Kelet-Magyarország, 1997. február (54. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-01 / 27. szám

1997■ FEBRUÁRI., SZOMBAT

Napkelet • A KM hétvégi melléklete

A pannonhalmi könyvtár nagyterme

mindmáig legnevezetesebb kolostora. A honfoglalás után alig száz évvel itt már tanítottak, magyar hitszónokokat neveltek. Ugyanúgy, mint másutt, Európában. Vajon hogyan oktathatták előtte a magyarok a gyerekeket kitartásra, küzdelemre, vitézségre? Pannonhalmán-*««"' tudjuk? hogyan. Óra et labora! Imádkozzál és dolgozzál! A monostor bővülő falai között már meg kellett tanulni olvasni és hálát adni, imádkozni. Zenéltek, énekeltek itt, ahogyan innen nem is olyan túlságosan messze, Bolognában tanították. Egy egészen más életmód magiszterekkel, katedrával, szeretetre neveléssel. Itt akár a művészi tehetség is kibontakozhatott.

KM-reprodukció

Járkálunk a monostor gyönyörű falai között, a tágas folyósokon. Gótikus csúcsívek, lenyűgöző értékes freskók és könyvek. Itt az első megmaradt, írott foszlány, a Tihanyi apátság alapítólevele, megható- dottan silabizáljuk a sorokat: fehérváru reá menek hadu utu reá. A múzeum körül készséges, kiszolgáló diákok, figyelmesek, értelmesek. Kalauzolásukkal tíz évszázad történelmét kísérhetjük figyelemmel.

Tanúi lehetünk annak, hogy az iskola, a rend hogyan élt együtt a történelemmel.

Pannonhalmán érkeztünk meg igazán Európába!

Bodnár István

Ópusztaszer és Pannonhalma

Az utazás száz évvel későbbi történelembe vezet

díszítéseként hatásosak. Érzékeny kolo- risztikus megoldások, meglepő optikai hatás. A dioráma alól érkező hangeffektusok csak növelték az illúziókeltő hatást.

Tudjuk Feszty lelkiismeretesen kezdett a nagy mű megalkotásához, múzeumok anyagát nézegette, régészekkel tárgyalt, keleti ruhákat készíttetett, és igyekezett mindent megtudni a honfoglalás koráról. Még a Vereckei-hágó környékére is ellátogatott. (Igaz, akkor könnyebb volt neki).

A körképből ítélve milyen is lehetett a nomád, többnyire úton lévő magyarság?

Fehér paripán sastollas sisakja alól büszkén szétnéző vezér, Árpád. Győztes, vág- tázós sereg, ökrös szekéren asszonyok, gyerekek, bivalyok, málhás állatok, lovasok. A sátras szekereken a rossz szellemek távoltartására ökörkoponyák fehérlenek. Egy romba döndött kőoltáron emberáldozatok. Csaták nyomain hömpölygő sokaság.

Sátorverő magyarság, elrabolt fiatal nők, nyájak, ménesek, gulyák. Sámán füstölgő máglya előtt, kultikus táncot járó lányok. Gyönyörű fehér ló, áldozati állat leölése előtt. Fejszével védekező őslakosok, jaj és kiáltás, íovasrohammal támadó óriás sereg. S végül a hatodik képen a legyőzött, gazdag ellenség, rémület, kétségbeesés.

És egy fönségesen szép vidék.

A festő fantáziájának drámai ereje. A kép egy győztes nomád nép életmódjáról, hitéről, kultúrájáról tanúskodik. Valahogy így élhettünk 1100 évvel ezelőtt.

A hét vezér nemzetsége becslés szerint mintegy 250-300 ezer fős magyar népességet telepített le a Kárpát-medencébe. A képen több mint kétezer alak, a honfoglalók közel egy százaléka. Ezért is lenyűgöző ez a hatás.

Néhány nap múlva Pannonhalma. Az utazás már száz évvel későbbi történelembe vezet, valahová az ezredforduló idejére. Míg Pusztaszer Kelet és Ázsia, Pannonhalma már Nyugat és Európa. A Nagy Károly építette első kápolnahalomra később Géza fejedelem épített monostort, amely aztán évszázadokon át egyre bővült. Már István király is kiváltságokkal, adományokkal halmozta el.

A Benedek-rendiek hazánkban első,

Ópusztaszer, múzeumbelső

Nagy Gábor (ISB) felvételei

U

tazásaink szerencsés egybeesése, hogy néhány nap elteltével eljuthattunk a millecentenárium évében Ópusztaszerre és Pannonhalmára, a magyar nemzet történetének két fontos állomására.

Pusztaszerre, divatos nemzeti zarándok- helyünkre — mint mostanában másokat is — elsősorban a Történeti Emlékparkban lévő Feszty-körkép vonzott. Az út ugyan kissé körülményesnek ígérkezett (bejelentkezés, időpontegyeztetetés stb.), de végül is az élmények pótolták a fáradságot.

A hatalmas, jurtaszerű épület bejárata előtt a várakozás közben van idő a lelki készülődésre, s így a látvány minden hatásvadászata ellenére még inkább magával ragadó. Odabennt mintha tényleg ott lettünk volna a honfoglaló magyarok között. Mintha természetes táj venne körül. Az egyébként is impozáns, 120 méter hosszú, 15 méter magas és 38 méter átmérőjű körkép lélegzik, él; a nézelődők elé kitárul. Bozótok, facsonkok, preparált növények

A KM VENDÉGE

Kedvvel, szívvel, szeretettel

— Mit is illik ilyenkor mondani? — kérdez vissza dr. Sallai József, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola docense, akinek tanári és tudományos-kutató tevékenységét nemrég a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével ismerték el. — A tanár a tanítványai sikereinek örül a legjobban. Én azt vallom Tolsztojjal, hogy „Az ember nem avégre él, hogy érte dolgozzanak, hanem hogy ő dolgozzék másokért.” Nagy igazság van abban, hogy a teljesítmény értékes, melyet mások is elismernek. Fontos, hogy kitől kapom az elismerést, de az is, milyen visszhangra talál. Nagy öröm, hogy harminc éve volt diákjaim is gratuláltak.

Dr. Sallai József tavaly karácsonykor töltötte be hatvanadik életévét. Tisza- szentmártonban született földműves családban. Ma is fontosnak tartja, hogy éppen ebből az alig ezerkétszáz lelkes szabolcsi faluból indult.

— Én sosem hagytam el Tiszaszent- mártont — mondja —, mert magamban hordom örökségét: a halhatatlan gyermekkor kis és nagy örömeit, a családi fészek melegségét, az ember, az igaz út és a tiszta élet becsületét, a föld, a munka, a hagyomány szeretetét, a szolgálat vállalását, az emberi és a természeti környezettel való harmóniára törekvést. Most is hazajárok, ha ritkábban is. A szülői ház még megvan, igaz, üresen.

Az általános iskolát szülőfalujában, a

középiskolát a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban végezte. Jeles érettségi bizonyítvánnyal jelentkezett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-földrajz szakára, ahol 1959-ben szerzett diplomát.

— Nehéz időben, de emberileg és szakmailag kitűnő, gondolkodásomra, magatartásomra meghatározóan ható tanítóktól, középiskolai és egyetemi tanároktól tanulhattam, kaphattam egy életre szóló indítást.

Tanári pályája a nyíregyházi Bessenyei György Fiúkollégiumban kezdődött, 1962-től a Vasvári Pál Gimnázium igazgatóhelyettese, majd ’65 és ’67 között megyei s z a k f e 1 - Dr. Sallai József ügyelő. A

tanárképző főiskolára 1967-ben került, ekkor kezdődött ugyanis itt a nappali tagozaton a történelem szakos képzés és ezzel együtt a történelem tanszék kiépítése. Tanársegédi állást nyer el pályázat útján; 1969-től adjunktus, 1977-től docens, 1995-ben főtanácsosi címet kapott.

— Az induló tanszék személyi ellátottsága — mondja — egy ideig nem tette lehetővé, hogy csak valamely speciális szakterülettel foglalkozzam. Egészen a ’93/94-es tanévig két tárgyat — a történelemtanítás módszertanát és az egyetemes történelmet oktattam. Azóta egyet: a módszertant. Tudományos munkám is a főiskolai oktatáshoz, a történelemtaní- í tás metodikájához és a legújabb kori magyar történelem — ezen belül is a helytörténet — kutatásához kapcsolódik. Talán mondanom sem kell, hogy doktori disszertációmat is e tárgykörből írtam, s védtem meg summa cum laude minősítéssel 1984-ben.

Négy, máig haszná- latban lévő fő- iskolai jegyzet társszerzője, tanulmányai, Harasztosi Pál felvétele cikkei gyűj- teményes

kötetekben, monográfiákban, helyi és központi folyóiratokban, a főiskola tudományos közleményeiben jelentek meg. Előkerül néhány a legfrissebb publikációk közül: a Módszertani Lapok/Történe- lem utolsó előtti számában például a történelemtanítás jövőjével foglalkozik, a „Történelem-metodikai műhelytanulmányok” című kötetben pedig „Közelmúltunk története mint iskolai tananyag” címmel írt tanulmány. Természetesen a Nyíregyháza története, valamint a megyei monográfiának is egyik szerzője.

— Nagy társadalmi változások idején felteszik a történelemtanárnak a kérdést: milyen tárgy ez, ha mindig újra kell tanulni. Én erre azt szoktam válaszolni, hogy a történelmet csak egyféleképpen lehet tanítani, ha tiszteletben tartjuk a tényeket. Bár múltunkban vannak olyan tények, melyekről ugyan nem szívesen beszélünk, ám a hibákat meghaladni kell és nem elhallgatni. A történelmet illik jól tanítani, hiszen nemzettudat-formáló hatása vitathatatlan. Sose legyen kényszer, okozzon örömet a tanárnak, diáknak egyaránt. Ezért kellenek az órán kívüli beszélgetések is.

Dr. Sallai József decemberben ünnepelte hatvanadik születésnapját.

— Lelki mérföldkő a hatvanadik, de a kor önmagában nem érdem. Úgy kell folytatni, hogy a fedezet később is meglegyen. Ahogy egyik kollégád írta találóan: az öreg törzs is hoz új hajtásokat. Magyarán: nem készülök még nyugdíjba, hiszen a főiskola számomra a munkatársak és a hallgatók közösségéhez való tartozást jelenti, s szeretnék a korábban elmondott elvek szellemében — kedvvel, szívvel, szeretettel — még tovább dolgozni. Hisz feladat van bőven. A további bizonyításhoz pedig kellő ösztönzést ad a nemrég kiváló minősítéssel akkreditált történelemtudományi tanszék, ahol munkám eddig is kitüntető figyelmet kapott.

Gyorke László 'MBBIMIiiMg