Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-11 / 9. szám
1997- JANUÁR IL, SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete Itt mindenki séri Magabiztos, korszerű patriotizmussal Európába Kurucz Gyula: „A közép-kelet-európai országokban szinte beteges a politika túlértékelése...” Balázs Attila felvétele A ma 52 éves Kurucz Gyula Sárospatakon járt gimnáziumba, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar-német szakra iratkozott be. Kezdetben szépirodalmat ír: 11 könyve jelenik meg, majd további 22-ben van benne a keze nyoma. Most legutóbb azt a nemzetstratégiai kötetet szerkesztette, melyben a Magyarok IV. Világ- kongresszusán elhangzott beszédeket — mint egy „nemzeti stratégiát” olvashatjuk. 1991-95-ig Berlinben a Magyar Házat vezette, s hazatérte után már az említett könyv témája is „kijelölte útját” a Magyarok Világszövetséghez, ahol az anyaországi régió elnöke lett. — Az igazi rendszerváltozás az lenne — állítja Kurucz Gyula — ha egy olyan vidám, magabiztos patriotizmus alakulna ki az országban, amelyik versenyképessé tenne minket a világon. Amelyik természetes és eurokompatibilis. Mi egy komoly kultúrnemzet vagyunk, mindenki tud rólunk. Európában helyünk van. A cél az, hogy minél jobb helyre kerüljünk. Ehhez persze az kell, hogy kijöjjünk ebből az átkozott magyar szenvedő gerilla-pozícióból. Itt mindenki sértett, mindenki panaszkodik, s a maradék idejében pedig próbálja a többi magyart lerúgni a pályáról; □ Hazajövet mit tapasztalt a kultúra és politika összefüggésében? — Sajnos, a közép-kelet-európai országokban szinte beteges a politika túlértékelése. Nálunk is az elmúlt 40 plusz 6 év politikájának a következménye, hogy ennyire szétdúlt az ország. Pedig pontosan azokkal az eszközökkel lehetne a helyzetünket stabilizálni, amit eddig a politika nem preferált. Egy normális országban az állam szerepe kicsi, inkább csak terelgető funkciójú. Nálunk azonban nincs, aki kikövetelje az állam visszavonulását. Ehhez kellenének az erős civil szervezetek. □ A Magyarok Világszövetsége nem az? — Én egy olyan szervezetnek tekintem, amely civillé válhat, és semmi másra nincs jogosítványa, csak az országra, a nemzetre. Ezért tartom én annyira fontosnak az anyaországi régió szerepét. □ Milyen célokkal? — Soha nem okozott számomra semmilyen konfliktust a rendkívüli kötődés Európához és a bennem lévő végtelen mély patriotizmus. Pontosan arról van szó, hogy egy civil szervezetnek először a komplexusokat kellene feloldani. Elképesztő, hogy Magyarországon a nemzeti vagy polgári — az egy alternatíva. Azt állítjuk egymással szembe, amin a „gyengébb” európai országok a harmincas években túl voltak. □ Hogyan kezdte el a munkát? — A tizenkilenc megyei elnököt már összehívtam. Hat órán keresztül tréningeztünk. Nagyszerű volt látni, hogy ennyi kitűnő ember ennyi kitűnő ötletet görget maga előtt. Nagyon fontos számomra a vidékre, a megyékre építeni. Ezt a beteges, tudatos, aljas Budapest-centrikusságot ott akarom feltörni, ahol csak lehet. Ez egy piszkos diszkrimináció, ami már évtizedek óta tart. Másrészt azért is fontosak nekem a megyék, mert ebben a fülledt Budapestben hatalmi központok egymás között osztogatnak ezt meg azt. Úgy látom, a megyei elnökök szenzációs emberek. Nem olyanok, akik politikához kötötték volna a szekerüket. Olyan emberek, akik egy becsületes nemzeti-polgári Magyarországot akarnak építeni. Ez az első találkozás valami fantasztikus erőt adott számomra. □ Mik az első teendők? — El kell határozni egy civil szervezet lépéseit. Soha nem kerülhetünk pártok bűvkörébe. A pártok támogathatnak minket, de mi nem pártokat támogatunk, hanem az országot. Hosszú távú stratégiákat építünk. Európai magatartáskultúra, keresztény erkölcsiség, polgári kultúra, nemzeti hagyomány és kultúra. Ez a négy együtt lehet a mi stratégiánk része. Aki ebben a négyben nem ért egyet, az nem játszik velünk, mert a civil szervezet keretei szigorúan adottak. Ezt nevezem én nemzeti egyetértési minimumnak. □ Milyen szervezeti felépítésre gondol? — Olyan szervezetet akarok, ahol a megye szuverén. Megpróbáljuk szisztematikussá tenni a munkájukat, együtt kidolgozni az irányvonalakat, amelyek egy civil szervezet sajátjai. Meg kell alkotni a struktúrákat. A civil célterületek adottak: orvosi kamarák, ügyvédi kamarák, gazdasági kamarák, mérnökkamarák, értelmiségi klubók, ifjúsági szervezetek, TIT és így tovább. A munkához igazi személyiségekre van szükség. A politikától való elfordulás következtében nagyon sok kitűnő ember keresi, hol válhat úgy fontossá, hogy ne kelljen szégyenkeznie. A Világszövetség egy erre alkalmas, kristálytiszta szándékú, hatalomra nem törő intézmény lesz. □ Eddig sokszor kényszerült a világszövetség védekező pozícióba. — Az elmúlt négy évben sok védekezni való volt. Átgondolatlanságok és rendezetlenségek tömege hömpölygött itt a szervezeten belül. Ki kell alakítanunk egy életképes struktúrát. Itt mindenkinek meg kell fogalmazni világosan a saját jogait és igényeit. Ez nyilván kezdetben súrlódásokhoz is vezet. □ Mit gondol: olyan világban élünk, amikor a patriotizmus egységbe foghatja a nemzetet? — Azok, akik a patriotizmust a sárba taposták az elmúlt évtizedekben, sokan Amerikára hivatkoztak. Hát Amerikában csak merd azt mondani, hogy nem vagy patrióta. Agyon is vernek az utca közepén. A patriotizmus a világ leglegitimebb dolga. A nagy világcégek milliárdokat költenek az azonosságuk megteremtésére, mert az tőke! Mi meg ezt a mi azonosságunkat szét akarjuk verni? Ha versenyképesek akarunk lenni ebben az újraosztott világban, akkor mire megyünk identitás nélkül? Egy svájci szociológiaprofesszor azt mondja, hogy 10-15 százalékos tőkeértéke van az identitásnak. Ha csak ezt nézzük, akkor elmondhatjuk: ez a kárpát-medencei magyarság még financiális értelemben is nemhogy egy kölönc a nyakunkon, hanem egy hatalmas tőke, egy mindennél erősebb kapocs a környező országokhoz. Nem kell hozzá tolmács, nem kell külön motivációs rendszer, mert értjük egymást. Erre kellene építeni. Egy jó, vidám, erős, korszerű patriotizmust megteremtésével, s ennek az erejével Európában tudnánk érvényesülni. Dombrovszky Ádám A KM VENDÉGE Az irodalom mindenese A köztudat szerint Kárpátalján mintegy kétszázezer a magyar lakosság száma. Á hivatalos adatok, persze, ennél már évtizedekkel ezelőtt is kevesebbről szóltak. Ez a közösség részben tömbben — az alföldi járásokban —, részben szórványban (Visk, Técső, Rahó, Gyertyánliget stb.) él. Maga a fogalom: kárpátaljai magyar irodalom — egészen újkeletű, akárcsak a földrajzi név is csak a második világháború után keletkezett. E kicsiny magyarság megmaradása a hatalmas szláv tengerben elképzelhetetlen lett volna a kultúra, s ezen belül irodalom ápolása nélkül. Az irodalom szerepe a kisebbségi lét közepette hatványozottan felértékelődik. Balia D. Károly neve nem ismeretlen megyénkben, hiszen számtalan író-olvasó találkozón vett részt a közelmúltban Nyíregyházán, Vásárosnaményban, Fehérgyarmaton, s természetesen Tokajban is rendszeresen képviseli szűkebb hazáját, Kárpátalját. A kisebbségi tévéadásoknak pedig szinte állandó riportalanya. Ungváron született; ez év január 17-én lesz negyvenéves. A szülővárosról tíz évvel ezelőtt így vall Múló évek kockaköveiből című versében: „...múló évek / kockaköveiből itt áll össze utam. / Utam, mely nem vezet el innen, / s melyről talán hinnem / szabad, / hogy vége is majd itt szakad. ” Édesapja, Bállá László, jól ismert író, újságíró, évtizedeken át ő szerkesztette Kárpátalja egyetlen önálló magyar nyelvű napilapját, a Kárpáti Igaz Szót. (Lapunkban is viszonylag gyakran jelennek meg tárcái.) Nehéz lenne megmondani, milyen pályát választ Károly, ha nem éppen olyan környezetben nő fel, hiszen az ungvári Zalka Máté Középiskola befejezése után nem az irodalmat választja, hanem a fizikát. Az ungvári egyetem esti tagozatán hét félévet el is végzett, sőt, közben a félvezetők fizikája tanszékének laboratóriumában dolgozott. A pályamódosítás végül is 1979- ben következik be, amikor az ukrajnai tan- könyvkiadó, a Ragyanszka Sko- la ungvári magyar részlegének segédszerkesztője lesz. A fizika után — talán nem véletlenül, hiszen még ebben az évben megjelenik első verseskötete, az Álmodj zenét — kezdi jobban érdekelni az irodalom. Rá egy évre, 1980-ban az ungvári egyetem magyar nyelv is irodalom szakos hallgatója lesz levelező tagozaton. Verset már gyermekkorától — 1973 óta — ír és publikál. Később novellákkal, sőt regényekkel is jelentkezett. Balia D. Károly nemcsak sajátos hangulatú és stílusú írásaival hívta fel magára a figyelmet, hanem az irodalmi élet szervezésében is sokat vállalt magára. A hetvenes évek elején szétveretett a fiatal, kezdő írók, költők műhelye, a Forrás Stúdió. Ezt követően létrehozzák a József Attila Irodalmi Stúdiót a Kárpáti Igaz Szó mellett. Ez utóbbinak 1981-től — viszonylag konszolidálódott körülmények között — lett társelnöke Balia D. Károly. A lap mellékleteként rendszeresen jelent meg ez időben a stúdió tagjainak írásaiból összeállítás, melyben nemcsak szépirodalmi alkotások, próbálkozások szerepeltek, hanem kritikák, műhelybeszélgetések és képzőművészeti ív ai pau lett. 191 s A szerző felvétele alkotások is. Olykor illusztrációként is egy-egy novellához, vershez. A rendszerváltással ez is megszűnt, mint annyi más. Ám a könyvkiadás monopóliuma is kihullott az állami Kárpátok Kiadó kezéből. Nem csekély magyarországi segítséggel számtalan addig jobbára kéziratban várakozó könyv jelenhetett meg a Balia D. Károly kiadójának gondozásában. Évekig szerkesztette előbb a Hatodik Síp, majd a Pánsíp című irodalmi folyóiratot. Mikor nemrég Nyíregyházán összehozott bennünket a sors, Balia D. Károly nem panaszáradattal kezdte; pedig odaát a puszta létezés is hőstett manapság, nemhogy kultúrát, irodalmat csinálni. Inkább arról beszélt, hogy egy új regényen dolgozik, melynek tulajdonképpen nincs is cselekménye, amolyan esszéregény. Egy igen kemény erkölcsi kérdést feszeget. Vajon szükségszerű-e, hogy az író, az irodalmi élet szervezője, mint közéleti ember látszólag kiszolgálja a hatalmat (a diktatúrát) annak reményében, hogy ezzel megteremthesse egy kisebbség, fennmaradásához a kis lépések lehetőségét? Vagy talán a másik, a visszauta- sító-szembehelyezkedő, esetenként a passzív ellenállás, mint magatartás az üdvözítő? Bár ma már innen nézvést a problémafelvetés anakronisztikusnak tűnik, viszont aki kisebbségben él, és ott is akar maradni, annak ezek a kérdések továbbra is létfontosságúak, s úgy tűnik, egyelőre megválaszolatlanok maradnak. Györke László Balia D. Károly
