Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-06 / 157. szám
EE Napkelet • A KM hét végi melléklete Keresztúri Sándor: Nyár tárlat Szakkörösök képei Kovács Zoltánná: Pillangó M egyeszékhelyünkön immár tizenhét éve talpon tudott maradni egy képzőművész-egyesület, melynek tagjai az idén a Kölyökvárban tették közszemlére produktumaikat. A Benczúr Gyula Amatőr Képzőművészeti Szakkör kiállításán — mintegy félszáz festménnyel — a következő alkotók szerepelnek: Diczkázy István, Dávid Mihály, Gaál Gyula, Hajdú János, Kovács Zoltánná, Keresztúri Sándor, Pet- rusák János, Székelyhídi Ferenc és Türk Mariann. Igaztalan elhallgatás lenne, ha nem említenénk mega „ben- czúrosok” körvezetőjének a nevét, hiszen Soltész Albert személyében az egyik legelkötelezettebbjét tisztelhetjük a művészetpártolásnak, a mesterségbeli fogások önzetlen átadásának. Hajdú János: Legelő tehenek Dávid Mihály: Korsók — almákkal Székelyhídi Ferenc: Szamos menti táj Harasztosi Pál reprodukciói Az alvó város felébredt A csengeti polgárok gyermekkori álma teljesült a rang visszaszerzésével Nyéki Zsolt Szorgalmas emberek élnek a Trianon óta sarokba szorított szatmári részeken, ezt első pillantásra elárulja a térségi központtá fejlődő Csenger városképe, s ezt a benyomást erősíti a június végi határszemle is. A városban egyre több épület viseli magán a világhírű, itt rövid idő alatt szimbólummá váló Makovecz-stílus jegyeit (ámulatba ejtve átutazótól a miniszterig mindenkit), a legelőkről pedig szép számú gulya indul hazafelé minden délután, útjuk korszerű technológiára berendezett fiatal gyümölcsösök mellett vezet el. A látottak meghazudtolják a keleti periféria elzártságát, információs éhínségét, s furcsa, de meleg légkört teremt a polgármesteri hivatal is: a hatalmas fagerendák, ódon hangulatot árasztó famennyezet alatt halkan zümmögő számítógépek csak látszólag eklektikus képe is. — Gyerekkoromban a miséken az esperestől mindig azt hallottam, Csenger milyen szép és virágzó város volt, lüktető élettel, a környéken megtermő zöldséget, gyümölcsöt és más terményeket Szatmárnémeti, Nagybánya, Máramarossziget piacaira vitték az emberek, a közeli nagyvárosok^ A csengeri csoda a település fejlesztési terveinek elkészítésével 1985-ben vette kezdetét. ból pedig sót és más szükséges ipari termékeket hoztak. Ez a forgatag, mint egy szép mese örökre bennem maradt, s mindig az álom valóra váltásáról, a városi cím visszanyeréséről álmodtam — mutatja be az eltelt évek látványos fejlődésének történelmi gyökereit Apáti György polgármester, aki 1985-től első embere a településnek. S hogy az eltelt idő választásain rendre mellette döntöttek az emberek, az a felnőtt fejjel is megőrzött eltökéltségnek köszönhető. Az álom végül valóra vált, a Szamos- parti ősi település 1989-ben ismét városi rangot kapott, de az ünnep pillanata az itt élők szívós, nehéz időszakokban is kitartó munkáját koronázta meg. A csengeri csoda a település fejlesztési terveinek elkészítésével 1985-ben vette kezdetét, s a lakossági fórumokon is megvitatott elképzelések, javaslatok világosan kifejezték: mit kell tenni ahhoz, hogy újra városi élet pezsegjen, hogy az emberek jól érezzék magukat településükön. A szabályos fejlesztési koncepciónak köszönhetően nagyobb lett a burkolt útfelület, eltűntek az összképet rontó elektromos légvezetékek, javult a szállás- és étkezési lehetőség, bővült a bolthálózat, s nem utolsó sorban szervezettebbé vált a gazdasági élet. Ennek hatása a határban mérhető le igazán: amíg három éve még nyolcvannál is A kedvcsinálónak szánt tízhektáros referenciagyümölcsös megtette hatását. ____** kevesebb marhát számolhatott meg a gulyás, ma másfél száz állat kérődzik az istállókban. Hasonló eredményt produkált a gyümölcstermesztés is, hiszen a földeken avatatlan szemlélőnek furcsa látványt nyújtó erdőre vetnek árnyékot az őrtornyok: nyers akáckarók jelzik a korszerű művelésre berendezkedő ültetvények gyarapodását. A kedvcsinálónak szánt tízhektáros referenciagyümölcsös megtette hatását, ma már közel 250 hektár alma telepítésének támogatási kérelme vár kedvező elbírálásra. — Szüleim az elsők között ültettek almafát a családi birtokon, magam is az almáskertben nőttem fel, s ma is ragaszkodom ehhez a gyümölcshöz, ezért adtam be pályázatot hat és fél hektár telepítésére — árulja el érzelmi kötődését Kecskeméti Béla, miközben az öreg kuvaszt egy „nem bánt az már senkit” legyintéssel elintézve invitálja be a vendéget. A ház azonban nem marad őrizetlenül, egy fiatal kölyök kutya veszi át a feladatokat. Mint ahogy a jövőre gondol már a házigazda is, amikor az 1920-ig visszanyúló gyümölcs- termesztés családi hagyományainak folytatása mellett döntött. Á szakmához hatévesen, szülei révén került először közel, s a kollektivizálás időszakában is maradt 200 almafa, amit önállóan gondozott a család. Később, a ’60-as évek elején a csengeri termelőszövetkezetben brigádvezetőként mindennapi feladata lett a munka szervezése, majd az ÁFÉSZ-nél felvásárlási osztályvezetőként a kereskedelemből is kapott némi ízelítőt. Életében a rendszer- váltás leszázalékolást hozott, s bár rakon- cátlankodó szíve miatt kímélnie kellene magát, rokkantnyugdíjasként is megmaradt a gazdálkodás, amolyan kiegészítő munkának. Ezért kivette a részaránytulaj- don-földjét, a szülők után járó kárpótlási jegyből licitált is néhány területre, így jött össze a magánbirtok. — Cullangokkal együtt 20-21 hektárt művelek — hangzik a gazda hamisítatlan summázata. Ekkora területhez már saját erő- és munkagép kell, de munka vár a fiúra és a vő- re is. Előbbi épp a beszélgetés napján felvételizett Nyíregyházán, a mezőgazdasági főiskolán mezőgazdász ismeretekkel szeretné bővíteni gyakorlatban szerzett tudását. Segítő kezekből tehát nincs hiány, de hogy mégis miért vállalkozik még mindig egy egyébként nyugodtan pihenő ember, arra habozás nélkül ad választ a házigazda: Azt már mondtam, hogy almafák között nőttem fel, életem kísérőjévé vált ez a gyümölcs, de a régi ültetések velem együtt megöregedtek, ezért döntöttem az űj telepítés mellett. Három hektáron kénytelen vagyok hagyományos művelést választani, mert ez a terület hullámtérre esik, ide nem lehet drága öntözőberendezést telepi teni, viszont három és fél hektáron már intenzív technológiával terveztem a gyümölcsöst. 99 Fájó dolog, hogy nem az eredetileg meghirdetett feltételekkel bírálják el a kérelmet. — 99 Ez utóbbival először Franciaországban találkozott a csengeri gazda, s azonnal megtetszett a nagyobb haszonnal kecsegtető művelési rendszer, amelyet később, már Magyarországon is megtekintett minden lehetséges alkalommal. Az elmúlt évben 20-25 csengeri gazdálkodóval együtt TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: A besúgó halála Azt a férfit mindenki gyűlölte abban a tengerparti városban. Nem csoda, hiszen régóta volt már besúgó. Ezt tudták róla és elnevezték Fül úrnak, akit aztán igyekeztek mindenkor elkerülni. Ha fekete barettsapkás alakja feltűnt valamelyik kocsmában, néhány perc múlva már csak egyedül ült ott. A vendégek sietve fizettek és távoztak. Hasztalan igyekezett Fül úr egyiket vagy másikat leültetni az asztalához, erre senki sem volt hajlandó. — Marhák — morogta ilyenkor —, ti nekem kis halak vagytok. Nem titeket kell befognom. Olykor napokra eltűnt a városból. Állítólag ilyenkor teljesítette a megbízásait. Nem tudni hogyan, miképpen, de az embereket ez már nem érdekelte. Tudomásul vették, hogy Fül űr tőlük merőben különböző tevékenységet folytat, aminek éppúgy megvannak a szabályai, mint annak, ha valaki ügyvéd, pék vagy tanár. Különösebben az sem izgatta őket, hogy szép háza van Fül úrnak, jó autója, és kitűnően szabott ruhákban jár. Nem egy tanári fizetésből él, állapították meg, de ezért senki sem irigyelte. Veszélyes munka az övé, gondolták, biztosan szép summát kap érte, különben miért is csinálná annyi éve már? És ha változnak is a kormányok, rá és a hozzá hasonlókra mindig szükség van. Kell, hogy legyenek ilyenek is, lehetőleg ízig- vérig profik, mint Fül úr, aki biztosan egyike a legjobbaknak a szakmában. Aztán egyik nap újra eltűnt Fül úr. Mivel az emberek megszokták gyakori eltávozásait, nem figyeltek fel erre, csak amikor már hetek teltek el az eset óta. Ekkor már egyre többen azt suttogták, hogy Fül urat biztosan eltették láb alól. — Megérdemelte a sorsát — mondogatták az emberek, de nem firtatták, mi történhetett vele. Nem kutattak friss földhányás után, és a sok titkú tengert sem kérdezgették, hogy adjon számot a történtekről. Fellélegeztek. — Előbb kellett volna — olvasták ki egymás pillantásából —, bizony már jóval előbb. Makacsul hallgattak akkor is, amikor idegenek érkeztek a városba, és Fül úr felől érdeklődtek. Csak a vállukat vonogat- ták a megkérdezettek. A nyomozás kudarcba fulladt, és ezt a hatóságok is kénytelenek voltak tudomásul venni. Az üresen maradt házat lepecsételték. ❖ * * Eltűnésének másnapján Fül űr egy zsákban ébredt. Nagynehezen kicsomózta a zsák száján a köteléket, kimászott belőle, de utána még sokáig feküdt bódultán a homokban. Hol van? Mi történt vele? Csak arra emlékezett, hogy megivott egy üveg bort, amitől nagyon gyorsan elálmosodott, és itt eszmélt fel ebben a zsákban. Körülnézett. Homok, kövek, odébb bokrok, fák, és körös-körül a tenger. A hullámok éhesen a partot harapdálják, mintha a homokkal akarnának jóllakni. — Ez valami sziget — gondolta Fül úr, és feltápászkodott. A csendet csak a tenr> m v tz ger felett keringő sirályok rikácsolása zavarta meg. — Segítség! — kiáltotta Fül úr, de a hangja alig hallhatóan gyenge volt. Úgy érezte, mintha beinná a homok, megkötnék a fák. Elindult, és estére bejárta az egész szigetet. Csak egy aprócska folt a tengerben. A repülőről talán észre sem lehet venni. Sehol egy ember, de még nagyobb állatok sem. Csak fák, csúszómászók, bogarak és madarak. — Öltek volna meg inkább — gondolta, és lekuporodott egy fához a tövében elterülő száraz fűcsomóra. Úgy érezte, élete értelmétől fosztották meg azzal, hogy kidobták egy lakatlan szigetre. Mit kezdjen itt emberek nélkül a besúgó? Hogy élhet ezután? Ő profi a szakmában, nem hitvány amatőr. Neki mások figyelése nem munka, hanem szenvedély. Ennek a ténykedésnek erkölcsi oldalával sohasem törődött, ha a feladatát végezte. Egyszerűen szerette kilesni embertársai titkait, ügyelni a szavukra, a cselekedeteikre. Akár a pók a legyet, úgy szőtte be a kijelölt személyt szívósan és céltudatosan a megbízói számára. És most? Sehol egy ember. Sehol egy megfigyelhető alany, csak ő, a besúgó. Önmagát figyelje talán? Másnap már pirkadatkor kiült a partra. Az ingét egy letört faágra csomózta, hogy azt lengesse meg, ha a tengeren hajót lát. De hiába várt, a messzeség mozdulatlan. Erre talán nem is járnak hajók.
