Kelet-Magyarország, 1996. december (53. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-21 / 298. szám

12__________________________________

TÁRLAT

Kallói amatőrök

Forró László: Virágot szedő kislány

A művészek mellett gyakran nyílik lehetőségük amatőr alkotóknak is bemutatkozásra, így történt ez a közelmúltban Nagykállóban, amikor a városban élő amatőrök a művelődési központban közös tárlaton állították ki legújabb munkáikat. A csendéleteken, tájképeken elsősorban a szűkebb haza témái fedezhetők fel, de más tájak is megihlették az alkotókat. Portrék és helyzetképek színesítették a palettát. Az amatőr festők között éppúgy találni vezető állásban tevékenykedőket, mint nyugdíjasokat. Két héten át négy alkotó mintegy ötven művével találkozhatott a közönség. Tárlatunkban azok számára mutatunk be a közszemlére tett kompozíciókból néhányat, akiknek nem volt alkalmuk személyesen felkeresni a kiállítást.

Vass András: Visegrádi Duna kanyar

Benkő Istvánná: Őszi esti táj

Horváthné Székelyhídi Magda: Röpülő asszony Elek Emil reprodukciói

Fekete gyémánt lehetne

Mutatkozhassék meg a tehetség • Köbre emelt hátrányokkal küzdő romák

Kállai János

A bátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Speciális Szakiskola terjedelmes neve miatt már magában figyelmet érdemelne, jóllehet nem árulkodik arról: az itt okuló-nevelődő gyerekek 60-70 százaléka cigány; e tekintetben az „éltesek” felülmúlják a megyei és országos átlagot.

A közelmúltban versenyt rendezett Nyírbátorban a megyei önkormányzat hivatala, épp ebben a tanodában, s ugyan ki másoknak, mint a köbre emelt hátrányokkal küzdő roma gyerkőcöknek. Lehetett verset, prózát mondani magyarul, cigányul; a fő az: mutatkozhassék meg a tehetség, erősödjön az öntudat, a magabiztosság, a kisebbséghez tartozás identitásélménye.

Nagy szavak! Bizony azok. A kisebb-na- gyobb, ragyogó fekete szemű tanulók egyszerűbben, célratörőbben fogalmaznak.

— Fontos, hogy ismerjük az anyanyelvűnket, tudjunk beszélni cigányul — böki

99

Én csak szavakat tudok cigányul (kamav tu = szeretlek; kagyesz = hová mész),

mintegy ráhangolásképpen elénk a pöttömnyi Koroknai György, aki a nyíregyházi Huszár telepen (ismertebb nevén: a Gu- szevben) éli gyermekkorát.

— Én csak szavakat tudok cigányul (kamav tu = szeretlek; kagyesz = hová mész), de egyéb semmi — teszi hozzá nevetve a Tiszavasváriból érkezett, nyolcadikos nagylány Balogh Andrea.

— Nálunk — jegyzi meg Gerák Mónika Kemecséről — beszélnek a családban az anyanyelvűnkön; szerintem nem szabad lemondani a nyelvről? kelU •JL J ./UillCbVlO

— Az, hogy kell, kevés — summázza fel- nőttes komolysággal a nyírbátori Albók Attila, szakács- és hentestanuló. Meg kell érteni: a hagyományaink — dalaink, verseink, meséink és mondáink — a nyelvben tudnak megmaradni.

Kiderül: a nyolc diák közül egyik sem beszél cigányul; összefüggő szövegeket viszont ismernek. Abban megegyezik a véleményük: a hagyományápolásban az idősebbek járnak az élen. Meglepően tájékozottak a cigányság magyarországi lakossági arányszámát illetően: 5-8% körüli mutatókat említenek. A keményebb kérdésektől sem riadnak vissza. Pl.: Milyen következményei várhatóak a cigányok egyre nagyobb számbeli jelenlétének, egyszersmind társadalmi-szociális leszakadásának?

Nagy baj,

hogy a romák többsége nagyon szegény, pénztelen, nem kapnak munkát, yy

— A cigányok — fejti ki Andrea — követelnek. Azért, hogy ne éljenek nyomorúságban.

— Nagy baj, hogy a romák többsége nagyon szegény — egészíti ki Mónika —, nincs pénzük, nem kapnak munkát.

A munkanélküliek aránya — kétségtelenül — a cigányok körében a legnagyobb. A miértre szabatos, helyes megítélésről tanúskodó válaszok érkeznek: tanulmányi okai vannak; akarnak tanulni, de nincsenek meg hozzá a feltételeik; nem jutnak el a nyolcadik osztályig sem; nincs szakmájuk, képzettségük; azért nem kell sehová a roma, mert nem magyar (ezt négyen- öten így látják).

Attila (17) szomorú történetet mesél el; vele esett meg.

— Akkor a nyíregyházi GYIVI-ben laktam. Lementem az ABC-be vásárolni, épp így, karácsony előtt. Egy ittas magyar férfi megszólított:

— Cigány vagy? Mondtam: igen. Erre megvert. És nem állt mellém senki, nem védtek meg. Aztán az ügy elaludt, senki sem firtatta.-«-Engem is bántottak'a» iskolában — tódítja a másodikos Gyurika —, de mint kiderül: ő is benne volt a buliban alaposan; szavával élve: incselkedett.

Hát, így vagyunk, tehetnénk pontot a rögtönzött közvélemény-kutatás végére, de hadd álljon még itt felsorolásszerűen: milyen jó, s milyen rossz tulajdonságokkal ruházzák fel népüket a roma gyerekek. Pozitívumok: megértőek, befogadják a rászorulókat, jószívűek, a család nagyon összetartó, ügyesek. Negatívumok: kötekedőek, verekedősek, könnyelműek, lopnak, bűnözők.

Raduly István, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Cigány Oktatási és Közművelődési Osztályának vezetője (gá- vai elszármazott) „képben van”.

— A közoktatásban mintegy 75 ezerre tehető a cigány tanulók száma. Közülük másfélszázan jutnak be a felsőoktatásba. Nagyon kevés, s csak akkor tudjuk méltányolni, ha összevetjük: 1993-ban ez a szám 5—í0 (!) fő között mozgott. Ennél elszomorítóbb: az arányuk középfokon csak 2-3%. A nyolcadik osztályt kb. a gyerekek 50%-a fejezi be eredményesen. Ez sem túl biztató adat. Éppen ezért a szaktárca, s mi, az illetékes osztály, segítünk ahol és ahogyan tudunk. A felzárkóztatásban, tehetséggondozásban, tanácsokkal és pénzzel, speciális programokkal. Szponzoráljuk az arra érdemes helyi kezdeményezéseket, mint amilyen pl. a nyírteleki is. Tudom, ismerem: Szabolcs-Szatmár-Bereg különösen hátrányos helyzetben van. Sokkal rosszabb pozícióban, mint ahogyan a köztudatban él. Borsod után itt telepedett le a legtöbb cigány; a képzettségük minimális.

— Igen, az iskolázottság, a tudás hiánya, a bajok gyökere ebben keresendő — kapcsolódik a beszélgetésbe Lőkös Sándor, a nyíregyházi Nyírdinamika Kft. ügyvezetője. A mi cégünk a legnagyobb cigányképA bajok gyökere az iskolázottság, a tudás hiányában keresendő.

ző bázis a megyében. Módszertani központként is funkcionálunk. Kidolgoztuk azokat a programokat, melyeket országosan be lehet vezetni. Hátterünk: a mező- gazdasági főiskola és a megye mezőgazdasági középiskolái. A világon elsőként képeztünk — a Guszevben — cigány gaz- dasszonyokat. Fűz-, gyékény- és faeszközkészítő tanfolyamot indítottunk. Tiszavas- váriban, a Széles utcai oláh cigányokat — ők a szegénység legsötétebb bugyraiban

BEKE GYÖRGY:

Csángók gyóntatója

Öregedő páter, ebben az írásban nincs neve. A gyónási titok elfödi, védelmezi a nevét. Akárcsak a gyónókét. Ez a legbizalmasabb egyéni kapcsolat Isten és ember között. Nem törheti meg senki.

De a pap is ember, fájdalmát ki akarja mondani. Vallomását különben sem a nevek hitelesíthetik, hanem az őszinteség. Fájdalmat hazudni így nem is lehetne.

Esztendőnként eljár Csíksomlyóra. Nemcsak zarándokút ez számára, de kötelességteljesítés is. Gyónni kívánó székelyekkel, csángókkal tele a kolostor udvara, a domboldal; a Somlyói barátok egymaguk- ban nem tudnák ellátni a feladataikat pünkösdi búcsúk idején. Az öregedő páterhez, nevezzük N. atyának, főleg a csángók járulnak, bűneik megvallására. Mert ő soha nem kérdez vissza, hogy mit is mondtál fiam, lányom, ő ismeri a csángók beszédét. Teológus korában egy nyarat a moldvai Csángóföldön töltött, megismerkedett a helyi nyelvjárással, olyan tájszavakkal, amelyeket még a távoli magyarok is érthetetlennek tartanak néha, pedig csak jobban oda kell figyelni és kiderül, hogy egyazon magyar nyelv friss illatú, zsenge levelei.

N. atya, ahogy múltak az évek, úgy ismerte meg mind jobban a gyónni hozzá járuló csángó csapatot. Az arcukról. Nevüket nem tudja, soha nem tudakolta. Csupán az egyik asszony keresztnevét jegyezte meg, akaratlanul. A hatvan körül járó

asszony harmadik személyben beszélt önmagáról, mint a gyermekek:

— Akkor pedig Mária...

A pap azt hitte, hogy az Isten anyját emlegeti bizalmasan. Tapasztalt ilyent falusi öregasszonyoknál. De nem, a csángó asz- szony önmagáról beszélt, ő volt Mária. Szavai nehezen szakadtak ki belőle, mintha valami szörnyű bűn nyomasztaná, bénítaná a lelkét.

N. atya gyónói egyfalusiak lehettek. Csoportosan várakoztak, hallótávolságon túl. Az idősebbek komoran hallgattak várakozás közben, a fiatalok halkan beszélgettek, el-elharapva a szavakat, mintha tilosat mondanának. Falujuk rendje szerint előbb a férfiak járultak N. atya elé, aki egy kopott széken ült a kolostor füves udvarának sarkában, aztán a fiatalok, majd az asszonyok. Ők is életkor szerint, az idősebbek legutoljára. Mintha a legnagyobb bűnöket ők hordoznák. N. atya szinte előre tudta, hogy ki mit fog meggyónni; nem csak az életük hasonlított, az apróbb-na- gyobb vétkeik is.

Mária asszony kivétel volt. Első gyónásakor N. atyánál olyan hosszan sóhajtozott, mielőtt belekezdett volna, hogy a gyóntató pap félreértette, és az segítségére akart lenni:

— Kedves néném, nem tud jól magyarul? Beszélhetünk románul.

— Éppen az a baj, hogy csak magyarul tudok jól. Ez az én bajom, lelkem papocskám.

Hogy ezt a „papocskámat” kimondta —

N. atya hozzá volt szokva a különös megszólításhoz, ami még a csángók népdalaiba is belekerült —, Mária asszonynak megeredt a nyelve. Mondta a maga félelmét. Neki talán nem is lenne szabad gyónnia most. Odahaza, a falujában egész esztendőben nem végezte el becsületesen, megnyugtatóan a szentgyónását. Úgy érezte, hogy nem tudott elszámolni minden szavával, cselekedetével, mulasztásával.

— Elhallgatott valamit, kedves néném?

— Nem értett meg jól a mi papocskánk. Én sem őt.

Pedig — mondta — a plébánosuk segíteni akarta, sorolta a Tízparancsolatot, lassan, tagolva, de románul. Mária asszony alig értett belőle valamit. Könnyű a csángó férfiaknak, ők ismerik a román nyelvet. Mária asszony a kapuján belül és kint, a mezőn születése óta magyarul beszélt mindig, akárcsak asszonytársai. Már ajkán volt a szó, hogy a papjuk megszólalhatott volna magyarul, hiszen tudják róla, hogy magyarnak született, az egyik szomszéd faluban. De amióta Jászvásáron elvégezte a teológiát, az anyját is csak románul szólítja. Félne? Hiszen ha csak félne! Ettől Mária asszonyhoz szólhatna nyugodtan közös anyanyelvükön, gyónáskor nincs idegen, aki meghallhatná őket.

Egyszer, az elején, belekezdett magyarul, ahogy gyermekkorában megtanulta a gyónás szövegét, akkor a ferences páter ma□

l

Napkelet • A KM hétvégi melléklete