Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-25 / 224. szám

1996. szeptember 25., szerda 0— K«M»OSTA Fórum olvasóink leveleiből Égőcsere, munkában a Titász szakemberei Sor az utcán Nemrég költöztem Debrecen­ből Nyíregyházára, pontosab­ban a Jósavárosba. Első bosszúságom az ebben a város­részben működő kis postán akadt. Szeptember 9-én 18 óra­kor elmentem befizetni a csek- keimet. A sor vége kint állt az utcán, bent megállapítottam, hogy két ablak van nyitva, az egyiknél a pénzt lehetett befi­zetni (itt állt a sor kb. 10 mé­tert!), a másiknál csak bélyeget árultak. Gondoltam, másnap reggel 8-kor eljövök újra. De akkor is ugyanaz a kép foga­dott, 8.15-kor két ablaknál volt ügyfélkiszolgálás: a pénzbefi­zetés egy ablaknál, a másiknál bélyeg stb. árusítás. Valahogy ez az egész rugalmatlanságra vall; hó elején miért nem lehet két ablaknál pénzt befizetni? Egyébként igen kicsi az ügy­félváró, levegőtlen ennyi em­ber számára! Régen kinőtte már ez az ún. kis posta magát ebben a kb. 20-25 ezres vá­rosrészben. Elnéztem, nem messze kb. 50 méterre van egy jó nagy tágas, üres helyiség, át kellene költöztetni ide a postát, kulturáltabb és gyorsabb ügy­intézést is megérdemelne ez a városrész. Aki ennek a város­résznek az illetékes felelőse valamilyen szinten, jó lenne, ha felszólalna az ügy előmoz­dítása érdekében! Ugyanis ez a csigalassúságé ügyintézés már kezd a lakók idegeire menni! Szabó László, Ungvár sétány 13. Nem fizet, fázzon! A Nyírtávhő Kft. — a lépcső­házakban kifüggesztett tájé­koztatás szerint — csak akkor kapcsolja be a fűtést, ha garan­ciát kap azoktól a lépcsőházak­tól, lakástömböktől, ahol ma­gas a tartozás. A Nyírtávhő Kft. tehát szeretné áthárítani a felelősséget azokra a lakástu­lajdonosokra, akik rendesen kiegyenlítik tartozásukat. Más szóval: a fizetők hassanak oda (jól megválogatott szavakkal, esetleg tettekkel, ha nem akar­nak fázni), hogy az adósok fi­zessenek. Ez teljesen helytelen, s a be­csületes fizetőkkel szemben el­lenséges álláspont. A lakótár­sak nem boríthatják fel a békés viszonyt. Nem nyúlhatnak la­kótársuk zsebébe. És helyettük sem fizethetnek. Törvényes úton kell eljárni! A Nyírtávhő Kft. a figyelmen kívül hagyott felszólítások után pereljen. A bíróság hozzon olyan döntést, mely szerint a kft. leválaszthat­ja a lakást a távfűtésről, amíg a tartozással kapcsolatos egyez­ség létre nem jön. Erre van le­hetőség! Minden radiátoron ta­lálható egy elzáró kilincs. Csak azt kell levenni, s olyan zárfé­lét helyezni rá, amely lehetet­lenné teszi — rongálás nélkül — a beindítást. A ki- és bekap­csolást pedig a kft. az adós számlájára írná. Véleményem szerint az ilyen lehetőség tuda­ta magában véve is elegendő lenne ahhoz — a fizetésképte­lenek kivételével —, hogy egyesek ne halmozzák a tarto­zásukat felelőtlenül. Ki téríti meg a megfázással járó lehet­séges betegségek költségeit? Fázzon az, aki nem fizet! A. B. Nyíregyháza Váratlan kiadás Nyolcvan év feletti nyugdíja­sok vagyunk. Életünk javát le­éltük, mindig szorgalmasan dolgoztunk, úgy gondoltuk, ha megöregszünk, békében, nyu­galomban telnek el hátralévő éveink. Sajnos nem így törté­nik. Az utóbbi időben sorsunk egyre nehezebb, már a napi megélhetés is gondot jelent, hát még egy-egy nem várt na­gyobb kiadás. Hamar bekö­szöntött a tél, sikerült besze­rezni a szenet, de kiderült, hogy a régi vegyestüzelésű ka­zánunk javíthatatlan. Arra kép­telenek vagyunk, hogy egy újat vásároljunk, ezért örömmel vennénk, ha valaki fel tudna ajánlani részünkre egy hasz­nált, olcsó kazánt. (Telefon: 42/491-781) Név és cím a szerkesztőségben Iskolákban nem Mint a város lakója én is kri­tikus szemmel (valószínű, hogy egyoldalúan) figye­lem a helyi önkormányzat tevékenységét. Tudomásul véve a város anyagi helyze­tét, megértem és elfogadom a megszorító intézkedése­ket, de az e heti eseményt nem tudom „megemészte­ni”. Az időjárás jóvoltából a múlt héten, valamint a hét első napjaiban hűvös volt az idő, kellett volna a fűtés. A távfűtéses lakások fűtésé­vel. illetve az itt kialakult helyzettel nem foglalkoz­nék, annál inkább az oktatá­si intézmények ez irányú ál­lapotával. Az önkormány­zat szerint minden intéz­mény megrendelheti a fű­tést, illetve fűthet amennyi­ben azt anyagilag ki tudja gazdálkodni, de külön kere­tet erre nem biztosít. Ismert az oktatás anyagi helyzete. Még ez is elfogadható, de nem vagyok képes megérte­ni azt, hogy ezen esemé­nyekkel párhuzamosan a hét elején az önkormányzat épületében megindult a fű­tés. A helyzetet nem minő­sítem, az önmagáért beszél. Szíjártó János, Nyíregyháza Hozzuk vissza a harangokat Az utóbbi hetek talán legmeg- rendítőbb írását olvashattam a Kelet-Magyarországban (VII. 10.) Bakajszct András tollából. Már a címében ott gunnyaszt a lemondó szomorúság, a „nincs mit tenni” tehetetlensége. El­mentek a harangok is — mond­ja lehorgasztott fejjel. Nagygéc véglegesnek tűnő romlásáról ír a szerző, idézve Nagy László A Zöld Angyal c. költeményének súlyos vers­mondatait, s a zsoltárok máig érvényes perlekedését. Idézi a pusztulást, ami immáron or­szágosjelenség, s hiába fogjuk be fülünket-szemünket, akkor is létezik ez a néma, vádló zo­kogás. S ilyenkor Cs. Szabó László egyik mondása jut eszembe: „Csak annak hi- gygyék el a falu fájdalmát, aki előbb a költészet vizéből ivott”. Bakajsza András talán túl sokat is ivott ebből a kese­rű vízből és én nagyon értem az ő fájdalmát. Ez a szerencsétlenségbe ta­szított kis falu két költőt indí­tott útjára: Kis Ferencet és Várkonyi Anikót. Mindketten halottak. Kis Ferenc, „a fekete költő”, ahogyan őt Nagy Lász­ló nevezte, József Attila barát­ja volt. A szegények költője, nem a szegénységé. A népköl­tészet egyszerűsége sajog föl minden sorából: Édesanyám meg az öregisten, ketten / a ta­núk rá, hogy Nagygéc község­ben születtem —/ öreg vályog­házban virradt a szép nap rám, / ezerkilencszáznyolc farsang- vasárnapján! Akkor még szóltak a haran­gok. Akkor még egymással be­szélgető emberek éltek. Akkor A nagygéci templom még az értékrend nem züllött káoszba. Várkonyi Anikó is megindí- tóan hűséges vallomással em­lékezik szülőfalujára: „A Szat- már megyei Nagygécen szület­tem, 1942-ben. Ébben a babo­nákkal, mesékkel zsúfolt kisvi- lágban töltöttem életem első évtizedét: a természettel egy ütemre lélegezve, szülőföldem egyszerű embereinek példáján nevelkedve. Tőlük tanultam a számomra legfontosabbat is: a csín, a szép rend szeretetét”. Ha élne, hogyan siratná el falu­ját Kis Ferenc és Várkonyi Anikó? Versük vészharangjára odafigyelnének-e ebben a pénzhajszás, idegbajos ország­ban? Nem! De nem hiszem, mert nem hihetem, hogy csak verse­ikben, vallo­másaikban él tovább böl­csőhelyük s nem a való életben is. Nem hihe­tem, hogy végleg a romlás an­gyala ragad­ja el a házat, a temetőt, s a templomot. Mert ha hin­ném, meg kellene kér­deznem ma­gamtól s minden, ma­gyarul érző embertől: — mivégre va­gyunk a vilá- KM-illusztráció gQn ha faI. vainkat, harangjainkat se tud­juk megőrizni? Minek élünk, ha Isten hajlékát hagyjuk le­romboltatni az idővel? De ennél drasztikusabb, sze­mélyekhez szóló kérdéseim is lennének! Amikor Nagygéc a romlás partjára jutott, miért nem segítettek azok, akiknek ez módjukban állt volna, sőt kutya kötelességük lett volna? Hol voltak, illetve vannak a BM illetékesei? Hol téblábol a vidék parlamenti képviselője? Hol tétlenkedik a megyei köz­gyűlés? Hol gyártja a doku­mentum dokumentumait az önkormányzatok szövetsége? Hol volt az egyház? Hol és mit ígérgetnek híveiknek a keresz­ténységre fölesküdött pártok? És hol bóklásznak a hívek? Hol mennydörögnek az ország­mentésre készülődő magya­rok? Hol illegetik magukat a falusi turizmust ajánlgató szer­vezetek? Gondolom, az említett intéz­ményekben ügyködő urakat és hölgyeket azért fizetik, hogy megoldják a keletkező problé­mákat, jelen esetben Nagygéc problémáját. De nem tették meg s nem teszik meg, mert az ő noteszukban Nagygéc nem „tétel”, mint ahogy nem volt „tétel” más kisebb-nagyobb magyar falu se. S már hallom is a papagájrikácsolást: — nincs pénz, nincs pénz, nincs pénz...! Nem igaz! Van pénz. Csak azt kilopták, már akik te­hették, a társadalom zsebéből. A közpénz most magánkéjt szolgál. De egyetlen dolog még se­gíthet: a lelkes összefogás. A falusi embertől ez sose volt idegen, hiszen kalákában épí­tett föl egész utcákat. A saját bőrén megtanulhatta: a kor­mányra, a politikusokra, a gya­nús újgazdagokra — akik gát­lástalanul menetelnek a politi­kai hatalom felé — nem szá­míthat. Ellenükre kell hát reno­válni mindent, s ellenükre kell visszahozni a harangokat. A hátrány még nem, de a semmit­tevés végzetes lehet. El kell fordulnunk a hitvány pártpoli­tikától, mert az a hazugok és a korruptak ördögi játszmája. Ilyen játékra nincs idő. Ezért fejezem be Móricz örökérvé­nyű figyelmeztetésével: Ne politizálj, építkezz! Nagygéc akkor újra állni fog. Magyar József, Nyírbátor [ • j A gépjárműadóról... ...szóló módosított 1991. évi LXXXII. tv. 12. §-aelső bekezdése alapján az adó alanya a gépjármű forgalmi engedélyében az év első napján feltüntetett személy és ő köteles a tárgy évben az adót megfizetni. Ez a jog­szabályi változás 1996. ja­nuár elsejétől lépett hatály­ba (1995. évi XCVIII. tv.) — válaszoljuk K. 7.-nak Ti- szalökre. A telefon-... ...előfizetési díjának meg­állapítása a mindenkori ha­tályos Közlekedési, Hírköz­lési és Vízügyi Minisztéri­um rendelete alapján törté­nik. Ezt a díjat a távbeszélő rendszer üzemeltetéséért, felügyeletéért, karbantartá­sáért valamint a hibaelhárí­tásért kell fizetni—tájékoz­tatjuk Sz. Istvánt Nyíregy­házán. A tizenhatodik... ...életév betöltése után húsz­éves korig csak abban az esetben folyósítható családi pótlék, ha a gyermek alap­vagy középfokú oktatási in­tézmény nappali tagozatán tanul — üzenjük Z. János­áénak Mátészalkára. Az 1994. évi... ...XLI. tv. 16. §-a6. bek. ér­telmében: a csatlakozó gáz­vezeték és a fogyasztói be­rendezés, valamint a gázké­szülékhez kapcsolódó égés­terméket elvezetőrendszer üzemképes és biztonságos állapotban tartása az ingat­lan tulajdonosának, haszná­lójának feladata — vála­szoljuk P. Istvánnak Nyír­egyházára. Ismét visszavették Nyíregyháza, Lónya (KM-T. K.) — Kétségbeesett le­velet küldött szerkesztősé­günkbe D. S.-né Lónyáról. Kisebbik fia a nyíregyházi élelmiszeripari szakmun­kásképzőbe jár, de sajnos, pótvizsgára szorult augusz­tus végén. Amikor bement a javítóvizsgát letenni, közöl­ték vele, hogy kollégiumot sajnos, nem kaphat. Az édesanya elpanaszolta: Ló­nya és Nyíregyháza majd­nem száz kilométer, képte­lenség lenne naponta bejár­ni az iskolába. A család anyagi helyzete nem engedi meg, hogy drága albérlet­ben lakjon a gyerek a tanul­mányai idején. Halász Zoltán, a nyíregy­házi élelmiszeripari szak­munkásképző intézet igaz­gatója kissé másképp látta a helyzetet. Elmondása sze­rint több alkalommal fe- gyelmezetlenkedett pana­szosunk fia. Említ olyan esetet, amikor a kollégium­ból az egyik diák összecsa­vart lepedőn akart leeresz­kedni, s D. S. is részese volt a történteknek. (Az édesapa is tud a történetről, őt hall­gatva úgy tűnik: másképp játszódott le az „ügy”.) Az igazgató úr levelet írt a csa­ládnak, amelyben arról tájé­koztatja a szülőket, hogy a kollégiumi helyet bizonyos feltételekhez köti. S ebben nem csupán a szociális hely­zetjátszik szerepet, hanem a tanuló magatartása, szorgal­ma, a közösség életében be­töltött szerepe. Természete­sen azt is írta, hogy amennyiben a gyerek lete­szi a vizsgát és megígéri: az iskolában és a kollégium­ban támasztott követelmé­nyeknek eleget tesz, ad még neki esélyt az újrakezdésre és nem sújtja a családot a nagy anyagi terhet jelentő albérletkereséssel. Lónyán már örül a koráb­ban kétségbeesett asszony, mert az augusztus utolsó és a szeptember eleji napok meghozták a megoldást D.- ék nagy problémájára. A szerény ház ajtajában a félj, a feleség és az idősebbik fi­úk fogad. Panaszosunk lát­hatóan megnyugodott, mi­vel fiát visszavették a kollé­giumba. Igaz, nem sikerült leten­nie a pótvizsgákat, ezért új­ból kezdi a gyermekük az első osztályt. Mint mond­ják, néhány tapasztalattal gazdagodtak ők is. Termé­szetesen tudnak arról, hogy fiúk korábban egy-két ka­maszcsínybe keveredett, de hát melyik gyerekkel nem fordul elő ilyesmi? — kér­dik. Pedig azt hitték, min­den a legnagyobb rendben lesz, első félévben ugyanis három dicsérettel indult a fi­úk. A gondok később kez­dődtek. Sorolják a család anyagi helyzetét, az anya nyugdíjas, gyakran szorul orvosi kezelésre és nagyon drága a gyógyszer. Mutat­ják a tájékoztatót, amit az is­kola küldött, mi mindent kell beszerezni a tanév ele­jén. A precíz lista becslés szerint legalább öt ezer, a tankönyvekre és egyéb ki­adásokra szintén ötezret kellett bevinni. A szülők na­gyon szeretnék, ha gyerme­kük megszerezné itt a hen­tes szakmát. Még azon az áron is, hogy újra kell kez­denie a tanévet. Az igen ala­csony egy személyre jutó családi jövedelem sem a na­pi utazgatást, sem az albér­letet nem tenné lehetővé. Az ügy végül is nyugvó­pontra jutott. D. S. ismét be­ülhetett a szakmunkásképző első osztályába, elfoglalhat­ta helyét a kollégiumban, a szülők is megnyugodtak, az igazgató rugalmasan intézte a hirtelen támadt rendkívüli eseményt. Azt nem lehet mondani, még a kutyát sem érdekli Harasztosi Pál felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents