Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-16 / 216. szám
8 Kelet-Magyarország 1996. szeptember 16., hétfő SZÍNES OLDAL Fáradt olaj Életünknek nincs olyan területe. ahol ne használnánk fel az olaj valamilyen formáját. Étolajban sül a hús, mototolaj nélkül nem sokáig működnének a járművek. Egy gond van csak: ezek az olajak egy idő után elhasználódnak, elhelyezésük sok gondot okoz. Hol, s hogyan szabadulhatunk meg a fáradt olajtól? — kérdeztük a MÓL Rt. Megyei Igazgatóságán.' A válaszból kiderült: megyénkben a MÓL Rt. jelen pillanatban nem foglalkozik a fáradt olaj gyűjtésével, de még véletlenül sem kell az árokba önteni azt. Nyíregyházán a Szikla ut 23. sz. alatt, fogadják a fáradt és az elhasznált étolajat, valamint az éghető ásványi olajakat és olajszármazékokat. Érdeklődni lehet a helyszínen illetve a 42/489-882-es telefonszámon. Vizipapagaj A fehér delfinek papagájokat megszégyenítően valóságos művészei az utánzásnak, elismételnek bármit, amit hallanak — állítják a chicagói tengeri akvárium szakértői, akik akkor figyeltek fel erre. amikor az egyik fehér delfin ismételgetni kezdte azt az elektronikus jelek- ameiyet_a-delfin árium dolgozói más delfinek ido- mításakor hallattak. Hamarosan kiderült, hogy e delfinfélék a megtévesztésig híven tudnak utánozni bármit — a fűzriadó hangjelét, madarak füttyét, a hajszárító berregését vagy a búvárok légzőkészülékéből kifújt buborékok hangját. Begőzöl A magyar szlengben aki begőzöl, az begurul, dühbe jön, elönti a nagy. löttyös indulat (lásd Karinthy Mó- ricz-paródiáját!), felforr az agyvize. Ez utóbbi kifejezés ad némi magyarázatot (forr, gőzt ereszt) vizsgált igénk átvitt értelmű jelentésére. Egy biztos, a következő hír hallatán sokunk agyát boríthatja el lila köd — némi gőzhullám kíséretében: „Újabb merényletet terveznek az autósok ellen... januárban 10 forinttal emelkedik az üzemanyag ára.” Változékony, hűvös marad az idő. A gyakran erősen megnövekvő felhőzetből elszórtan alakul ki eső, zápor. A szél gyakran megerősödik. A hőmérséklet délután általában 11, 16 fok között alakul. Táncgálára várták szombaton este megyeszékhelyünk mozgásművészeteket kedvelő közönségét a városi művelődési központban. A mintegy kétórás időtartamú műsorban a Primavera balettegyüttes, a SLIP Tánc- Sport Klub, valamint a RE- flex Moderntánc Stúdió mutatta be legszínvonalasabb produkcióit. A klasszikus balett, a slipes formáci- ós koreográfiák sikere után nagy tetszést aratott a RE- flex előadásában Vivaldi G- moll concertójának táncátirata, a Csipkejózsika című tánc-pamflet, illetve a spanyol karaktertáncok látványos, dinamikus jelenetei Elek Emil felvétele Nocsak □ Fejüknél összenőtt sziámi ikreket választottak szét az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben. A hondurasi születésű két kislányon, Doris és Bessy Gonzalesen a tízórás műtét után további operációt kezdtek — immár külön-kü- lön műtőasztalokon — az agyhártya helyreállítására. Néhány hónap múlva újabb, ezúttal csontbeültetési operáció következik, addig csak bőrük fedi agyuk felső részét. Képességeik távlatai nem jósolhatok meg pontosan, az orvosok szerint agyuk fejlődése rendellenességet mutat. □ Edgar Allan Poe amerikai költő és író az eddigi feltételezésekkel ellentétben vélhetően nem részegen halt meg, hanem veszettségben. Dr. Michael Benitez, a Marylandi Egyetem Orvostudományi Központjának tanársegédje úgy vélekedik, hogy- Poe felvonultatta a veszettség összes tüneteit, s ezért feltételezhető, hogy halálát nem alkohol, hanem betegség okozta. □ Egy munkanélküli egyiptomi férfi megpróbálta elrabolni Tutanhamon fáraó kincseinek egy részét a kairói Egyiptomi Múzeumból, s majdnem sikerrel járt. Elmondta, hogy a „Hogyan lopjunk egymilliót” című filmvígjátékból merítette az ötletet. A 25 éves fiatalember este elbújt a hatalmas múzeumban, éjszaka feltörte a kincseket rejtő vitrinek egy részét, majd várt a reggeli nyitásra. A felbecsülhetetlen értékű tárgyakat a zsebébe, illetve a zoknijába rejtette. Az őrök azonban még a nyitás előtt észrevették a feltört vitrineket s idejében elkapták a folyosókon csatangoló tolvajt, aki azt állította, hogy a vízvezetéket kell megjavítania. . A szerző felvétele Tiszacsécse (KM - B. G.) — Azt hihetné az ember, a Ti- szaháton nincs is korcsma, hiszen annyi itt a szilva, az alma, hogy Dunát lehetne re- keszteni velük. Az pedig köztudomású, hogy ezekből készül az igazi itóka, amit aztán a legtöbb Arckép Nagy Barnabás korcsmáros gazda igyekszik maga kifőzetni. A korcsmába azonban nem csupán inni, s főleg nem berúgni jár a férfinépség, hanem beszélgetni, eszmét cserélni. Legalábbis a tiszacsé- csi korcsmába. Előfordul persze azért itt is, hogy ellankad egy-egy ember, de botrány azért nincs. Gondoskodik erről a többi vendég, s a korcsmáros, Nagy Barnabás, aki véletlenül került erre a pályára. Esztergályos szakmunkásbizonyítványt szerzett Fehérgyarmaton, s miután ez a vidék egyáltalán nem az iparáról ismert, beállt a szomszédos tiszakóródi téeszbe traktorosnak. Mehetett volna persze ő is Nyíregyházára, Miskolcra, vagy Pestre, de inkább a szakmáját áldozta fel, csak hogy maradhasson a szülőföldön. Igen ám, de megtörtént a rendszerváltás, s vége lett a termelőszövetkezeteknek. Nem volt szükség rá se traktorosként, se esztergályosként. Kapóra jött hát neki a felkérés, s beállt a csécsi korcsmába. S miután ez az üzlet nincsen azért éjjel-nappal nyitva, marad egy kis ideje a gazdálkodásra is. Van hat hektár földje, azon igyekszik megtermelni azt, amivel kiegészítheti a családi kasz- szát. Műhere kutyáknak # Királynő Chichago (MTI-Panoráma) — Hatalmas sikere van az Egyesült Államokban és Kanadában az ivartalanított kutyák számára készült mesterséges heregolyóknak, s a gyártó Nagy-Britanniában is hamarosan piacra akarja dobni fura cikkét. Már munkálkodnak továbbá a cicáknak szánt hasonló termék kifejlesztésén. A mesterséges heregolyók feltalálója, Gregg Miller elmondta: a Neuticles néven forgalmazott terméket márciusban dobták piacra, és azóta több száz kutyának ültették be néhány perc álatt, az ivartala- nítással egy időben. Miller szerint a találmány fő célja, hogy a kutya külleme ne változzon meg az ivartalanítással. Tartani kell ugyanis attól, hogy túlszaporodnak az ebek. Az ötletet az adta, hogy Miller kiheréltette Buck nevű vérebét. A műtéttől rosszul érezte magát a gazda, s állítólag a kutya is. Az ötlettel Miller egy állatorvoshoz fordult, aki kifejlesztette a beültetés technikáját. Atlantic City (AP) — A New Jersey állambeli Atlantic City-ben szombaton koronázták meg az Egyesült Államok idei szépségkirálynőjét. A koronát Shawntel Smith, korábbi szépségkirálynő helyezte a kansasi Tara Dawn Holland fejére. AP-felvétel Horoszkóp r III. 21.-IV. 20. Kellemetlen helyzetbe (T került, mert nem tudja, minek köszönheti előmenetelét. Az a gyanúja is támadhat, hogy felfelé akarják buktatni, csakhogy megszabaduljanak öntől. IV.21.-V. 20. Újult ■r erővel lát munká- hoz. Nagy rendsze- retetében már arra gondol, hogy napi programját is számítógépre viszi. Számítson arra, hogy ez bizonyos dolgokban nem lehetséges. , , V. 21.—VI. 21. Meg kell szokni, hiszen . nem új dolog, hogy az emberről anélkül döntenek, hogy megkérdeznék. Nincs mit tenni, mint bízni az önt egyáltalán nem ismerők bölcsességében. VI. 22-VII. 22. Va- lamilyen változás WNc történhetett, mert hegyeket tudna elmozdítani. Ehhez azonban némi eligazításra is szüksége lenne, amit esetleg munkahelyi főnöke adhatna meg. Viszont neki eszébe sincs. — VII. 23.-VIII. 23. Manapság a koránkelés nem arany találással jár együtt, hanem teljesen felesleges információ- özönnel, ami nemcsak elárasztja az embert, de teljesen el is butítja.- VIII. 24.-IX. 23. !X_t Csendes napját alig zavarja meg bármi is, még a telefon sem csörög. Ez utóbbi, nem elfelejtődésének a jele, mert az is lehet, hogy a készülék hibás. Ellenőrizze. ■ j . IX. 24.-X. 23. /V/T Teljes mértékben w W" aktivizálta magát, és nagy rössel lát munkához. Ha addig csinálja, amíg jólesik, nincs semmi baj, de ha most is túlhajszolja magát, bele fog unni. X. 24.-XI. 22. Min- den jel arra mutat, TffTO hogy a szívére is hallgatnia kellene néha, nem csak az eszére. Ma, minden esetre ilyen napja lesz. Erre nincs logikus magyarázat, de a logika nem is a szívben fészkel. _ . XI. 23.-XII. 21. Előfordulhat, hogy \ a mai napjára nem jut tennivaló. Munka pedig lesz bőven, csak valahol elakadt a folyamat. Hirtelen támadt szabad idejét igyekezzék hasznosan eltölteni. XII. 22.-I. 20. Né- rjMgjlP hány apró figyelmes- twi ség erősíti önbizalmát. Kezdi hinni, hogyha belevágna, akkor valami fontos dolog sikerülne. Ha ez tanulással függ össze, ne gondolkozzon tovább. Vágjon bele.- I. 21.-II. 20. Abban a hitben ringatja ma- luTS&\ gát, hogy ha elvállalna bizonyos munkákat, változna valamit a helyzeten. Ezek a munkák viszont társadalmiak, s az ilyet nem mindenkinek fizetik. Felejtse el. II. 21.-III. 20. Ne en- gedje elhatalmasod- ni azt az érzését, hogy valami új kezdődik érzelmi életében. Ha mégis felülkerekedik ez az érzés, ne tegyen a hatása alatt könnyelmű ígéreteket, mert szaván fogják. ifi# m Az Edit név germán eredetű, elemeinek je- j lentése: : 1 EDIT öröklött birtok, örökség, vagyon és harc. Egyéb névnapok: Ciprián. Eu- doxia, Eufémia, Eugé- > na, Geminián, Imelda, Jozafát. Kornél. Kornélia, Lúcia, Ludmilla, Milica, Soma. Koméit 251-ben választották pápának, majd 253-ban Valéria- j nus császár keresztény- üldözése idején szám- : űzték. Valószínű, hogy a szigorú őrizetben halt meg. bár egyes fórrá- j sok szerint lefejezték, j Testét Rómában temették el, de nem a pápák végső nyugvóhelyén, j hanem az ahhoz közel eső Lucina-kriptában. I Miskolcon 85 éve született Benedek Tibor színész, kon- j y 1911 feranszié. A j Kamara Va- j rietében, a Vígszínházban, a Vidám Színpadon és a Kis Színpadon játszott. Különösen népszerű volt mint Za- esek. a jól értesült, tudálékos kispolgár alakítója. Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tisza- becsnél -2 cm, árad. 28%, 10,4 fok; Vásárosnamény- j nál 72 cm, árad, 26%, 11.0 fok; Záhonynál -54 cm, árad, 25%. 13,0 fok; Dombrádnál 133 cm, : árad. 31%, a vízhőfok | nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 21 cm, árad, 12%, 13.4 fok: a KRASZNA Áserdőnél 234 cm. árad, 38%, 11.6 fok; a TÚR Garbóiénál 94 cm, árad, 30%, 13,2 fok. Megér egy mosolyt Családi kirándulás meghitt pillanatában a kis csapat éppen a víziló előtt áll meg. Kisvártatva a vő felsóhajt: f — Látja, Anyuka, j mekkora szája van, | mégis milyen sokáig csendben bír maradni... ' Hírügyeletes: GALAMBOS BÉLA Ügyfélszolgálat Szerkesztőség: papa q Inform Stúdió Iterjesztés):