Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-27 / 277. szám
I 1996. november 27., szerda HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Piacot (is) kutat a diplomata A budapestinél nem rosszabb a közbiztonság — mondja az ungvári főkonzul Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — Hazánk, és benne közelsége miatt elsősorban megyénk természetes gazdasági partnere Ukrajna. Ugyanakkor a kapcsolatok meglehetősen vontatottan fejlődnek a két térség vállalkozói között, köszönhetően talán bizonyos előítéleteknek is. Kárpátaljai delegációt kísérve a napokban megyénkben járt Németh János a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja, akivel a két térség közeledése érdekében végzett diplomáciai tevékenységéről beszélgettünk. Vállalkozóknak — A rahói járás a magyar határtól legtávolabbi, a Felső-Ti- sza vidéken található közigazgatási egysége Kárpátalja megyének — eleveníti fel bevezetőként földrajzi ismereteinket Németh János —, amelyet szórványmagyarság lakik. Egy korábbi szabolcs-szat- már-beregi delegáció látogatását viszonozva jött most el a járás vezetője, kíséretében többek között az egyik legnagyobb ottani gyár igazgatójával. Az egykori hadiüzemből lett polgári célú elektrotechnikai eszközöket gyártó cégben, közismert helyi nevén a Kondenzátorgyárban, számos lehetőség kínálkozik magyar vállalkozók számára is. Ugyanis a valamikor jelentős termelést folytató üzemben, jelenleg a kapacitások alig egyötödét használják csak ki. Pedig a szakemberek, s a különleges alapanyagok is rendelkezésre állnak. Cl Csupán az elektronikai ipar területén keresnének velünk az ukránok kapcsolatot?! — Természetesen nem, hiszen a másik két üzletember egy húskombinát, illetve egy konzervüzem igazgatója. A delegáció összetétele így már árulkodik arról, hogy mi is az, ami itt Szabolcsban az ukrán felet érdekli. Ezért találkozunk a Kárpát-Hús Kft. és a Vajai Zöldség-Gyümölcs Kft. vezetőivel, de a nyíregyházi Kelet- Speck Kft. is érdeklődik a rahói járásban kezdődő gázprogram ötven kilométeres gerincvezetékének megépítése iránt. Ez ügyben kölcsönös az érdeklődés, ezért is jött el a nyíregyházi céggel tárgyalni a járási önkormányzat elnöke. Cl A mi megyénket kell, hogy érdekeljék a határon túli szomszédaival alakuló kapcsolatok. De például a távolabbi magyar megyékből meg- keresik-e a konzulátust, illetve önt üzleti lehetőségek után kutatva? — Azt kell mondjam, hogy bár nagyon lassan, de mégis csak növekszik az ország többi részéből érdeklődők száma. Persze azt nem állítom, hogy a Dunántúlra is eljutottunk volna már ezen a téren, ám a Du- na-Tisza közére már igen. Újabban kecskeméti, szolnoki, szegedi üzletemberek mozognak arrafelé. A határon idejö- vet éppen egy bács-kiskun megyei üzletember állított meg minket. DT a rendszámon Cl Honnan ismerte a főkonzult? — Engem könnyű fölismerni, mert a névjegyem kinn van a kocsi rendszámán, miután az piros alapon fehér betűkkel íródott és DT-vel kezdődik. Cl Az Ön napi munkájának nyilván csak egy részét teszik ki a gazdasági kapcsolatok építésével összefüggő ügyek. — Valószínűleg nem nagyon ismert a magyar közvélemény előtt: van Kijevben egy nagykövetségünk egy konzuli részleggel. Ezenkívül Kárpátalján Ungvá- ron is van egy főkozulátu- sunk, amelynek magyar- országnyi konzuli kerületébe tartoznak Kárpátalja, Lemberg, Ivano-fran- kovszk és Csernovci megyék. Itt az egyik főfeladatunk a diplomáciai képviselet, a magyar állam, annak polgárai, valamint jogi személyeinek érdek- képviselete. Közvetlenül tartjuk a kapcsolatot a magyar és az ukrán hatóságokkal. Ebben az érdek- képviseletben persze igen fontos helyet foglalnak el gazdasági diplomáciai érdekeink, de miként a nevünk is jelzi, második helyen kell említsem a konzuli feladatokat, amelyek talán a legnagyobb leterheltséget jelentik számunkra. Ez utóbbinak két fő területe van. Egyik az utazásokkal kapcsolatos, azaz ha valaki Magyar- országra akar települni, itt akar munkát vállalni, céget alapítani, akkor az első lépcső a konzulátusunk fölkeresése. A másik nagyon fontos területe tevékenységünknek — sajnos ilyen is van — a bajba jutott magyar állampolgárok segítése. Végül, de nem utolsósorban a kint élő magyarságnak végzett egyfajta közjegyzői tevékenység. — Milyen leterheltséget jelent önöknek mindez? — Összesen hárman vagyunk politikai munkatársak, ugyanakkor van olyan nap konzuli ügyfélforgalmunkon, amikor száz ember fordul ügyes-bajos dolgával hozzánk. De például a mostani köztársasági elnöki látogatást Kárpátalján ugyancsak mi szerveztünk meg. Azután nagyvállalatoknak lehetnek gondjaik, hiszen ismert, miként mennek a dolgok a gazdasági együttműködés terén. Innen a megyéből is hol az egyiknek tartóztatják föl a kamionjait, hol a másiknak sértik az érdekeit bizonyos szabály- módosítások. Cl Honfitársainkat ért malőrök közül említene néhányat? — A legkülönbözőbb dolgokkal találkozunk. Van, akinek ellopják az útiokmányát, a pénzét. Ilyenkor kézenfekvő, hogy a legközelebb eső magyar külképviselethez fordul segítségért. Ennél sajnos rosszabbak is történnek: előfordul, hogy a vállalkozónak ellopják a kamionját áruval együtt. Ilyen közép-kelet-eu- rópai közbiztonság van ott is, semmivel sem rosszabb, mint bárhol másutt Közép-Európá- ban. Azokat az íratlan szabályokat kell figyelembe venni, amelyeket mindenhol be kell tartani, ha az ember külföldre megy. Tehát nem okos dolog az, hogy ha a piacra megyek a farzsebembe viszem az útlevelemet, mert kétségtelenül kelendő áru a magyar útlevél. Azt tudom mondani, hogy Kárpátalja sem veszélyesebb terep, mint ha az ember Budapest utcáin sétálna. Mostanában például a sajtó nem számol be annyi robbantásról Ukrajnából, mint a magyar fővárosból. Segítséget ad Cl Ezek szerint ön biztatja a magyar vállalkozókat ukrajnai kapcsolatok kialakítására. — Miután nagy ország Ukrajna a maga ötvenmilliós lakosságával, számunkra rendkívül fontos, hogy ott legyünk, s minél nagyobb részt elhódítsunk ebből a hatalmas piacból. Ám javasolnám ne vágjanak bele úgy, miként azt sokan teszik, akik végül mint bajba jutott magyarok keresnek meg bennünket, hanem inkább előzetesen tájékozódjanak. Ebben konzulátusunk minden segítséget megad. Németh János ungvári főkonzul A szerző felvétele A Szamos partján lévő falucskában a 70 éves Margit nénit kislány korában arra nevelték, hogy nem csak magának él az ember, s hogy jobb adni, mint kapni. Az idős asszony cselekedeteit ma is többnyire a jó szándék vezérli. A minap például feltette a szemüvegét és böngészte az újságot. Felfigyelt egy hírre, amely szerint karácsony előtt ruhagyűjtési akciót szerveztek. Egy nyúlfarknyi cikk meg arról szólt, hogy egy alapít\’ány számlájára pénzt lehet befizetni, a szegények javára. Margit néni gondosan a tokjába tuszakolta a szemüveget, az ágy szélére tette a szépen összehajtogatott újságot, hátát a cserépkályhának támasztotta, s a tekintete messzire révedt. Valami sóhaj tört ki belőle és félhangosan motyogta maga elé, hogy tenni kéne valamit, adni lehetne a szükségben lévőknek. Kinyitotta a szúette sifont és turkált benne. Az egyik Az adomány szoknyáját, meg a pulóverét nélkiilözhetőnek találta. Gondolta, ezeket még egy-két télen viselheti valaki. Várta az estét, hogy átmenjen a szomszédba, ahol a fia lakik a családjával. Biztosra vette, hogy ott is gyűjt valamit. Rendbe tette a két szobából és konyhából álló takaros kis házat, friss vizet öntött a baromfiudvarban álló vályúba, aztán idei kukoricával megtömte a két kacsát. Mert hogy a fiának is, meg a lányának is hízott kacsával kedveskedik karácsonyra. Ahogy reggel kigondolta, úgy is cselekedett. Sötétedés után átment a fiáékhoz. Ott éppen a nyugdíj előtt álló tanító vendégeskedett. Kellő tisztelettel végig hallgatta a tanító mondókáját, aztán a menyéhez fordult a kéréssel: nézzen már valami nélkülözhető használt ruhát. Mondta, hogy ez a két unoka úgy növekszik, mintha zsinóron húznák. A kinőtt, de jó ruhák, cipők csak lomnak vannak itt. Egy kicsit tétovázott, köszörülte a'torkát, de csak kimondta a nyomaték kedvéért: „Ugyanakkor meg némelyik cigány gyerek télen azért nem megy iskolába, mert nincs ruhája meg cipője." Érvei hatottak. Hamarosan összegyűlt neki egy ölre való ruha és cipő. Ekkor a huszonéves unokájához fordult, akinek jól menő vállalkozása van a közeli kisvároban. „Te meg adhatnál egy ezrest a rászorulók alapítványába." A fiú úgy mosolygott mint a vadalma és rögvest másra terelte a szót. Am a tanító így térítette jó irányba a fiú gondolatait: „Jani, Jani! Pedig tanultad a Váci-verset, amely így kezdődik: A szegénység gö- csörtös faragású I Szelíd igája töri a szívünket.” Erre a fiúnak megenyhült a szíve és kinyílt a pénztárcája: adott egy ezrest a nagymamának, hogy vigye annak az alapítványnak. Másnap Margit néni bebu- szozott a városba és a vöröskeresztes gyűjtőhelyen leadta az adományt. Már nem is fájlalta a lábát, könnyed léptekkel haladt a postára, ott feladta az alapítványnak az ezrest. Amikor letipegett a posta lépcsőjén, látta, hogy sovány, borostás arcú férfi ül a járda szélén, két mankó hever mellette. Előtte egy zsíros, fekete kalap. Két jól öltözött fiatal haladt el előtte, mindketen elfordították a fejüket. 0 azonban mélyen beletúrt kopott kis retiküljébe és kivett onnan egy tízest, aztán bele pottyantotta a kalapba. A fémpénz csengése úgy szólt az ő fülében, mint; egy kis lélekharang. Könnyen szállt fel a buszra és zötyögés közben mint annyi másszor most is arra gondolt: jobb adni, mint kapni. Kovács Éva A gyűlölet tartja össze a mai koalíciót—ismerte el az MSZP megyénkbeli elnöke Boross Péter volt MDF-es miniszterelnök minapi szavait. Csakhogy az elismerés után a nagyobbik koalíciós párt elnökségi tagja hozzátette: az a gyűlölet, amelyet az ellenzék táplál a koalícióval szemben. Szerinte nem az, amire az MDF-es politikus gondolt, aki nyilvánvalóan a szocialisták és az SZDSZ kapcsolatát „összetartó” gyűlöletről beszélt. A szocialista vezető még azt a véleményét sem hallgatta el, mely szerint ez az érzés a jelen politikusainak lelkében, a mai közéletben mostanra olyannyira elszaporodott, hogy sokszor már az ország sorsát érintő, azt komolyan befolyásoló legfontosabb érdemi kérdések megvitatását is lehetetlenné teszi. Szégyen, ha ez így van. És szégyellheti magát miatta mindkét oldal. A kormánypártok azért, mert ahelyett, hogy egységet mutatnának, közös elhatározással az ország sorsának jobbrajordításán munkálkodnának, a koalíció kimondása óta olykor igenis gyűlölködnek, kisebb-na- gyobb szünetekkel gyakorlatilag folyvást arról vitatkoznak, szakad vagy marad a barátság, ki lép ki kitől, és ugyan miért. Az ellenzék sem különb a Deákné vásznánál — tartják némelyek, akik nem csak most élnek és figyelnek, évekkel ezelőtt is közöttünk éltek, tisztában vannak azzal, mi jó, mi rossz történt a rendszerváltozás óta. Bár a mindenkori ellenzék dolga a bírálat és a kritizálás, eme cselekedeteket felfüggeszthetnék legalább akkor, amikor minden épeszű ember számára nyilvánvaló, az ostorozott probléma elkövetésében valamikori helyzetükből adódóan nekik is részük van, részük lehet... A közvélemény unja ezt a fajta politizálást — mondja a nyilatkozó, és mi rögvest utána mondhatjuk: bizony unja, de még milyen nagyon! Legalább annyira, amennyire az összetartó gyűlölet helyett összetartó munkában, előbbre vivő politizálásban reménykedik... Ami összetart Magyar páternoszter Ferter János rajza Életünk számokban Marik Sándor M egjelent megyénk legújabb statisztikai évkönyve, amely az 1995-ös esztendő adatait mutatja be sokféle csoportosításban. A legkülönbözőbb foglalkozású embereknek lehet hosszabb időre szóló érdekes olvasmány a csaknem háromszáz oldalas számtenger. Első nekifutásra ugyanis jobbára csak a legáltalánosabb összefüggéseket tudja befogadni az olvasó, ám minden újabb kézbevételnél egy sor újdonságra lelhetünk, amit aztán vér- mérsékletünk szerint kommentálhatunk. Meglepő például, hogy most egy év alatt nem változott a megye lakosságának száma, (kerekítve) 572 ezren vagyunk. A születések száma éppencsak meghaladta az elhalálozottakét, az ideköltözők adata is kiegyenlíti a véglegesen máshova költözőkét. Sokszor halljuk: megyénk még mindig sereghajtó. Meglepő viszont, hogy például az alkalmazásban állók átlagkeresete tavaly hat megyében is alacsonyabb volt mint nálunk (ami persze nem azt jelenti, hogy nálunk jól keresnek az emberek, hiszen ez a „jobb” is mindössze bruttó 35, nettó 24 ezer forint, amiből megélni — mondhatnánk — művészet). Változatlanul elgondolkodtatok a munkanélküliség számsorai. 1992-ben csaknem 62 ezer regisztrált munkanélküli volt a megyében, számuk fokozatosan csökkent 45 ezerre. Ha viszont azt nézzük, hogy tavaly mindössze 52 ezer volt az alkalmazásban állók száma, bizony érzékelhetjük, hogy nagyon sok családot sújt az immár hosszú ideje tartó recesszió, s joggal várható el, hogy végre kezdődjék meg a fellendülés. Az ízelítőből végül egy tétel, amelynél nem a szám, hanem annak mögöttese sejtelmes: a vitathatatlanul nehéz helyzet ellenére arányában csaknem kétszer annyi új lakás épült a mi megyénkben, mint bárhol másutt az országban. S az eddigiek még csak a fő áttekintő adatok: hol vannak még a részletek! □ ......—' ............................ 1 1
