Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-15 / 12. szám
1997. január 15., szerda A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA Kinek a demokráciája? Akinek pénze van, csupán ő számít embernek Újra KM Tisztelt Főszerkesztő Úr! Az elmúlt évben önkormányzatunkra háruló nehéz anyagi-gazdasági helyzet miatt közkedvelt napilapunkat — a Kelet-Ma- gyarország folyóiratot — is visszamondtuk. Ezzel is érzékeltetni kívántuk, hogy az önkormányzatok gazdálkodása nagyobb támogatást, odafigyelést igényel. Örömmel tudatom, hogy Pócspetri hitelállománya egymillió forint alatt van! Anyagi helyzetünk javultával szeretnénk a lapot újra megrendelni. Pócspetri Község Képvi- selő-testülete és lakossága nevében kívánunk önnek és a szerkesztőségének eredményekben gazdag, áldásos, békés új évet. Pataki László, polgármester Tépelődöm. Egyre gyakrabban jut eszembe, hogy a rendszerváltást megelőző, minden jelen társadalmi, gazdasági baj, erkölcsi válság okozójának, „átkosnak” kikiáltott, több mint negyven évnyi pártállamiság, diktatúra, áldemokrácia idején mint kisembert ért sérelmek orvoslásának reményében tett panaszomra az illetékes helyi vagy országos hatalmi szervek, kormányhivatalok minden esetben válaszoltak. Panaszomat nem egyszer ténylegesen orvosolták. Előfordult, hogy elutasító választ kaptam, de akkor is emberhez szóltak, általában udvariasan, érvekkel, ellenérvekkel. Ma a hatalom, a kormány által deklarált igazi jogállamiság, igazi demokrácia közepette mint kisember hiába teszek panaszt, közérdekű bejelentést, észrevételt, meg sem hallgatnak a kormány, a demokrácia egyetlen jogintézményében sem, A pénz világa vált mindenhatóvá, egyetlen üdvözítővé. Akinek pénze van, lehetőleg minél több, teljesen mindegy, hogy milyen módon jutott hozzá, csupán ő számít embernek, sőt mi több, tiszteletre méltó polgárnak, politikát, gazdaságot csináló, erkölcsöt formáló személyiségnek, vezetőnek, államférfinak. Akinek viszont nincs pénze, nincs vagyona, függetlenül attól, hogy kik és milyen módon fosztották ki, nem ér semmit, sőt embernek sem számít, így őt a legalapvetőbb emberi jogok sem illetik meg. Nincs joga élni, lakni, dolgozni, netán boldogulni? Meg kell tanulnia, hogy a pénz beszél, kutya ugat. Számára az egész jogállamból és demokráciából csupán az ugatás marad, az is csak addig, amíg harapássá nem fajul? Mindehhez ha szemügyre vesszük a lakosság vagyoni helyzet és vagyonosodás szerinti megoszlását, minden kétséget kizáróan megállapítható: ma Magyarországon csupán a rendszerváltás „áldása” révén hirtelen meggazdagodott szűk réteg élvezi a jogállam és demokrácia minden, de minden előnyét. Baji László, Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 11. Vajk megkeresztelése Városunk szülötte, Benczúr Gyula festette meg a történelmi eseményt Részlet a Vajk megkeresztelése című festményből Harasztosi Pál reprodukciója Lassan-lassan befejeződött városunk főterén az új üzletház építése, melynek falára visszakerülhet az a márványtábla, amely azt hirdeti, hogy ezen a helyen állt az a ház, amelyben született híres festőnk, Benczúr Gyula. Ő 1875-ben festette meg Vajk megkeresztelése című képét. Vajk a kereszt- ségben az István nevet kapta. István fejedelem ezer évvel ezelőtt — 997-ben — vette át az uralmat és 1000-ben koronáztatta meg magát. Ezzel ezeréves államiságunk alapjait vetette meg. A múlt évben honfoglalásunk 1100. évfordulóját ünnepeltük. Honfoglaló magyarjaink nem éppen tisztelgő látogatásaikkal felkeresték Európa országait. Nyugaton a Pirene- usokig, keleten Bizáncig por- tyáztak. Félelmetes harcmodoruk miatt Európa keresztény népei zsolozsmáikban így imádkoztak istenükhöz: „A saggitis hungarorum libera nos, Domine”. A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket. Nemcsak imádkoztak, hanem meg is találták a védekezés módjait a portyázó lovasokkal szemben. Merseburg- nál 1033-ban, Augsburgnál 1055-ben vereséget mértek a magyarokra. Lél és Bulcsú vezér is ott lelte halálát. Valószínű, hogy Taksony fejedelem is elgondolkodott a súlyos vereség felett. Az igazi felismerés Géza fejedelemtől származott, aki 972-ben vette át a vezérségét. Felismerte, hogy nyugaton az I. Ottó által szervezett német-római császárság és keleten Bizánc hatalma harapófogóba fogta a magyarságot. A hunok és avar rok sorsa várt volna a magyarokra, ha felismerését nem követte volna változás. Már a következő évben küldöttséget menesztett Quedlingburgba békeszerzés céljából. Beleegyezett, hogy német és cseh keresztény papok jöjjenek az országba és térítsenek. Fiát Vajkot, a kisebbik vezért, valószínűleg 994-ben keresztelték meg. Fiának feleségül a bajor herceg lányát, Gizellát kérte meg. A változások megrázkódtatást okoztak a pogány magyarokban. Ellenállásukat Géza letörte, akit hirtelenharagú, kegyetlen, véreskezű fejedelemnek tartottak, ő végezte el a gyökeres változás nehezét. Fiára, Istvánra maradt a fejedelemség 997-ben. Neki is meg kellett küzdeni a hatalmáért, mert az ősi szokás szerint a nemzetség legidősebb tagjára, Koppányra szállt volna át a hatalom. A lázadó Kop- pánnyal leszámolt és 1000 karácsonyán a II. Szilveszter pápától kért koronával megkoronáztatta magát. Ebben az évben arra az István fejedelemre kell emlékeznünk, aki a pogány Vajk nevet cserélte fel a keresztségben, aki ezeréves államiságunk megalapítója volt. Dr. Reményi Mihály, Nyíregyháza Csupa öröm az élet! Éhbérért A Kis keletben olvastam O. K. a „Vámszedők” című írását, mellyel tökéletesen egyetértek. Csak azzal nem, hogy szinte nincs olyan hét, amikor a „tisztelt” munkaadók nem arról nyivákolnának, hogy nincs munkaerő. Igenis van, csak egy kétgyermekes apának vagy anyának (35-40 éves) jelentkezéskor már rögtön közlik, köszönjük szépen, (saját példám többször is) annyit nem tudunk fizetni, hogy abból megélhetnének. Nem szaporítom tovább a szót, mert nem sok értelme van. Szeretném hangsúlyozni, nem igazán a munkavállalókkal és munkanélküliekkel van a probléma. Nagyon sokan vannak, akik szeretnének dolgozni, de nem éhbérért, csak hogy legyen munkahelye. Sz. I., Nyíregyháza Újságolja a szomszédom, hogy hallja a köztársasági elnök és a miniszterelnök szerint is ez az év már jobb lesz, mint az előzőek voltak. Megáll a gazdaság mélyrepülése, csökken az infláció és a külföldi adóság is. Túljutottunk a válságon, az alagút végén a fény már nem a szembejövő vonat fénye. Igaz, a közgazdászok eddig elhallgatott tekintélyes része mást prognosztizál, de miért pont én ne próbálnék hinni nekik. Mert azért, ha én hittem e rendszerváltás óta minden év elején, most miért tennék másként. Csak a szomszédom, aki mellesleg munkanélküli is, olyanokat mond, hogy ő akkor nyugodna meg igazán, ha ez évben két év után végre munkája is lenne. Meg örülne is nagyon. Meg a négytagú család is. Úgy van ő ezzel, mint a NATO-val, meg az EU-val. Először ő mint kisember szeretne csatlakozni az európai szinthez, aztán azt sem bánja, ha az ország is csatlakozik. Nem mindegy a sorrend. Meg olyanokat hallott a rádióban egy pszichológustól, hogy a munkanélküliség demokratizál és ő már mostanra ezért ilyen demokratizált. Mondom neki, szomszéd, ne ilyen idegen kifejezéseken törje a fejét, inkább örüljön, ha ilyen biztató dolgokat hall. Jó, azt mondta, hisz nekem, örülni fog. Meg annak is örüljünk együtt — mondta —, hogy városunkban, országunkban a tavalyinál is jóval több ingyenkonyha működött karácsonykor, újévkor és az éhezők, a hajléktalanok meleg teát, zsíros kenyeret, jobb helyeken főtt ételt is kaptak. Mint a „régi szép” időkben, amikor a kegyelmes őfőméltóságú asszonyék, meg Róbert bácsiék osztották a levest. Örülnünk kell hát, hogy van végre valami, amiben túlszárnyaltuk az előző éveket. Azért vigyázzunk — mondta azt is — ne bántsuk meg azokat a jószándékú kisembereket, akik maguktól is megvonva a javakat akartak örömet szerezni másoknak, mert a történet nem erről szól. Akármit is mondanak rosszindulatú barátaim meg a sajtó az eldurvult politikai kultúráról — mondja megint a szomszédom — a parlamentben is van jó példa a szeretetre, az együttműködésre. A kormány- pártiak és az ellenzékiek soha nem látott, teljes egyetértésben szavazták meg a minisztereknek és maguknak a tekintélyes fizetésemelést a karácsonyi és újévi ünnepek előtt. Hát nem megható! S hogy tud sajnálkozni az ilyen felemelt fizetésű képviselő a szabolcsi 260 ezres évi keresetátlag miatt. Neki annyi havonta... A második pohár bor után beláttuk, nem pesszimista nemzet a magyar. Nincs is oka rá, hiszen a fentiek szerint van okunk az örömre is. Csak jól körül kell nézni. Oláh Gábor Papírok a vagonból A Deport 56 cikksorozatokkal kapcsolatban az elhurcoltak valódiságát igazolandó az alábbiakat kívánom elmondani. 1953-tól 1986-ig voltam Nyíregyháza állomásfőnöke. Tehát az 56-os események idején is helyemen voltam. 1956. november elején egyik reggel az állomás Demecser felőli végén teljesített szolgálatot Magyar András váltóőr behozott irodámba egy barna csomagolópapír-darabot, melyen nevek és lakcímek voltak felsorolva. Mind budapestiek voltak, körülbelül tizennyolc-húsz név. Egy marhavagonból dobálták ki. Mivel nem tartottam biztonságosnak, hogy kü- lön-külön levélben értesítsem a hozzátartozókat, ezért más megoldást választottam. Napi telefonbeszélgetésünk, illetve jelentési kötelezettségünk volt a KPM I. 8. B. csoportjával ezért ezt az egyik ott dolgozónak Hergely József főfelügyelőnek elmondtam a fentieket, hogy ő milyen megoldást javasol a hozzátartozók értesítésére. Erre ő azt javasolta, hogy diktáljam be a neveket és címeket. Ezt meg is tettem. Majd azt mondta, hogy ez maradjon kettőnk titka. A nálam lévő papírt pedig tüntessem el. Pár nap múlva telefonon hívott és azt mondta, hogy személyesen kereste fel az összes címzettet és tudomásukra hozta az esetet és tapasztalatot. Tehát az akkori Szovjetunióba vitték a fiatalokat, mert ahogy mondta, szinte mind 20 éven aluli gyerekek voltak, fiúk, lányok. Minderről nem volt célszerű beszélgetni, így a papírt egy bizonyos helyen őriztem, de az idők folyamán feledésbe ment. Bár tudtam, hogy hova tettem, de 1990 után, miután már lehetett erről beszélni, megpróbáltam a papírt visszakeresni, de sajnos akkor már nem találtam, és mivel én 1986. december 31-től nyugdíjas lettem, selejteztem, így a többi papírral együtt odalett. Ennyit tudtam az elhurcoltak, valódi igazságához hozzátenni. Tisztelettel Kovács Sándor, volt állomásfőnök, Nyírbogdány Gáva és nem Vencsellő Tisztelt Szerkesztőség! Az 1997. január 11-i számukban megjelent Balogh József „Kis térség, nagy remények” című írása, melyben a következő tévedés szerepel: „Valamikor még a háború előtti időben Vencsellő volt a felsődadai járás székhelye.” A cikkben szereplő állítás cáfolatára álljon itt két idézet Révai Nagy Lexikonából (8. kötet, 382. oldal és 19. kötet, 140. oldal): „Gáva, nagyk. Szabolcs vm. dadai felső j;-. ban,ÖŐlW magyar lak.; a járási szolgabírói hivatal széke...” „Vencsellő, nagyközség Szabolcs vm. dadai felső j.-ban (1920) 2928 magyar lak.” Csáky Sándor, Gávavencsellő Egy jó kifogás... Tisztelt Kovács Éva! Én csak egy nagymamakorú nyugdíjas vagyok. Szomorúan látom a fiatalok életének a kisiklását. A magzatvédelmi törvénytől és a keresztyén miniszterektől ezt nem vártuk. A védőnők és orvosok is elhiszik, hogy az anyagi miatt mondanak le a fiatalok a gyerekről? Ez egy jó kifogás a fiatalok esetében, akik eddig még talán nem is gazdálkodtak önállóan. Senki sem születik házzal a hátán, még a diplomával sem adják együtt. Az öregek sem távoznak el az élők sorából batyuval, mindent itthagynak örömmel, hagynának, ha lenne kire. Az időskorúak egyetlen öröme az unoka, aki ha későn születik, ők már nem érik meg. Örülök, hogy valaki mert írni erről az asztal alá söpört fájó, mindennapos gondról. Köszönöm, hogy elolvasta soraimat. Egy nyugdíjas nagymama, Mátészalka Taps a rendőröknek Ugyancsak meglepődtünk mi, a nyíregyházi Örökös- földön lakók szilveszter éjszakáján, de ezúttal kellemesen. Nem sokkal éjfél után két rendőrségi kocsi járőrözött a magas házak előtti úton, zeneszóval. Olykor megszakították a cigányzenét és az ablakban csüngő lakosoknak boldog új évet kívántak a rendőrség nevében. Olyan szép, eddig példa nélküli gesztus volt ez, hogy mi ott, az Örökösföldön éjfél után néhány perccel megtapsoltuk a kedves rendőröket. Krizsai Lajosné, Fazekas János tér 18. A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közjóit levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
