Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-09 / 262. szám

1996. november 9., szombat SPORT Az őszi elsőség is eldőlhet Külön szektor a nyíregyházi drukkereknek • Egy pontért utazik az Alkaloida Nyíregyháza (KM) — Pénteken eluta­zott Bakiba, az Azerbajdzsán elle­ni világbajnoki selejtezőre a magyar labdarúgó-váloga­tott. Mi mást várhatnánk fi­ainktól, hogy a vasárnap ko­ra délutáni találkozóról há­rom ponttal térjenek haza. Emiatt a mérkőzés miatt va­lamennyi összecsapást szom­baton rendeznek a másod- osztályban, köztük a várva várt rangadót is. NB II., szombat: Diósgvőr- Nyíregyházi FC, 13, v.: Mo­hácsi (Mezei, Bajkai). Véget ért tehát a visszaszámlálás, szombaton ebéd után útjára in­dul a labda az ősz mérkőzésé­nek kikiáltott összecsapáson. Mint ismeretes, a diósgyőriek huszonhat ponttal az élről vár­hatják a rangadót, a nyíregy­háziak kettővel kevesebbel a tarsolyukban utaznak a szom­szédvárhoz. Túl azon, hogy Kiss Miklós csapata igen erős ellenféllel ta­lálkozik. az edző feje még amiatt is fájhat, hogy a diós­győriek eddig otthonukban gólt sem kaptak és pontot sem veszítettek. — A játékosokkal úgy pró­báltuk kezeltetni ezt a mérkő­zést is. mint az összes többit — így a tréner —, aztán majd a pályán kiderül, hogy a lélek­tani hadviselés hogyan sike­rült. A Diósgyőr otthonában óriási nyomás alatt tartja ellen­felét, hibára késztetve ezzel őt. Ennek köszönhető, hogy több REKORTÁNPÁLYA. A Legfelsőbb Bíróság csütör­tökön nem hozott döntést a nyíregyházi városi stadion korábbi rekortánpályájá- nak ügyében a pert kezde­ményező nyíregyházi ön- kormányzat és az alperes Taurus Rt. között. Várha­tóan jövő hét csütörtökön végleges döntés születik. LABDARÚGÁS. A fe­gyelmi bizottságok dönté­sei értelmében Kovács Zsolt (Tiszamenti SE) há­rom. Paulik István (Nagy­halász), Szász Zsolt (Tar- pa). Korpái Sándor (Nyír­egyházi Sí), Ocsenás Jó­zsef (Kisvárda), Toldik Ta­más (Nagykálló) kettő-ket­tő. Nagy Illés (Kárpát-Hús Volán), Balogh Kálmán (Kótaj), Lovas István (Ko­moró), Dienes Arnold, Kajli Krisztián (mindkettő Záhony), Hudák Tamás (Rakamaz), Húsz ti László (Demecser) és Kelemen Zoltán (Nyírbátor) egy-egy mérkőzésről szóló eltiltást kapott előző fordulóbeli kiállításuk miatt. Az NB III-as bizottság döntött a vasárnap félbeszakadt Ózd-Tiszaújváros mérkő­zés ügyében is: a három pontot 3-0-ás gólkülönb­séggel a Tiszaújváros kap­ta meg. KISPÁLYÁS LABDA­RÚGÁS. Az immár har­madik ízben kiírt Stadion Kupa kispályás torna el­marad. így a sportág sze­relmeseinek meg kell elé­gedniük a szombati Alka­loida Kupa selejtezőivel, amelyre három sportcsar­nokban (bujtosi, Csenger, Fehérgyarmat) kerül sor. mérkőzésüket is csak az utolsó percekben szerzett góllal nyert meg szombati riválisunk. Az egyik döntő tényező tehát az lehet, hogy fejben mennyire bírjuk majd a harcot. Remé­lem, sőt biztos vagyok benne, hogy a játékosok átérzik azt az óriási lehetőséget, amelyet a mérkőzés magában rejt, azaz, hogy egy győzelemmel az élre is kerülhetünk. Túl a három ponton egy kicsit a klub jövő- jőért is harcolunk, bízva ab­ban. hogy egy esetleges ked­vező eredmény elérésével tá­mogatókat is magunk mellé tudnánk állítani. Az összeállítással kapcso­latban Kiss Miklós fejében többféle variáció is megfor­dult. Az szinte biztosnak lát­szik, hogy a hazaiak három támadóval fognak játszani, így Kákóczkinak a bal oldalon, az igen gyors és sokat futó Var­gára ügyelve komolyabb vé­dőfeladata lesz. Az biztos, hogy Bessenyei, aki a múlt hé­ten csereként beállva fontos gólt fejelt a Kazincbarcikának, ismét visszakerül a kezdő ti­zenegybe, ahonnan Rubóczki marad majd ki. Turóczi bokája a csütörtöki edzés óta rakon- cátlankodik. de a fiatal közép­pályás ennek ellenére csapata hasznára lehet majd. A csapat tehát a következőképpen fest­het: Mező — Czap. Barna, Kiss — Turóczi vagy Rubócz­ki, Bessenyei, Kovács, Kar- kusz, Kákóczki — Domokos. Sira. Ami a diósgyőrieket ille­ti. öt állandó. NB 1-et is meg­járt sérültjük (Horváth B., Ki­Szexuális zaklatá­sért négy év börtön- büntetésre ítéltek egy malajziai atlé­taedzőt. C. Ramanathant (60 éves) azzal vádolják, hogy két fiatal tanítványát masszírozás közben szexuálisan molesztál­ta. Az esetek a Malajziai Ko­sárlabda Szövetség székházá­ban történtek meg október 23- án és október 27-én. Az egyik fiatal 15, a másik 16 eszten­dős. A szexuális zaklatást Ma­lajziában akár tíz év szabad­ságvesztéssel is büntethetik. Különös jubileumot ünnepelt pénteken Magic Johnson. Öt éve ugyanis annak, hogy a világhírű amerikai ko­saras sokkolva a közvéle­ményt bejelentette: AIDS-ví- russal fertőzött. A 37 éves Johnson ebből az alkalomból a Los Angeles Timesnak adott ser, Vitel ki. Farkas J., Danes) egészen biztosan nem léphet majd a pályára. Az utóbbi idő­ben példa volt arra. hogy Czeglédy kapust a mezőnybe küldte be Tornyi Barnabás, legutóbb, az Eger ellen pedig Veréb György, a vasgyáriak kapuslegendája is lehetőséget kapott két perc erejéig. Erre most aligha kerül majd sor, és Tornyi mester valószínűleg ezúttal is a múlt heti csapatát küldi majd pályára: Czeglédy — Földvári, Dzsinovics, Far­kas A. — Chiratcu, Buliga, Nagy, Ruskó — Varga, Bozó, Kotida. A diósgyőri vezetők a nyíregyházi szurkolóknak kü­lön szektort jelölnek ki. hiszen olyan nagy az érdeklődés. Kecskeméti TE-Tiszavas- vári Alkaloida, 13, v.: Sóthy (Jenei, Makai). A múlt héten megszakadt egy sorozat: kika­pott hazai pályán az Alkaloi­da. Szombaton egy újabb szé­ria végére tehet pontot B. Ko­vács Zoltán csapata. A jelen­leg hetedik helyen álló gárda ugyanis ebben a bajnokságban még nem nyert idegenben. Ját­szott már idén a Vasvári Kecs­keméten. a gyengébbnek tar­tott KSC ellen 0-0-ás döntet­len értek el Erdeiék. A KTE már ötször (!) kapott ki hazai pályán ezen az őszön, a Tisza­füred, a Hajdúnánás, a Kis- kundorozsma, a Nyíregyházi FC és a Diósgyőr is három ponttal távozott a hírős város­ból. Talán emiatt erősítették meg a vezetők a csapatot, im­már náluk játszik Csehi /., Csehi Z. és a szintén exstadle­interjút. amelyben többek kö­zött kijelentette: Egy kissé fá­radtnak érzem magam a beteg­ség miatt, de ebből nem csiná­lok gondot. Le fogom győzni az AIDS-vírust! Johnson ami­óta megtudta, hogy AIDS-es különös gondot fordít étkezé­sére, sokkal több gyümölcsöt és zöldségfélét eszik, mint a múltban. Emellett hetente öt alkalommal erőnléti edzéseket végez, és természetesen kosár­labdázik. — Szeretem a kihívásokat. Egyszerűen nem veszem tudo­másul, hogy én is veszíthetek. Ez segít nekem az AIDS elleni harcban. És természetesen a családom — mondta Johnson. ÖKÖLVÍVÁS. Tovább foly­tatódik a Mike Tyson és Evan- der Holyfield közötti szópár­baj a helyi idő szerint szombat este sorra kerülő világbajnoki összecsapás előtt. A két ame­ros.Lázár. A vasváriak már pénteken délben elutaztak Kecskemétre, a csapat Szolno­kon töltötte az éjszakát. — Nagy lehetőséget sza­lasztottunk el a felzárkózásra a Kiskundorozsma ellen — em­lékezett vissza az elutazás előtt a múlt héten történtekre B. Kovács Zoltán vezető edző. — A sorozat azonban megsza­kadt, így gyakorlatilag kezd­hetjük elölről a felzárkózást. Erre az őszi szezonban még van két mérkőzésünk, úgy ter­veztük, hogy a KTE és az Eger ellen négy pontot szerezhe­tünk. Csapatomtól szombaton a Kaba ellenihez hasonló játé­kot várok, azzal a különbség­gel, hogy bátrabban kell tá­madnunk, mert érzésem sze­rint a pontszerzéshez gólt kell majd lőnünk. A sárgalaposok letöltötték eltiltásukat, Hege­dűs és Fecsku viszont torokfá­jással küszködik. Mindezeket figyelembe vé­ve alighanem a Szabó — Hor­váth. Lenkey. Papp — Sze- mán. Szarka, Veres, Havelant, Bohács — Erdei, Rosu tizen­egy kezdi majd a játékot. NB III. (kezdés 13 óra), szombat: Ny írbátor-Mezőkö­vesd, V.: Mészáros (Szilvási, Horváth). Tiszaújváros-Kis- várda. B. Volán-Őzd. Vasár­nap: Nagykálló-Rakamaz, v.: Éva (Lőrincz. dr. Maródy), Mátészalka-Baktalórántháza, v.: Petus (Nyitrai. Nyikes), Demecser-Miskolci VSC, v.: Németh (Csonka-Kispál, Do­bi), Karcag-Szikszó. Balmaz- újváros-Mád. rikai nehézsúlyú ökölvívó a mérkőzést megelőző utolsó sajtókonferencián ismét „ki­osztotta” egymást. — Csak az édesanyámnak nem ütök vissza - mondta gú­nyosan Holyfield, utalva arra, Tyson mire számíthat részé­ről. — Tyson amúgy meglehe­tősen visszafogottan nyilatko­zott: — A legtöbbet Roberto Du- rantól tanultam. Nem fogom hagyni, hogy Holyfield sokáig talpon maradjon. Roberto Duran, egykori ne­hézsúlyú világbajnok még a mai napig is híres korábbi ellenfeleinek fizikai megfé­lemlítéseiről. Több neves bokszszakember egybehangzó véleménye: Holyfieldnek csak akkor lehet keresnivalója Tyson ellen, ha az utolsó me­netekig tudja „húzni” az ösz- szecsapást. Hiába vezetett félidőben 2-0-ra a Buffalo Sabres a Philadelphia Flyers ellen az NHL-ben, a végén 5-2-re nyert a Flyers. Ebben főszerepet játszott a vendégeknél John LaClair (balra), aki két gólt szerzett. Ebben sem Zhitnik (44), sem Hasek nem tudta megakadályozni AP-felvétel Masszírozásért börtönbüntetés Szinte kötelező Röpiseink Barcikán és Fehérváron Nyíregyháza (KM) —A Vasas és a Dunaferr el­leni hazai mérkő­zések előtt Balázs István, az NYVSC-Szabolcs Gabona Extra Ligás gárdájának edzője halkan jegyezte meg: jó lenne legalább a két találkozóból egyet meg­nyerni. A gárda magasan túlteljesítette a tréner elvá­rásait, hiszen a hét szenzá­cióját szolgáltatta azzal, hogy mindkét mérkőzést megnyerte. Ugyanezt a len­dületet. taktikailag érett já­tékot várja a tréner vasár­nap Kazincbarcikán, ahol az eddig nyeretlen helyi gárda ellen mérkőznek a nyíregyháziak. — Ahhoz, hogy a két bra­vúrgyőzelem után megtart­suk illetve javítsuk pozíci­ónkat szinte kötelező nyer­ni Kazincbarcikán — fogal­mazott Balázs István. — Az Extra Ligában szereplő töb­bi csapat megkínálódott Kazincbarcikán, hiszen a Kecskemét 3-2-re, a Duna­ferr 3-1-re tudott nyerni. A barcikaiak idény közben nem erősítettek, anyagi gondjaikra jellemző az, hogy kérték, vigyünk ma­gunkkal meccslabdákat. Azokat a labdákat, amelyre a Dunaferr edzője azt mondta, sötétek és azono­síthatatlanok. Az elmúlt hét kellemes meglepetését Horváth Géza játéka nyújtotta, aki a Vasas ellen beugróként produkált jó teljesítményt és ugyanezt a Dunaferr ellen is megis­mételte. Adottságai alapján ezt a teljesítményi állandó­síthatja. Balázs István el­mondta. Horváth már a ro­mániai felkészülési tornák alatt — szintén beugróként —L ugyanezt produkálta. Pampuchra mindkét mér­kőzésen jelentős teher há­rult, a Dunaferr elleni meccsen a hátsó sorból fel­ugorva ütései jelentős ré­szét blokkolták a dunaújvá­rosiak. A fiatal játékos emi­att elbizonytalanodott, so­kat hibázott. A negyedik játszmára viszont már ismét pontosan ütött. Kuznyecov már valamit bemutatott iga­zi tudásából, megbízható volt védekezésben és táma­dásban is. A kazincbarcikai sikerre annál is nagyobb szüksége van az NYVSC- Szabolcs Gabonának, mert a gárda a vasárnapi meccs után kétszer idegenben, az esélyesebb Vasas és a Kecskemét otthonában lép pályára. SZOMBAT RÖPLABDA. NB II., férfiak: Nyh. Sportula-Sá- toraljaújhely, Zrínyi gimná­zium, 10. Nők: Nyh. Tanár­képző-Gyöngyös. 1 -es gyakorló, 11. Megyei baj­nokság, férfiak: Mátészal­kai VISZ. 10. SAKK. Megyei II. osztá­lyú csapatbajnokság, Nyh. Széchenyi u. 19., 9. TEREMLABDARÚ­GÁS. IV. Alkaloida Kupa megyei selejtezői, bujtosi csarnok. Csenger, Fehér- gyarmat, 8. ^ LABDARÚGÁS. Me­gyei I. osztály (kezdés: 13 óra): Túrricse-Nagyhalász v.: Tamaskovics (Szegedi. Ajler). Megyei II. osztály (kezdés: 13 óra): Jánkmaj- tis-Olcsva (Márta). VASÁRNAP KÉZILABDA. NB I/B, férfiak: Fehérgyarmati VSE-Törökszentmiklós, fehérgyarmati sportcsar­nok. 17. Ifjúságiak mérkő­zése, 15,15. Nők: Kölcsey DSE-NY Sí-Jánoshalma, bujtosi csarnok, 16. Ifjúsá­giak mérkőzése, 17,30. TEKE. NB III.. férfiak: Nyh. Taurus-Gyöngyös, Városi Stadion. 10. LABDARÚGÁS. Me­gyei I. osztály (kezdés: 13 óra): Ibrány-Tiszalök v.: Tassy (Nagy F„ Fehér), Csenger-Fehérgyarmat v.: Adorján (Kerezsi, Máté), Gávavencsellő-Nyírkarász V.: Tomasovszki (Bodnár, Lippa), Újfehértó-Záhony (Borsod megyei játékve­zetők), Levelek-Nyír- meggyes v.: Márta (Ham­za, Kosztyu), Vásárosna- mény-Nyírcsaholy v.: Fi- cze (Kozsla, Szabó I.), Kis- léta-Nyh. Kertváros v.: Fácska (Mónus, Szilágyi M.). Megyei II. osztály (kez­dés: 13 óra): Kótaj-Pócs- petri (Kertész), Kárpát-Hús Volán-Nyíribrony (Józsa), Dombrád-Ajak (Vámos), Anarcs-Komoró (Kele­men), Tuzsér-Kálmánháza (Seregi), Jéke-Kállósemjén (Zahorán), Napkor-Apagy (Balogh M.), Nyírtura- Kemecse (Kádár), En- csencs- Tiszabecs (Varga J.), Nagyecsed-Tiszamenti SE (Nagy János), Ópá- lyi-Biri (Vida), Bal- kány-Vaja (Nagy Gy.), Nyírmada-Nyírlugos (Né­meth M.), Hodász-Nyírbél- tek (Tar), Nyírvasvári-Tarpa (Vojtku). 1. Svájc-Norvégia , 1 x 2. Németország-Észak-írország 1 3. Lengyelország-Moldova 1 4. Torino-Cremonese 1 5. Bari-Cesena 1 6. Castel de Sangro-Brescia x 7. Chievo-Salernitana 1 x 8. Cosenza-Empoli 1 x 9. Genoa-Pescara x 2 10. Lucchese-Venezia 1 11. Padova-Reggina 1 12. Palermo-Lecce 2 13. Ravenna-Foggia 1 x 14. Azerbajdzsán-Magyarország 2 Hétvégi műsor

Next

/
Thumbnails
Contents