Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-07 / 5. szám
2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI 1997. január 7., kedd HHaÉÉÉ mm ^ mt m Tuskés sarok Jogaink Cservenyák Katalin Y em tud°m< sz°l- l\J nának hozzá az JL y okosok, ha én most állampolgári engedetlenségből azt mondanám, nem vagyok hajlandó több papírt magamnál hurcolni. Ha pedig nem tetszik nekik, adjanak mellém — hivatalból — egy teherhordót, s kössenek az 5 hátára egy páncélszekrényt. Utóbbit pedig azért, hogy az irataimat el ne lopják. Kiderült, ugyebár, lassan az útleveleket is ki kell cserélni, mert amire a korábbit cseréltették velünk, az sem / jó. Állhattunk erte sorba akkor, és állhatunk megint. A vicc persze az egészben az, hogy az újabb papírtól még nem lesz pénzünk a külföldi nyaralásra. Mert, tetszenek tudni, a polgárok nagy részének ma már az is gondot okoz, hogy helyi járatú buszra szálljon, nemhogy távolságira! Aztán hurcolhatjuk magunkkal a TAJ-számot (amin megint csak van egy szám, de ettől még nem lesz olcsóbb a gyógyszer), meg az új adókártyát (amiről szerintem előbb-utóbb kiderül, hogy hamisítható), mert egyesek szerint személyiségi jogunkat sértette a személyi szám, amiből kiderült, hány évesek vagyunk (mintha szemre nem lehetne megkülönböztetni egymástól egy 18 és egy 50 éves nőt!). Már szó van a legújabb személyi igazolványról is, amiben gondolom már a lakcím sem lesz benne, nehogy a családot értesíthessék, ha ne adj isten történik az emberrel valami. Csak zárójelben, a végén jegyezném meg — elismerve, hogy nagyon fontosak a személyiségi jogokat tiszteletben tartó iratok —, hogy van még néhány joga az állampolgárnak, amiről nem kellene megfeledkezni: az élethez, a munkához és a tanuláshoz való jog. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Osztály, vigyázz! Előadás kezdete 16,18,20 óra. BÉKE MOZI: Láncreakció. Előadás kezdete: 16,18 óra. Trainspotting. Előadás kezdete 20 óra. MONTÁZS MOZI: Szerelemház. Előadás kezdete: 18 és 20 óra. Kiállítások A nyíregyházi Városi Galériában a Keresd a valódit! Műalkotás — hamisítvány — másolat várja a látogatókat. Vásárosnaményban, a művelődési központ kiállítótermében Molnár Attila miskolci festőművész tárlata nézhető meg. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Miskolczi László kétszeres Mun- kácsy-díjas festőművész emlékkiállítását, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén néprajzát bemutató tárlat látható február végéig. Színház Szépek szépe. Mátészalka. Az előadás 14,30-kor kezdődik. Szabolcs-Szatnuur-Barag megya független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj 1996. december 1 -tői egy hónapra 655 forint, negyedévre 1965 forint, fél évre 3930 forint, egy évre 7860 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-801306-306 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Komfortosabb lehet a szülés Alapítványi kórterem működik a megyei kórházban két hónapja Nemrégiben költözött át a megyei kórház szülészeti, nőgyógyászati osztálya az új szárnyba. Össze sem lehet hasonlítani a körülményeket a korábbiakkal. Ezt leginkább az a beteg tapasztalja, aki az első gyermekét még a régi részben, a másodikat már itt szülte. Minőségi előrelépés ez a javából, s így a szülés utáni pár napot nagyságrenddel jobb körülmények közt tölti a mama és a kisbaba is. Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM - T. K.) — A vállalkozások korát éljük az egészségügyben is, így teljesen természetes, hogy megjelentek a pluszszolgáltatások a gyógyító intézményekben. Nem arról van szó, hogy a társadalombiztosítás kivonulna bizonyos területekről, hanem arról, hogy a szolgáltatásokból többet, nívósab- bat is igényelhet a beteg, legalábbis, ha hajlandó ezért fizetni. teremben és egyéb gond is adódott. Gyors látogatás az alapítványi kórteremben igazolja Né- methné szavait. Senkivel nem kell megosztania itt a helyet, színes televíziót nézhet, a gyermekének pelenkázóasztal, az ablakon panorámafüggöny, kórházi, orvosi biztonság mellett lehet garantálni. A kialakítás előtt elmentünk az István és a Szent Imre Kórházba tapasztalatszerzés végett. Úgy láttuk, a fővárosban már régóta sikerrel alkalmazzák ezt a módszert. Mi is végeztünk egy felmérést a terhesgondozáson, alapítványi forrásból. Igen nehéz elküldeni továbbképzésre, szakmai kongresszusokra az orvosokat és a szakdolgozókat, hiszen köztudott az alacsony bérezés. Az alapítvány viszont finanszírozhatja a szakma magas szintű műveléséhez szükséges tanácskozáJobb körülmények S ezzel még nincs vége a színvonaljavulásnak, mert kialakítottak két kórtermet az osztályon két hónapja, ezeket nemes egyszerűséggel alapítványi kórteremnek hívják. Arról van szó, hogy két éve létesítették az osztály orvosai „Az egészséges újszülöttekért” alapítványt, s egyebek mellett az alapítvány szervezi a színvonalasabb ellátást. — Számunkra nagyon fontos, hogy első gyermekünket a lehető legjobb körülmények közt gondozzuk már az első napoktól kezdve — fogalmaz Németh Lászlóné vállalkozó, aki nyolc napja szülte Norbert nevű kisfiát 3,05 kilogrammal. — Amikor hallottam erről a lehetőségről, örültem neki, mert az idősebb asszonyoktól hallottam, milyen sokan feküsznek egy kórKomfort az alapítványi kórteremben a falon festmény. Természetesen fürdőszoba egészíti ki a komfortot. Higiénés szabályok — Általában örülnek az asszonyok az új lehetőségnek — hallottuk dr. Mocsáry Péter osztályvezető főorvostól a számvetést. — Bár a mai osztályunkat nehéz további komforttal felülmúlni, azért az nagy vonzerő, hogy a mama egyágyas szobában töltheti el azt a pár napot. Nem korlátozzuk a látogatást sem, hiszen a higiénés szabályok betartása mellett senkit nem zavarnak a családtagok, hozzátartozók a bent fekvő kismamák közül. Ez a szint már közelít az otthon szülés elméletéhez és gyakorlatához, amikor a természetesség érzetét maximális hogy kik, hányán vennék igénybe és azt láttuk, igencsak érdeklődnek a komfortosabb körülmények után a szülés előtt álló nők. Az egészséges újszülöttekért alapítvány kuratóriumának elnöke dr. Kokas Attila főorvos nemcsak ebben látja az alapítvány hasznát az eltelt két év óta. Továbbképzés — Meg tudtunk valósítani olyan beruházásokat, amelyekre a központi költségvetésből hasztalan kértünk volna. A kórház műszerkerete egy évre annyira alacsony, s az egyes osztályok igénye eltérő, ám jóval nagyobb a rendelkezésre álló összegnél, ezért apróbb gépeket, műszereket, berendezéseket is vásárolhatunk Balázs Attila felvétele sokra a részvételt, s szép számmal vettek már részt kollegáink ilymódon egy-egy tudományos programon. Az alapítvány számlájára befolyó pénzből a többi kórtermet is tudjuk komfortosítani. — A gyógyszergyárak és az OTP már látott fantáziát az alapítvány sikeres működtetésében — folytatta Mocsáry főorvos. — Reméljük, hogy ez nem divathullám marad, hanem egy lehetőségként értékelik a szülőnők. Az orvosok és a szakdolgozók fizikai munkáját könnyíti, tudományos tevékenységét is előmozdítja az alapítvány. Nyilvánvaló, hogy a drága szakirodalmat sem tudja mindenki beszerezni, de a fontosságához nem fér kétség. Az alapítványi források erre is lehetőséget teremtenek. Kétmilliárd a munkanélküliekért Főképpen a közhasznú foglalkoztatást támogatják Nyíregyháza (N. L.) — Idén megyénkben összesen majdnem 2 milliárd forint lesz a decentralizált alap, amit a munkanélküliség kezelésére lehet költeni. Januártól szervezeti változások léptek életbe — ez hangzott el január 6-án hétfőn Nyíregyházán a Megyei Munkaügyi Központ sajtótájékoztatóján. Az említett összeg jelentős részét idén a közhasznú foglalkoztatás támogatására, bértámogatásra és a képzések segítésére fordítják. Ám jelentős (19 százalékos) tartalék alapot Az MSZDP... ...megyei küldöttértekezlete január 10-én lesz. (KM) Téli kirándulást... ...szervez Bánkútra a NOÉ nyíregyházi Családi Kör egyesülete február 1-jén, szombaton. Jelentkezni lehet Balmaz Lászlónénál (tel.: 311-249). (KM) Zsilipet... ...azaz ideális környezetet biztosít szombatonként a találkozásokhoz az elvált szülőknek és gyermekeiknek a nyíregyházi Családsegítő Szolgáis képeznek, ennek felhasználásáról év közben döntenek. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy decemberben megyénkben hatszázötvennel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, január első napjaiban így 42 091 munkanélküli szerepelt a regiszterekben. Rusin József, a munkaügyi központ igazgatója bejelentette, hogy januártól a munkavédelmi felügyelőség a munkaügyi központhoz tartozik, és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi és Munkabiztonsági Felügyelőség néven lat. További információk a 405-710-es telefonszámon. A megye... ...kézműves alkotóinak közös kiállítása tekinthető meg a nyíregyházi Népművészeti Stúdióban hétköznapokon 14- től 16 óráig. (KM) A Kelet-... ...Magyarországi Tájegységi Film- és Videoszemlére, mely január 17-19-én lesz Nyíregyházán, január 10-ig lehet jelentkezni. Az eseményt a Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekműködik tovább. A szervezet főleg a feketegazdaságot, a külföldiek foglalkoztatását ellenőrzi, természetesen munka- védelmi ellenőrzéseket is folytat. A központ korábbi ellenőrzési osztálya a munkaügyi szerződések megtartását fogja ellenőrizni. Januártól új, hogy a kirendeltségek elsőfokú munkaügyi szervnek számítanak, a másodfokú teendőket a megyei központ jogi osztálya látja el. A külföldiek foglalkoztatása első fokon a megyei központhoz tartozik. centrum, valamint a Nyíri Amatőr Filmklub szervezi. A Vészfék... ...Lélekmentő Klub minden szerdán 15 és 17 óra között tartja foglalkozásait. (KM) Hatvanórás... ...kurzusokkal folytatódik a nyelvi képzés ebben az évben is a TIT Nyelviskolában (Nyíregyháza, Országzászló tér 8.). Az alapszinttől a nyelvvizsgára felkészítő szintekig indulnak tanfolyamok igény szerint angol, német, orosz, olasz, görög nyelvekből. (KM) Mindenféle megyén it településeiről- „ , UrjKfliVdlililn Az Alterra Svájci-Magyar Kiadó decemberben válogatott versekből Vallomások hajnali utakon címmel kötetet jelentetett meg. A válogatást dr. Mérő Éva, az irodalomtudományok doktora szerkesztette. 1216 szerző alkotásai között válogattak a kötet összeállítói, s negyvenhárom szerző versei kerültek be a kötetbe. Közöttük van Papp Magdolna, a nyíregyházi Bánki Donát Szakközépiskola magyar szakos tanára. Három szép versét olvashatjuk a kötetben. A megyeszékhelyen a Szent István u. 16. szám alatt látják el a betegeket este 7-től reggel 7-ig. Nyíregyházán ezen a héten a Szent Erzsébet Gyógyszertár tart ügyeletet (Szent István u. 61.)