Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-11 / 263. szám
CSUPA ÉRDEKES 1996. november 1 1hétfő Ginzenget, minden napra Dr. Juhász Lajos Nyíregyháza — Ez év szeptemberében több mint egy hetet töltöttem a Koreai Köztársaság (Dél- Korea) fővárosában, Szöulban egy nemzetközi — gyomorrákkal foglalkozó — tanácskozáson hazánk képviseletében. Az ülések közötti és utáni szabadidőmben jártam a város utcáit, igyekezvén minél több személyes élményt gyűjteni. Ezek őzül írok le most néhányat. Elég távol van tőlünk ez az ország, a frankfurti repülőTáncosok idilli képe A szerző archívumából térről felszállva 11 óra 45 percig tartott az út leszállás nélkül. Az ország a Koreaifélsziget déli fele, valamivel nagyobb hazánknál, lakossága azonban 44,8 millió. Korea 1910-35. között japán megszállás alatt állt, 1945 után két részre szakadt a 38-as szélességi kör mentén. 1951-ben 2 éves polgár-, s majdnem világháború dúlta földjét. Ezután a déli rész gyorsan fejlődött, iparosodott, modernizálódott, s ma az ún. „kis tigrisek” egyike. A főváros 627 négyzetkilométeren terül el, közepén átszeli a Han-gang folyó. Szöul 10,8 milliós lakosságával a világ 10 legnépesebb városa között foglal helyet. Belvárosa világszínvonalú, tele felhőkarcolókkal. itt találhatók a kormányépületek, bankok, iparvállalatok központjai, a nagy szállodák. Ezek színvonalát érzékeltetendő leírok néhány adatot a Lotte szállóról, melyben laktam. 38 emeletes a szálló, benne 1484 luxusszoba és helyiség, 23 nemzetközi étterem és bár, 12 kongresszusi terem, 8 nyelvre fordító szinkrontolmács-rendszer, irodák. üzletközpontok, klub, uszoda, szauna, tornaterem stb., mellette 9 emeletes áruház. A szobákban sok érzékelő, s vésztelefon a WC-ben is. A koreaiak igen kedvesen fogadtak, mint magyart, s hangsúlyozták, hogy rokonnépek vagyunk, mivel a magyarok, finnek, mongolok és koreaiak egyaránt az ural-altáji nyelvcsaládhoz tartoznak. Hogy változik a világ! Sokáig búslakodtunk, hogy „egyedül vagyunk” a világban, most pedig egyre szaporodik rokonaink száma. Zenéjük a ,,kugak”-a kínai és japán páratlan ritmusával szemben páros ritmusú. A tiszteletünkre adott táncműsoruk udvari és népi táncból állt, előbbi lassú, kecses mozgásokból tevődött össze, utóbbi izgatóbb, romantikusabb, az életet jobban tükröző. E táncokat szép, díszes népviseletben, az ún. „hambó”-ban táncolják, mely a válltól lefelé fokozatosan szélesedik, még a bokát is eltakarja. Kezükben legyező vagy sál. Táncuk szívet-lelket gyönyörködtető. A nők többsége hol csoszogva, hol keményen sarokra lépve ment, sok közöttük a görbe lábú, hajlott hátú. Kisebb üzletekben sokszor guggolnak és úgy beszélgetnek egymással. Feltűnt, hogy a hölgyek nem mosolyognak. Megkérdeztem, miért? Egy idősebb koreai orvoskolléga szerint ez még a hosszú japán elnyomás maradványa. A szállodai recepcióban dolgozók szerint ez nem így van, az ok: nem akarják mosolygásukkal azt a látszatot kelteni, mintha provokálnák a vendégeket. Nem éreztem benzinszagot sem, minden gépkocsi katalizátoros, pedig a forgalom óriási,,még éjjel 1-2 órakor is 4-6 sorban haladnak az autók. Tokióhoz hasonlóan itt sem láttam közúti balesetet a 9 nap alatt. Vigyáznak a közrendre. A földalatti nagy bevásárló- központokban minden utca és elágazás mellett rendőr ül széken, s azonnal beavatkozik, ha szükséges. Én is láttam, amint két egymásnak eső, kiabáló nőt gyorsan szétválasztott a rendőr. A legkisebb üzletben is lehet valutával fizetni. Az utcán kevés a cigarettázó férfi, nőt pedig egyetlen egyet sem láttam. A szállodai WC-ben a takarítónő állandóan jelen van, törölget, mosogat, a helyiség köröskörül tükrökkel van tele, közben a férfiak zavartalanul végzik „kisdolgukat”. (Úgy látszik, minden csak szokás dolga.) Megkérdeztem kollegáktól, mivel magyarázzák, hogy Koreában háromszor ritkább az emlőrák, mint megyénkben? Szerintük a különbséget főleg az magyarázza, hogy a koreai nők időben szülnek és két évig szoptatnak. (Fenti tényezők védőhatását jól ismerjük a szakirodalomból és saját tapasztalatainkból is.) A táplálék sokkal egészségesebb, változatosabb, bőven fogyasztanak zöldséget, gyümölcsöt, halat, tejtermékeket. Nem is nagyon láttam elhízott férfit, nőt pedig pláne nem. Nagy híre és kelete van a ginzenggyökér-készítmé- nyeknek, sok turista is vásárolja, testi erő és nemi képesség fokozó hatást tulajdonítanak neki. Boltosok szerint minden koreai férfi naponta fogyaszt ginzeng- kivonatot tartalmazó üdítőt, mert elűzi a fáradtságot. A szerző onkológus főorvos Concord e-jubileum Húszesztendős a szuperszonikus • Kétszer volt Pesten Budapest (KM) — A Concorde típusú szuperszonikus utasszállító repülőgép kecses formájával egyben a repülés emblémája is lehet, tizennyolcezer méter magasságban óránként 2200 kilométert tesz meg; Párizsból vagy Londonból három óra negyvenöt perc alatt ér New Yorkba. Meglepő, hogy ez a műszaki csoda immár húszéves: 1976-ban az Air France színeiben Párizsból Dakar érintésével Rio de Janeiroba repült az első Concord. S ami még meglepőbb: a húsz év alatt megtett közel 110 millió kilométer során egyetlen műszaki hiba sem nehezítette a repülést. 1.1 millió utast szállítottak eddig a Concordok Washingtonban! Caracasba, Mexicóba. A legfontosabb útvonalon, naponta Párizs—New York között jelenleg az Air France öt Concordja közlekedik. A Concorde eddig kétszer vendégeskedett Budapesten, mindkétszer kirándulókkal. Az Air France szuperszonikus gépei megtettek huszonhárom világkörüli utat is, melyek köHIRDETÉS Concorde; kecses és gyors Gyári felvétel zül néhány megdöntött több , sebességi rekordot. A legutóbbi világkörüli út alkalmával 1995. augusztus 15-16-án a Concorde több, mint negyvenezer kilométert tett meg 31 óra 27 perc alatt nyugatról kelet felé haladva. Mindezeket a mos ötéves budapesti ConCorde Travel és az Air France képviselet sajtó- tájékoztatóján hallottuk. Az iroda nemcsak a név- hasonlóság, hanem repülős útjai révén kapcsolódik a légitársasághoz. A Concordra Budapesten aránylag ritkán vesznek jegyet (lehet, hogy ebben a háromnegyedmillió forintos borsos ár is közrejátszik. bár a téli hónapokban ennek harmadáért is repülhetnek a gyorsaság szerelmesei). Az persze, hogy kinek mi a drága, manapság elég relatív. Nagyon különlegesek az igények is: nemrégiben egy házaspár például az Antarktisz- ra akart kirándulni — ami a világ légiforgalmi hálózatát működtető rendszeren keresztül aránylag könnyen sikerült. A nemzetközi együttműködésnek egyébként is nagy szerepe van: egyetlen irodából öt földrész valamennyi repülőjáratára lehet jegyet venni. A ConCord egyébként a legfrissebb tárgyalások eredményeként Szabolcs-Szatmár- Bereg megyékbe is hoz turistákat, főként a vadászat kedvelőit, együttműködve a Vadászati Kulturális egyesülettel. Túl fiatal London (MTI/AFP) — A brit igazságszolgáltatás elutasította, hogy egy fiatal nőnek kifizessék 10 ezer fontos nyereményét, mivel a nyerő sorsjegyet 15 éves fia vásárolta meg, a szerencsejátékokra vonatkozó törvény azonban ezt tiltja a 16 éven aluliaknak. Egy évvel ezelőtt Clayton Beech vett egy egyfon- tös kaparós sorsjegyet édesanyja. Prudence részére. A sorsjegy nyerőnek bizonyult, a szerencsejátékot szervező vállalat, a Camelot azonban — amikor megtudta, hogy a sorsjegyet egy a törvényes életkort még el nem ért személy vásárolta meg — a rendőrséghez fordult. A londoni legfelsőbb bíróság bírája az elutasító ítéletet azzal indokolta: nem tudja elfogadni azt az érvet, hogy a sorsjegyet egy felnőtt pénzéből vették meg. Véleménye szerint ha a fiatalok szerencsejátékot űznek akkor is ugyanolyan veszélynek vannak kitéve, mintha saját pénzükből játszanának. A jó közéleti arculatra kényes Camelot cég eközben sietett kijelenteni, hogy nem akar „bosszúálló” lenni anya és fia iránt, s ezért peren kívüli kártérítési megegyezést kíván kötni velük. A Nyíregyházi Házkezelő Kft. Nyíregyháza. Tokaji út 3. sz. pályázatot ír ki. Nyíregyháza. Luther u. 3. sz. épületfödém és tetőszerkezet helyreállítási munkáira. A kiírás a Kft. titkárságán vehető át, 4000,— Ft + ÁFA vissza nem térítendő pályázati díj befizetése után, 1996. nov. 13-án. ^iw/w Végelszámolási hirdetmény A végelszámolás alatt álló Patróna Mg-i Rt. (4564 Nyírmada, Hunyadi út 11-13.) végelszámolója a tulajdonos ÁPV. Rt.-vel egyetértésben nyilvános versenytárgyaláson eladja az alábbi ingatlanokat: « 1. Tisza-parti ikerüdülő épülete Patróna Mg-i Rt. és Nyírerdő Rt. tulajdon 50-50%-ban. a telek önkormányzati tulajdon 500 eFt 2. Építési telkek Nyírmada belterületén (4 db 50,- Ft/nrí, 8 db 80,- Ft/m!) különböző térmértéküek 3. Beépítetlen (építésre nem alkalmas) belterület Nyírmada Fényes tanya különböző termértéküek 30,-Ft/m! 4 Magtár Barabás (bontásra) lOOeFt 5. Gyümölcsfa Pusztadobos 3. sz.t.lap 044 hrsz. 8,532 ha2064 db 300,-Ft/db Vásárosnamény 13.sz.t.lap0345hrsz. 10,6468ha 1679db 300,-Ft/db 6 Zöld tanyai lakóház 1 db * lelek 50 eFt 7. Nyírmada, Fényes tanya üzemi utak telepen belül 0255/5,0255/7,0255/10. hrsz. 8. Bekötő út Zöld tanyához 600 eFt 9 Barabás község külterületén lévő utak 3.000eFt 10. Baxa ültetvény körüli kerítések 800 eFt Az árak az áfát nem tartalmazzák A nyilvános értékesítés helye: Nyítmada, Patróna Mg-i Rt Iroda 4564Nyir- mada, Hunyadi u. 11-13.,ideje: 1996. november 15.9óta. A jelenlegi bérlők elővásárlási jogukkal a 3. pont alatt meghirdetett ingatlanra vonatkozóan a helyszínen élhetnek. Ha vételi jogot nem a bérlő szerez, a vevő a bérlőnek szakértő által megállapított a bérleti idő alatt felmerült költségeket köteles megtéríteni. A nyilvános értékesítésen való részvétel feltétele a kikiáltási ár 10%-ának mint bánatpénznek a részvénytársaság pénztárába történő előzetes letétbe helyezése. A legmagasabb ajánlattevővel szerződéskötés azonnal, vagy 8 napon belül a hátralékos vételár+áfa készpénzben történő egyidejű megfizetése mellett. Felvilágosítást adása helyszínen megtekintést bizosít: Jakab Károly végelszámoló 4S/492-0S5, 20/464-329, ülés Istvánná ügyintézi 45/492-055. A meghirdetett ingatlanokéi} részletes tájékoztatás az rt irodájában. VÁRDA-DRINK ^ ■—— Szeszipari Részvénytársaság FELHÍVÁS! Jövőre ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a VÁRDA-DRINK Szeszipari Részvénytársaság. Jogelődje a Szabolcsi Gazdák Szeszfinomító Szövetkezete 1922-ben kapta meg működési engedélyét. A cég múltjához méltó megemlékezés-sorozat része a több évtizedes tevékenységgel összefüggő dokumentumok, termékek, eszközök, hiteles történetek összegyűjtése és kiállítása. Köszönettel vesszük, ha segíti ezen törekvésünket. Minden jelentkezést szívesen fogadunk és honorálunk. VÁRDA-DRINK Rt. vezetése Tel.: 45/415-275 '218969/1H* □ KJLCITROÉIShsa s a két világbajnok már 335 000,— ^ + kezelési költségtől vagy 60% befizetése esetén költségmentesen megvásárolható. Ismét kapható a népszerű AX modell 1 375 000 forinttól. ^ Hősök tere 15. Debreceni út 118. 414-202 490-016. -2j9lw/,H. KÜRCZ bt I LEGNAGYOBB JÁTÉKBOLT az UNIVERSUMBAN Állandó akciók. 5 Tel.: 407-840. | A hivatalos $ SUZUKI -képlet 1996. december 31.-ig: ,# vagép = ^ December 31-ig kamatmentesen vásárolhat! V » ^ a Sárga Dombházban, a Kelet Áruházzal szemben VAGEP y SUZUKI Nyíregyháza, Kossuth u. 8/a. Tel: 42/406-962