Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-28 / 302. szám
Nagy-elbeszélés a könyv, mely Teremtés és átváltozás címen Budapest szecessziós építészetéről szól, ha ugyan szól egyáltalán valamiről. Mondatomban két trükkös állítás van - a Nagy-elbeszélés és a „szól valamiről”. Nézzük előbb az utóbbit! Nem pökhendi kritikája ez Szegó' György kritikus és építész munkájának, hanem azt kívánja sugalmazni ily módon az olvasónak, hogy a könyv művészeti esszéként olvasandó. S ha esszé, nem tárgyáról mondott igazságain mérendő, hanem azon, hogy nyelve világszerűen megkonst- ruált-e, vagy - ha tetszik - olyan verbális épület-e, melynek téréit bejárva velünk, olvasókkal is megtörténik az, ami egy világszerű architekturális épületben a használókkal megtörténhet: teremtó'désünk és átváltozásunk. Az tehát a kérdés, hogy ez a művészeti esszé egyúttal művészet is-e, jelentését, igazságát és érvényességét önmagában hordozó? Nos, bizonytalan vagyok ebben. Mert egyszer érzékletes nyelvű, lendületes és nagy ívű írásnak látom, amelyben az sem zavar túlságosan, ha bölcseleté másodlagos, ha Mir- cea Eliade mítosz- és kultúrafilozófiáját- elegyítve a freudizmus pszichoanalízisével - hallom vissza benne. Máskor viszont dilettánsán erőszakolt metaforák és képzavarok - akárhogy is, képzetzavar tünetei- tűnnek szemembe. Ezek pedig minduntalan elgáncsolnak engem, az olvasót, s valóságos útvesztővé változtatják a szöveg beavatásra hivatott labirintusát. Kosztolányi Néró-regényé- nek halálos mondata is eszembe jut ilyenkor: „majdnem költő”. Hát még ha a nemes pátosz és a kisszerű ressentiment között mutáló hangját hallgatom! Itt van aztán a Nagy-elbeszélés, az ellentmondásmentessé tett univerzális magyarázó elmélet kérdése. A Szerző-Szegő György számára ez egy kultúrakritikai séma, mely szerint létezett volt a mitikus ember, aki organikus közösségben élt, s intuitív látomásaiban a világot analógiák hálózatának tudta. És létezik ma a modernitás civilizatori- kus társadalmának technoembere, aki a tudományos megismerés analitikus útján a világból csupán a tények káoszát láthatja. A mitikus embernek a művészete is mitikus, ami az építészetben azt jelenti, hogy például a ház kicsinyített kozmosz, melynek tartóoszlopa világfa, ornamen- tálisan is kitüntetett nyílászárói - luciferi opeionja, antropo- és zoo- morf lényekkel körülvett kapuzata és festett ablakai - közvetítők a világ három vertikális régiója, a kaotikus alvilág, a tagolt életvilág s az áramló szellemvilág között. Ennek a házkozmosznak a megépítése pedig nem más, mint a világteremtésnek, egy kozmikus nemzési folyamatnak a megismétlése, mely a termékenyítés, szülés-születés, halás és újjászületés négyes fázisán áramlik szakadatlan. Ilyen mitikus építészetet teremtett a szerző szerint a magyar szecesszió. Mégpedig talán utoljára. Mert az, ami az építészeti modernizmusban utána jött, az a házat programszerűen is a csupán vegetatív életfunkciók kiszolgálására rendelt „lakógépnek” akarta. Mi történhet mármost a szecesszióval és az építészettel ebben a konstrukcióban? Mi más, mint az, ami a szállást kérő vendégekkel történt a mitológiai Prokrusz- tész ágyában. Márpedig ez a Prokrusz- tész levágta az ágyhoz képest túl nagyra méretezett vendégeiből azt, ami lelógott (kezet, lábat, egyebet), a kicsinyre sikeredetteket pedig addig nyújtotta, míg végig nem érték fekhelyét. A miti- kusság konstrukciójában pedig még furcsább dolgok is történtek a szecesszió építészetével: lévén, hogy Szerző-Prokrusztészünk. Nagy-elbeszé- lés-ágya nagy is volt meg kicsi is neki, meg is nyújtatott, meg is nyesetett. És hogy is ne lett volna nagy ez az ágy, hisz ahogyan Szerzőnk érti az építészeti mi- tikusságot, abba tértől és időtől függetlenül beletartozik minden építmény, amelyik igényt tarthat arra a névre, hogy építészet. Hisz miért lenne a római San Pietro opeionja kevésbé nemcsak az eget, de az égit is átbocsátó nyílása az épületnek, mint az Iparművészeti Múzeumé. S nem éppúgy transzcendens arany öllé egyesíti-e a teret a XII. században élt Suger építészeti fény- programja, mint Lechner Ödöné, vagy ahogy - épp a „kiátkozott” - Le Corbusier megcsinálta azt a Ronchamp-kápolnában. Ha pedig fölmegyünk Michelangelo pompás barokk lépcsőjén a Bibliotheca Laurenzianá- ban, vajon nem emelkedünk is egyúttal, részesülve az esztatikus elevatióban, éppúgy, mint a Posta-takarékpénztár lépcsőit járva. S nem azt írta-e még az ugyancsak modernistának mondott Bruno Taut is, hogy „az építészt az univerzum termető impulzusai vezetik”? Nehezebb kérdés, hogy én, az olvasó mért gondolom, hogy kicsi is volt a szecessziós építészet számára a mitikusság- nak ez a hatalmas „ágya”. Mert úgy hiszem, hogy a szecesszió - noha természetesen mitikus is volt, s Szegő György koncepcióját is üdvözölnünk kell ezért - egészen sajátosan volt mitikus. Hisz nem a narratív mitológiák koncepcióelvű és ábrázoló képiségű ikonográfiájával dolgozott - nem jelképtárba foglalható allegorikusság volt a módszere. A szecessziós épületek ornamentikájában is például épp fordított az irány: még a figuratív elemek is (akár a Zeneakadémia Kariatidái, akár a Posta-takarékpénztár tetősárkányai) absztrahálódnak, s sokkal inkább az indázó vonal ritmusában prezen- tálódik a lét, annak bizonyos energetikai modellje. S a szecessziós ornamens épp így lett - az energiaáramlás ritmuselvét felmutató struktúra által - archetipikus és univerzális jel: a világ mitikus megjelenítője. (A könyv a HGErTársa Kiadó gondozd- sóban jelent meg Budapesten 1996-ban, ára: 2800 forint.) Berta Erzsébet Ön mit olvas? Mindig szakít magának időt az olvasas- ' ra dr. Fazekas Árpid nyíregyházi gyer• mekorvos. Éppen a napokban böngészgeti A Kárpát-medence történeti földraj i za című kötetet, amit egyik barátja, Eris- nyák Sándor írt. • * - Sok, számomra eddig ismeretlen in- formáció lelhető fel a könyvben, és a ré- ’ giónkról is sok újabb ismeretet szerez- § tem - mondja. - A másik könyv, amit nagy örömmel böngészgetek, szakmai jellegű. Most került a kezembe az Orvostörténeti Közlemények füzeteinek címjegyzéke. Örömmel fedeztem fel V benne, hogy a negyven év alatt megyénkről sok írás jelent meg. Rendszeresen szerepelnek a folyóiratban Sza- ■ bolcs-Szatmár-Bereg települései, és ; olyan hírességekről sem feledkeznek meg, mint Jósa András vagy Kabay János. A kiadvány forrásaiból arra is kö- ; vetkeztetni lehet, hogy milyen szintre : jutott a magyar orvostörténet. A doktor úr épp most vásárolta meg a Kortárs és a Magyar Napló legfrissebb;:: számát. Mint mondja, a két folyóiratban rendszeresen sok olvasnivalót talál. . B. L t .'Í.V'XJ sVÓ, >, ' . 'J Äi Teremtés és átváltozás (Budapest szecessziós építészete a századfordulón) MŰHELY T itkokkal a szemében- szavában hagyott itt bennünket Normantas Paulius, litván származású, < nyíregyházi fotóművész a nyár derekán. Szokatlanul sejtelmeskedve utalgatott elkövetkező nagy útjára, ám irányát nem volt hajlandó elárulni. Most, hogy télelőn ismét felbukkant, rögtön a közepébe vágott. Mindenkit tegez, így tanult meg magyarul. — Most már elmondhatom: október-decemberre a Szentföldet szemeltem ki célnak; Izraelt, Palesztinát; nevemhez illően Paulus, azaz Szent Pál útját akartam bejárni. Jeruzsálemben szerettem volna befejezni az expedíciót, de nem jött össze a f iénz. Három és fél ezer dol- ár kellene fényképező masina vásárlására (emlékszel, nemrég Litvániában kiraboltak...), hétszáz van meg belőle. A budapesti Buddhista Főiskola megvásárolta egy fotósorozatomat, jelenleg ennyi áll a rendelkezésemre. De nem mondtam le a dologról; húsvét táján ismét nekirugaszkodom.- Pillanatnyilag milyen géppel és min dolgozol? Hol, merre jártál a közelmúltban? Merthogy Nyíregyházán nemigen láttunk. — Kaptam ajándékba - litván honfitársamtól - egy OM 2-es Olymposz típusú gépet; nem új modell, de maga a szerkezet vadonatúj. Csak hát: régi generációs apparát. Egyébként Írországban jártam. Kiállításaim voltak, lesznek ott. Több száz felvételt készítettem. E „juhász mentalitású” ország déli részét barangoltam be. Trallee városában volt tárlatom, de bemutatják a kivitt - szamojéd - anyagomat Dublinban és Limerickben is.- Szokásod szerint: a tájat, az embereket, az élet hétköznapi villanásait fotóztad? — Óriási élményem volt egy négyezer esztendős temető. Lenyűgözött. De mondhatom: bármerre járok a világban, a temetőkkel kezdem az ismerkedést. A firm— Először Budapestre megyek, előkészíteni egy, az uj- gurokról készült fotókiállításomat. Jövőre először lesz Magyarországon ázsiai világ- kongresszus, ott ezzel a kollekcióval szeretnék jelen lenni. Aztán megyek első hazámba, Litvániába (a második nekem már Magyarország), januárban pedig Helsinkibe utazom. Méghozzá ugor népeknél tett „kirándulásomon” is így volt. Pl. a voroncovói nyugvóhely döbbenetes és csodálatos egyszerre. Tervezek egy új albumot. Ebben 50-70 nemzet temetőjét mutatnám be, a jellegzetességüket. Meggyőződésem: egy nép temetkezési szokásaiból, a sírkertek rendjéből, stílusából meg lehet ismerni: milyen állapotban van a kultúrája. A mordvinoknál pl. szörnyű körülmények között laktam (csirkeólban kaptam szállást, de vállaltam), s legalább ennyire elkeserítőek voltak a temetői állapotok. Milliós értékű ikonok, kegytárgyak - útban az enyészet felé- szétdobálva rohadnak, pusztulnak... Fantasztikus összefüggésekre lehet rájönni. Pakisztánban pl. a kalasi népnél — Nagy Sándor népeként szokták őket emlegetni - láttam ugyanazt a temetkezési módot, mint a szamojédoknál. A felszínen hagyják a ládaszerű koporsót, a „dobozt”... A sámánizmus a háttér, azzal hozható kapcsolatba a számunkra értelmezhetetlen rítus.- Mondtad: holnap ismét útra kelsz. Merre indulsz? Mit fogsz csinálni tavaszig? lyan logikai játék. Egyszer valaki azt mondta: guru vagyok, azaz: tanító. Litvániában tényleg fiatalok tömege keres fel, követ... A konkrétum így hangzik: műszaki egyetemet végeztem; aztán Vilniusban a Báthori Egyetemen közgazdászdiplomát kaptam. Belekóstoltam — éppen a Brezs- nyev-éra idején - az újság- íróskodásba. Történész is akartam lenni, földrajzból ma sem tudnak megfogni; az agyam minden geográfiai adatot rögzít, mint a számítógép. A litvánon kívül beszélek magyarul, németül, perfekt orosz vagyok, megy az angol, de urdu nyelven sem tudnak eladni. A helyi nyelvet bizonyos idő után „tudni kell”. Pakisztánban pl. ha a negyvenfokos rekkenoben nem tudsz meleg Normantas Paulius: Öreg enyec asszony azért, hogy egy későbbi expedíciómat előkészítsem. Karl Gustav Mannerheim, holland származású generá; lis dolgai foglalkoztatnak. Ő volt az, aki 1939-ben meg tudta állítani Sztálin csapatait finn földön. Mellesleg kiváló Ázsia-utazó volt. Egyik nagy vállalkozása: 1906-ban Taskentből indult és 1908- ban Pekingig jutott el. Keresztül Ujgurián, ott, ahol én is „bolyongtam” nemrég. A Mannerheim-utat szeretném rekonstruálni.- Paulius! Idestova ötvenéves vagy. Hogy bírod energiával, kitartással ezt a tempót? Ki vagy te valójában?- Nem vagyok fotós, inkább fényképész. A turisták szemszögéből gyenge fotós, a fotósokéból nézve gyenge turista... Persze, ez csak amovizet kérni, igen, meleget, akkor meghalsz...-Te azonban, a jelek szerint, életben maradtál.- Aztán még egy dolog, ami már nem az iskolákhoz köt. Végigjártam a szibériai gulagokat; óriási élettapasztalatot szereztem. A negyvennyolc évemből húszat arra szántam, amivel most is foglalkozom: utazások, fotózás, eltűnőben levő értékek mentése. Isten engem konkrétan segít, és Pál apostol. Ha meditálok, előbb-utóbb jön a válasz. Paulus megmondja, merre menjek; figyelmeztet: ne erre, hanem arra; általában - csak előre. így vágok neki újra és újra, így élek, így dolgozom... Kállai János Fotó: Martyn Péter : 0 r— Paulius —i Pál apostol útjánj Egy fotós, aki bejárta a fél VÜágOt mmmmmmmmS
