Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-02 / 256. szám

1996. NOVEMBER 2., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete Á 40 éves szabolcsi tárlat Szép, de arcnélküli kiállítást tekinthet meg ebben az évben a látogató Koroknay Gyula Semmi sem utal rá a kiállításon, már 40 év repült el az első megyei képzőművészeti tárlat óta. De ki is tartaná ezt az intéz­ményben számon?! A Városi Galéria októ­ber 16-án megnyílt kiállításán a látogató lemérheti, mi lett a semmiből, s hová let­tek az eredeti elképzelések. Kétségtelen, a látogató meg lehet eléged­ve a kiállító művészek nagy számával, — holott közülük hatan-heten nem szerepel­nek, már-már azt hihetné, művészváros vagyunk — s meg lehet elégedve a kiállí­tott műtárgyak mennyiségével és minősé­gével. Külön örömünkre szolgálhat, hogy új tehetségekkel ismerkedhetünk meg. Kere­kes Elek nyíregyházi, a fővárosban él, al­kotásait először láthatjuk. Alig vázolt akt­jait mintegy Mája fátyolába borítva teszi álomszerűén festőivé. Tőkey Péter viszont tulajdonképpen nem ismeretlen. Azelőtt is voltak amatőr kiállításai, elismerésre mél­tó kitartása és természetesen fejlődése gyü­mölcseként, mint új alaptag most kelt fel­tűnést kubisztikus, sajátosan kiérlelt, gaz­dag tér-, forma- és színvilágával. Új kiállí­tóként üdvözölhetjük végül, de nem utolsó sorban a svájci ,Schorno Heinrichet, ki több éve él már megyénkben a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Bíró Lajos osz­tálytársa volt, Rápolton lótenyésztéssel és művészettel foglalkozik, s bemutatott képeinek ta­núsága szerint frissen, bravúros technikával és meggyőző erővel. Az egyes alkotásokra térve két megjegyzést kell előre bocsátanom. Több olyan műtárgy szerepel, mely a művész régebbi al­kotása. A másik: a nonfiguratív dolgok esetében, hála a médiának, szinte lehetet­len követni a különböző ötleteket, így a néző sose tudhatja, hogy milyen epi- gonnal vagy epigon epi- gonjával áll szemközt. A változatos anyagból néhány megérdemli a ki­emelést, de szeretném alá­húzni, hogy minden véle­mény többé-kevésbé szub­jektív. Nagy Lajos Imre kedvelt témájával, drapéri- ás női akttal jelentkezett. Ez alkalommal formailag gazdagabb és csapongóbb a fantáziája, s szellemes a kék négyzetének az alkal­mazása. Krupiczer Antal­nak a „Regéce” összefo- gottabb, kevesebbet mond, de érthetően, vilá­gosan. Gál Ludmillának a Csodaszarvasát gobelin­ben szívesebben láttuk volna, de az Szombathelyen állí­totta ki. O tudja, miért. (Mi is tudjuk!) A Mátészalkán élő Bíró Lajos őszintén, meggyőződéssel archaizál. A királyi párt látva megérthetjük és helyeselhetjük a középső birodalmi Egyiptom és a kora reneszánsz iránti vonzal­mát. A Budapestre költözött Tilles Béla kis polisztirol plasztikája mérete ellenére is monumentális hatású és megfogja a tekintetet. Petkes József tája, portréja a mi művészetünk. A Nyírbátorban élő Küzmös Enikő elbűvölő mikrovi­lága már-már tárgyiatlan festé­szet. Férje, Krivánik József vi­szont neoavantgarde. Háromszö­geket, határozott vonalakat fest a szürke térben, melyek talán első látásra idegenek, de hihetetlen fi­nom árnyalatokban bővelkednek. Bizonyos vonatkozásban rokon a Szentendrén élő nyíregyházi Ak- nay János munkáival. Mészáros Gábor „Portré I” samott feje ritka szép, átérzett plasztika, a szó igazi értelmében. Székhelyi Edit a tőle megszokott, kulturált líraiságát nyújtja. Madarassy György csak egy képpel szerepel, de az méltón képviseli álomvilágba hajló valóságérzetét és nem hétköznapi festői tudását. Orr Lajos „Szétszántotta az ördög” plasztikai kom­pozíciója talán a kiállítás leginkább figye­lemre méltó darabja. Tulajdonképpen egy suvadás ábrázolása fatörzsből alkotott szántófölddel, vesszőből font kerítéssel s az egész kiszínezve. A leleményesség páro­sult ez alkalommal a kivitelezés hatásossá­gával. Ihanus három hun áldozati üstre emlé­keztető alkotást állított ki. Hasonlítanak egymásra, de különböznek egymástól a lá*- bak számában, a felületi megmunkálás­ban, s a patina használatában is. Kissé za­varba ejtő alkotások, de hatásuk alól ne­héz az embernek kivonnia magát. A kiállítás anyaga változatos, gazdag és szép, azonban valahogy valami légüres térben, időtől csakúgy, mint helytől füg­getlenül jött létre. Ebben az évben tele vagyunk évfordu­lókkal: 1100 éve a honfoglalás, 40 éve a forradalmunk. (Az I. Szabolcsi Tárlatot nem is említem.) A 27 kiállító művészből gondolt valaki rá? Gál Ludmilla szkíta Csodaszarvasának a hátterében látunk egy helyi honfoglaláskori motívumot. A „Ta- rih-i Üngürüsz (A magyarok titkos(?!) tör­ténete) c. linóról csak annyit, hogy a könyv 1982-ben jelent meg. Ami a helyi vonatkozásokat illeti, Pál Gyula eltávo­zott, úgy látszik magával vitte a szabolcsi tájat, embereket. Még Soltész Albert is az elmúlt 40 év helyi művészetének legszen­vedélyesebb kiáltója egy konstruktív, he­gyi tájjal jelentkezett. A művészek többsé­ge a szakközéppel, illetve áttelepedve ke­rült erre a mi földünkre, mely most kenye­ret ad nekik. A kiállítás azt mutatja, idege­nek is maradtak, ebbe pedig nehéz az itte­nieknek belenyugodniuk. A kínai Jézuska ferde szemű, a néger Krisztus fekete. Végezetül a díjazásról általában. Olyan ez, mintha a művészet kilóval, vagy centi­vel mérhető lenne, vagy mintha egy kiállí­tás lóverseny lenne. A műtárgyak azért vannak kiállítva, hogy megvegyék, nem azért, hogy valami okból egy-egy művész­nek bizonyos összeget juttasson valaki. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy az irreális kiállítási ár józanabbul legyen megállapítva. a km vendége A gyermekgeriiicek istápolója Kovács Bertalan Még ma is sokan csupán legyintenek, ha azt hallják: baj van a tartásunkkal. Évekkel ezelőtt — talán elsőként éppen a katonai sorozások alkalmával — ke­rültek reflektorfénybe a mozgásszegény életmódból fakadó tartáshibák, valamint az ugyancsak komoly problémát jelentő túlsúlyos emberek. A rossznyelvek sze­rint, ba akkoriban egy nyugati zsoldos hadsereg elitalakulatának katonája be­pillanthatott volna a leendő magyar honvédek orvosi vizsgálatára, bizonnyal nevetőgörcsöt kapott volna a „felhoza­tal” minősége láttán. Ráadásul a huszon­éves korosztálynak — vélekednek a szakemberek — már a megfelelő (testtartást, az egyenes gerincet roppant nehéz visszaadni, ezt a korrekciót már gyermekkorban el kell kezdeni. Erre vál­lalkozott egy kisvárdai testnevelő. Oláh Gábor, aki nem csupán a városban, ha­nem a környéken is ritkának számító szakképesítést szerzett elvégezvén a test- nevelési egyetem gyógytestnevelő szakát. — A testmozgás, az egészséges élet­mód soha nem volt idegen számomra, hiszen édesapám is testnevelő tanár volt. A sport szeretetét is ő plántálta fiaiba, így szinte természetes volt, hogy bátyám­mal együtt testnevelő tanárok legyünk — eleveníti fel a múltat Gábor. — Ere­detileg a biológia-testnevelés szakos dip­lomát szereztem meg, tizenhárom éve ta­nítok a kisvárdai 4-es számú, testnevelés tagozatos általános iskolában. A testnevelés órákon magam is szomorúan tapasztaltam, hogy milyen sok gyermek küzd túlsúllyal, s még több diáknak gyatra, hanyag a testtartása. Ezek oka egyér­telműen a mozgásszegény életmód — véli a tanár úr. Gábor, látva a problé­mát, két éve szerzett gyógytestnevelő dip­lomát, sőt vele egy időben felesége is — aki tanítónő — elvégezte a gyógytestne­velő speciális kollégiumot. A házaspár idén tett — mint utólag kiderült sike­res — kísérle­tet arra, hogy a hibás test- tartású gyer­mekek szá­mára szerve­zett formában rehabilitációs foglalkozáso- Oláh Gábor kát tartsanak. A szakember azonban mégsem teljesen elégedett. — Igaz, hogy speciális csoportunkba húsz, különböző korosztályból verbuválódott gyermeket írat­tak be a szülők, ám ez még így is csupán a jéghegy csú­csa. Sajnos — úgy vélem — elsősorban a megfelelően nem tisztázott, szervezetlen iskolaorvosi státus okolha­tó azért, hogy a rossz test­tartás tényét ritkán erősítik meg orvosilag is, ezért a szülők a problémát nem súlyának megfelelően kezelik. A legtöb­ben úgy vélik, a gyerme­kük idővel majd „kinö­vi” a hibá­kat. Ez per­sze koránt­sem igaz. A gyógytestne- velés lényege éppen abban van, hogy a rendszeresen végzett spe­ciális gya­korlatoknak köszönhető- A szerző felvétele en a gerinc vázrendsze­rének tartására „izomfűző” fejlődjön ki a gyermekeknél — magyarázza a tanár úr. Gábor szemléletes hasonlattal érzé­kelteti az emberi gerinc fontosságát: — Úgy kell elképzelni — mondja — hogy az ember lábai ostornyélként viselked­nek, míg a gerinc az ostor szíja. Ebből fakadóan a rendszeres és speciális láb­gimnasztika is fontos szerepet játszik az általunk alkalmazott gyógymódban. Ne­hogy azt gondolja azonban bárki is — int óvatosságra az egyenes gerinc „mes­tere” — hogy a sportoló gyermekeket nem fenyegeti veszély. Gyakorló testne­velőként gyakran járok tornaversenyek­re, ahol zsűritagként lehetőségem van szemügyre venni a nebulókat. (Igaz, af­féle kóros szakmai ártalom is, hogy leg­többször a gyógytestnevelő szemüvegén át nézem a versenyzőket!) Visszatérve a szemlélődésemre, szomorúan tapaszta­lom, hogy a tornászok között is milyen sok — a később bizony több tartáshibát is okozó — lúdtalpas gyermek — kese­reg a tanár úr. Persze a szárazföldi módszerek mellett az egészségeseknek is melegen ajánlott úszás is jótékony hatású. Ennek okán — s egyelőre kisvárdai fedett medence híján — a csoport min­den pénteken a záhonyi uszodában köt ki. Ez ugyan kicsit költségessé teszi a fog­lalkozásokat, de később minden bizony­nyal megtérül szülőnek, gyermeknek a „testi” befektetés, ha nem is anyagi érte­lemben. Sőt, talán még úgy is? □ JfJ Sirpa Ihanus alkotásai Elek Emil felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents