Kelet-Magyarország, 1996. október (53. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-08 / 235. szám
HAZAI HOL-MI 1996. október 8., kedd Tüskés sarok Alma Cservenyák Katalin A zt hittem, a fülemmel van baj, amikor a piacon kérdésemre, miszerint mennyibe kerül egy kiló alma, a kereskedő szemrebbenés nélkül azt válaszolta: száz forint. Még egyszer rákérdeztem, hátha valami elhallás történt, de nem. Nem ütött volna szíven a dolog, ha nem tudom: a szóban forgó alma nem valamely spanyolországi ültetvényről, hanem egy közeli település almafájáról került a ládába. Ismerősöm meséli, a szabolcsi alma kilója Pesten 30-40 forint, míg ugyanaz Nagycserkeszen már50-55. Bevallom őszintén, sosem értettem az árképzéshez, mert sosem voltam még abban a helyzetben, hogy saját termésemet áruljam. Azt viszont kicsit furcsának tartom, hogy a fővárosba felszállított alma ára nemhogy emelkedne (a szállítási költségek miatt), hanem még veszít is az értékéből. De ugyanez a helyzet a krumplival, a zöldséggel, a káposztával (hallhatjuk naponta), hisz rendszeresen elmondják a tévében, rádióban a fővárosi piaci árakat. Elhiszem azt is, hogy drága a permetszer, a trágya, minden, csaknem ráfizetés ma almát termelni, de azt se meg nem értem, se elfogani nem tudom, hogy bagóért odadobják a termést a pestieknek, míg az ott elvesztett költséget pont rajtunk, szabolcsi fogyasztókon akarják behajtani. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: A három testőr Afrikában. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: A hetedik testvér. Előadás kezdete: 16 óra. A hírek szerelmesei. Előadás kezdete: 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: Arc. Előadás kezdete 18 és 20 óra. A három testőr Afrikában. Előadás kezdete 22 óra. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban október 8-án 15.30-tól a Tündérkert (Sarkadi-bérlet), illetve 19 órától a Sirály (bérletszünet) című darabot mutatják be. Jegyek a bérletes előadásokra is válthatók a színház jegyirodájában (Országzászló tér 6., telefon: 310-360), illetve előadások előtt egy órával a színház jegypénztárában (310-810). Kiállítások Nyíregyházán a Centrál Hotel belső termében Andre Szabó (Szabó Endre) festményeiből nyílt kiállítás. A vásárosnaményi művelődési központ kiállítótermében megnyílt Miholcsa József marosvásárhelyi fafaragó művész kiállítása. Vaján, a Vay Ádám Múzeumban rendezett a Barátok maradunk a Styx folyó partján című kiállításon Czeizek György és Gubcsi Attila alkotásai láthatók. A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium galériájában Csepeli Pálma, Hollandiában élő magyar festőművész „Képes utazásaim” című kiállítása látható iskolai napokon 8-tól 18 óráig. Szabolcs község református templomában tekinthető meg Krutilla József nyíregyházi művésztanár grafikai sorozatainak reprezentatív tárlata. Szabolcs-Sxatraái-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001:02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,50 forint, pénteken a TV Plusszal 28,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Nyugalmas nyugdíj Új ruha, szórakozás, utazás csak szép álom marad Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — A megérdemelt pihenés sokak számára maga a gyötrelem, mert éjjelente arra ébrednek: miből fizetik ki a rezsit és vesznek friss kenyeret másnap. Új ruha, szórakozás, utazás mint szép álom kerül be a nyugdíjasok nagy részének szótárába. Hogy élik meg a nyugdíjazással járó kényszerű életforma- váltást? — kérdeztük tegnap négy idős embertől. Kiszály Istvánná dohányboltos: — Az én életemben, szerencsére nem jelentett törést a nyugdíjba vonulás, mivel előtte már tíz éve vezettem ezt a fa- latnyi dohányboltot. így másnap már nyugdíjasként álltam be, s ugyanazt a munkát végeztem. Igazából varrónőnek érzem magam, húsz évig a Diru- vállban szabtam-varrtam a szép holmikat. Néha azért érzem, jó lenne pihenni, ha nem kellene annyira az a kis pénz. A 9500 forintos nyugdíjam ugyanis épphogy a lakásrezsire elég. Két lányom, négy szép unokám van, s annyi a segíte- nivaló, hogy előfordul, minden éjszaka valamelyiküknél alszom. Széles József ny. rendőr zászlós: — Kereken húsz éve tartozom a nyugdíjasok táborába. Eleinte a feleségemmel évente nyugdíjjal jöttem el a Borsodi Szénbányáktól. Előtte ugyanis maszekoskodtam, akkor nem fizettem SZTK-t, s eszembe sem jutott, hogy később ennek iszom a levét. Ma már 30 ezer lenne a nyugdíjam, ha mindent len az élet születésénél, s ez akkora energiát adott, hogy a korábbi megpróbáltatásokat is feledhettem. Három évet húztam le Donbasszban a malen- kij robot keretében, ezért is kapok egy kis nyugdíjkiegészíKiszály Istvánná Széles József Hornyák József Hajnal Sándorné A szerző felvételei hat hónapot töltöttünk a bala- tonlellei BM-üdülőben. Szinte nyaralással felért az ottani gondnoki munka. Én Győr megyéből, Győrszemeréről kerültem Szabolcsba, s régóta honvágyat érzek a szülőföldem iránt. 72 évemmel már nemigen vállalhatok semmilyen munkát, sétálgatok, kezelésre járok. Csendben peregnek a napjaim. Hornyák József bányász, vájár, kőműves: — Sajnos, nagyon alacsony pontosan csinálok, így viszont 17 ezer forintot hoz a postás. Együtt élek a fiammal és a családjával. A menyem és a három unokám kikímél a házimunka alól. Szépen élünk, s legalább így a rezsi megoszlik köztünk. Egyedül képtelen lennék önálló háztartást vezetni. Olvasgatok, elbeszélgetek a régi ismerősökkel, de nagyobb útra a combnyaktörésem miatt már nem vállalkozom. Hajnal Sándorné szülésznő: — Én 36 éven át lehettem jeZig Singers a képernyőn Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Szerda este, a Ki mit tud? soron következő elődöntőjén újra drukkolhatnak a szabolcsi tévénézők, hiszen ismét találkozhatunk szűkebb hazánk versenyzőivel. Ezúttal a Zig Singers együttes áll pódiumra, s remélhetőleg sikerrel. Indulás előtt kerestük meg az együttes vezetőjét, a Zrínyi Ilona Gimnázium tanárát, Bánhidiné Maród Magdát. —- Nagy a rizikója a szerda esti fellépésünknek, hiszen hatalmas a tét, és élő adásban kell szerepelnünk. Szerencsére a tévénél profi módon történik minden, és már előző nap, kedden részt vehetünk a próbafelvételen. így legalább másnap otthonosabban mozoghatunk majd a színházban, a kamerák előtt. ü A bőséges repertoárból mit választottak? — Madonna híres számát, a Like a Prayer című dalt. ami nem könnyű. Egy templomi A csillagos égbolt látnivalói Nyíregyháza (M. Takács Ferenc) — A szeptemberi napéjegyenlőség és teljes holdfogyatkozás mellett az október is nyújt érdekességet a csillagok szerelmeseinek, hiszen több mint két hét múltával, közben a Föld is halad előre a pályáján, újból egy egyenesbe esik a három égitest, csak most Nap, Hold, Föld sorrendben, azaz a Hold árnyéka esik a Földre, a Hold takarja a földi szemlélő elől a Napot, október 12-én 15 órakor részleges napfogyatkozásnak lehetünk tanúi. A jelenség részletes lefolyásával majd akkor fogunk foglalkozni. A bolygók a következő lehetőségeket nyújtják: a Merkur a legkedvezőbb megfigyelhető- ségi helyzetben a hónap első felében a hajnali órákban kerül a szürkületi keleti láthatár közelébe másfél órával napkelte előtt. A legnagyobb nyugati kitérésben 3-án lesz. A hónap második felére megfigyelhetőmmm— -—m -------— s ■ - M- - m . »i.«z »_ar« Mindenfele megyénk településeiről A mozgás-... ...korlátozottak reumaklubja legközelebbi foglalkozását október 8-án 14.30 órakor tartja az egyesület székházában (Nyíregyháza, Körte u. 19.). Előadást tart dr. Deák Agnes adjunktus a szembetegségekről. (KM) A Nyíregyházi... ...Római Katolikus Egyház- község „Millecentenáris 3 napja” címmel rendezvénysorozatot szervez. Október 8-án templomi könyörgő és hálaadó nap, egész napos szentségimá- dáslesz. De. 10 órakor a körzet papjai ünnepi misét végeznek, este 6 órakor pedig a befejező szentmisét Bosák Nándor megyéspüspök végzi, prédikál dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök. (KM) A Magyar... ...Vöröskereszt véradást szervez október 8-án 9-12 és 16-18 óra között a Nyíregyházi Start Vállalat nyírségi nyomdaüzemében, valamint 9—13.30-ig Gergelyiugomyán a kultúrházban. (KM) Szekeres Tamás... ...gitárvirtuóz mutatkozik be október 8-án Nyíregyházán a művelődési központ kávéházában 19 órától. Á koncert érdekessége, hogy ez alkalommal tést. Beadtuk a földünket, valamint az egészségi problémák miatt is növekszik a pénzem. Beleszámítva a 36 évet is, összesen 20 ezer forintot vehetek fel. A férjemmel kettesben élünk egy kis házban, ő nem bírja az emeletet. Egy fiunk él itt Nyíregyházán még. Főzőcskézek, de semmi különleges dologgal már nem foglalkozom. Épp elég az egészségünkre vigyázni, ami 72 éves korban már majdnem lehetetlen. kórussal indul az ének, majd más stílusba megy át. Ötperces sokszínű szám. ÍJA Zig Singers nagy létszámú együttes. Hányán utaznak Budapestre? — Tizenkét énekes és öt zenész lép pódiumra. Számítunk néhány olyan növendékünkre is, akik már túl vannak az érettségin. Egyébként nagyon sok érdeklődő, tanár, szülő jön velünk; a külön autóbusz mellett még vonatra is sokan szállnak. Éppen ezért erős drukkolótábora lesz a kis csapatunknak. Mulatság Paszab (KM) — A mille- centenárium alkalmából október 12-én Paszabon nagyszabású cigány hagyományőrző szüreti mulatságot rendeznek. A vidám felvonulás déli tizenkettő órakor indul, 18 órától pedig a helyi kultúrház- ba várja szüreti bálra az érdeklődőket Váradi Péter főszervező. sége erősen romlik a Nap közelsége miatt. A Vénusz is a hajnali égbolt látnivalója, napkelte előtt négy, majd három és fél órával. Fényessége csökkenő, fázisa növekvő. A Mars a Rák, majd az Oroszlán csillagképben tartózkodik, tehát éjfél után kél és az éjszaka második felében szemlélhetjük a keleti égbolton. A délnyugati égbolt látnivalója a bolygóóriás Jupiter a Nyilas csillagképben az esti óráktól. klasszikus zenedarabokat játszik a népszerű rockzenész. A Megyei... ...Egészségbiztosítási Pénztár októberben minden héten kedden, a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság pedig csütörtökön 10-14 óráig tart ügyfélszolgálatot Mátészalkán a Kölcsey u. 2. szám alatt. (KM) A Nyugdíjasok... ...Megyei Szövetsége október 19-én Boldvára és környékére szervez túrát, melyre jelentkezni lehet pénteki napokon Nyíregyházán a Flősök tere 9. szám (101-es szoba) alatt 9-12 óráig. Telefon: 406-630. (KM) A Pedagógusok Szak- szervezete Országos Nyugdíjasválasztmánya az első magyarországi iskola létrehozásának ezredik évfordulóján „Megjárt utak emlékei” címmel iskolatörténeti pályázatot hirdetett. Az országból és a határokon túlról 81 pályamű érkezett. Megosztott első díjat nyert Hegedűs Dezső ibrányi pedagógus „Bekecsalja” pályázata. A díjat nemrégiben adták át Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott ünnepi megemlékezésen. A megyeszékhelyen a Szent István u. 16. sz. alatt látják el a rászoruló betegeket este 7 órától reggel 7 óráig. Ezen a héten a Kazay gyógyszertár tart ügyeletet (Nyíregyháza, Szent István u. 10.) Állandó állatorvosi ügyeletet tartanak a nyíregyházi Ál lat kórházban, a Keleti u. í, sz, alatt.