Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-04 / 3. szám
12____________________ Napkelet • A KM hétvégi melléklete tárlat Oscar Dietrich munkái N éhány hete különleges kiállítás látható a nyíregyházi Jósa András Múzeumban. Aki veszi a fáradságot, megszemlélheti Oscar Dietrich, bécsi születésű (1853) arany- és ezüstműves alkotásait. Hogy tanúi lehetünk e bemutatónak, köszönhető az 1940- ben elhunyt mester Bécsben élő unokáinak, Johanna Dietrich llsovaynak és Maria Dietrichnek. A közszemlére tett tárgyak zöme az ő birtokukban van, de büszkélkedhet míves darabokkal múzeumunk Kállay-gyűjteménye is. Dietrich a szakmát apjánál tanulta, majd Rómában képezte tovább magát. A Bécsi Arany- és Ezüstművesek Ipar- testülete 1881-ben vette fel tagjai sorába, ugyanettől az évtől irányította az apjától átvett Dietrich-céget. Gyártási programjuk folyamatosan gazdagodott, a 20. század elejétől széles áru- választékot kínáltak: sétapálcák, női ernyőfogantyúk, botgombok, övzárak, tiszteletadományok és ajándékok, versenydíjak, lövészdíjak, serlegek, kupák, szivarvágók, karmesteri pálcák, pecsétnyomók, babér- és tölgy koszorúk, szerepeltek a kollekcióban. A tárlat január 31-ig tekinthető meg. Harasztosi Pál felvételei Ez már tiszta Amerika Az új típusú üzletközpontok átalakítják a vásárlói szokásokat Gyors egymásutánban két nyugati mintájú bevásárló- és szórakoztatóközpont nyílt meg a magyar fővárosban. A Duna Plaza és a Pólus Center már az első napokban látogatók tízezreit vonzotta, s nem nehéz megjósolni, hogy az érdeklődés fokozódásának csak a vásárlói kereslet végessége szab határt. Az emancipálódó Magyarország ezzel újabb, látványos lépést tett a fogyasztói társadalmak irányába. „Volna szíves kinyitni a táskáját, uram?” A kérdés váratlanul ér, felhorgadok rá. Milyen jogon kíván bárki is betekintést nyerni személyes tulajdonom rejtekébe? A felszólítást a Pólus Center „álomáraival” csalogató, irgalmatlan méretű Tesco-üzleté- nek biztonsági embere címezte hozzám, s mint kiderül, jó okkal: a nyitás óta eltelt pár nap alatt a magyar vásárlóközönség a lopások elképesztő sorozatát produkálta. Épp előttem értek tetten az őrök egy idős nénit, aki kétezer forintos melltartóval igyekezett észrevétlenül távozni. A mellék- helyiségek tele vannak használt cipőket rejtő dobozokkal (az élelmesek elegánsan ^ A Pólus Centerrel egyenesen Amerika költözött Magyarország szívébe. megléptek az újjal), a bő felöltők bugyraiban a több tízezer forintos autórádiók, CD-k, márkás italok garmadája hagyta el fizetetlenül az üzletet. Az efféle módszerekhez nem szokott angol vállalatvezetés döbbenten áll a fejlemények előtt, és arra kényszerül, hogy egy őrző-védő kft. szolgála- táitvegye igénybea „megélhetési bűnözés” megakadályozása érdekében. Újpalota, Magyarország, 1996 végén A Pólus Centerrel nem is egy darab Európa, hanem egyenesen Amerika költözött Magyarország szívébe. Amerikai volt az 56 ezer négyzetméternyi üzletközpont reklám- hadjáratának fő jelszava (gyengébbek kedvéért: szlogené) is: „álomcsapat” adta hozzá a pénzét, „álomcsapat” tervezte meg és „álomcsapat” kivitelezte ezt a monstre létesítményt. Aki ide belép, az valóban úgy érezheti, hogy álmodik: csillogás, villogás, üzletek százai, áruk tízezrei csalogatják. Egy volt szovjet laktanya területén emelkedik az új létesítmény, bár az „emelkedik” szó nem teljesen fedi a tényleges állapotokat. A Pólus Center nem emelkedik, hanem elterül, mint egy jól szituált felvonulási épület, amely fehérre meszelt, dísztelen külsejével leplezi a béltartalmakat. Már ez maga üzenet, divatos megfogalmazásban „üzletfilozófia”: az épület funkciója pusztán annyi, hogy keretet adjon az árukínálatnak s a vásárlás szertartásának. Az építészi jelenlétnél fontosabb volt az épületet környező tér, azaz a több ezer gépkocsi befogadására alkalmas parkoló kiépítése. Azt az idősebb hölgyet, aki egy daAz automatikusan nyíló bejáraton belépve az ember úgy érzi magát, mintha szentélybe lépett volna, j j rab pulykacombot blokkoltatott le a pénztárban, vélhetően a megismerés vágya hajtotta, de ide még a szomszédos lakótelep polgárai sem járhatnak kéziszatyorral, hiszen ez a szolgáltatás nem a napi kis beszerzésekre, hanem a heti nagy bevásárlásokra ösztönöz. A vásárolt áruk mennyisége miatt a gépkocsi nélkülözhetetlen, ezért a parkoló majdnem olyan fontos, mint maga az üzletház. A népszerű szólás így módosul: parkolok, tehát vásárolok. A Duna Plaza geometrikus elemeket (négyzet, kör, kúp), márványt, üveget és acélelemeket alkalmazó posztmodern épületegyüttese más küldetést sugall. Ez városon belüli létesítmény, öt megállónyira a Nyugatitól. A széles, hosszú Váci út lepusztult neorealista környezetében már formáival felhívja magára a figyelmet, s a ferdére metszett, automatikusan nyíló bejáraton belépve az ember valóban úgy érzi magát, mintha szentélybe lépett volna: a vásárlás szakrális templomába. A szabálytalan kiképzésű, három közszintes belső teret közlekedő folyosók és mozgólépcsők kötik össze, középpontja a kör alakú átrium, földszintjén műjégpálya, amelyen 8-14 éves gyerekek kerengenék felszabadultan (két órára 250 forintért, pénteken és szombaton ugyanitt diszkó). A tervezők szándéka szerint az épület önmagában is élményt kínál a betérőknek, hiszen a folyosók, a terek, az üzletek, a járókelők együttese másutt nem fellelhető látványt nyújt. A harmadik emeleten szórakoztatókomplexum (játéktermek, bárok, mozik) kapott helyet, itt órákat eltölthetnek azok, akik nem vásárolni tértek be az épületbe, vagy éppen unják a szülői kíséretet. A Plaza ugyanis, csakúgy mint a Pólus Center, az egész családot célozza meg. Ha a gyerek unja a vásárlást, mehet szimulált autóversenyre, sőt a szülőktől függetlenül is betérhet az épületbe, hogy fenékig élvezze a szórakoztató- és szabadidős központ gyönyöreit. Az igényes belső tér változatos méretű üzleteknek ad teret a kétszintes, gigantikus Keravill-szalontól a bazársor kis árudáiig. A sok kis magánüzlet mellett itt van a Marks és Spencer nemzetközi lánc közepes méretű áruháza, de a fiatalok számára az igazi újdonság a tágas és hangos Virgin Records lemezbolt megjelenése. Az autó létezése itt is nélkülözhetetlen, ha tele a kosár, a bevásárlórésszel szintenkénti folyosókkal összekapcsolt szomszédos parkolóházban ingyen tárolható a négykerekű. Ki ide belépsz, legalábbis a pénztárcádat illetően, hagyj fel minden reménnyel. A Pólus építkezésének levezénylője, Dem- ján Sándor nemcsak kereskedőként, hanem ideológusként is debütált a beruházás megnyitójára megjelentetett nyolcoldalas reklámújságban. Mint megfogalmazta, a magyar kiskereskedelemben most zajlik a rendszerváltozás. A megjelenő nyugati befektetők vagy a már létező hálózatokba társultak be, vagy új egységeket építenek, s a létesülő bevásárlóközpontokban a vállalatok számára szinte kötelező a megjelenés. E központok megjelenését az életmódbeli változások és a kínálat színesedése tetA bevásárlóközpontok előnye a konkurencia jelenléte és az átfogó szolgáltatás. yy te lehetővé, s ez a fogyasztói szokások átalakulását vonja maga után. Demján szerint a monstre diszkontáruházakkal szemben a bevásárlóközpontok előnye a konkurencia jelenléte és az átfogó szolgáltatás. A Gránit-Pólus Rt. az országban további hét nagy központ felépítését tervezi. Az üzletember bizonyára sokat járt Amerikában, így jól látja: ami a kiskereskede- met (is) illeti, a négy évtized alatt kiéheztetett magyar vásárlóközönség egy emberként fog az új típusú bevásárlóközpontok tulajdonosainak és kereskedőinek a karjaKRÚDY GYULA: Éjjeli vendégség Sok-sok éjszakán, álmaiban egy bizonyos Irma, falusi úrhölgy hívta Szindbádot, míg a hajós egy alkalommal a kis Pest megyei faluba vetődött, ahol a szélkakas megál- lott a tető ormán, midőn Szindbádot belépni látta a kis kapun. A házőrző ebek hevesen kezdték ugatni a holdat, és belső szobájában a falusi úrhölgy felébredve, figyelni kezdett, fél könyökére támasztva fejét. Szindbád kétszer-háromszor végigment az udvaron, mintha a holdból hosszúszárú pipáját lógatná le az éji ember, és olykor fehér füstfellegecskét fújna a holdfényes udvarra. Irma nyugtalankodva ült fel az ágyban, és halkan öreg dadáját szólította, aki a sarokban aludt: — Nyanya — mondta a hölgy —, nézzen az udvarra, miért nyugtalankodnak a kutyák? A falusi vénasszony az ablakhoz ballagott és rövidlátó szemét a holdra fordította. — Az a fiatalember áll a kerítés végében, aki egyszer itt volt... — Ugye, Szindbád úr? — kiáltott fel az úrnő. — Tudtam, hogy egyszer eljön... Miért is hagyott volna el engem örökre? A dajka sóhajtozva, nyögve kereste fekhelyét. — Nem mer bejönni a halott — düny- nyögte. — Mikor itt járt, rosszul bántunk vele... — Ugye, szüret volt? — kiáltott fel élénken a falusi úrhölgy. — A falunknak érett szőlő illata volt, és részeg darazsak dongtak az ambituson. Piros nadrágos, fehér fejű cimbalmos—cigány pengette a hangszerét, és már leszállott az éj a háztetőkre. Csak az én kéményem füstölt, a ház végében, a konyhán olyan nagy tűz égett, mintha ökröt sütnének a cselédasszonyok. Szindbád úr nem tudott aludni, a cimbalomra hajtotta a fejét, és furcsa barátja, akinek csak a keresztnevét tudtuk, Jocó volt a neve, borízű, recsegő hangon folyton egy nótát énekelt, mint a vékony jég törik a kút körül, midőn disznótor van, vagy amint a fagyos hordókáposzta ropog téli névnapon a fogad alatt, és a sa- vanykás bor karcolva megy alá a koma torkán: így énekelt Jocó már ebéd óta. Pedig langyos, drága őszi idő volt, még melegek voltak az éjszakák, és a nagy diófák alatt Kisfaludy verseit olvastam: szerelmes voltam Szindbádba. Emlékszik, nyanya? — Szép fiatalember volt — felelt elégedetten az öreg cseléd. — Az éj mind előbbre haladt, és ők nem mozdulnak vala az ambitusról. Friss borokat hoz az ispán, és én ágyamban nyugtalankodva forgolódom. A farsangi hang, a lakodalomra szánkázók alatt törő hó ropogásához és a korhelyleves szagához, füstös kürtőkben függő malacsonkák ízéhez hasonlatos hang nem szűnt meg nótáját fújni Szindbád úr mulattatására, és a cimbalmos belé-belévágott a vastag húrokba. Papucsot, alsószoknyát kaptam, és a folyosóra nyíló ablakot megkopogtattam. „Elég is volna már.” Ám Jocó, akinek Szindbád ismeretségét köszönhettem, és ilyenformán többé nem parancsoltam neki, a borosüveget köszöntötte felém. „Miért haragszik, maga méregzsák? — csúfolódott. — Hisz itt van szerelme!” Indulatosságomban az ambitusra rohantam, a cimbalmot a földre dobtam — zengett bele a ház —, a cim-
