­nos Iskola tanulóinak alko­tásaiból nyílt kiállítás. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban ma 19 órától: Férj az ágy alatt. E. Kovács bérlet. A Mandala Dalszínház ma 20.30-tól Csengerben lép fel a Musical Varázs c. produkcióval. Szabolcs-Szatmáf-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (aktuális). Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor Ügyvezető igazgatók. Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj 1996. december 1-től egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint, fél évre 3930 forint, egy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Búcsú a díjbeszedőktől Máshol fizetjük ezentúl a villanyszámlát • Lebuktatják az áramtolvajokat Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Meg­változik a TITÁSZ számlá­zási rendszere — erről a na­pokban levélben értesültek (értesülnek) a fogyasztók. A leglényegesebb változás — már ami minket, áramfel­használókat érint —, hogy ezentúl nem a díjbeszedő hozza a számlát, hanem a postás, de nem nála kell fi­zetni, hanem a postán, vagy a TITÁSZ-nál. Hogy mi in­dokolta a számlázási rend megváltoztatását, annak jár­tunk utána. A TITÁSZ jelenlegi számlá­zási rendszere a hetvenes évek közepe óta működik. Részben a fogyasztók számának növe­kedése, részben az azóta bo­nyolultabbá vált tarifarendszer és a sok jogszabályváltozás egyre nehézkesebbé tette az adminisztrációt. Bonyolultabb és költségesebb lett a változá­sok átvezetése is, folyamato­san növekvő hibaszázalékkal működött a nyilvántartás. A hosszú ideig tartó adatfeldol­gozási ciklus nem volt képes naprakész információt nyújta­ni sem a fogyasztónak, sem a szolgáltatónak. Két számla Az új rendszerre való áttérés fokozatosan történik, kísérleti jelleggel Debrecenben már be­indították. A tapasztalatok ott kedvezőek, nem romlott ettől a fizetési morál: a lakosság nagy része becsületesen és időben rendezi számláit. Ami a TITÁSZ „zsebét” il­leti: az eddigi gyakorlat szerint a fogyasztásmérő leolvasása és a számla benyújtása között egy hónap telt el. Magyarán: a cég egy hónappal később ju­tott a pénzéhez. Az új rendszer viszont a leolvasást követően 1-2 napon belül elkészíti a Megváltozik az áramszámla formája is — ámbátor lehet az akármilyen formás, a rajta szereplő végösszeg az érdekes, amit viszont fizetni kell Martyn Péter felvétele számlát, tehát jócskán lerövi­dül az az idő, míg az elvégzett szolgáltatás ellenértékét meg­kapja. Az átálláskor így 30 na­pon belül két áramszámlát is kapunk. Az első a hagyomá­nyos rend szerint, a megszo­kott időben, egy hónapos „kö­vetéssel” érkezik, amit még a díjbeszedőnek kell kifizetni. O ekkor egyúttal a mérő állását is leolvassa. Az erről szóló számla viszont már az új szisz­téma szerint készül el, s pár napon belül postán érkezik meg. Ezt a számlát a postán, vagy a TITÁSZ helyi kiren­deltségein lehet befizetni. Ter­mészetesen az átutalási betét­számlával, folyószámlával rendelkezők továbbra is a megszokott módon rendezhe-. tik az áramdíjat, nekik azt ígé­ri a TITÁSZ: soron kívül inté­zik azoknak az ügyeit, akik té­ves leolvasás miatt reklamál­nak. Ilyenkor csak a fogyasz­tásmérő számát és a mérőállást kell bemondani, s a tévesen számlázott összeget még a helyszíni ellenőrzés előtt visszautalják. Gyakoribb ellenőrzés S ha már az ellenőrzéseknél tartunk: megtudtuk, ezentúl gyakrabban tartanak ellenőr­zéseket a TITÁSZ-osok. Ezzel szeretnék csökkenteni az egy­re jobban elharapódzó áramlo­pások számát. Ä cég ellátási területén ugyanis két százalék­ra tehető azoknak a „fogyasz­tóknak” a száma, akik illegáli­san csatlakoznak a hálózatra. Tudni kell: az áramtolvajok nem a szolgáltatótól, hanem a becsületesen fizető fogyasz­tóktól lopnak. Az árképzésnek ugyanis az az alapelve, hogy a teljes villamosenergia-rend- szer összes költségét az összes fogyasztó fizeti ki. Magyarán: ha valaki csak fogyaszt, de nem fizet, akkor az ő fogyasz­tásának költsége automatiku­san átterhelődik a tisztessége­sen fizetőkre. (Ha ezt „forinto­Iparosok hétvégi készenléte Nyíregyháza (KM) — A hét végén az alábbi kisiparosok tartanak ügyeletet Nyíregyhá­zán: automata mosógépek, háztartási gépek javítása: Ráb György (Oros, Diák u. 6., tel.: 480-067), Gubik Mihály (Nyíregyháza, Május 1. tér 7., tel.: 448-143). Lakatos és zár­javító: Batta György (Nyír­egyháza, Garibaldi u. 61., tel.: 445-360, 06-30/535-097). Rá- dió-tv-szerelő: Huray István (Nyíregyháza, Tavasz u. 8. Telefon: 405-630). Műanyag lökhárító javítása: Pataki Sándor (Nyíregyháza, Alkony u. 11., tel.: 342-034). Könyvek, folyóiratok, szak- dolgozatok könyvkötészete: Ténai Jánosné (Nyíregyháza, Alkony u. 50., telefon: 341 - 007). Villanymotorok, vízszi­vattyúk javítása: Brezina Gyu­la (Nyíregyháza, Debreceni u. 90., tel.: 462-462). Fogsorjaví­tó: Hagymási Károly (Nyír­egyháza, Korányi u. 178., tel.: 443-554). Mérlegjavító Hajdú István (Nyíregyháza, Ipari u. 2., tel.: 491-730). Dugulásel­hárítás: Rinyu Miklós (Nyír­egyháza, Naplemente u. 10., tel. 341-593). Víz-, gáz és központifű­tés-szerelők: Fábián András (Nyíregyháza, Gádor Béla u. 1., tel.: 445-779), Sánta Sán­dor (Nyíregyháza, Krúdy u. 34/b, tel.: 455-533), File Jó­zsef, Nyíregyháza, Rozsnyó u. 23., tel.: 341-640. Villany- és háztartásigép-szerelők: Hudák András (Nyíregyháza, Faze­kas János tér 15., tel.: 458- 052), Varjas László (Nyíregy­háza, Korányi u. 81., tel.: 443- 483), Szabó Sándor (Nyíregy­háza, Kert u. 30., tel.: 461 - 313). Üveges: Vigh István (Nyíregyháza, Szőlő u. 5., tel.: 491-385). Fodrász: Kissné Kovács Mária (Nyháza, Ósző­lő u. 97. Nyitva: 8-18 óra.) Mindenféle megyénk településeiről Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/306-306 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! A tb változásai... ...1997-ben címmel Miskolczi Béla az Egészségbiztosítási Pénztár osztályvezetője tart előadást február 10-én 10 órá­tól a megyei Kereskedelmi és Iparkamarában (Nyíregyháza, Szarvas u. 1-3. (KM) A Mesekert... ...Bábszínház az „Aranycsibe” c. előadása vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a nyíregy­házi Kölyökvárban. (KM) A lelkisegély... ...telefonos szolgálata ingye­nesen hívható szombaton és vasárnap 18-23 óra között a (42)313-097 és a 313-804-es számokon. (KM) Az informatika... ...és a testnevelés speciális tantervű osztályokba jelentke­zőket várják felvételi elbeszél­getésre február 15-én, szom­baton délelőtt 9 órától a nyír­egyházi Báthory István (6. Sz.) Általános Iskolába. (KM) A túlsúlyosok... ...részére szerveztek XL klub- foglalkozást a nyíregyházi Vá­rosmajori Közösségi Házban. Az első foglalkozás február 10-én, hétfőn 16 órakor kez­dődik, klubvezető: Fördős Agnes diabetikus. Lehetőség lesz diétás tanácsadásra, egyé­ni étrend megbeszélésére. A klubfoglalkozást sport követi. sítjuk”: a villanyszámla min­den száz forintjából két forin­tot valaki más helyett fize­tünk.) A TITÁSZ nemcsak az áramtolvajokat igyekszik fel­deríteni, hanem azokat a „szakértőket” is, akik arra spe­cializálódtak, hogy jó pénzért elvégzik azokat a beavatkozá­sokat a hálózaton, amelyeknek „köszönhetően” a „megrende­lő” csökkentheti a villany- számláját. Mivel az áramlopá­son ért fogyasztók általában elmondják, ki dolgozott náluk, a szolgáltató tudja, ki ellen kell bűnvádi feljelentést ten­nie. Külső beavatkozások Tudni kell még azt is: az öte­zer forintot mehaladó értékű áramlopás köztörvényes bűn- cselekménynek számít, ígyi végeredményben két évig ter­jedő szabadságvesztéssel is sújtható a rajtakapott illegális fogyasztó. A Magyar is- k o 1 a s z é k Egyesület „A mi isko­laszékünk” címmel írt ki pályázatot, a napokban hirdették ki eredményét. A tiszadadai iskolaszék tevékenységét bemutató és feldolgozó pályamű, me­lyet Tárnái László elnök dolgozott ki, az előkelő 3. helyezést érte el. A díjazott az elismerő oklevelet, s ve­le tízezer forintos pénzju­talmát a napokban vette át Budapesten. Mivel a programot az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénz­tár Kockázatkezelő Kuratóriu­mok Titkársága támogatja, így a jelentkezők részvétele díjta­lan. (KM) Jótékonysági... ...bált szervez az Örökösföld Tanulóiért Alapítvány, melyet a nyíregyházi Móra Ferenc Ál­talános Iskolában rendeznek ma este 19 órai kezdettel. (KM) A nyíregyháziak... ...a 06-80-414-414-es ingyen hívható telefonszámon jelent­hetik be a közvilágítási hi­bákat, közterületekkel kapcso­latos észrevételeiket. (KM) Sürgős esetekben a megye- székhelyen a Szent István u. 16. szám alatt látják el a betegeket. A fogászati ügyelet új helyre költözött: a Szent István u. 8. szám alá. Munkaszüneti napo­kon 8-14 óráig látják el a betegeket. Nyíregyházán e héten az Emyey gyógy­szertár tart ügyeletet (Rá­kóczi u: 16.) . Állatorvosi ügyelet a hét végén: dr. ifj. Guhicz Pál (Nyíregyháza, ív u. 1., te­lefon: 424-066) és dr. Pon­csók Miklós (Oros, Magyar u. 14. telefon: 480-022). Műremek Gratulálunk

Next

/
Thumbnails
Contents