Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-15 / 39. szám

12 ■

TÁRIAT

Keszler Johanna alkotásai

Önarckép

S

Ú

gy látszik, a képzőművészetünknek is vannak fehér foltjai, hiszen még a műkritikusok közül is kevesen ismerik Keszler Johanna munkásságát. Most alkalom nyílik a tájékozódásra, hiszen Nyíregyházán a Városi Galériában látható a festőművésznek jó néhány alkotása. A festőnő 1878-ban született Strasbourgban. A művészi vénát valószínűleg nagyapjától, Nicolas Kessler szobrászművésztől örökölte. A család 1887-ben költözik Budapestre. Legkorábbra datálható festménye az 1898-as Csendélet. Sokoldalú művész volt: rajzolt, festett, kézimunkát tervezett, hímzett, gobelint készített; selymet is tehetségesen festett. Piktúrájá- nak egyik erőssége a portré. Legtöbbször az arc karaktere foglalkoztatta. Sok képe maradt befejezetlen. Életműve torzóban maradt, 1954-ben halt meg. Munkái szinte kizárólag családi hagyatékban, Magyarországon és Svájcban lelhetők fel. A Nyíregyházán rendezett tárlat március 2-áig tekinthető meg.

Férfiportré

Szamovárnál

Elek Emil reprodukciót

A kísértetfalu temploma

Takar, temet a hó, fehér lepedője kísér végig el az útunkon. A patakok partján hópadok. A decemberben leesett hó már többféle változáson ment át, itt most meg- jegesedett arcát látjuk. Furcsa jégüveg! Ám tagadhatatlan, hogy veszített vastagságából. Hiába a néma tüntetés, napjai meg vannak számlálva. A nap támadásba lendült, s napról napra erősödik. A varjak ká- rogása sem olyan keserű már, igaz, jobb híján az országútra szorulnak csapatostól, ott strázsálnak s kapargatnak az út mellett, a hómentes földsávökön.

A bokrok, a fák még téli álmukat alusz- szák, ám odalent a földben a munka elkezdődött, a gyökerek már építkeznek, szívják a vizet, táplálékot.

Ma mi is a gyökereket keressük, visszafelé utazunk az időbe, régi házak, kastélyok, templomok nyomába eredünk. Útitársam, Szatmáriné Mihucz Ildikó, a Műemlék-felügyelőség munkatársa, akivel el%% »-J "

Építészeti, történeti értéküket tekintve nem maradnak el a többiek mögött,

határoztuk, hogy a fél megyét bebarangoljuk, s megnézzük, hol mit pusztított a tél, és hol tart a múlt megmentése. Szatmár felé vesszük az irányt. Útközben kiselőadást hallgatok arról hogy Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében a kastélyok, kúriák egészen más jellegűek, mint az országban másutt. Lényegesebben kisebbek, mint a Dunántúlon lévő kastélyok, de építészeti, történeti értéküket tekintve nem maradnak el a többiek mögött. A megyében 48 kastély, kúria és vár található. Ezeknek nagy része szerencsére viszonylag jó állapotban van. Függ ez persze attól is, hogy mennyire és milyen funkcióban használják őket.

Még két évvel ezelőtt azt kellett mondani, hogy ezeknek mintegy 30-40 százaléka használaton kívül, vagy romos állapotban volt. Pénzszűke világunkban a cél az volt, hogy legalább az állagmegóvás szintjén gondoskodjanak róluk, ne romoljanak tovább az épületek. Nagy segítséget

adott a kincstári vagyonigazgatóság, a Műemléki Állami Gondnokság, és a Műemlékhelyreállítási Központ. Jelentős összeget fordíthattak ennek köszönhetően az állag- megóvásra.

Első állomásunk a Vay-család ősi fészke, a különleges műemlék, amely az utóbbi években éppen a történelmi család érdeklődése és segítőkészsége nyomán újra a figyelem középontjába került. A XVI. szá^ A szándékos falurombolás mementója, a megőrző és újjáépítő igyekezet jelképe,

zadban épült várkastélyon nyomot hagyott az idő. A 35 évvel ezelőtti nagy restaurálás már korában is egy újabbnak kellett volna követni. Különösen az épület rendkívül értékes északi tornya van rossz állapotban, amelyen még az eredeti sgraffito díszek nyomai is felfedezhetők. Bizony a torony igencsak romos. Mállik, hullik a vakolat, s az egykor a szép épületrész meglehetősen csúnya. A helyzet belül is hasonló, a földszint nem is használható semmire, a talajvíz is károsítja.

Molnár Sándor múzeumigazgató más gondokról is beszél. Mivel az épület mellett a föld fokozatosan feltöltődött, a földszint emiatt mélyebbre került, millió problémát okozva. Á talajvíz nem válogat az eszközökben. Néhány teremre is ráférne a renoválás, a szép török-magyar csatajelenetet ábrázoló hatalmas mennyezetfreskó repedezik, hullik a mennyezet.

Mindezt persze jól tudják a műemlékesek is, ezért aztán még az idén megkezdődik az északi torony rendbehozatala, meg- pántolása. A Vay-kastély nagy szerencséje, hogy él, és ma is sokféle funkciót tölt be. Molnár Sándor éppen a nyári táborokat szervezi, meghívót szerkeszt. Kíváncsiak vagyunk a Vay-család egyik, Németországban élő leszármazottjára, aki gazdag metszetgyűjteményt adományozott a múzeumnak. Kézbevesszük a XV.-XVII. században készült szép alkotásokat, Tokajról, Kállóról és Magyarország több régi városát ábrázoló ritka szép rajzolatokat. A közelmúltban ismét üzenet érkezett Németországból: újabb adomány vár a múzeumra.

Tovább indulunk, az országhatár felé vesszük utunkat, az árvíz-pusztította Nagy- gécre megyünk. Az országhatár előtt jobbra fordulunk: csakhamar feltűnik Nagygéc, a kísértetfalu, ahol alig maradt hírmondó. A régi időkről csak néhány megmaradt épület mesél. Szerencsére, ha romosán is, de állnak még az Árpád-kori templom falai. A bejáratnál sokatmondó felirat: „A szándékos falurombolás mementója, a megőrző és újjáépítő igyekezet jelképe”. Ajtó nincs, az épület kifosztott. Pedig így is szép építészeti emlékeket látni, románkori ívek, gótikus ablakrészek, a mennyezeten kazettás pingálások. Körbejárjuk az épületet, itt-ott szorgos kezek nyomai. Fonott kerítés, a körülötte sorakozó kedves kis fatáblákon bibliai idézetek.

Mindez némi nemzetközi összefogás eredménye: Az Örökségünk Őrei Ifjúsági Szervezet vette pártfogásába a műemléket, a komlódtótfalui kastéllyal egyetemben. A lelkes fiatalok nyáron több hetet is töltenek itt, s bizony, ha kell, a lapátot is megragadják. Életet lehelnek a régi szép, alapos felújításra váró épületekbe. Még istentiszteletet is tartanak itt, ahová a hajdani nagygéci lakókat meghívják nosztalgiázni. Az anyagi segítség sem maradt el, Daryl Fowler, angol úriember úgy beleszeretett a templomba és a komlódtótfalui kastélyba, hogy pályázati lehetőségre is felhívta a figyelmet, ami végül is pénzt hozott. Ez a két műemlék kapja most Magyarországon a legtöbb pénzt, mintegy 260 mil^ Színvonalas hotel, amelyben a nyugatról érkező vendégek is jól érzik magukat. ^

lió forintot kell ráfordítani, valamint egy nemzetközi ifjúsági műemlék szakképzési központ kialakítására. Hatalmas összeg! Ebből az összegből az European Commission 50 millió forintot adott. Ami pedig a fiatalokat illeti, bizonyára életük végéig elkötelezettjei lesznek a műemlékvédelemnek. Sőt! Régi mesterségeket is megtanulhatnak itt: a vályogvetést, zsindelykészítést, ácsolást, sövénykészítést és még jó- néhány más feledésre ítélt szakma alapjait.

A kísértetfaluban azért némi élet most

KISS DÉNES:

A világ arca

Talán így kezdődik a nyugdíjasok forradalma? Erre gondolt Kalló Balázs nyugdíjas tanár, amikor sorban állt a gyógyszer- tárban. A tárcáját tapogatta, amibe a szokottnál több százast tett el. Sokba kerül a gyógyszer. Különleges fél nap volt mögötte. Alig várta, hogy hazaérjen és a történteket elmesélje a feleségének. De közben más gondolatot próbálgatott legyűrni a tudat alá. Harmincöt éves fiuk, aki munka- nélküli, már három napja nem jött haza, és ez már évek óta gyakorlattá vált. Nem lehet vele beszélni. Nézegetett ki a gyógyszertár üvegfalán. Eltévesztette idejét az évszak. Látta önmaga képét is halványan. Az a fehér hajú öregember ő. Erről újra eszébe jutottak a délelőtt történtek. A két, még talán nála is idősebb, ősz hajú ember jelenete, a hölgyé és az öreg úré.

Az asszony arcára már nem is emlékezett, csak a hajára. De a buszon előtte ülő öreg úré élesen megmaradt benne. S az a mozdulat, ahogy akár egy oroszlán, úgy ugrott neki az autóbuszra felszálló, nála csaknem két fejjel magasabb fiatalembernek. A buszon ülők többsége nem láthatták az előzményeket, mert minden akkor történt, amikor a busz az egyik utcából a másikba kanyarodott. A járdán, a ruhaüzlet kirakata előtt, két nagydarab suhanc, tizenhét-tizennyolc éves, a sapka fordítva a fejükön, ahogy az amerikai filmeken látni, a megállóban nyolc év körüli kisfiút pü- fölt. Mindketten ütötték, a fiú feje fölé

emelt kezekkel próbált védekezni. Amikor a busz odafordult a megállóhoz, az egyikük éppen fejbe rúgta, és a fiú egy pillanatra lerogyott. A buszmegállóban is álltak emberek, főként nők, látszott is az arcukon a megrökönyödés, de senki sem lépett közbe, inkább hátrébb húzódtak. Kalló Balázs ökölbe szorította a kezét, szeretett volna kirepülni az ablaküvegen át, hogy segítsen.

A busz megállt a megállóban. A két suhanc otthagyta a fiút és elindult a kinyíló első ajtó feíé. A magasabb azonnal fölszállt, de még a lépcsőn volt, amikor az egyik asszony mondhatott neki valamit, mert megtorpant és fenyegető hangsúllyal visszakiabált: „Talán magának nem tetszik valami?! Aztán győztesen, fölényesen belépett a buszba. Már a másik surmó is föltette a lábát a lépcsőre, amikor a Kalló Balázs előtt ülő ősz hajú úr horkanva fölpattant. Ekkor látta, hogy korabeli lehet, hatvanas. De a kis ember, mintha óriás lett volna, elkapta a nála jóval magasabb fiatalembert és irtózatos zengéssel azt kiáltotta: „Nekem se tetszik!” S ugyanazzal a lendülettel lenyomta az ülésre. Az annyira megdöbbent, hogy csak motyogni tudott. Arcáról eltűnt a fölényes kifejezés. Valamit hebegett. Talán azt, hogy miért bántották a kisfiút? Ám az öregúr szent dühvei nyomta, és az arcába kiáltotta: „Bármit tett, az még kisgyerek! Hát semmi méltóság nincs bennetek? Kik vagytok ti?” A

hátrasiltes sapkájú, félig fekvő helyzetben még mindig bénán a meglepetéstől, vergődött az ülésen, amikor a társa is belépett az autóbuszba. Ekkor emelkedett fel Kalló Balázs is. Indulattól telítődve moccant, de nem volt szükség az ő segítségére. Kivágódott a busz vezetőfülkéjének ajtaja, és kiugrott a vezető. O látta talán a legtisztábban, hogy mi történt a járdán, éppen a megállóban. O sem volt éppen fiatal, sem óriás, de a második suhancot azonnal elkapta, kituszkolta a buszból. Majd a még mindig az ülésbe nyomottat fogta meg, a mellén összemarkolva a ruháját és valósággal kirepítette a kocsiból.

— Az én buszomra ti föl nem szálltok!... Ha még egyszer meglátlak benneteket, rendőrt hívok! Világos?... Aztán kissé összeütögette a tenyerét, mint aki valami tisztátalanhoz nyűit, és piszkos lett. Kis mosolyt villantott az ősz hajú oroszlán felé és visszaült a vezetőfülkébe. Az egész néhány pillanat alatt játszódott le. Am Kalló Balázs számára ez a délelőttnek már a második felvonása volt. Az első a kettes villamoson játszódott le.

Már amikor az Erzsébet hídnál fölszállt, akkor hallotta, hogy valaki hangosan beszél. Önmagának. Hamarosan látta is, hogy ősz hajú nő beszél maga elé. Mindenki elhúzódott tőle. O pedig önkéntelenül is közelebb húzódott.

— Már két hete nem ettem húst... És itt van a szemétdíj. Én fizessek? Uramisten,

Napkelet • A KM hétvégi melléklete