Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-18 / 15. szám
12 TÁRLAT Ilku Marion József képei Petkes József (karikatúra) V álogatott müveinek reprezentatív tárlatával a közelmúltban mutatkozott be a nyíregyházi tanárképző főiskola kerengőjében az ungvári születésű (1933) festőművész, grafikus. Ilku Marion József tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakiskolában és a Lembergi Iparművészeti Főiskolán végezte. Kiállításokon 19S8 óta vesz részt. Képeire gazdag színvilág jellemző. Kiváló akvarelleket és bravúros karikatúrákat készít. Önálló tárlatokkal szerepelt Lembergben, Rigában, Moszkvában. Csoportos bemutatókon vett részt Budapesten, Minszk- ben, Munkácson, Kijevben, Torontóban, Hajdúböszörményben, Prágában, Szófiában, Hortobágyon — hogy csak néhány helyszínt említsünk a hosszú sorból. Laptárlatunkban a művész néhány alkotását mutatjuk be — elsősorban azoknak, akik nyíregyházi kiállítását nem tekinthették meg. Hajdúböszörményi motívum Bogáncs Martyn Péter reprodukciói Napkelet • A KM hétvégi melléklete Ki védi meg az ártatlanokat? „Tüzes székbe ültettek, forinton forgattak, hát bevallottam, tisztelt bíró úr” Baiogn József Tüzes székbe ültettek, azut meg forinton forgattak, hát bevallottam tisztelt bíró úr, pedig nem én vótam. Aztán a bíró kérdésére szépen elmesélte, mit műveltek vele a rendőrségen. Az ügy komolysága nem engedte meg a hangos nevetést, pedig a mesélő, a vádlott megérdemelte volna. A tüzes székről olyasmit mondott, mintha az valamilyen barkácsolt villamosszék lenne, a forinton forgatás pedig abból állt, hogy letettek a földre egy egyforintost, neki rá kellett tenni a mutatóujját és ilyen hajolt helyzetben kellett forogni neki, míg el nem szédült. Van már legalább húsz éve, hogy ezek a mondatok a rokonság sajnálkozó felháborodott sikongatása mellett elhangzottak a nyíregyházi törvényházban. Természetesen semmi nem volt igaz belőlük, de a korábban beismerő vallomást tett vádlott, akit a fogdában cellatársai jól kioktattak, úgy számított, hogy ettől hihetőbb lesz a vallomás visszavonása. Ma már nincsenek ilyen nevetséges kifogások. Jogállamban élünk, egy fájdalom- csillapítóra is rá lehet fogni amit meggondolatlanul kifecsegett a gyanúsított, sőt ki^ Legalább húsz kisebb-nagyobb kés, bicska, tőrféle, amit befelé jövet elvettek. yy fogások nélkül elég csak visszavonni a vallomást, aztán — ha nincs elég bizonyíték — szépen ki lehet sétálni az épületből. Besétálni viszont nem olyan egyszerű. A hatalmas kapu mögötti előtérből a lépcsőn egy kapu nélküli átjáróhoz ér az ember. Át kell lépni rajta és akkor megszólal a riasztó, vagy tudomisén minek hívják, de hang jelzi, hogy fém van nálad. Mert lehet aprópénz, cipzár, fémpatent a kabáton, töltőtoll a zsebben, a jelzés beindul. És az ellenőrzés sem maradt el. — Néhányan zsörtölődnek miatta, hogy a kézi keresővel végigtapogatjuk, de ez a dolgunk — mondja Izsai Attila teremőr —. Félrehív, mutat egy bicskát, amit most vettek el valakitől, s természetesen vissza is adják, ha kifelé megy. Aztán kihúz egy fiókot, s mutatja: legalább húsz kisebb-nagyobb kés, bicska, tőrféle, amit befelé jövet elvettek, s gazdája ottfelejtette, vagy szándékosan otthagyta. — Nem feltétlenül azért volt náluk, mert használni akarták, de ide nem hozhat be senki olyan szúró, vagy ütő szerszámot, fegyvert, amivel másra támadhat — egészíti ki Filkó József. Vettünk már el lőfegyvert, gázsprét, aztán volt aki, mikor meglátta, hogy itt ellenőrzés van, visszafordult. Aztán azzal folytatja: vannak természetesen ismerősök, a mindennap munkába érkezők a bírók, az ügyészek, az adminisztVádlottak, tanúk, hozzátartozók jönnek, közülük sokan eligazításra szorulnak, yy rátörök, népi ülnökök, ismerjük már az ügyvédek többségét is, de a több az idegen a törvényházban. Vádlottak, tanúk, hozzátartozók jönnek, sokuk eligazításra szorul, s mi útba is igazítjuk őket. Vannak vádlottak, akiket névről ismerünk, olyan gyakran megfordulnak itt, s jönnek igen jól öltözött urak, akikről kiderül: nem is annyira azok, épp egy nagyobb csalás, sikkasztás vádlottjai ők. Ha nem dolgoznánk itt évek óta, nemigen mernénk megkockáztatni, hogy ránézésre tippeljünk: ki tartozik az igazságszolgáltatáshoz, s ki áll a túloldalon. — Hát a büféablakból sem lehet megmondani ki kicsoda. Persze nekem is sok az ismerős arc, húsz éve készítem a szendvicseket, főzöm a kávét, nyitom az üdítős palackot — mondja Bácskái Lászlóné —. Az biztos, hogy nagyobb a csend a folyosókon, mint tíz évvel korábban. Bár nem is olyan régen hallottam, hogy a másik folyosó végén volt egy verekedés is. De itt nem csak ellenfelek, hanem ellenségek is ülnek a tárgyalóteremben és nem mindegy, ki ül a hallgatóság padjaiban, vagy a vádlottak padján. Régi történeteket elevenítünk fel, amikor még egy kis szeszes ital is kapható volt, aztán megszüntették az árusítást. — Nem sajnálom, higgye el. Olyan kellemetlen volt, mikor már ittasan jöttek be az épületbe, itt egy kávét kértek, mégis úgy tűnt, mintha itt ittak volna. Aki akarja, megtalálja az épületen kívül is az innivalót. De azért az utóbbi években mintha kevesebben keresnék a poharat is. A kapun is nehezebb belépni, meg a bírói talárnak is van hatása. És ez a folyosókon, meg a büfé előtt is megmutatkozik. A büfé mögötti tárgyalóból népes kis csoport jön ki, velük Szabolcsi József bíró is. Kezet szorítunk, aztán az újságíró természetes kíváncsiságával érdeklődöm: milyen ügyet tárgyalt. — Nem is az ügy érdekes, hanem a következménye és sajnos, egyre többször állunk fel a tárgyalóteremben, amikor ugyanez az eredmény. Az eset arról szólt, hogy Gávavencsellőn az egyháznak visszaadott iskola épülete üresen állt, s ezt tudták a környék lakói is. Egy férfi betört, s ami mozdítható volt, mindent elvitt. Még a mozdíthatatlannak hitt cserépkályhát is. A kár 37 ezer forint volt. Megfogták a tettest, az be is ismerte, de mivel hajléktalan, nem dolgozik, beteges, remény sincs rá, hogy a kárt megtérítse. Mondott egy másik esetet is. Abban egy kerékpárt loptak el valakitől. A tolvaj tartozott egy boltosnak, s mivel nem tudta a pénzt megfizetni, tartozása fejében felajánlotta a kerékpárt. A boltos nyugodtan járt rajta, míg a rendőr fel nem ismerte a lopott kerékpárt. Visszaadta az eredeti gazdájának, az ő kára megtérült, de lett egy másik károsult, akinek szintén nem sok reménye lehet arra, hogy megkapja amivel tartoznak neki. — Szinte már naponta foglalkoztatja az embert, — gondolom másokat is —, hogy a jogvédelem minden területén csak a vádlottakról beszélnek — mondja a bíró —. A gyanúsítottat megilleti a védelem a vizsgálati szakaszban, vádlottként, majd akkor is, amikor már elítélték, s ha kiszabaMARAFKÓ LÁSZLÓ: A széthasadt kristály Ült a fűtőtest közelében és nézett a félhomályba. Spórolt is, meg a nyugalom ezzel a fénytelenséggel volt teljes. Előpergette az emlékeket. Mint egy szenvedélyes gyűjtő. A ti gyerekkori képeitek vajon hányféle változatban sorjáztak elő? S vajon a tiédtől mennyiben különböztek ezek a filmtekercsek? Ülsz a szobádban, és egyre kevésbé vágysz el innen bárhova is. (Ez már az ő állapota volna?) Iderendeled a dolgok idejét, mint a teremtő. Őt, apádat, egyre jobban érted. Felfedezed magadban és magadba szállsz. Egyre elnézőbb vagy iránta és engesztelhetetlenebb önmagaddal szemben. Egy apa árnyával hadakozni. Magaddal hadakozol. Micsoda rádöbbentő megkönnyebbülés volt, amikor tizenkilenc évesen olvastad Kaffkának akkor egy folyóiratban megjelent Levél apámhoz című írását. Lám, más is megvívott az apjával, nem vagy ezzel egyedül, még ha gyötrő is a tudata. Jót akart — ezt mondta mindig. Évtizedek múltán is. Hitte is. Ez a jó — a számodra kiválasztott pálya — neked a hajlamaidtól teljességgel idegen, megalázó szellemi erőszaktétel. Erről folytatott vitáid során egyszer azt mondta: „Nem beszélsz!” Nem azt, hogy hagyjuk már, nem azt, hogy már döntöttünk, s nem is azt, hogy „Ne beszéljünk róla!” Ez a tiltó második személy feíhergelt. Bevágtad a konyhaajtót, ma is előtted a kép: a páralecsapódás vízcsöppjei leszaladnak a több rétegben egymásra hordott barna mázoláson, emlékszel az üveg- csörrenés után erre a csurranásra. Felöklelted volna a sötétséget, rúgtad a köveket, belevágtál a kihajló gazba, az éjszakai műszakot daráló gyár dohogásaival a háttérben. Éjfélkor mentél haza. S ettől kezdve valóban nem beszéltetek. Köszöntél, ő visszaköszönt, de hogy mi van veled, mivel küszködsz, arról soha. Aztán anyagilag is függetlenedtél, hogy ne érjen a hálátlanság vádja... Hagyni kellene a régmúltat, hiszen felnőtt gyerekeid vannak. Azt elhagytad (nem könnyen), amire ő akart rávenni, nem érted ei azt (csak hasonlót), amit szerettél volna. Hagyni az örökös sebelvakarást, de látod hajlott alakját, amint épp a folyóparti töltés aszfaltozott járdáján közeleg. Mindig letagadhatott volna tíz évet a korából. Nyolcvanhárom éves — anyád fél évvel korábban meghalt. Több mint ötven évet éltek együtt. Apád nem tudhatja, hogy húsz perce érkeztél, hogy meglátogasd. Ilyenkor szokott menni az előfizetéses ebédjéért. Mintha titokban filmet készítenél róla, szégyelled ezt a leskelődést. Mint amikor egy véletlenül lelt kristálygömb szilánkokra hasad — bánod a megelőző harminc év kibeszéletlenségeit. Meglát, és megelevenedik az addig kiüresedett arc. „Tudtam, hogy jössz.” Nem vitatkozol, akkor már vagy húsz év óta nem vitatkoztok. S egyáltalán, honnan tudhatná, hiszen az indulásig magad sem tudtad. „Amikor felébredtem, rögtön tudtam” — mondja. Azóta neked is vannak ilyen ébredéseid, de nem mered mondani a családnak. Férfi Kasszandrákra senki sem kíváncsi, pedig délutánra bekövetkezik az, amiről hajnalban az álom üzent. Többnyire a rossz. A rossz sors médiumának is hihetnéd magad. Beültök egy jó étterembe ebédelni — félévente egyszer könnyű nagyvonalúnak lenni. A végén mindig elteszi a számlát, biztosan otthon nézegeti, s büszke, hogy menynyit fizetett — érte is — a fia. Akivel régen azokat a vitákat folytatta. Amiket azóta higgadtan nem beszéltetek meg soha, mert ismered annyira, hogy nem adná fel a dolgot. De ha nem is beszélitek meg, tudod, belül megbánta már, de az nem fér bele a maga kialakította apaszerepbe, hogy bevallja. (Ezt tudva, mertél néha bocsánatot kérni a gyerekeidtől, ha úgy érezted, valamit otrombán csináltál.) Két konokság feszült egymásnak. Szerinted ő sértett meg a rád erőszakolt akaratával, ő viszont — akkor, régen — hálátlannak tartott. Te pedig kötötted magad ahhoz, hogy nem lehetsz hálás azért, ha valaki másnak az életét kellene megélned a sajátod helyett. A jogvédelem minden területén csak a vádlottakról beszélnek. 95 Szatmárcseke
