Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-16 / 216. szám
1996. szeptember 16., hétfő A hollandok a kapitányságon Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM — K. D.) — Ötéves múltra tekint visz- sza a magyar-holland rendőrkapcsolat, megyénk 1993. áprilisában kötött együttműködési megállapodást tulipánország Hollands Midden megyéjével. Azóta évente 2-3 szakmai csoport utazott ki illetve érkezett, adott szakterületek képviselői ismerkednek egymás munkájval, cserélik ki tapasztalataikat. A kommunikáció nyelve az angol. A múlt héten négytagú holland delegációt fogadtak a mieink, ők úgynevezett kapcsolattartók, akik az önkormányzatokkal és a lakossággal működnek együtt a megelőzés és a problémák megoldása érdekében. A middeni kapitányságról érkezett vendégek: Koos van Beelem, Ron Beijk, Aad Kees- man és René Revesteijn először jártak Magyarországon, de ismerősökkel is találkoztak a fő- kapitányságon, hiszen néhány megyénkben rendőrrel már találkoztak odakint. A holland rendőrtisztek lapunk érdeklődésére elmondA holland vendégek ták, hogy—bár náluk jóval nagyobb múltra tekint vissza a hazánkban nemrégen kialakuló demokrácia, azért—van mit tanulnunk egymástól. Úgy vélték, a magyar kollégákkal kialakult illetve kialakuló személyes jó kapcsolat a tapasztalat- cserére is jótékony hatással van, kölcsönösen hasznos információkhoz juthatnak. Az általános magyarországi rendőri munka mellett — szakterületükből adódóan — elsősorban az érdekelte őket, milyen a szabolcsi rendőrök kapcsolata a civil (felnőtt és ifjúsági) szervezetekkel, az önkormányzatokkal, s általában a lakossággal. Néhány napos tanulmányútjuk során jártak határátkelőhelyen, rendőrőrsökön és kapitányságokon, ellátogattak a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetbe, valamint olyan városrészekbe, ahol többségében cigány származásúak élnek. ;— Természetesen itt nem ugyanazok a megoldásra váró problémák, mint Hollandiában, de vannak hasonlóságok is — foglalták össze tapasztalataikat — itt a határok nyitottsága fontos, és kezelést igénylő gondot jelent, hiszen ez a bűnözésre is „serkentő” hatással van. Azt tapasztaltuk, hogy magyar kollégáink foglalkoznak e problémák megoldásával, hogy az ország lakói egy jobb és biztonságosabb Magyarországon élhessenek. A rendőrtisztek szerint az információcsere révén, egymás bevált módszereit alkalmazva illetve átültetve hatékonyabb lehet a segítő-, bűnmmegelőző munka, hiszen a kapcsolattartók nemcsak a felvetődött gondok megoldásában segítenek, de hasznos tanácsokkal is szolgálnak a lakosságnak mondjuk annak érdekében, hogy biztonságos zárral szereljék fel lakásuk ajtaját, hatékonyabban védekezve a betörők ellen. A fél- resiklott életű ifjaknak is próbálnak segíteni, hogy ismét a helyes útra léphessenek, ehhez nemcsak a bűnözővé válás okainak felderítése és elemzése ad támpontot, de a családi kapcsolatok helyreálítása, megfelelő munkahelyre irányítás is. Kávéba... ...kevert kábító anyaggal megitattak, majd leütöttek egy svéd állampolgárt Budapesten a Józsefvárosi pályaudvaron, pénzét, hitelkártyáját, útlevelét elvették. A tetteseket keresik. Pisztolynak... ...látszó tárggyal fenyegettek meg egy taxist a fővárosban, s elvitték a napi bevételét, s rádióját. (MTI) A diszkó... ...előtt megtámadták a jogszerűen intézkedő rendőrt Jászjá- kóhalmán, aki figyelmeztető lövést adott le. A támadókat őrizetbe vették. (MTI) Megtámadott... ...és bántalmazott a fővárosban két férfi egy járókelőt, akitől elrabolták arany nyak- és kar- láncút, valamint pecsétgyűrűjét. Az anyagi kár mintegy 400 ezer forint. Az egyik rablót a rendőrség őrizetbe vette. (MTI) Ismeretlen... ...Jettes behatolt egy kínai állampolgár Budapesten bérelt lakásába, ahol felfeszítette a páncélszekrényt, amelyből 3 millió forintot, harmincötezer amerikai dollárt és hétezer német márkát emelt ki. Az anyagi kár meghaladja a 10 millió forintot. (MTI) Áll a vártán a rendőrmotoros — ezúttal a Záhonynál álló kamionsor adja a hátteret. A motoros rendőrökre ugyanis gyakran van szükség különféle feladatok megoldásában. Mozgékonyságuk révén el tudnak látni jár- örfeladatot, segítenek, ha a járműforgalom korlátozása, a közlekedés irányítása jelenthet fennakadást Harasztosi Pál felvétele Készenléti rendőrség született Budapest (B. P.) — Budapesten, a Kerepesi út és a Hungária körút sarkán, a jellegzetes, vöröstéglás épülettömb bejáratánál rövidesen sor kerül az egvik tábla cseréjére. A RENDŐRI EZRED feliratút a , KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG megnevezés váltja fel. Dr. Orbán Péter rendőr dandártábornoktól, a Készenléti Rendőrség most kinevezett parancsnokától azt tudakoltuk, hogy pusztán csak táblacseréről van-e szó? — Az új szervezeti egység belügyminiszteri rendelet alapján szeptember másodikén jött létre. Jogutóda a korábbi Rendőri Ezrednek, de elhelyezkedése a rendőrség szervezeti struktúrájában megváltozott, feladatai bővülésével együtt jogköre is szélesedett — fejtette ki a dandártábornok. Országos szerv — A Készenléti Rendőrség az országos rendőrfőkapitány alárendeltségében működik — folytatta. — Illetékessége az ország egész területére kiterjedt. Azért hozták létre, hogy erősíteni lehessen a rendőrök jelenlétét a közterületeken, szükség esetén igénybe vehető tartalékot biztosítson a csapaterőt igénylő szolgálati feladatok ellátására és segítse a rendőrutánpótlás gyakorlati oktatását. Dr. Orbán Péter példával is illusztrálta a tartalékerők e szerepét. A készenlétiek tevékenyen részt vettek a pápa magyarországi látogatásának biztosításában. Beszélgetésünk napján, szeptember 10-én pedig olyan nagy események rendőri biztosítását kellett ellátniuk, mint a Ferencvá- ros-Olympiacos Pireus labdarugó-mérkőzés, a Michael Jackson-koncert a Népstadionban, s ráadásként János Károly spanyol király látogatása. Ha mindez csak a BRFK-ra hárul, aligha akadt volna a fővárosban rendőr, aki az állampolgárok biztonságára vigyáz. A huszonegyedik A Készenléti Rendőrséggel voltaképpen létrejött az ország 21. rendőr-főkapitánysága. (A 19 megyei és a budapesti után — A szerk.) Erre a rendőrségi törvény felhatalmazást adott a belügyminiszternek, amikor kimondta: az országos rendőr- kapitány javaslatára ő dönt rendőr-főkapitányság, rendőr- kapitányság és az ezzel azonos jogállású szerv létrehozásáról és megszüntetéséről. Leegyszerűsödött a szolgálati út is: ha valahol az országban például vonat ütközik autóbusszal, s azonnal nagyobb rendőri erőt kell bevetni az útelterelés, a helyszín biztosítása érdekében, akkor az illetékes megyei főkapitány közvetlenül fordulhát hozzájuk. A készenléti erők azonnal indulhatnak mikrovagy nagy busszal, de akár helikopterrel is, mert a BM-ren- delettel a Légirendészeti Parancsnokság is a Készenléti Rendőrség parancsnokának szolgálati alárendeltségébe került. Az általános feladatok ellátása során mennek majd jövő nyáron a Balatonra is. Részt vesznek az előre nem látható, de halaszthatatlan beavatkozást megkövetelő, csapaterőt igénylő tevékenységben. Segítik a védett vezetők biztosítását, kísérik a különösen nagyértékű pénz- és értékszállítmányokat, őrzik a hatáskörükbe utalt objektumokat (pl. a nagy- követségeket). Ezenkívül aktív közreműködői lesznek a különböző közbiztonsági, közlekedésbiztonsági és idegenrendészeti akcióknak — hogy csak a fontosabb, napi aktualitással bíró feladatokat említsük. Képzés — A Készenléti Rendőrség új — és mint a dandártábornok hangsúlyozza—örömmel vállalt feladata a rendőrutánpótlás képzéséhez kapcsolódik. A szakképzésről szóló törvény rendelkezések keretei között részt vesznek a rendőr szakközépiskolák irányításában a fővárosban, annak szombathelyi tagozatán, valamint Csopakon, Miskolcon és Szegeden. Ez azt jelenti, hogy a másodéves szakközépiskolások a gyakorlati képzés keretében összesen több hónapon át szakképzett rendőr mellett tevékenykednek a járőrszolgálatban. Ez azt is jelenti, hogy több járőr lesz a közterületeken. A szakközép- iskolások viszont a korábbi szituációs gyakorlatok helyett a mindennapok valós problémáival találkozva, élesben tanulják meg a konfliktusok elsimításának tudományát — vagy ha kell — a határozott fellépést, a megkezdett intézkedés befejezését. Ma már csak érettségizett fiatal lehet rendőr, aki ha lélekben is fel tud készülni a rendőri hivatásra, tanul mások élettapasztalatából. Az nekünk, állampolgároknak is jó. Külön figyelemreméltó, hogy a szakközépiskolák ezernyolcszáz férőhelyére idén hatezer fiatal jelentkezett, így szelektálhattak az alkalmasak között is. Ebben a tanévben a korábbi nyolcszáz helyett ezernyolcszáz elsőévest tanítanak. Óraadó tanárok bevonásával megoldották, hogy az iskolai oktatók számát nem kellett növelni. Több európai ország tapasztalatait elemezve úgy döntöttek, hogy a végzett hallgatók egy része 1-2 évig még az olcsó kollégiumokban lakhat. Részesülhetnek a pályakezdők támogatásában is. Keiet'Magyarország 7 Kódexlopás Győr (KM) — 1996. augusztus 22-ét megelőző napokban, erőszakra utaló nyom hátrahagyása nélkül ismeretlen tettesek behatoltak a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár épületébe, és onnan 6 db nagyértékű kódexet, illetve könyvet tulajdonítottak el. A hat kötet értéke meghaladja a 100 millió forintot. A Győri Rendőrkapitányság nagy erőkkel folytatja a nyomozást az ismeretlen elkövetők kilétének megállapítása, a pótolhatatlan műkincsek hollétének felkutatása érdekében, és ehhez az állampolgárok segítéségét kéri. Kéri mindazok jelentkezését, akik 1996. augusztus 18-19-én Győrben az Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár kiállító termeiben jártak és a kiállítást megtekintették. A rendelkezésre álló adatok szerint a jelzett időben a látogatók között több olyan személy, illetve csoport is volt, akik nem Győr-Mo- son-Sopron megyében laknak, ezért a rendőrség várja azok jelentkezését is, akik augusztus 18-án és 19-én a győri Kincstár és Könyvtár kiállítását az ország más megyéjéből tekintették meg. ww tf'm .** .. mm ■> mt KiiniiAifAif mui/iAn D KI fi 14 lOVIUCfl Szóváltás... ...közben verekedésbe keveredtek többen is Décsen, egy építkezésen. Egyikük zsebkést rántott, s három embert szúrt meg. Közülük egy személy a helyszínen meghalt, egy másik súlyos életveszélyes, a harmadik pedig súlyos sérülsét szenvedett. A késelőt őrizetbe vették. (MTI) Életveszélyes... ...sérülésekkel kellett kórházba szállítani azt az asz- szonyt, akit a főváros egyik lakóházának tetőterében italozást és szóváltást követően egy férfi súlyosan bántalmazott. A rendőrök másnap kora reggel egy eszpresszóban elfogták a verekedőt. (MTI) Ittasan... ...összeszólalkozott ismerősével fővárosi lakásában egy férfi. Vitapartnerére végül egy késsel rátámadt és elvágta a nyakát. Az áldozat a helyszínen meghalt, a gyilkost a rendőrség őrizetbe vette. (MTI) Husánggal... ...agyonütötte szóváltásuk során békéscsabai közös lakásukban egy férfi leánytestvére élettársát. A gyilkost a rendőrség őrizetbe vette. (MTI) Nyíregyháza (KM) — A 311 -004-es (üzenetrögzítős) telefonszám már hosz- szabb ideje működik a rendőrségen, erre is várják a különféle bűncselekményekkel kapcsolatos, segítő szándékú állampolgári bejelentéseket. Erre a számra név nélkül is elmondhatók az információk. A traffipax útja Nyíregyháza (KM) — A rendőrség sebességmérő autójának felbukkanása az alábbi helyeken várható a héten. A változtatás jogát azonban fenntartják! Az óvatosság és a szabályok betartása magunk, s közlekedő társaink érdeke is. Szeptember 17-én 08-20 óra között: Nyíregyháza, Kálmánháza; 2(1-08 óra között: Nyíregyháza belterülete. Szeptember 18-án 08-20 óra között: Nyíregyháza, Tiszavasvári, Tiszalök; 20-08 óra között: Nyíregyháza, Nagykálló, Kállósem- jén. Szeptember 19-én 08-20 óra között: Nyíregyháza, Kisvárda, Záhony; 20-08 óra között: Nyíregyháza belterülete. Szeptember 20-án 08-20 óra között: Újfehértó, Nyíregyháza, Berkesz; 20-08 óra között: Nyíregyháza belterülete. Szeptember 21-én 08-20 óra között: Nyíregyháza, Tiszalök, Tiszavasvári; 20-08 óra között: Nyíregyháza, Virányos, Rakamaz. Szeptember 22-én 08-20 óra között: Nyíregyháza, Nyírbogdány, Kisvárda; 20-08 óra között: Nyíregyháza, Kemecse, Nagyhalász, Gávavencsellő. Szeptember 23-án 08-20 óra között: Nyíregyháza belterülete; 20-08 óra között: Nyíregyháza belterülete. _ ŐRSZEM _ | Fekete krónika | Itta 311-004