Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-09 / 262. szám

12______________

Napkelet • A KM hétvégi melléklete

r

TÁRLAT

Denis mesevilág

A koldus

E

gyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy világvándor, aki bolyongása során rengeteg barátot szerzett, akiket nagyon megszeretett, és akik boldoggá tették, mert tudtak és mertek örülni. Sugározták a jókedvet, ahogyan ennek a fiatal, Nyíregyházáról indult iparművésznek, Tímár Évának a Benczúr-te- remben lévő alkotásai. Nem emlékszünk rá, mikor álltak meg ennyien a kirakat előtt és nevettek. A keramikus olyan világot mutat meg, amelynek a keresésébe már-már belefáradtunk, pedig olyan nagyon hiányzik. A hétköznapokban is, az ünnepeken is: a jelenvaló szépség örömmel tölt el mindnyájunkat.

Tenger Ember

Madárijesztő

Harasztosi Pál felvételei

A bakter zászlóval üzen

Szemléletváltásra, új gondolkodásmódra van szükség %Eza vasút más

_ . , .... ...

Dank© Mihály

„A polgári vasútállomáson három gőzös áll a negyedik vágányon!” — szárnyal a dal. A tiszta októberi kék ég szinte szívja magába a strófákat. Minden olyan emelkedett, olyan ünnepélyes. A mozdony fekete füstcsápjai integetnek, gőzsípja hosszan jelez.

— Figyelem, nosztalgiavonat indul Görögszállásra, majd vissza Tiszalökre a harmadik vágányról! — szól a „pléh” hangosbemondó rezignált hangja. Kár, hogy egy emberöltő olyan rövid. Milyen csodálatos lenne, ha a száz évvel ezelőtti építők mesélnék el, miként is született meg Királytelek (ma Görögszállás) és Tiszapolgár között a vasútvonal. Persze, ha testben nem is, de lélekben, s a papírra vetett sorokban itt vannak velünk és emlékeznek az egykori névtelen hősök.

Mindenhol mosolygó emberek. Ováció, vers és ének, emlékfa, emléktábla. Virág kerül még a gőzmozdonyra is. Ma együtt dobban a vasutas és utas szíve. A bizalom és a reménység ünnepe ez.

^ Nem a települések bekapcsolása, hanem az áruszállítás megkönnyítése volt a cél. yy

— Kicsit furcsa ez a zaj, a csinnadratta — húzódunk félre Görbedi Miklóssal, hogy szót váltsunk a múltról. — A környéken élők régi vágya teljesült, amikor a kereskedelemügyi miniszter engedélye után a vonal megépítésére részvénytársaság alakult. A kivitelezéssel György Endre vállalkozót bízták meg. Ha a térképre nézünk, látjuk, hogy a vasútvonal egy S-alakot ír le. Nem a települések bekapcsolása volt a cél, hanem a közbenső nagybirtokosok áruszállításának megkönnyítése. Bashalom és Tiszaeszlár állomása Pongrácz gróf birtokán épült, Kisfástanya a Vay báró és a Szomjas család árurakodó helye lett, míg Hajnalos a Dessewffy grófok érdekeit szolgálta. Tiszadob pedig az Andrássyaknak

nyújtott jobb szállítási lehetőséget. Ezért történhetett meg, hogy az eszlári állomás közel hat, a dobi pedig négy kilométerre került a falutól. Felvetődik a kérdés: a települések vezetői és a lakosság miért nem tiltakoztak ez ellen? Az építők képviselői felkeresték községeket, és azt bizonygatták, hogy éppen a falusiak érdekében történt meg így a kijelölés. Azzal magyarázták: a földbirtokosok területét veszik el, azok tábláját szelik ketté, különben is a kisajátítási összeg nagyon alacsony. A parasztok még örültek is, hogy nem az ő földjüket károsítja a vasparipa. Nem értették meg a kor kihívását.

Nagy megtiszteltetést és biztos megélhetést jelentett a vasútnál

szolgálni. yy

— A földesurak érdekén túl indokolták a kanyarokat a műszaki-technikai elvárások is. Ugyanis a hosszú egyenes szakasz figyelemlankasztó. S nem volt mellékes az sem, hogy a mérnök a többszörösét kapta az ívek kialakításáért — kapcsolódik be Húri Zoltán egykori pályamester, akinek apja, fia, lánya, sőt unokája is a vasúton kereste vagy keresi még ma is a kenyerét.

— A munkálatok a vonal két végéről egyszerre indultak — erősíti meg Görbedi Miklós. — Az építők szeptemberben találkoztak a Tiszadada és Tiszadob közötti részen. A sínpályákkal egy időben épültek az állomások és a váltóőrházak. A beruházást — az országban száznegyvenedikként — végül 1896. október 26-án adták át. A 47 kilométert akkor két óra húsz perc alatt tette meg a vonat. Nagy várakozás előzte meg a sínpályán érkező „vasszekeret”. Eleinte még a fiatalok is vonakodva ültek fel rá, az idősek pedig sohasem barátkoztak meg vele. Még hittek a mesékben, a tüzet okádó sárkányokban. A mozdony pedig füstölt, szikrázott, gőzt lövellt, hogyne féltek volna tőle.

Újabb megálló, újabb katonás jelentés, hiába, már vasutasoknál csak így dukál. Indulás, a gyerekek kendőt lobogtatnak.

Ez alkalomra a töltésen a vadkörte és csipkebogyó is felvette legszebb ruháját. A gőzben fürdő sürgönypóznák is kihúzzák magukat. Egy szarka próbál versenyt repülni velünk, könnyű dolga van, hisz még ma is csak 30-40 kilométer az óránkénti megengedett sebesség.

— Ünnepelek, de lelkem mélyén sírok, ez a vasút már nem a régi — fordul el az ablaktól az egykori pályamester. — Nézze ezt a rengeteg gazt, nem látszik a töltés sem. Vajon a fasorokat mikor nyesték utoljára. Bezzeg az én időmben... — Csend telepszik közénk. A vonaton utazók vidám hangja messzi zsongássá válik. — A vasút megváltozott — rázza meg a fejét. — A jóságos tündér lekapta óvó köpenyét a fejünk felől.

Mintha csak szavait akarná igazolni, a hajnalosi megállóban már csak egy esőbódé védi a vonatra várókat. Falának nekiszalad a szél, pedig az egykori őrházak... Érdekesség, a MÁV-nál kezdtek először típustervek alapján építkezni. Görbedi Miklós bácsi is ilyen őrházban született Kakaskán.

— A konyha alatt pince volt, az udvaron tábori kemence, kerekeskút és gazdasági épületek. Emlékszem, ha Heyfel, a vonalmérnök a hajtányával ellenőrzésre érkezett, még a szőnyeget is felemelte, hogy felsikáltuk-e a padlót. Mert nagy megtiszteltetést és biztos megélhetést jelentett a vasútnál szolgálni. Rendszeres előrelépéssel nyugdíjas állásnak számított. Igaz, ehhez

A sínek, a vonatok összekötnek, legyőznek mindent. Ez maga az örök megbízhatóság. yy

szigorú orvosi vizsgálat és havonta tartott állandó szellemi „pallérozás” járult. A segéd- és altisztnek ruha (posztónadrág, csizma, bunda stb.), neki és családjának szabadjegy járt. Emellett díjmentesen juthatott tüzelőhöz is. A töltésoldal használat három-négy tehén tartását tette lehetővé.

Radnóti felejthetetlen sorai jutnak eszembe. A bakter a piros zászlóval üzen... Igen,

TÓTH DÉNES:

Könnyű téli történet

Az őszülő halántékú úr egy nyírségi udvarházban ébred. Nagyokat nyújtózik, valahogy kikecmereg a dunna alól. Kitárja a vendégszoba ablakát, friss, hideg levegő nyomul be. Odakünn mindent hó borít. Fehér, fehér. Néhány fekete árnyék, varjak. Februári napsütés; világosság, éles fények. Kopogtatnak, visszabújik az ágyba. A szolgáló jön, tálcán a reggeli, hatalmasan.

Pálinkával kezd, szatmári szilva. Büdös, erős, átmelegíti. Fokhagymás szalonna, füstölt sonka, az első ölésből. A kenyér háromnapos, mégis omlós. Elő a bicsakkal. Nagy karéjt szel, kenyérdarabkákra nyesi a sonkát és a szalonnát, majd átdöfi az emeletes falatokat, s a szájához emeli. A borsos, fagyos káposztát csak úgy, az ujjaival, Tempósan fal, fűszeres, vörösboros teát nyeldekel. A reggeli után elégedetten böffentget. Hívja a lányt. Mandulaszemű, tomporos vászoncseléd. Be jó lenne vidéken élni.

Felkél és ír. Az úr ír. Arról az utazóról, akit Szinbádnak neveznek.

A szán előáll, irány Szolnok. Bunda, csi- lingelés, lószag.

Ä Tisza-parti fogadóban száll meg. Serrel kezd, ebédet rendel. Míg elkészítik a menüt, körözött liptai túrót és újságot kér. A Néplapban színes tudósítást olvas arról, hogy a vidéki teátrumban ma este föllép a fővárosi díva. Dönt: no, megnézem Gizit. Már hozzák a levest. Csirkeragu, májjal, borsóval, galuskával. Utána főtt bordás marhahús, ecetes aprópaprikával, csípős tormával. Hozzá négy deci Somlyói

bor. Jó itt a konyha, nyugtázza. A vendég- lősné megértette, mit akarok. A sajt után szivarra gyújt. Pöfékel, feketéz, olvasgat. Sok a politika manapság, túl sok. A nyomdászok biztosan unják. Élálmosodik. Szunyókál egyet a folyóra néző szobájában.

A fogadós keltegeti, mindjárt kezdődik az előadás. Páholyt bérel, közel a rivaldához, a primadonnához. De megvénült ez a Gizi. Akár én. Csokrot küldetne a jegyszedővel, de Szolnokon ilyenkor nincs virág. Bonbonos dobozzal nyit be az öltözőbe. Az énekesnő így, smink nélkül még mindig szép. Érett, elegáns asszony.

Átmennek a színészklubba. Az asztaluknál népes kompánia, Gyula úr pezsgőt rendel. A táncosnők és a kóristalányok rajon szemmel figyelik a disputát. A direktor kéri: írjon már a színházunkról, szerkesztő úr, sosem említenek minket a pesti lapok. Az utazó a két tenyere közé fogja a primadonna finom kezét, bólogat. írok, hogyne, kolumnás beszámolót. Majd később, egyszer. Most folytatnom kell a hajós történetét. És miért nem ír nekünk egy szép, magyar darabot? Hősökről, nagy tettekről, kérdezi a kisváros bonvivánja. Nem tudok én darabot írni. Én az életről írok, fiam, meg az álmokról. De ma már az álmainkban sincsenek hősök, nagy tettek. Unalmas ez a világ.

Rögtön hozzák a vacsorát. Töltött káoszta. Vajon dagadót, vagy karmonádlit

apunk mellé? Bözsike főztjéért képes vagyok bármilyen színielőadást végignézni, súgja Szinbád a helybéli redaktornak. Evés

után nehéz vörösbort isznak. A táncoskomikus fekvőtámaszversenyre hívja az írót. Öreg vagyok én már ehhez. Legyint. Már, a szépasszonyokkal sem bírok. Csak múlatom az időt.

A hajnali vonattal Gizivel együtt indulnak Pest városába. A Nyugatiban elköszön. Csókolom a kezét, művésznő. Talán még látjuk egymást. Most föltétlenül ki kell mennem a piacra, savanyú tüdőt vagy kor- helylevest enni. A csarnokban nincs nagy élet. Bosnyák kereskedők hoztak némi primőrt, bolgárkertészek virágot. Kevesen vannak. Szinbád a tótnál borovicskát iszik, azután bekanalazza a palóc asszony savanyú káposztalevesét. No, egészen jól érzem magam, már most a gőzfürdő következik.

A forró levegőben Gyula úr élálmosodik. Azt álmodja, hogy ő Szinbád, aki azt álmodja, hogy ő egy föníciai hajós. Később azt álmodja, hogy a fürdőben mellételepszik Sándor, a fiatal író. A mediterránum- ról beszélnek, Abbáziáról. A tengerparti szálloda teraszán ülnek, olasz feketét isznak és kitárgyalják a sétányon vonuló fehérnépek jellemzőit. Sándor európai polgárokról cseveg. Ő felvidéki kisvárosokról.

Ebédidő Gyulánál, nincs pénz, mégis ő rendel. Forró velőscsonttal kezdenek. Sándor azt figyeli, hogy idős barátja bal kézzel, szalvétával hogyan fogja meg a csontot, miként ütögeti ki belőle a remegő velőt, s hogyan keni félvastagon a pirítósra. A szájához emeli, egészséges fogaival be- léharap, ropogós a pirítós, a bajszára is jut a velőből. Megtörli az arcát az asztalken-