Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-06 / 157. szám

1996. JÚLIUS 6., SZOMBAT _______________13 Csengeri városkép A szerző felvétele részt vett az Újfehértói Kutató Állomás szervezésében megtartott több napos ok­tatási programon, így nem idegen az új ter­mesztés-technológia. Az újfehértói szakem­berek segítségével elkészítette pályázatát, s az agrártámogatási feltételek Vnegváltoz- tatásával is belevág a telepítésbe. „Bár fá­jó dolog, hogy nem az eredetileg meghir­detett feltételekkel bírálják el a kérelmet, ez is jobb a semminél. Csak az értesítést várom a támogatás megítéléséről, s máris nekiugrik a család a munkának — hang­zik a még mindig tetterős nyilatkozat. A kerítéssel kell kezdeni, mert különben meg­eszi a vad a gyenge csemetéket, de bizony­talan támogatásra nem lehet megvásárol­ni a másfél kilométer hosszú kerítés anya­gát. Hasonló a helyzet a szaporítóanyag­gal is, amelyre ígérvény ugyan van, de elő­leget senki nem mer fizetni, amíg nincs kéz­ben az értesítés. — A szervezettebb gazdálkodás érdeké­ben tett erőfeszítések eredménye azonban máris jelentkezik: együttes fellépésnek, a közös és így nagy tételben jelentkező meg­rendeléseknek köszönhetően a szaporító­anyagot csaknem fél áron szerezhetik meg a csengeri gazdálkodók, akik kihasznál­ják a szamosháti mikroklíma előnyeit, s őr­zik az almatermesztés hagyományait — mondja újra a polgármester, aki a refe­renciaültetvényt közelebbről is bemutatja. A furulyázó kukoricások mellett elhalad­va az erős szél felkavarja a száraz föld por­szemcséit, s a tízhektáros tábla szélén álló permetezőgép ventilátorát is meg-megfor- gatja. Valóban hatásos látványt nyújt a 15 ezer csemete a hasonló darabszámú karó oltalmában, miközben a csapadékszegény napokon csepegtető öntözés gondoskodik a víz utánpótlásáról. Így érthető, miért ma­radt egy százalék alatt azoknak a kisfák­nak a száma, amelyek nem fogantak meg, s miért kötött meg némelyik fán húsznál is több virág. S bár ezeket a terméskezde­ményeket le kellett csípni, a szakirodalom­ban ismert technológia itt életre kelt, meg­hozva a környék gazdáinak telepítői ked­vét is. A szűkén vett térség fejlesztési kon­cepciójának csak egyik kiragadott, részle­teiben is megvalósított fejezete az intenzív almatermesztési program, a koncepció érin­tette a felvásárlás megszervezését is. Ennek kézzelfogható eredménye a közelmúltban felépített hűtőtároló, amely már fogadja az idén termő almát, s teszi biztonságosabbá az értékesítést. — Ez az irány helyes és követendő, hi­szen a szakemberek előtt ismert tény: a piacképes árut "produkáló fajták telepítése, a korszerű termesztéstechnológia csupán részfejezet a teljes termékpályán belül, kor­Csak a hullámokat sodró, tajtékoztató ir­galmatlanul nagy víz mindenütt. Éhes lett, nagyon éhes. Mivel enyhítse ezt? Emlékezett rá, hogy volt nála egy zacs­kó szőlőcukor, de akik idehozták, mindent kiszedtek a zsebeiből. Különös módon csak a pénzt hagyták meg nála, amit legutóbbi munkájáért kapott. Az most is ott van egy borítékban. De hát mit kezdjen itt a pénz­zel? A besúgáson kívül meg máshoz nem értett. Nem tudta, melyik gomba vagy gyü­mölcs ehető, és melyik nem. Halásszon? Mivel? De mégha a tenger ki is vetne egy halat a partra, azzal se tudna tűz híján mit kezdeni. Legfeljebb csak nyersen falhatná fel. Otthagyta a parti őrséget, és elindult bel­jebb a fák közé. Madártojások után kuta­tott, és néhányat talált is. Az éhsége legyűr­te az utálkozását, és kiszürcsölte a tartal­mukat. Gyümölcsre is akadt az egyik fán. szerű tárolókra és áruvá készítő feldolgo­zásra is szükség van — adott bátorítást az Agrárgazdasági Kutató és Információs In­tézet osztályvezetője, dr. Ráki Zoltán is, aki az Alma Terméktanács közelmúltban megtartott elnökségi ülésén mondta el vé­leményét a magyar, s ezen belül a szabol­csi alma megmentéséről. S ahol a megélhe­tés kényszere szorgalommal és szakértelem­mel találkozik, ott a baj csak átmeneti le­het. A csengeriek fejlesztési törekvései túl­nyúlnak a város határán, még akkor is, ha a környező települések időnként túlzott­nak tartják Csenger térségi gyámkodását, még akkor is, ha a bő tíz évvel ezelőtti Sárgás bogyójúra, de kemény volt és ke­serű. Kiköpte. Viszont a fa, ahonnan le­szedte, megtetszett neki. Nagyobb volt, mint a környező fák, és a dereka odvas. Akkora a lyuk, hogy akár egy gyerek is be­mászhatna oda. — Tekintélyes fa — gondolta Fül úr —, ez az odú benne meg olyan, mint egy pos­taláda. Nem ment tovább, ott tanyázott le a tö­vében. Reggel onnan ment madártojást és ehető gyümölcsöt keresni. Útközben egy bokros részen óvakodott keresztül, de óva­tos araszolása ellenére is egy rosszul kike­rült bokor visszahajló ága arcul csapta. Szisszenve kapott az arcához, miközben jól megjegyezte magának azt a bokrot. Nem volt nehéz, mert kicsit távolabb állt a töb­biektől és sárgás vesszőivel is különbözött tőlük. lelkesedés, összefogás kicsit megkopott. Az egyedi hangulatot árasztó épületek mind­ezek mellett is „csak” szimbólumává vál­tak a látványos fejlődésnek, igaz, ez a lát­vány meghökkenti az Internetben búvár- kodót is, mert hogy Csenger képes és szö­veges bemutatkozó anyaga a világméretű információs hálózaton is megtalálható. A mesebeli világot idéző belváros láttán mondjuk egy New York-i érdeklődő nehe­zen hiszi el, hogy egy szegény ország leg­szegényebb vidékén lapozgat, amikor ilyen iskolába járnak a gyerekek, csak a fapa­lota mellett álló Trabant igazítja el, való­jában hol jár. De az tény, az alvó város felébredt. A tekintélyes fához visszatérve bepana­szolta a bokrot. Az odújába suttogta bele, hogy az egy lázadásra hajlamos bokor, és nem véletlenül különül el a többiektől. Fi­gyelni kell rá, mert a végén még fává nö­vi ki magát, és átveszi az uralmat a szige­ten. Azt ajánlja tehát, hogy valami mó­don likvidálni kéne, amíg nem késő. A tekintélyes fa hallgatott, de felül a gallyak mintha kicsit összezörrentek vol­na. Olyan érzetet keltve Fül úrban, hogy helyeslik mindazt, amit elmondott. A be­súgó ettől izgalomba jött. Mint a vesztésre álló kártyás, akinek a szerencse folytán ismét jó a lapjárása. Ettől kezdve mindenre figyelt a szigeten. Figyelte a fákat, a bokrokat, a köveket, de még a feltúródott homokkupacokat is. Figyelte a madarakat, a kígyókat, a lom­hán kóválygó teknősöket, és gondja volt a hernyókra, a bogarakra vagy az alig lát­ható levéltetvekre. És ha valami rendelle­nest észlelt, rögtön besúgta a nagy fának, mint otthon az embereket. Mert profi volt a javából. A tekintélyes nagy fa mindig meghallgat­ta, de aztán nem csinált semmit. A fák, a bokrok, a kövek, a homoktúrások a helyü­kön maradtak. Nem esett bántódásuk a madaraknak, a kígyóknak, a teknősöknek, de még az alig látható tetveknek sem. Sen­ki miatt nem sírtak, mert senkit sem vit­tek el, és ezért őt se küldte senki átkozód- va a pokol mélységes fenekére. Az egész csak értelmetlen öncsalás volt. — Besúgó egy lakatlan szigeten... — mo­tyogta Fül úr —, ez nevetséges... Szörnyű, milyen nevetséges... Ugye milyen nevetséges? Nekilódult a tengernek, belelábalt, és ment, amíg egy hullám derékon nem kap­ta, odadobva egy másik hullámnak. így do­bálták ide-oda, amíg az egyik odalökte a rajban feltűnő cápáknak. Nem is olyan tá­vol a szigettől. Ahol továbbra is csend volt és béke. Mert nem volt rajta ember, se jó, se rossz. MÚZSA Berzsenyi Dániel költeményei Osztályrészem Partra szállottam. Levonom vitorlám. A szelek mérgét nemesen kiálltam. Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben Izzada orcám. Béke már részem: lekötöm hajómat, Semmi tündérkép soha fel nem oldja. Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe A heves ifjút! Bár nem oly gazdag mezeim határa, Mint Tarentum vagy gyönyörű Larissza, S nem ragyog szentelt ligetek homályin Tíburi forrás: Van kies szőlőm, van arany kalásszal Biztató földem: szeretett Szabadság Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől Kérjek-e többet? Vessen a végzet, valamerre tetszik, Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem: Mindenütt boldog megelégedéssel Nézek az égre! Csak te légy vélem, te szelíd Camoena! Itt is áldást hint kezed életemre, S a vadon tájék kiderült virány lesz Gyenge dalodra. Essem a Grönland örökös havára, Essem a forró szerecsen homokra: Ott meleg kebled fedez, ó Camoena, Itt hiives ernyőd. (1799 körül) Magányosság Égi csendesség fedező homálya Leng reád, ó szent Egyedülvalóság! S szívemet békés kebeledbe inti Mágusi vessződ. A világ lármás vigadó-helyéről, Mint az elfáradt utazó, pihegve Térek ernyődhez, s fejemet lehajtom Lágy mohaidra. Itt vagyon bátor menedéklakása A szabadságnak s nemes érzeménynek: Itt nem aggathat rabigát reájok A buta köznép. Itt fakad laurus-koszorüja minden Bölcsnek és minden magasabb daloknak, Itt az ártatlan szerelem s vidámság Zöld amarantja. Légy, Magányosság! vezetőm s barátom. Csendes ernyődhez sietek nyugodni. Itt lelem Plátót, Xenophont s Ilissus Myrtusa berkét. Téged óhajtlak, ha szemembe’ reszket Bánatos lelkem kiütő panassza: Téged a legszebb fiatalka édes Oldala mellett. (1799 után) („E magyar Horatius erőteljes kül­sőségei alatt egy modern ember seb­zett mélabúja sajog: titáni műfegyel­me alatt emberi önmegtagadás, an­tik pogány bölcsessége alatt keresz­tény resignatio borong.” — írta a 220 éve született Berzsenyiről Horváth Já­nos irodalomtörténész.) Nagy Tamás illusztrációja O M V 1/ I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents