Kelet-Magyarország, 1996. november (53. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-09 / 262. szám
10 MOZAIK Fekete listákon Paul Lendvai Ausztriában élő magyar származású neves Kelet-Európa- szakértő, újságíró szeptember végén a hamburgi Hoffmann und Campe kiadónál „Feketelistákon — Egy közép-európai élményei" címmel újabb könyvet jelentett meg. A körülbelül 400 oldalas német nyelvű művet Helmut Zilk volt bécsi polgármester mutatta be ünnepélyes keretek között a bécsi Schwarzenberg Palotában. A könyv megjelenése alkalmából az osztrák televízió interjút is sugárzott Paul Lendvaival és filmrészletek segítségével rajzolta meg portréját. A könyvet — amelyből részleteket közölt a Die Presse című osztrák konzervatív napilap is — hamarosan bemutatják Münchenben, Berlinben, Salzburgban és Zürichben is. Lendvai tudomása szerint a neves német kiadó — amely egyébként néhány éve Horn Gyula önéletrajzát is megjelentette — tárgyalásokat folytat magyar cégekkel a kötet magyar nyelvű kiadásáról. Ökológia Második tanévébe lépett az idén az Ökológiai Akadémia, amelynek programját pedagógusoknak, köz- művelődési szakembereknek, a zöld mozgalmak híveinek és diákoknak szánják az alapítók. A praktikus, tudományos igényességű ökológiai ismereteket nyújtó akadémiát az Ökológiai Kultúra Fejlesztéséért Alapítvány hozta létre. A havonta egyszer, háromnapos kurzusból álló hétvégi szemináriumok programjait úgy állítják össze, hogy a témáról minél teljesebb képet kapjanak a résztvevők. Novemberben a közművelődés lehetőségei az ökológiai ismeretterjesztésben, decemberben a vallás és az ökológia témaköröket dolgozzák fel. Emlékhely Karoson Ma a Nemzeti Múzeumban láthatók azok a páratlan értékű honfoglaláskori leletek — amelyeket a Borsod megyei karosi temető fejedelmi, főúri és más sírjai őriztek meg az utókornak. Az ásatások helyszínét a helyi lakosok egy öt méter magas emlékoszloppal jelölték meg. Az oszlop — egy Romániából áttelepült fafaragó alkotása — megfeszített nyilat és nyílvesszőt formáz, motívumai a karosi sírleletek mintázatait ismétlik meg. Karoson kialakítanak egy három- hektáros emlékparkot, ahová már elültették azt a hét nyírfát, amelyet Etelközből hoztak. Utóbb hét kopjafával állítanak emléket a honfoglalás korának, a hét vezérnek. Labdás bohóc, Tímár Éva alkotása 1996. NOVEMBER 9„ SZOMBAT Becsukódott a költészet kapuja A húsz éve halott Szilágyi Domokos,Jónás” volt, aki perlekedett sorsa ellen Néző István November 2-án volt húsz esztendeje annak, hogy a magyar nyelvű líra egyik legnagyobbika, szép szavú Don Quijote lovagja, önnönmagával is folytatott szélmalomharcát feladva a halál elől a halálba menekült. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta: „Nem szabad szövetkeznünk / halál ellen halállal”. Mindenszentek napján Szilágyi Domokosról emlékeztünk! O, aki született júliusban és elkárhözott mind a négy évszakban, az erdélyi tájon volt szolgálatos egy tört ezüst koron. Szegénylegény véreivel együtt érezte, mert éreztették vele, hogy „... reszkess — itt csak te veszthetsz..., / kussolj, alább a jussból,... / csiba te! — fabatka az élete.” Sorsa költősors, kisebbségi sors, magyar sors. Sorsa a gondolkodó emberé, akit már világra- hozatalkor ápolgatva is megátkoztak, hogy rabja legyen a szónak. Azé, akit körülményei megvertek tehetetlenséggel, hogy mindig űzze, de el soha ne érje célját. Azé, aki a mezőket járva is parázson járt. Szilágyi Domokos hitvalló költő volt, akit az Isten megvert prófé- tasággal. Küzdött azokért, „kikkel el akarják feledtetni a négy- szögletes-lelkűek, hogy mi az ember.” Nem volt „szót- lan szolga, / ki sután tűri sótlan sorsát”. Eretnek volt, minden áleretnek rühellője. Felnőtt suhancként rogyadozott életének tudatosuló súlya alatt. Szűknek érezte a mindenséget, ezért saját világot teremtett. Hitte, hogy „a Világ Boldog Lesz, ha Én Berendezem.” Szilágyi Domokos kinőtt minden ruhát és meztelenül borzongott a végtelen partján. Várta, hogy fölzárkózzék mögé az agyontervezett világ. Hétmérföldes csizmában lépegetve idézte Bartókot, garabonciásként szelet támasztott, pogány zsoltárokat költött, járta a trópusokat s önön vérével, oldalanként írta a láz enciklopédiáját. O volt a próféta, aki tudta a Szót, az Igét és Jónás volt ő, aki perlekedett sorsa ellen. Kutató elméjében enciklopédikus ismeretanyagot halmozott fel s szerkesztett szómágiává. Harmóniát keresett a földön az égben, az emberben és a természetben, a szeretetben és gyűlöletben, az életben és a halálban. A kettős mindenséget akarta szerves eggyé komponálni. Kamasz angyalként röpködött a kötött versformák és saját maga létrehozta szerkezetek között, lelki műbútorasztalos volt ő, aki vidította a kedvet, ha kellett színvaknak csiszolt prizmát, süketeknek olajozott aforizmát, csikóként fickándozott a rímek tarka mezején. És mégis rab volt. Az írógép tartotta kurtavasnál rövidebb szabadságban. A valódi béklyót azonban az elme jelentette, mely folyton-folyvást őrölt, s csak akkor csillapodott, ha az alkohol segített mulasztani az elmúlhatatlant. Ilyenkor a költő nem kérdezte, hogy „miért fáj a más eleste / és miért fáj a magamé?” Szilágyi Domokos ideiglenes lakos volta XX. század negyedik, ötödik, hatodik s hetedik emeletén. A nyolcadikra már nem jutott fel. Élete utolsó éveiben mindinkább vonzódott a halál misztériumához. Szabad akaratából, de a nyugdíjt adó betegségétől bíztatást kapva döntött úgy, hogy megválaszolja a kérdést. „... út e az út, amely nincsen?” Ő, aki szerelmes volt a szabadságba, beleszerel mesedett a halálba is. Várta, siettette a mennyei mérlegen való megmérettetést. Tudta, hogy nincs menekülés: „Bezárattam, be örökre, / földi halálos körökbe, / elmúlás, fogadj örökbe.” 1976. november 2-án eljutott oda, ahol az anyag létformája a mosoly. A Kolozsvár környéki erdőben találtak rá barátai, mellette az enyhet adó üveg. Csak a hegyek, fák, füvek látták kényszerleszállását. Harminc- nyolc éves volt. A költőtárs, Nagy László így búcsúzott tőle: „Egyetlen édes halálom. íme, hát meglelte ő is. Te glóriás, elherdált Szilágyi Domokos, vélted fényűzésnek a megváltást. Halálod a pazarlás teteje már. A megtartók jöjjenek, igen. Már halálod rémlő csúcsív a megkavart, meghabart, siralmas talaj fölött. Erzed-e a földet, költő? ne legyen néked nehéz ez a föld.” Szilágyi Domokos: Circumdederunt Körülvettenek engem az élet ördögei, árnyai, hús-vér árnyak, közöttük csak pokolra szállani lehet. Megszokható. Hisz évezrede megunt következetességgel ott az igazi circumdederunt. Vettenek körül engem rózsák, liliomok, talajuk televény lélek, talajuk lelki homok, terméketlen poézis és meddőség, buja. És itt csukódik be a költészet kapuja. Körülvettenek engem — körül hogy vettenek! Hogy iszonyú pofájuk csupa egy rettenet, hogy csupa borzalom, megkísérlés, tömény kárhozat — Isten, Isten! erre ítéltettem én? Körülvettenek engem a világ dolgai és nincs erő közülük kiszabadítani. f§ Talán nem is akarnám. Tán így rendjénvaló. Halál elől ne meneküljön, az ki meghaló. Improvizáció nem középiskolás fokon Egy magyar zenei műhely, ahol a jövendő nyitott muzsikusait képezik Túri Gábor Az intézményesített dzsesszoktatás három évtizedes múltra tekinthet vissza Magyar- országon. Az improvizatív zenei képzés fellegvárának számító budapesti dzsessz- tanszék az évek során kiváló muzsikusok tucatjait adta a magyar zenei életnek. A környék nem éppen ihlető forrás: Újpest rideg központja, magas lakótömbök, széles utak, a végtelenben találkozó villamossínek. A metró végállomásánál humánus léptékű, fehér épületegyüttes, üde színfolt a szürke környezetben: az Ady Endre Művelődési Központ. Jó pár éve a dzsessztanszak, azaz a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola budapesti tanárképző intézete dzseszztanszékének otthona. Mindössze két helyen, Grazban és Prágában folyt dzsesszoktatás a hatvanas években Európában, amikor két fiatal muzsikus, Gonda János és Vukán György elhatározta, hogy Budapesten is létrehozzák a konzervatóriumot. Az ötvenes években a kapitalizmus átkos termékének bélyegzett és tiltott zene előtt ekkor már felvonták a sorompót a kor ideológiai bakterei, így hosszas előkészületek után 1965-ben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tagozataként megkezdhette működését a dzsessztanszak. Az intézmény 1990- ben főiskolai rangra emelkedett, amely a négyéves képzés végén előadóművészi és tanári diplomát ad a végzettek kezébe. Előbb a zeneiskolában klasszikus zenét, majd továbbképző évfolyamokon dzsesszt tanulnak a gyerekek, 16-18 éves korukban pedig k ikészülnek a főiskolára. A belépő az érettségi — veszi számba a főiskolára vezető út állomásait Gonda János tanszék- vezető. Évfolyamonként húsz növendéket tanítanak, a jelentkezés általában tízszeres, de a népszerűbb szakokon — zongora, gitár, szaxofon — gyakran harminc- szoros. Van tehát kiből válogatni. A hallgatók az ország minden részéből érkeznek, a tíz tanszéken — zongora, bőgő, dob, szaxofon, harsona, trombita, gitár, basszusgitár, ének, zeneszerzés — huszonnégy tanár foglalkozik velük, köztük a magyar dszesszélet olyan neves muzsikusai, mint Kőszegi Imre, Garay Attila, Babos Gyula, Csepregi Gyula, László Attila, Binder Károly. A tanterv és a tananyag az évek során csiszolódott ki, és a kor igényeinek megfelelően változik. Vannak általános zenei tantárgyak, de a középpontban természetesen a dzsessz, annak elmélete, története, gyakorlata és az improvizáció áll. Az egyik teremben Regős István vezetésével kiszenekari gyakorlaton kvartettmuzsikálás folyik, a másikban László Attila irányításával improvizációs órán a blues-körre pentaton motívumokat rögtönöznek a hallgatók, egy harmadikban Gőz László hallásgyakorlati óráján Bach-menüetteket kell hallás után lekottázniuk az elsősöknek. A módszertani órán Gonda tanár úr a kreatív zenepedagógia kiemelkedő hazai képviselőjét, Kokas Klárát mutatja be videofelvételről. A Ceglédről érkezett Sárik Péter zongorista szerint a négy év legnagyobb hozadé- ka, hogy tágította látókörét, és lehetővé tette a személyes kapcsolatok bővítését. A tehetséges muzsikus a végzés után a fővárosban kíván maradni, akárcsak a budapesti Novák Attila gitáros, aki minél többet szeretne játszani, megragadva minden alkalmat. Hogy kiből mi lesz, arról nem készül hivatalos statisztika, de a legtöbben tanítással keresik a kenyerüket. A dzsessz üzletileg meg sem közelíti a popzene jövedelmezőségét, ugyanakkor nem részesül olyan mértékű támogatásban, mint a klasszikus zene, ezért ebből néhány világsztár kivételével még az őshazában, Amerikában sem tudnak megélni a muzsikusok. Képzett, alkalmazkodó, rögtönözni képes zenészekre azonban mindenütt szükség van, nekik jó munkalehetőséget kínál a stúdió, a film és a televízió. A dzsessztanszak sokáig a magyar popzene első számú utánpótlásnevelőjének is számított, e téren ma már átvette a szerepét a középfokú képzést nyújtó OSZK Stúdió és a Postások Erkel Ferenc Zeneiskolája. A fiatal dzsesszmuzsikusok manapság sokkal több lehetőség között válogathatnak, mint harminc évvel ezelőtt — jegyzi meg Gonda János. A határok megnyílásával kitágult a világ, többen külföldön tanulnak tovább. A tanszék egykori növendékének, Gárdonyi Lászlónak, annak idején még el kellett hagynia hazáját ahhoz, hogy a híres amerikai Berklee főiskolán tanulhasson (ma az intézmény megbecsült tanáraf, a huszonéves Kutas Zsolt és triója azonban 1996-ban fogja magát, és néhány hónapra New York-ba költözik, hogy szerencsét próbáljon. E zene művelése nemcsak élethivatás, hanem életforma is — vallják a dzsesszmuzsikusok, akik közül mind többen ismerik el: a mai világban a dzsesszt nemcsak érezni, hanem tudni is kell. □ Napkelet • A KM hétvégi melléklete
