Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-15 / 39. szám

1997■ FEBRUAR IS-, SZOMBAT

Napkelet • A KM hétvégi melléklete

G

yöngyösön született, Budapesten lakik, de a szíve tiszacsécsei. Zsig- mond Dezső filmrendező szinte már megyénkbelinek vallja magát, annyiszor megfordult az országnak ezen a részén. Pályafutása nem tartozik a szokványos életutak közé. Nem tanult szakmája ugyan a filmrendezés, de széles körű látásmódja, empátiája, a vidék szeretete kézenfogva vezette, amint ezt a hivatást elsajátította.

— Szombathelyen magyar-népművelés szakon végeztem — mondja mosolyogva, mikor leül mellém az egyik rókabokori tirpákház búboskemence padkájára. Ameddig a harang szól kisfilmének forgatása közben szakítunk időt a beszélgetésre. — Rövid újságíróskodás után 1983-ban elkészült első filmem „Ez zárkózott ügy” címmel, mely a gyöngyöshalászi tanácselnök leváltása körüli huzavonát dolgozza fel. Természetesen akkor ez az alkotás nagy vihart kavart, sokan tiltakoztak ellene, s bár országos hírre tett szert, csak négy vagy öt év múlva láthatták a nézők. Mi voltunk először, akik megmutatták a változás igényét. Egy kicsit megelőlegezve ezzel, egy falu tükrében a rendszerváltást. Az első próbálkozást több is követte, Erdélyi János barátommal elkezdtünk ehhez hasonló dokumentumfilmeket készíteni. A Társulás Filmstúdió keretében születtek az alkotásaink, melyek közül kiemelkedett a 85-ben bemutatott „Jelölöm magam” című film. Ez egy önjelölt tanácselnök-választási kampányát mutatta be.

A nagy lehetőséget mégis a televízió jelentette számukra, ahol Erdélyi Jánossal közösen majdnem másfél száz filmet készítettek. Bár a hetvenes években már járt szatmárban — Kiss Gyula tanár úr hozta el az ország „szíve tájékára” — most egyre többet jön ide forgatni. Első alkotásai közé tartozott Molnár Mátyás vajai múzeumigazgatóról szóló emlékfilm.

— Minél többet megfordultam itt, annál jobban kötődtem a tájhoz — emlékszik vissza. — Egy életre megszerettem a tákosi kazettás templomot, a szatmárcsekei kop- jafás temetőt. Soha sehol másutt nem éreztem azt a szeretet amit itt. Nem véletlen, hogy vásároltam magamnak egy házat Ti- szacsécsén. A rengeteg portrékészítés közben olyan tiszta szívű és gondolkodású, őszinte, becsületes emberekkel találkoztam mint Séra Gáspár a szatmárcsekei temetőőr, aki sajnos már elhunyt és egy lett a szeretett kopjafái közül. „Amíg az élet ígérve van” címmel készítettünk egy ötven- perces szatmári enciklopédikus anyagot, melynek a díszbemutatója a sonkádi faluvégi kanászházban volt. Ha összevetem, csak szatmárról már több mint negyven filmet forgattam.

Rókabokorban is az „Ameddig a harang szól” című sorozat egyik részének a felvételeire érkezett a rendező. Ezt a sorozatot különben hat éve indították el a televízióban, melyben az egész országot megszólaltatták, s megpróbálták „harangnézetből” szemlélni az eldugott apró falvakat. Néhány hónapja a televízió akkori vezetése leállította a programot

— Olyan emberek mondtak felette ítéletet, akik soha nem lépték át a főváros határát, nem is ismerhették a vidéken élők sorsát — legyint kissé elkeseredetten. — Végül a Duna Tv vette át, s most havonta egyszer jelentkezünk. (Legközelebb február 16-án délben.) Persze azért más filmeket is készítettünk, szintén Erdélyi János barátommal, például a mosonmagyaróvári sortűzről szóló „Vérrel és tűzzel” című alkotásunk elnyerte a 22. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilm díját, s jelölték az Európa-film-díjra is. Több játékfilm is fémjelzi munkánkat, melyek általában valós előzményekre támaszkodnak. így az „Indián nyár”-ban egy gimnazista koromban megismert különös fiú történetét dolgoztuk fel. Az ábrázolt fojtogató kisvárosi hangulat a mi fiatalságunkat is jelentette. A siker sem maradt el, hisz a portugálai nemzetközi filmfesztiválon megkapta a legjobb rendezői díjat.

Nagy port vert fel a két éve készített „Asszony” című játékfilm is. Ez is eredeti dokumentumokra épült. Egy férfit az 56- os forradalom leverése után a családja a kacsaól alatti veremben bújtatott. Ezt a

hat évig tartó heroikus küzdelmet ábrázolták megrázó képekkel az alkotók. Itt sem maradt el az elismerés, a mannheimi filmfesztiválon a zsűri különdíjjal jutalmazta a filmet. Ez lett Magyarországon az év legjobb forgatókönyve, a TV elnöke pedig nívódíjban részesítette a produkciót.

— S most mire készülök? — kérdez vissza felvillanyozód- va. — Újra Szatmár- Bereg, a Felső-Ti- sza, a Túr, az itteni emberek, mindez egy gyönyörűséges játékfilmbe összegyúrva.

A „A rózsa vére” forgatókönyve már el is készült. Ebben a történetben mindaz a 18 év benne van, amit a környéken töltöttem. Szeretnénk, ha az elmúló régi világ elemei még egyszer felragyognának. A filmben az archaizmus és a valóság találkozik egyszerre. Azokat az embereket, akiket nem tudta megtörni és megváltoztatni Trianon, az elcsatolás, a kommunizmus kék madara, most a rendszer- váltás pillanatában a határ megnyitása, a munkanélküliség elmélyülése, a megélhetés kényszere olyan cselekedetre készteti, ami erkölcsiségük ellen van. A benzinezés, a gázolajozás, az embercsempészet felvállalásakor saját magukkal kerültek szembe. Ott ahol nyugalom volt, nem ismerték a bűnözést, most „izgalmas” lett az élet, a maffia, a gyilkosság mint fogalmak befészkelték magukat az agyakba.

Zsigmond Dezső

A szerző felvétele

Két fiatal, egy kocsmáros lány és egy vállalkozó férfi kálváriáján keresztül ismerkedhetünk meg ezzel a világgal. Mindehhez hozzátartozik, egy már általunk nagyon szeretett Papó is, aki nyolcvanéves korában fejébe veszi, hogy szilvaaszalót épít. Az ő figurájának megalkotásában, de az egész forgatókönyvben jelentős szerepet vállalt Balogh Géza (lapunk munkatársa szerk.) is. Emellett Temesi Ferenc író, Veér Károly és Zahora Mária vesznek részt az előkészítő munkában.

Dankó Mihály

a km vendége Apáczai-tlíjas nevelőtanár

Korányi Zsuzsa

Életműve elismeréseként Apáczai-díjjal tüntették ki dr. Kováts Lajost, a Tisza- dobi Gyermekváros nyugalmazott nevelőtanárát, a biológiai tudomány kandidátusát. Szűkebb hazájában, Erdélyben sokak ellenszenvét váltotta ki, pedig csak tudása legjavát nyújtva dolgozott konokul, minden segítség és támogatás nélkül. Nacionalista jelzővel illették, az udvarhelyi reakció szeme fényének titulálták, anélkül, hogy valaha írásban vagy szóban más népek nyelvét, kultúráját vagy személyiségét sértette volna.

Nem nézhette tétlenül, hogy Gábor Áron szobra a nagyváradi múzeum udvarán szeméttel körülvéve hányódjon egy sarokban, ezért Kézdivásárhelyre, a honvéd őrnagy szülőföldjére szállíttatta, ahol azóta is a főtér dísze. Kis büszkeséggel meséli: ma a Székelyföld leggyönyörűbb március 15-i ünnepségeit ezen a téren tartják.

Vallja, az erdélyi magyarságnak a nyelve és a kultúrája a legnagyobb kincse és menedéke.

— Bármilyen „tandíjat” kérnek érte, ezt a nyelvet önérzettel beszéljük — mondja a távolba réved ve dr. Kováts Lajos, aki 52 évesen 1978-ban települt át Magyarországra, de gondolatban szinte minden percben szülőföldjén jár. — Hálás vagyok azért a kevésért, amit magaménak mondhatok, szüleimnek és egykori kiváló tanáraimnak, akik mind nemzetközi tekintélyű professzorok voltak és sajátosan nehéz diákéveim alatt tanulásra biztattak, mondván a tudás az egyetlen érték, amely soha senkitől el nem vehető.

Bethlen Gábortól birtok nélküli nemeslevelet kapott egyik őse 1617-ben, azonban ez a tudat soha semmire nem jogosította, de kötelezte, hogy hű legyen azokhoz az elődeihez, akik Bethlen Gábortól, Erdély legnagyobb fejedelmétől elismerést kaptak.

Hányatott élete során a kolozsvári Bolyai Egyetem megbízott tanársegéde, Székelyudvarhelyen a Tanítókép- z ő b e n , majd az Elméleti Gimnáziumban biológia-kémia szakos tanár lett.

Kulák származása miatt többször

áthelyezték, Dr. Kováts Lajos pedig sosem azt várta mikor csöngetnek ki, hanem azt, mikor kezdődik az óra. Rendkívüli

élménynek tekinti ma is a tudás átadását az arra érdemes ifjú- iágnak. A tanítással azonban szakítania kellett. A Nagyváradi Kőrösvidéki Múzeum főpreparátora, főmú- zeológusa és kutató ornitológusaként tevékenykedett. Kolozsváron doktorált madártanból, a Sebes-Kőrös vízgyűjtőmedencéje madárpopulációi és azok ökológiai viszonyai címmel írta disszertációját.

Azonban a Secu- ritate fokozódó és egyre brutáli- sabb megnyilvánulásai miatt döntött, Ma- gyaror- s z á g r a költözik családjával. Mikor már nemcsak személyes szabadságát, hanem életét veszélyeztette a securitate, beadta áttelepülési kérelmét. Magyarország 16 megyéjébe kért általános iskolai

Amatőr felvétel

tanári állást, azonban csak Tiszadobon a Gyermekvárosban fogadták. Sajnos itt sem kémiát, sem biológiát nem oktattak, ezért az állami gondozott fiúk nevelőtanára lett. A Gyermekvárosban egy új világot ismert meg, az apátián, anyátlan gyermekek sorsát. Ismeretlen volt eddig számára, hogy léteznek olyan szülők, akik gyermekeiket elhagyják. Ez a tudat megkétszerezte erejét, nagyobb felelősséget érzett nevelésük, az életre való felkészítésük iránt. Hetvenévesen nyugdíj mellett sem szakított munkájával, neveli az árva gyermekeket. Időközben a Magyar Tudományos Akadémián kandidátusi fokozatot nyert. Kutató munkája során ötven tudományos dolgozatot és közel száz ismeretterjesztő természetvédelmi és közéleti írást jelentetett meg. Tudományos munkáinak jelentős része azonban kéziratban maradt, amelyeket a Székelyudvarhelyi Dokumentációs Könyvtárban helyezett el.

Több elismerésben volt része Magyar- országon is, Hazám az anyanyelvem című munkája 450 dolgozat közül nyerte el az első díjat, a Mi a haza ma című pályázaton, amelyet a Berzsenyi Dániel Művészeti és Irodalmi Társaság hirdetett meg.

„Ha valami kis jót tettem, megmondja lelkiismeretem, s az jutalomnak nekem elég! ” eme gondolat vezérelte életét, szerényen, de annál konokabbul élt. Az áttelepülés mindenképpen törést jelentett pályáján, hiszen a szülőföldön akart élni és dolgozni. Az ilyen elismerés, mint az Apáczai-díj némi gyógyírként hat a be- forratlan sebekre.

Szatmári szív dobog keblében

Első alkotásai közé tartozott a Molnár Mátyásról szóló emlékfilm